"Jake adott még egy gyors puszit az ajkaimra, aztán rekedtes hangon így szólt: - Szeretlek, Lily."
Elmosolyodtam, és éreztem, hogy az eszem újra visszatér. A homlokához nyomtam az enyémet, és lehunytam a szemeimet, majd újra kinyitottam.
- Én is szeretlek, Jake. Mióta megláttalak…
- Azt hittem, észrevetted, hogy én is így vagyok veled – mosolygott rám, én pedig megvontam a vállamat. Jake egy kicsit hátrébb hajolt, több tért akart adni a lélegzésre (ami, megjegyzem, még mindig nehéz művelet volt).
- Őszintén mondom, hogy nem vettem észre. De ha már itt tartunk… - mondtam, miközben kibújtam Jake öleléséből. Egy félmosoly jelent meg az arcomon, amikor megláttam durcás arckifejezését, de mentem tovább, és leültem az ágyamra. Mutattam, hogy üljön mellém, majd úgy folytattam:
- Szóval, el tudnál magyarázni pár dolgot? Például, mit jelent az a lenyomat, amiről Paul beszélt délután?
- Valahogy gondoltam, hogy a legnehezebbel fogod kezdeni… - sóhajtott Jake, de aztán elmosolyodott, és leült mellém. Átkarolt, én pedig mellkasának döntöttem a fejemet.
- Tudod, ezt elég nehéz elmondani. Ez is olyan vérfarkasos dolog. Szóval, állítólag minden embernek van egy lelki társa… és ez nálunk lenyomatban nyilvánul meg. Tehát ha valaki meglátja ezt a bizonyos személyt, akkor lenyomatozza, belevésődik. Ha ez megtörténik, akkor az adott személy, a vérfarkas-fél a lehető legjobb barátjává válik a lenyomatozott embernek. Nem alakul ki minden esetben szerelem, de azt hiszem, mindig valahol ott köt ki. – Felnevetett, és a hajamban kezdett matatni.
Elgondolkodtam, és próbáltam elképzelni, milyen érzés lehet, ha valaki… belevésődik a másikba. Úgy érzi, hogy akkor nem létezik más, csak az adott személy? Csak őérte él? Halvány lila gőzöm se volt, hogy tulajdonképpen milyen érzés lehet. El tudtam képzelni, de annyira soha nem fogom tudni, hogy az élethű legyen. Elvégre nem vagyok vérfarkas.
- És neked szerelem volt első látásra? Vagy először csak ilyen legjobb barát-féleség? – kíváncsiskodtam. Éreztem, hogy Jake megvonja a vállát.
- Nem tudom. Csak azt, hogy amikor megláttalak, akkor eldöntöttem, hogy nem érdekelnek a többiek, és hogy te csak az enyém lehetsz. Elég önző gondolataim voltak – kuncogott bele a hajamba, fejbőrömön keresztül éreztem meleg leheletét.
- Csak a tied vagyok – suttogtam, majd lehunytam a szemeimet. Elfáradtam. Az álmosság most ólomsúlyként zúdult rám, de harcoltam, nem akartam elaludni. Egész este Jake-kel akartam beszélgetni. Ennyit arról, hogy ma kialszom magam. – És miért volt Paul megsértődve, amikor rájött, hogy belém vésődtél?
- Ó – nevetett fel Jake. Csak remélni tudtam, hogy anyu mélyen alszik, most, hogy már van eszem, nem akartam felébreszteni. – Mert ő is akar magának már végre valakit, aki szereti. Csak nem vallja be.
- Miért, rajta kívül már mindenkinek van ilyen „lelki társa”? – kérdeztem kíváncsian.
- Nem, nem mindenkinek. Csak nekem, Jarednek, Samnek és Quilnek.
- Ó. Igazából, nem tudom, miért kérdeztem, hiszen úgysem ismerem őket.
- Tényleg! Holnap el kéne jönnöd velem, bemutatnálak a srácoknak – szólt izgatottan. Én azonban nem örültem ennek annyira. Mi van akkor, ha nem leszek nekik szimpatikus?
- Öö, oké. Egyébként hogy van Leah?
- Ó, Leah… - sóhajtott Jake. – Az a csaj sokkal tartozik neked.
- Miért is? – kérdeztem értetlenül.
- Mert megmentetted.
- Dehogyis. Csak bekötöztem a lábát.
- Igen, azt hiszed. De ez nem igaz. Később kiderült, hogy a seb mélyebb volt, mint hittük. Ha nem állítod el a vérzést… akkor nem is tudott volna begyógyulni. Úgyhogy Leah roppant hálás neked, mert akár a fél lába is rámehetett volna.
Leesett az állam, és tágra nyílt a szemem. Megmentettem az életét? Tényleg? Én, kis, törékeny ember megmentettem egy vérfarkas életét? Hűha!
- Azta! De jó nekem. Örülök, hogy jól van.
- Igen, elég jól lett, miután meggyógyította a doki. Elég jól ahhoz, hogy kötözködni tudjon – emelte égnek a tekintetét Jake.
- Mert? Miért kötözködött?
- Leah-nak lételeme a kötözködés, Lily. Nem tud nélküle élni.
- De miért ilyen? – töprengtem. – Velem olyan rendes volt!
- Igen, mert segítettél neki, és nem gondolta, hogy te ilyen kedves vagy. Átadta az üzenetemet?
- Azt, hogy büszke vagy rám? – vigyorogtam, mire Jake a hajamba lehelt.
- Igen, azt.
- Át. Ja és igen… - mosolyogtam, miközben felnéztem Jake-re. Elhúzódtam tőle, és úgy ültem, hogy felérjem a fejét. Két tenyerem közé vettem az arcát, és úgy mondtam neki:
- Nagyon aranyos voltál farkasként.
Jake arca hirtelen olyan lágy lett, hogy csodáltam, nem olvad el. Ajkait az enyéimhez érintette, és adott egy rövid, de érzelmekkel teli csókot. Rámosolyogtam, aztán hátravetettem magam az ágyon, keresztbe tettem egyik lábamon a másikat, és elkezdtem a hajamat csavargatni. Jake felült az ágyra törökülésben, és ebben a pózban nagyon kisfiúsnak tűnt.
Milyen nagy szerencse, hogy ekkora ágyam van! Emlékszem, hogy mielőtt ideköltöztünk, megegyeztünk anyával, hogy ő elhozhatja a létráját, ha én franciaágyat kapok. És lám, most milyen jól jött! Na nem, nem azért. Ne tessék félreérteni. Hanem azért, mert Jake elég nagy teremtés, és én ragaszkodom hozzá, hogy itt marad velem estére. Anya nem fog bejönni, mellesleg, nincs kulcsa az ajtómhoz. Győzelem!
- Miért nem fekszel le? Elférsz, és úgysem mész sehova – játszottam tovább a tincsemmel, felhőtlen mosollyal az arcomon.
- Lily… nem hiszem, hogy ez jó ötlet… - húzta el Jake a száját, és az ajtóm felé nézett.
- Miért nem? – kérdeztem durcáskodva. Jake nevetett a hangnememen.
- Mi van anyuddal?
- Kit érdekel? Be van zárva az ajtó. Nem jöhet be, és nem is akar. Tiszteli a magánszférámat. – Jake újra felnevetett, majd vetett még egy pillantást az ajtómra. Aztán elvigyorodott, és mutatta, hogy menjek arrébb. Én is elvigyorodtam, és természetesen már vonszoltam is arrébb a hátsómat. Jake óvatosan lefeküdt mellém, bár nem tudtam, miért óvatosan. Mitől fél, hogy összecsuklik az ágy? Jó vicc lenne!
Mikor mellettem volt, oldalra fordultam, és könyökölve megtámasztottam a fejemet. Jake is úgy tett, és vágyakozó pillantással méregetett. Éreztem, hogy arcomat elönti a pír.
- Milyen magánszféráról beszélsz? Csak nem… csak nem… - Nagyon vicces volt, hogy Jake poénosra akarta fogni a figurát, de aztán mégis csak keresgélni kezdte a szavakat. Végül elvigyorodott, majd keze köré csavarta az egyik hajtincsemet. – Csak nem azt szoktad csinálni? Kiéled a vágyaidat?
- Jacob Black! – csattantam fel vigyorogva. – Milyen perverz gondolataid vannak már rólam! Hát ilyen egy jó pasi?
- Bocsánat. – Próbált komoly képet vágni, de nem nagyon jött össze neki. A szája két sarka mindig megrándult az elfojtott vigyortól. – Hölgyem, kérem, bocsássa meg nekem az előbbi udvariatlanságomat. Emelem kalapom maga előtt, madame!
- Jól van, jól van. – Színészkedve legyintettem. – Meg van bocsájtva.
Azzal Jake lassan, vigyorogva bólintott, és gyors csókot nyomott a számra. Egy pillanatra elöntött a tűz, forró lett az arcom, de aztán az a tűz ki is aludt a rövid csóktól. Igaz, az ajkaim tovább égtek, de abban szerintem az is közrejátszott, hogy Jake milyen forró.
- Helyes. Mi lenne velem, ha mérges lennél rám… - forgatta a szemeit Jake.
- Na vajon mi? Félsz egy kis izgalomtól? Úgy hiszem, megpróbálnád visszaszerezni a… „bizalmamat”. Nincs igazam? – húztam fel a szemöldököm vigyorogva.
- De. Végül is… - nevetett Jake, én pedig ásítottam egyet. Gyorsan a szám elé kaptam a kezemet, és bűnbánó arcot vágtam.
- Elnézést.
- Nem lesz ez így jó, Lily. Aludnod kéne! – rázta a fejét Jacob. Kérdőn néztem rá.
- És neked nem?
- Addig nem alszom el, amíg te sem.
- Ne már! Nem kell megvárnod.
- De meg foglak.
- Makacs – sóhajtottam, majd kezemet leraktam az ágyra, fejemet pedig a párnára. Egy pár másodpercig csak bámultam a plafont, aztán felnyögtem.
- Nem akarok aludni. Veled akarok beszélgetni este.
- Ne légy telhetetlen, Lily. Holnap is van nap. – Nagyon örültem, hogy ezt mondja. Holnap. Meg holnapután. Meg azután és azután.
Örökké.
- Oké. Mindjárt elalszom. De előbb még szeretnék kérdezni valamit. – Annyira izgatott lettem hirtelen, hogy Jake kíváncsian fürkészni kezdte az arcomat.
- Micsodát?
- Hát, szóval, ez a bevésődéses dolog… ez maradandó? Tehát örökké tart?
- Hova akarsz kilyukadni, Lily? – kérdezte Jake gyanakodva, én pedig újra felkönyököltem.
- Csak szeretném tudni, hogy… szóval, te mindig velem leszel? Tehát, nem fogsz kiszeretni belőlem, és beleesni valaki másba? – Megkönnyebbültem, amikor Jake vidáman felnevetett, majd két keze közé fogta az arcomat, és megcsókolt. Ez most hosszabb volt, mint az előző, de nekem akkor is rövidnek tűnt. Úgy látszik, egy idő után nem fogok megelégedni pár másodperces csókokkal…
- Ne viccelj. Hát ki lehetne belőled szeretni?
- Ki.
- Ne humorizálj, Lily.
- Nem humorizálok. Komolyan mondtam.
- El vagy tévedve, drágám! – emelte égnek a tekintetét, én pedig elmosolyodtam a megszólításon.
- Terelj a helyes irányba.
Jake elvigyorodott, és újabb hajtincset kezdett el tekerni. A szemeimet forgattam, majd vidáman megráztam a fejemet.
- Ilyen jónak találod ezt a mozdulatot?
- Zavar? – kérdezte zavartan.
- Nem, dehogyis. De ez olyan… női szokás.
- Na ne mond! – nevetett fel. – Igenis sok férfi csinálja ezt a barátnője hajával.
- Jól van, csak vicceltem – emeltem égnek a tekintetemet. Aztán megkomolyodtam. – Még mindig nem válaszoltál.
- Ez nem elég egyértelmű?
- Nem.
- Jaj, Lily! Tényleg elég álmos lehetsz – vigyorgott ám édesen Jake. Megvontam a vállam.
- Minden friss szerelmes ilyen. De a szerelem egyszer elmúlik…
- Nálam nem fog. Biztosíthatlak.
- Szóval nem fogsz elhagyni? Soha? Örökké velem leszel? Össze fogunk házasodni? Lesznek gyerekeink? Unokáink? Velem fogsz megöregedni? És...
- Hó, hó, Lily. Ennyire ne szaladjunk előre. Ugye nem az a terved, hogy tizenhét évesen gyereket szülsz? – nevetett Jake.
- Nem, természetesen. De azért majd egyszer szeretnék. Miért, te nem? Cuki farkaskölykök…
- Nagyon vicces, Lily. Egyébként én is szeretnék. De még nem most… - forgatta a szemeit, én pedig bólintottam.
- Persze, hogy nem. Csak megemlítettem.
- Egyébként… - Láttam, ahogy Jake arca elhalványul. Láttam azt is, hogy amit most fog mondani, az nem valami jó dolog. Kérdőn felhúztam a szemöldököm.
- Egyébként?
- Ne akadj ki, kérlek.
- Már megint ez? Oké, megpróbálok nem kiakadni. – Mi lehet ennyire rossz?
- Nem öregszem.
Magasba szökött szemöldököm, és egy jó darabig ott is maradt. Kifejezéstelen arccal néztem Jake-re, akiről sütött az aggodalom. Aztán egy perccel később megszólaltam.
- Aha. Soha?
- De, majd egyszer megöregszem. Ha már fel tudom adni a vérfarkas-létemet.
- És az mikor lesz? – kérdeztem, miközben újra felhúztam a szemöldököm.
- Egy idő után. Öt-hat év – sóhajtotta Jake.
- És most hány éves vagy?
- Tizenhét leszek.
- Azta – esett le az állam. – Idősebb vagyok nálad? Legalább húsznak kinézel, ha nem többnek!
- Hú, nem akadtál ki – nézett rám elkerekedett szemekkel Jake. Megvontam a vállam.
- Amíg ilyen hatalmas vagy, senkinek sem fog eszébe jutni, hogy megkérdezze, hány éves vagy. Tizenhatnak nem nézel ki, az tuti. Úgyhogy… két-három évig rendben van a dolog. Aaazt hiszem…
- Ugye, tudod Lily, hogy imádlak? – mosolyodott el Jake teljes szívből, felhőtlen vidámsággal. Elhúztam a számat.
- Hááát, nem is tudom…
- Ó, ugyan már.
- Na jó. De ezt még nem mondtad. – Eljátszottam a durcás csajszit. Jake elvigyorodott, és megköszörülte a torkát.
- Imádlak, Lily, jobban, mint bárki. Jobban, mint az anyád, vagy… vagy akármelyik családtagod. Imádlak. – Annyira meghatódtam, hogy szúrni kezdett a szemem. Csúnyán néztem Jake-re, aki nem értette, hogy mi a bajom. Szorosan lehunytam a szemem, majd kinyitottam, és így láthatta, hogy könnyes lett a szemem. Az arca hirtelen nagyon gyengéd lett.
- Nem akartalak megríkatni, Lily. De ez az igazság.
- Dehogyis, nem baj. Csak annyira jól esett… - Igen, vicces, hogy a mondatom végét már ásítva mondtam ki. Jake hirtelen nagyon szigorú arcot vágott.
- Aludj.
- Nem parancsolsz nekem, Rómeó.
- De igen.
- Jól van. De. Nem. Mész. Sehova – mondtam szigorúan, mire bólintott.
- Itt maradok egész este.
- Reggel is. Majd elviszed a bicajomat, és mész azzal haza.
- Ahogy óhajtja, hercegnő. De nincs szükségem a bicajára, van nekem saját lábbuszom is. Láttad már, hogy fut egy vámpír?
- Személyesen tapasztaltam. Edward a hátán vitt ki az erdőből – mondtam szárazon, majd valamit láttam felvillanni Jake szemeiben. Csak nem… féltékeny?
- Oké – szedte össze gyorsan magát. – Gyorsabban futok náluk farkasként. Szóval a bicaj hozzám képest egy reumás csiga.
- Jól van, na. Csak felajánlottam, királyfi – mosolyogtam. Felsóhajtottam, majd oldalra feküdtem, Jake-kel szemben. Ásítottam még egyet, de most már legalább sikerült a szám elé tennem a kezemet.
- Fázom… - motyogtam félig behunyt szemmel, bár magam sem voltam annak tudatában, mit is zagyválok össze meg vissza. Miután átadtam magam a fáradtságnak, éreztem, hogy bármelyik pillanatban álomba zuhanhatok. Csakhogy rájöttem, hogy fázom – ami fizikailag lehetetlenség, meleg pizsiben meg Jake mellett.
Már be voltak csukva a szemeim, amikor valami forró hozzáért a karomhoz, és én már lendültem is valahova máshova. Egy másik helyre. Nem, még nem álomországba, csupán más pózt vettem fel. Kinyitottam az egyik szememet, és megláttam Jake felsőtestét. Egy pillanatba került csak, hogy rájöjjek, a mellkasán fekszem.
Elmosolyodtam, tetszett, hogy voltam ilyen hülye, és azt mondtam, hogy fázom. A forróság úgy áradt Jake-ből, hogy biztos lehettem abban, hogy reggelre izzadni fogok, mint a ló, de nem érdekelt. A lényeg csak az volt, hogy Jacobon feküdtem. Éreztem, hogy a hajamat piszkálja, de egyáltalán nem zavart, még nyugtatott is. Aztán belelehelt a hajamba, és azt suttogta:
- Jó éjszakát, Lily. Álmodj szépeket.
*
Mikor felébredtem, nagyon melegem volt.
Még mielőtt a szememet kinyitottam volna, már akkor hallottam egy egyenletes horkolást, méghozzá nem is olyan messze tőlem. Felemeltem a fejem, és megláttam magam előtt Jake arcát. Aludt. Mosolyogva aludt.
Nekem is muszáj volt elmosolyodnom. Arca egyenes, sima vonásokba rendeződött, és a feje oldalra bukott. Egyik kezével a nyakamnál átkarolt, a másik pedig lefelé lógott a földig. Vagy nagyon szépet álmodott, vagy pedig jól aludt. Vagy esetleg mindkettő.
Óvatosan lefejtettem magamról a karját. Nem akartam felébreszteni, mert először mindenképpen le akartam zuhanyozni. Jócskán megizzadtam az éjjel, és kizárt dolognak tartottam, hogy büdösen elinduljak a suliba.
Jacobot látszólag nem lehetett könnyen felébreszteni. Semmi különösebb reakciót nem váltott ki nála az, hogy felkeltem az ágyról, és hogy az utóbbi megnyikordult. Ugyanolyan nyugodtan, mosolygósan aludt tovább.
Megkerestem a kulcsomat, és kinyitottam az ajtót. Tudtam, hogy anya már elindult a munkába, és gondoltam rá, hogy hagyott valamilyen üzenetet. Igazából fogalmam sem volt, hogy hány óra, de nem is nagyon érdekelt. Soha nem aludtam még el, és ezt a tulajdonságomat anyától örököltem. Ha nem is mindig pontos, időben fel tud kelni. Ha elkésik valahonnan, akkor az azért van, mert túl sokat totojázik itthon.
Bementem a fürdőbe, és pár perccel később már a zuhanyzóban álltam. Nem akartam elhúzni a fürdést, mert tudtam, hogy hiába kelek fel korán, ha túl sokáig húzom az időt. Miután lefürödtem, még gyorsan megmosakodtam és fogat mostam. Húsz perc alatt készen lettem, és csak akkor jöttem rá, hogy nem hoztam magammal ruhát, amikor már törülközőben álltam a fürdő közepén. A szemeimet forgattam a saját figyelmetlenségem miatt, és azon kezdtem el hezitálni, hogy vajon felébredt-e már Jake, vagy nem. Végül úgy döntöttem, hogy kit érdekel, nem meztelenül megyek be, így elindultam a szobámba.
Mikor benyitottam, lemerevedtem.
Jake ott állt előttem, és éppen a képeket nézte a polcokon. A pír vadul ellepte az arcomat, és képzeletemben láttam, ahogy vérvörös fejjel bámulom Jake-et.
De azért az jól esett, hogy láttam, milyen nagy elégedettséggel mér végig. A tekintetéből sütött a büszkeség, csak azt nem tudtam volna megmondani, hogy miért. Végül a pirulásom megszűnt, és immár természetes arcszínnel sétáltam oda a ruhaszekrényemhez.
- Jó reggelt, Lily! – köszönt Jake vidáman, és hallottam a hangján, hogy vigyorog. Én tovább kutattam a szekrényben valami normális ruha után, még véletlenül sem fordultam meg.
- Neked is, Jake – válaszoltam. Mikor végre a kezembe akadt egy lila, V-kivágású felső, elégedetten elmosolyodtam, és megfordultam. Mentem is volna a fürdőbe, csakhogy Jake elkapta a kezemet.
- Hova sietsz? Még fél hét sincs!
Megtorpantam, és megfordultam. Szemöldökömet kérdőn felhúztam.
- Hat óra tizenegy perc van. Az előbb néztem meg.
- Ne már! Ez komoly? – kérdeztem, miközben leesett az állam. Ilyen korán felkeltem? Akkor nem aludhattam valami sokat. Pedig teljesen frissnek érzem magam!
- Igen. Vagy pedig rossz az órátok – vigyorgott Jake, majd magához húzott. Átölelt, és én visszaöleltem. Magamban azért fohászkodtam, hogy nehogy leessen rólam a törülköző. Hűvös testemnek Jake testhőmérséklete egyenesen tűzforró volt, de nem zavart.
- Hogy aludtál, Csipkerózsika? – kérdezte, miközben a szokásos tevékenységét végezte: a hajamat piszkálta.
- Nem is aludtam sokat! De egyébként nagyon jól, köszönöm. És te?
- Én is.
- Na ne mondd! Elég nehéz lehetett kitalálni, hiszen amikor felkeltem, mosolyogtál – vigyorogtam rá. Jake arca gondolkodó lett.
- Tényleg? Biztos valami szépet álmodtam. Nem emlékszem…
- Majd eszedbe jut. Nekem sem szokott mindig elsőre eszembe jutni, csak rémlik pár dolog. De úgy hiszem, hogy ma nem álmodtam semmit. Pedig lett volna épp miről… - nevettem fel.
- Nekem is, ne aggódj – puszilta meg a fejem búbját Jake.
- De ha most nem haragszol… - szóltam, miközben kibontakoztam az öleléséből, és felmutattam a felsőmet. – Felöltöznék.
- Adhatok egy tanácsot? – kérdezte Jake vigyorogva, és valamin nagyon mulatott. Csakhogy nem tudtam, min.
- Mi lenne az? – kérdeztem gyanakodva.
- Szerintem még ne öltözz fel. Egy perc, és újra alaposan meg fogsz izzadni. Kár volt lefürödnöd. – Jacob szemtelenül vigyorgott rám, én pedig felhúztam a szemöldököm. Mit akar ezzel mondani? Hová akar kilyukadni?
- Bocs, lemaradtam. Miért is izzadnék meg?
De Jake nem válaszolt. Megragadta a kezemet, és magához rántott. Egy másodperc sem telt, de már letámadta ajkaival az enyéimet, és még véletlenül sem húzhattam hátra a fejemet. Na, nem mintha akartam volna, de tény, hogy bilincsben tartotta ajkaimat, és lélegezni is csak az orromon tudtam.
Ez a csók vadabb volt, mint a tegnapi. Most nem – csak – én vesztettem el a fejem, hanem Jake, valósággal magához láncolt. Olyan szorosan ölelt magához, hogy az már-már fájt, de nem szóltam neki. Ugyanaz a tűz, ami tegnap – csak forróbb és több –, ma is végigjárta a tagjaimat, és kezdtem azt hinni, hogy ez már örökké így lesz. És ez jó. Nagyon jó.
Jake megragadta a derekamat, és felemelt, és pedig automatikusan is köré fontam a lábaimat. Valamiért úgy éreztem, hogy ettől még inkább összeforrtunk, és mintha már nem két emberként léteztünk volna ebben a szobában. Hanem egyként.
És Jake-nek igaza lett. A bennem terjengő tűztől, Jake közelségétől és a hevességtől egyre inkább éreztem, hogy izzadni kezdek. Egy kicsit – tényleg nagyon kicsit – megharagudtam Jake-re, amiért miatta fürödhetek még egyszer, de örültem. Boldog voltam, mind a csók miatt, mind amiatt, hogy Jake a pasim. Nem, valami több: a társam.
Nehezen tudtam követni a gyorsaságát. Olyan hevességgel falta az ajkaimat, hogy egy-két másodperccel mindig lemaradtam utána, és később nekem már nem is kellett semmit tennem, csak kapaszkodnom, hogy nehogy seggre üljek. Jake diktálta az ütemet, és csak ő irányított. Én már nem tudtam kontrollálni magamat, nem tudtam parancsolni neki.
Aztán hirtelen, nagyon hirtelen lett vége. Jake elhúzódott, és letett a földre. Majdnem hátraestem, de tökéletes reflexének köszönhetően sikerült még időben elkapnia, és én levegőért kapkodva dőltem neki a mellkasának. Jake a hajamat simogatta, majd időnként bele is kuncogott. Ebből azt vettem ki, hogy; egyszer: tetszett neki a csók. Másodszor: hogy mulattatja a viselkedésem. De hát most komolyan, ki nem viselkedne így, ha valakit lesmárolna?
- Ha… legközelebb is lesz ilyen… azt hiszem, be kell szerezned lélegeztető gépet. Szükség lesz rá – suttogtam, de így is akadozva, mert még mindig levegőért kapkodtam. Jake felnevetett.
- Jó, majd megkérem Dokit, hogy adjon egyet ingyen.
- Te kit nevezel Dokinak? – kérdeztem.
- Carlisle-t. Tudod, a Cullen gyerekek nevelőapját.
- Ja, ja, persze. De hülye vagyok… - sóhajtottam. Jake kuncogni kezdett, ugyanazzal a felhőtlen vidámsággal, mint tegnap. Vajon ennyire élvezi, hogy így odavagyok érte?
- Igen, látszik. Ugye, milyen jól tudok csókolni?
- El ne szállj, Rómeó – mosolyodtam el. – Már csak azért sem mondom ezt neked.
- Ne már, Lily! – nevetett fel. – Én mondjak neked bármit, de te nem mondasz nekem semmit?
- Mit értesz a bármi alatt, Jake?
- Például azt, hogy imádlak. Meg szeretlek. Meg hogy veled maradok örökké. Nem elég?
- Dehogynem. De én is kimondom, ha akarod.
- Komolyan gondolnád?
- Jake! – csattantam fel. – Ne vedd át a szerepemet!
- Jól van, csak érdekel. Nem tudom elhinni, hogy te is szeretsz – simogatta tovább a hajamat.
- Pedig hidd el. Hogy máshogy tudnám megmutatni?
- Nem tudom. Mondjuk úgy, hogy három év múlva hozzám jössz.
- Jaj, Jake! Az még nagyon messze van. Lehet, hogy nem is élek addig.
- Ilyenekkel ne viccelj! – szólt rám komolyan Jake. – Ez rossz vicc, nagyon rossz vicc.
- Oké, oké, megadom magam – sóhajtottam. – Akkor is messze van. De persze benne vagyok. De még ne kérd meg a kezem. Majd ha oda jutunk.
- Ne aggódj, egy árva szót sem szólok addig erről.
- Egyébként nem tudlak téged vőlegényként elképzelni. – Próbáltam, de nem sikerült. Felnevettem azon a nevetséges képen, amin Jacob fekete öltönyben, fekete nadrágban feszít egy fehér ruhás, fátyolos mennyasszony mellett, és vigyorog.
- Miért nem? – kérdezte Jake durcásan. – Tudok komoly is lenni, ha kell.
- Na ne mondd! – nevettem. – Igazán nehéz elképzelni.
- Pedig voltam már komoly előtted. Csak te soha nem veszed észre, mert mindig vigyorogva képzelsz el.
- Persze, Rómeó, csakis. Miért, te netalántán mindig morcosnak képzelsz el?
- Nem, Júlia. De azért egyszer kipróbálom.
- Inkább ne – nyögtem fel.
- Miért ne?
- Mert akkor nagyon hülye képem van.
- Ezt nehéz elhinni. Neked mindig nagyon is szép képed van.
- Persze. Csakis.
- Nem hiszel nekem? – húzta fel a szemöldökét Jake. Megráztam a fejem. Felsóhajtott, majd hitetlenkedve megrázta a fejét.
- Miért nincs önbizalmad, Lily?
- Kéne, hogy legyen?
- A szerelmed szerelmes beléd, és gyönyörűnek tart. Egy átlagos nőnek azért ilyenkor megnő az önbizalma.
- Jé, komoly vagy – néztem rá elámulva. Jake az égnek emelte a tekintetét.
- Te viszont nem, Lily, és ez egy fontos téma.
- Miért érdekel, hogy nekem mekkora önbizalmam van?
- Mert a… hogy nevezzem magamat? – kérdezte Jake gondolkodóba esve.
- Ezt hogy érted? – kérdeztem vissza értetlenül.
- Hát… a pasid, a barátod, a szeretőd…
- Hú – csodálkoztam. – Fogalmam sincs. Ahogy akarod.
- Kösz. Sokat segítettél – nevetett fel. – Szóval, azért, mert a… pasid vagyok. És engem nagyon is érdekel. Igenis legyen önbizalmad. Kéne lennie.
- Jól van. Majd igyekszem – adtam be végül a derekamat.
- Helyes. – Azzal nyomott egy gyors puszit a számra.
- Most pedig, azt hiszem, megyek fürödni. Te! – mutattam rá, miután kibontakoztam az öleléséből. – Itt maradsz.
- Hogyne. – Azzal odalépett a polcomhoz, és újra nézelődni kezdett. – Körülnézhetek itt?
- Persze. De nem fogsz sok érdekes dolgot találni.
- Azt majd én eldöntöm. Te csak zuhanyozz – vigyorgott Jake. Az égnek emeltem a tekintetem, aztán megfordultam, és hipp-hopp a fürdőben találtam magam.
Most még gyorsabb voltam, mint az előbb. Nem mosakodtam meg jó alaposan, mert annyira nem izzadtam le, és így sokkal rövidebb idő kellett a zuhanyozáshoz. Most már vittem magammal ruhát is, így gyorsan fel is öltöztem. Tizenöt perc alatt készen lettem, és aztán már ruhában sétáltam be a szobámba. Jake még mindig a polcomnál állt, és éppen valami füzetet nézegetett. Ahogy közelebb léptem hozzá, rájöttem, hogy a gyerekkori albumomat lapozgatja. Kissé elpirultam, és láttam, hogy Jake milyen elégedetten vizsgálgatja a képeimet, amik több, mint tíz évvel ezelőtt készültek.
- Nagyon aranyos kisgyerek voltál, ugye tudod?
- Igen. El kell ismernem, tényleg aranyos voltam. – Jake édesen rám vigyorgott, őszintén díjazta az igyekezésemet.
Aztán felmutatott egy képet, amin éppen egy hisztis fejet vágok. Rajta volt még egy kéz, amiben egy nyalókát tartottak, én pedig éppen afelé nyúltam sírva. Emlékszem, hogy egyszer anya mesélte, mennyire szerettem a nyalókát kisebb koromban, és azonnal bőgni kezdtem, ha nem kaptam minden főétkezés után.
- Úgy látom, elég makacs voltál – jegyezte meg Jake vigyorogva. Kíváncsi lettem volna, hogy sokszor van-e olyan alkalom, amikor nem vigyorog.
- Voltam? Most is az vagyok.
- De most legalább nem bőgsz.
- Ne kiabáld el! Még megtehetem – mosolyodtam el. Jake megrázta a fejét.
- Ne tedd, kérlek. Sírhatsz, de ne bőgj. Nem lenne jó látvány.
- Miért nem?
- Mert nem tetszene, hogy zokogsz – mosolygott rám kedvesen Jake.
- Ó… És ha azért sírnék, mert… szóval, ha hisztiznék?
- Türelmes lennék veled. Lány vagy, Lily.
- Igen, erre én is rájöttem – nevettem fel. – De most… - Gyors pillantást vetettem az órára, ami fél nyolcat mutatott. – Ideje készülődnöm. Nem akarok suliba menni…
- Menjek majd eléd suli után? Majd hazaviszlek én – ajánlotta Jake vidáman.
- Hogy? – húztam fel a szemöldököm.
- A karjaimban.
- Nem bírnál el. De természetesen belemennék.
- Lily, sokkal erősebb vagyok, mint az átlagos srácok. Ha elbírtam azt a létrát, téged is el foglak.
- De húsz percen keresztül? Kötve hiszem!
- Szóval nem. Oké…
- Na jó! – vágtam gyorsan közbe. – Gyere elém. De nem viszel. Tudok járni.
- Majd meglátjuk – vigyorodott el Jake. Aztán felcsillant a szeme. – Elkísérlek, jó?
- Naná! – vágtam rá boldogan. – De… neked is van sulid, nem?
- De. Csakhogy nekem kilenckor kezdődik, és addig hazaérek.
- Kilenckor? És csak három órád van? Nekem hat. Ó, te mázlista… - sóhajtottam. Jake megvonta a vállát.
- Szerencse. Jövőre négy lesz – nevetett fel. Megforgattam a szemeimet, majd megfordultam, kezembe fogtam a táskámat és már lent is voltam a konyhában. Jake szorosan a sarkamban jött utánam, én pedig azon gondolkoztam, hogy mennyi pénzt vigyek magammal a suliba.
- Ne leskelődj! Anya nem örülne, ha kifosztanád a családi kasszát – figyelmeztettem, mire Jake az égnek emelte a tekintetét.
- Nem fáj a fogam a pénzetekre.
- Tudom. Csak vicceltem. – Azzal a pénzt a farmerzsebembe dugtam, és az akasztóhoz lépve felvettem a pulcsimat. Már nyúltam a dzsekimért, de hiába kutattam a kezeimmel, nem találtam a ruhadarabot. Aztán vettem észre, hogy Jake szorosan mögöttem van, és a dzsekimet a kezében tartja. Szétnyitotta, úgy, mint egy udvarias fiatalember, aki épp segít felöltözni a feleségének. Elmosolyodtam, és belebújtam a dzsekimbe.
Miután kiléptünk az ajtón, szokásomhoz híven mindent bezártam, és hátamra vettem a táskám, hogy ne a kezemben kelljen cipelnem. Elindultunk együtt, Jake-kel a suli felé, és akkor jöttem rá, hogy nincs is rajta semmi, csak egy farmer és egy vékony, rövid ujjú póló.
- Nem fagysz meg? – kérdeztem, mire Jake felnevetett.
- Viccelsz? Negyvennégy fokos testhőmérséklettel?
- Ja igen, bocs. Azért majd ha nagyon fázni fogok, ugye felmelegítesz? – kérdeztem tőle mosolyogva, szép nagy, kerek bociszemeket meresztve. Jake magához rántott, és belekuncogott a hajamba. Utána elengedett, de helyette megragadta a kezemet, és lóbálni kezdte. Úgy mentünk, mint egy igazi szerelmespár.
- Persze, drágám. Neked mindent.
- Szóval… - kezdtem, miközben fokozatosan elpirultam. – Ma este is nálam alszol?
- Szeretnéd? – nézett rám Jacob mosolyogva.
- Ezt most komolyan kérdezed?
- Oké. Megyek – villantott rám egy vidám vigyort. Aztán elkomorult az arca. - De… nem fogok tudni mindennap. Tudod, drágám, valamikor őrjáratozni is kell.
- Mit csinálni? – kérdeztem értetlenül.
- Őrjáratozni. Egész éjszaka futkosnom kell az erdőben körbe-körbe, hogy megnézzem, nincs-e vámpír a környéken.
- De minek? – nyögtem fel.
- Hogy biztonságban legyünk, Lily.
- Aha, oké. De azért majd megpróbálsz gyakran feljönni, ugye? – kérdeztem reménykedve. Jake nagyot nevetett, úgy tiszta szívből.
- Jaj, édesem. Ha egy héten egyszer nem megyek csak fel, úgy jó lesz?
- Hát… nem. De azért majd kibírom valahogy – vontam vállat lazán. Jake kuncogott, de nem szólt semmit.
Olyan hamar megtettük az iskolához vezető utat. Pont, amikor a legkevésbé sem kívántam ezt. Azt akartam, hogy hosszúnak tűnjön az út, hogy lassan menjünk, de ezt nem tehettem meg, hisz nem akartam elkésni. Pedig annyira akartam egy kicsit lassítani. Tovább akartam húzni a pillanatot Jake-kel, hiába tudtam, hogy péntek van, és hogy suli után látom.
Mégis, megérkeztünk a sulihoz és kénytelen voltam elköszönni Jake-től. Ahhoz azonban ragaszkodtam, hogy elkísérjen a kapuhoz, és az sem érdekelt, hogy sokan megbámulnak. Végül Jake úgy döntött, hogy nem kísér be, mert nem akar balhét, így hát megálltunk a parkoló közepén.
- Légy jó – mondta, miközben közel hajolt, és csókot nyomott az ajkaimra. Nem volt egy hosszú csók, de édes igen, csakhogy megéreztem benne az elválás fájdalmát is. Pedig ez nem olyan búcsúzás volt, mint amikor soha többé nem látjuk egymást. Az azonban tény, hogy éreztem, Jake nagyon is nehezen bír elválni tőlem. És ez felhőtlen boldogsággal töltött el.
Még nem váltunk szét, amikor egy autó majdnem elütött minket. Na jó, ez talán kicsit erős fogalom, de egy ezüstös kocsi épp mellettünk jött el, alig fél méterre tőlünk. Az ijedtségtől nagyot ugrottam hátra, de utána a dolog teljesen értelmetlen lett, amikor láttam, hogy forgatja a szemét Jacob. Nem az ijedtségem miatt – hanem mert nagyon jól tudta, hogy ki jött el mellettünk. Amikor én is megnéztem, hogy ki is ütött el minket majdnem, megláttam a szürke Volvót, és akaratlanul is felsóhajtottam.
Pár pillanat múlva Edward vigyorral a szája sarkában szállt ki a kocsiból, a másik oldalról pedig Bells elégedett arcát véltem felfedezni. Mikor mindketten eljöttek a kocsi mellett, egymás mellett sétáltak oda hozzánk, Edward pedig átkarolta Bellát. Edward biccentett Jake-nek, Bells pedig rámosolygott.
- Hé, Jake! Jó látni téged. Rég találkoztunk.
- Négy napja, Bella – emelte égnek a tekintetét Jake, de aztán ő is rámosolygott a lányra. Igaz, ez a mosoly kelletlenebb volt, mint amiket nekem szokott adni, és úgy láttam, nem is olyan vidám. Ez büszkeséggel töltött el. Edward észrevétlenül oldalba bökött, én pedig automatikusan is felnyögtem.
- Au! Ez fájt! Próbáld figyelembe venni, hogy erősebb vagy, mint én, kérlek! És ne akard kihasználni, különben megkérem Bellát, hogy náspángoljon el! – Próbáltam viccesre venni a figurát, de Edwardon kívül senki nem nevetett.
- Mi a baj, Lily? – kérdezte Jake aggódva, én pedig megvontam a vállam.
- Semmi.
- Dehogynem. Mi fájt?
- Ajj, semmi. Csak Edward oldalba bökött, és kissé erősebben, mint kellett volna.
Akkor jöttem rá, hogy talán nem kellett volna elmondanom. Jacob gyűlölködő pillantást vetett Edwardra, és láttam, ahogy a fogát kezdi csikorgatni. Egy apró remegéshullám szaladt végig rajta, az én szemeim pedig rémülten kitágultak, csakúgy, mint Bellának.
- Nyugi, Jake! Csak viccből csinálta, és véletlen volt. Semmi baj, nem is fájt annyira! Emiatt ne mérgesítsd fel magad. Naaa – böktem oldalba játékosan, mire remegése alább hagyott. A fogcsikorgatása megszűnt, egy utolsó utálatos pillantást vetett még Edwardra, majd rám mosolygott.
- Akkor, légy jó. Délután jövök eléd. Szia. – Azzal gyors puszit nyomott az arcomra, és megfordult. Futni kezdett, és olyan gyorsan, hogy pár perc múlva már nem is láttam. Edward és Bella még mindig mellettem álltak, csak azt nem tudtam, hogy miért.
- Rád várunk – mondta Edward, mire felsóhajtottam.
- Bocs. Nem aludtam jól – hazudtam, miközben hármasban elindultunk a bejárathoz.
- Mert? – kérdezte Bells, nekem pedig eszembe jutott a tegnap este. Edward felnevetett, Bella pedig csúnyán nézett rá. Ahogy én is.
- Ne turkálj már a fejemben! Olyan idegesítő.
- Akkor meg ne hazudj. Nem is aludtál rosszul. Max keveset.
- Ez egy szabad ország! – csattantam fel. – Azt mondok, amit akarok.
- Miről van szó? – kérdezte Bells értetlenül. Elvesztette a fonalat.
- Jake egész este Lilynél volt.
- Edward! – kiáltottam rá. Kezdett felmenni bennem a pumpa. – Muszáj ezt csinálnod?
- Edward, hagyjad már – nézett rá Bella szigorúan, de a megszólított csak nevetett. Nem nagyon vett minket komolyan, vagy pedig csak azon mulatott, hogy mennyire idegesít a dolog. Legszívesebben azt kívántam volna, hogy bárcsak ne találkoztam volna ezzel a lénnyel. Nagyon idegesítő tud lenni.
Az út további részét csöndben tettük meg, már csak azért is, mert elváltak útjaink. Ma az első órám nem Bellsszel volt, neki viszont Edwarddal, így ők ketten elmentek másik irányba. Egyedül kellett végigvészelnem a történelmet.
Azonban a szerencse utolért, amikor a tanár bejelentette, hogy a mai órán mindenki önállóan dolgozza fel az anyagot. Ebben mindig nagyon jó vagyok, és hamar is szoktam végezni, mert általában nem olvasom el a leckét, hanem csak kikeresem a kérdésekre a választ a szövegből, és voilá! – kész is van a feldolgozás. Minden anyag végén vannak ilyen kérdések, és általában azokra kell válaszolni, meg alá kell húzogatni a lényeget. Tisztára, mint általánosban, komolyan mondom.
Így hát az óra negyed órájában feldolgoztam az anyagot, a maradék fél órát pedig gondolkodással töltöttem el.
Igazából az az elméletem, hogy ma oda fogok figyelni minden órán, az lecsüngött, mert annyi minden történt tegnap délután óta, hogy egyszerűen nem bírtam odafigyelni. A többi órán sem, és meg is jártam, mert amikor felszólítottak, általában még a kérdést sem tudtam, nemhogy a választ. Igaz, matekon azért megpróbáltam a tanárra figyelni, mert ki tudja, hogy az az ember miket tud kitalálni így pénteken. Nem akartam, hogy megint itt tartson, mert akkor egy órával kevesebbet lehetek Jake-kel.
Ebédnél Rose és Emmett megint nem voltak itt, és nem is tudtam, hogy egyáltalán múltkor mit kerestek itt. Elvégre úgy van, hogy ők ketten egy évvel idősebbek a többi Cullennél, és már rég egy főiskolán lenne a helyük. Meg is kérdeztem erről Bellát, aki azt mondta, hogy valamit a múltkor csak le kellett rendezniük az iskolával. Ja.
Így hát ismét öten ültünk az asztalnál és rohadtul magányosnak éreztem magam. Mind Alice-nek, mind Bellának volt egy kedves pasija, aki átöleli az asztalnál és akivel beszélgetni tud. Nekem is van, csakhogy nem itt, és ez hiányérzettel töltött el. Úgy éreztem, én vagyok a fekete bárány a csapatban, mert nem csak hogy partnerem nincs, de még nem is a vámpírokért vagyok oda, hanem a vérfarkasokért. Igaz, állítólag Bells mind a két oldalt támogatja, de hát az nem ugyanaz. Egy vámpírral jár, akkor nem vámpíroldali? De.
A nap további része teljesen eseménytelenül telt. Azt az egy órát, amit Edwarddal (no meg Bellával, de vele nem volt problémám) kellett átvészelnem, nagy nehezen megpróbáltam pirulás nélkül végigülni. Edward fittyet hányt arra, hogy ment az óra, csinos kis megjegyzéseket tett a gondolataimra. Már amikben Jake is szerepelt. Bells próbálta suli után elhitetni velem, hogy nem szokott ilyen lenni, és hogy ő sem tudja, mi a frász ütött belé, de nem nagyon érdekelt. Nem figyeltem oda rá, mert állandóan azt lesegettem, hogy mikor jön már meg Jake. Bella nagyon jól tudta ezt, és mégis mindig próbálta elterelni a figyelmemet, talán azért, hogy meglepetésként érjen, amikor Jake megérkezik.
Mégsem figyeltem oda rá, állandóan arrafele néztem, amerről reggel jöttünk. Igaz, nem tudhattam, hogy most merről fog felbukkanni, így lehet, tök fölöslegesen csináltam az egész nézelődést.
Csakhogy vártam tizenöt percet, és Jake még mindig nem került elő. Belláék már rég elmentek Edwarddal, egyedül ácsorogtam a hatalmas parkolóban. Sokan otthon voltak már, csak az a pár gyerek ücsörgött még a tantermekben, akiknek hét vagy nyolc órájuk volt. Szegények! Pénteken nyolc óra… nem irigylem őket.
Végül úgy döntöttem, hogy nem várok tovább. Felsóhajtottam, és magányosan elindultam haza. Elég rossz érzés volt, hogy mennyire vártam ezt a percet, amikor végre újra láthatom Őt, és erre mégsem. Mekkora szívás…
Aztán valami – vagy valaki? – hirtelen megragadott hátulról, és én majdnem felsikoltottam ijedtemben. De aztán megnyugodtam, mert ismerős hang ütötte meg a fülemet, ráadásul a karok, amik megragadtak, olyan borzasztóan melegek voltak.
- Csak nem hazamennél nélkülem?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése