23. fejezet - Beköltözés

Izgatottság gyűlt bennem, de nem tudtam miért, hisz elvégre mégis csak „egy szoba”. Igen, egy szoba, ahol valószínűleg majd a szüzességemet fogom elveszteni. Hm… nos, igen, erre is gondolni kell, és ha jól értelmeztem a vágyaimat, akkor arra jutottam, hogy én nem egy rózsaszín csili-vili, lovas képekkel telerakott helyiségben akarok lefeküdni Jake-kel, ó, de nagyon nem. Úgyhogy örültem Rachel lelkesedésének az említett szoba iránt, és reméltem, hogy nem fogja meggondolni magát.

Amikor benyitottunk a szobába, rögtön észrevettem a két domináló színt: a feketét és a fehéret. Nagyon jól nézett ki az egész helyiség, eleve tetszettek a színek, no meg a bútorok és az elrendezés… tőlem balra a falnál volt egy óriási franciaágy, nagyon modern fekete-fehér színű, felette pedig egy absztrakt képet láttam. A szobát telepakolták növényekkel, ami nem zavart, mert szerettem ám azokat, habár talán kissé túlzásba vitték az őserdősítést. Majd maximum leviszek pár növényt a nappaliba, vagy akárhova máshova.

Két ablak volt, az egyik az ágy mellett, hátul a sarokban. Velem szemben pedig elég furcsán nézett ki a fal – volt rajta egy „bemélyedés”, ahol egy íróasztal állt, előtte pedig egy fehér kerekesszék. És ott is volt ablak, úgyhogy a szoba tökéletesen be volt fényesítve.

Csodálatosan jól nézett ki az egész, és azért fohászkodtam magamban, hogy Rachel ne gondolja meg magát. Bár arra gondoltam, hogy Rachelnek eszébe jut valami olyasmi, hogy „minket illet a választás, mert megengedtük, hogy velünk lakjon”, satöbbi, satöbbi. Lopva rápillantottam barátnőmre, akinek tátva maradt a szája, de aztán észrevette, hogy nézem, és gyorsan becsukta.

- Hát, ez igazán… szép – próbálta úgy mondani, mint aki nincs is annyira elragadtatva a szobától, de tudtam, hogy csak színészkedik. Felhúztam a szemöldököm, mire ő felsóhajtott.

- Oké, gyönyörű. De én már választottam. Ez lehet a tiétek. – Pár pislogás után elmosolyodtam, majd átkaroltam Rachelt.

- Köszönöm.

- Ó, nincs mit. Elvégre nektek nagyobb szükségetek van egy ilyen franciaágyra, mint nekem – kacsintott rám, bennem meg megállt az ütő, és lemerevedtem. Ó. Szóval tudja.

- Ezt hogy érted? – tettettem az ártatlant, de nem sikerült túl meggyőzőre. Rachel a szemeit forgatta.

- Ugyan, Lily, mindent hallottam a kis veszekedésetekből.

- Mindent? – A hangom egy oktávval magasabbra emelkedett. – Mit értesz „minden” alatt?

- Hát azon, hogy le akartok feküdni a születésnapodon. Mikor is van? – csiripelte Rachel, látszólag cseppet sem volt olyan zavarban, mint én. Az én arcom már rég paprikapiros színbe váltott, ám az övé még ugyanolyan rózsaszínű maradt.

- November tizenkilencedikén.

- Na, igen, szóval akkor.

- És, öö, mit gondolsz te erről az egészről? – faggattam tovább, mire Rach értetlenül nézett rám.

- Hogy-hogy mit gondolok?

- Hát… - Az arcom felvette a piros legpirosabb árnyalatát, és éreztem, hogy már a fülem is tiszta vörös. – Nem ciki?

- Már miért lenne az? – emelte égnek a tekintetét Rach.

- Nem tudom… te mondtad, hogy a mai világban már a legtöbb lány sokkal hamarabb elveszti a szüzességét.

- Az nem jelenti azt, hogy az is a helyes. Csak megemlítettem, hogy valóban így van, de mostanság sokat gondolkodtam azon, helyes volt-e lefeküdnöm valakivel tizenhat évesen – elfintorodott, majd furcsa arckifejezéssel nézett tovább, amit nem tudtam megfejteni. Mintha vágyakozna valami után, leginkább arra hasonlított a tekintete.

Aztán felsóhajtott. – Végül is most már oly’ mindegy, hiszen megtörtént. Lehet, hogy ha akkor nem teszem meg, akkor még mindig szűz lennék, mert nem indította volna el azt a lavinát, ami még mindig visz magával. – Újra fintorgott, én meg csak értetlenül pislogtam. Semmit nem értettem az egészből.

- Miről beszélsz, Rach?

Ismét felsóhajtott. – Amikor először lefeküdtem egy sráccal, akkor tulajdonképpen előhoztam magamból ezt a buja természetemet, és onnantól kezdve nem nagyon érdekelt, kivel fekszem össze. – Grimaszt vágott, és láttam, hogy emlékek borítják el az elméjét. – Szerencsére már vagy fél éve óvatosabb vagyok, amióta egyszer majdnem HIV pozitív lettem.

Leesett az állam, kitágultak a pupilláim. – Majdnem?!

- A srác az volt, HIV pozitív, akivel jártam. Nem akartunk védekezni, és mielőtt még… szóval, megtörtént volna, tudatta velem, hogy ő bizony beteg, és hogy nem zavar-e ez engem. Én természetesen fel voltam háborodva, hogy tud az ember ekkora patális baromságot kérdezni?! – Rachel idegesen a magasba emelte két kezét. – Úgyhogy ott hagytam, és azóta is áldom Istent, hogy a srác még idejében szólt. Valahol mélyen tényleg szerethetett, ha legalább elmondta… igaz, jókor. – Rachel újabb grimaszt vágott, aztán felsóhajtott. – Nem érdekes. Már a múlté.

- Mindenesetre én örülök, hogy nem vagy beteg – mutattam rá, mire Rach felnevetett.

- Olyan rendes vagy velem, Lily, pedig nem biztos, hogy kéne. Túlságosan is rossz ember vagyok én ahhoz. – Rachel szomorkásan elmosolyodott, én pedig megráztam a fejem.

- Ugyan, ez hülyeség. – Amint kimondtam ezeket a szavakat, rájöttem, hogy Rach nem csak a „szexeljünk mindenkivel” életére célzott azzal, hogy ő „rossz ember”. De nem tudtam összerakni a dolgokat, Racht meg már nem akartam erről megkérdezni, úgyhogy inkább hagytam a fenébe az egészet. Egyszer úgyis meg fogom tudni, milyen volt pontosan az élete, nem igaz?

- Szerintem menjünk vissza Jake-hez, mert már azt se tudja, mit csinálunk idefent. – Elnevettem magam, Rachel úgy szintén, és egyetértően bólintott. Elindultunk hát lefelé, vissza a nappaliba, Jacobot pedig a kanapén találtuk, pont, ahogy ott hagytuk. De már nem a távirányítót bütykölte, hanem csak ült, és bambult maga elé. Aztán észrevett minket, és felpattant.

- Na? Milyen odafent? – érdeklődött, mire elmosolyodtam.

- Gyönyörű szobánk lesz, Jake. És Rachel is egy nagyon szépet kap, úgyhogy azt hiszem, mind a hárman meg leszünk elégedve.

- Nagyszerű! – felelte Jake széles vigyorral, majd széttárta a karjait. – És most? Hogyan tovább?

- Azt hiszem, én elugrom vásárolni. Fel kell tölteni a hűtőt – vigyorgott Rachel, mire Jacob hevesen bólogatni kezdett.

- Az nem egy rossz ötlet, nem-nem.

Forgattam a szemeimet. – Hogy neked csak a kaján tud járni az eszed, Jake!

- Nem csak azon – kacsintott rám, mire Rachel felnevetett, és már el is ment, hogy összekészüljön a vásárláshoz.

- Mit hozzak? Mármint milyen különlegességet? Valami óhaj-sóhaj valamelyikőtöknek? – kérdezte barátnőm, mire én megvontam a vállamat.

- Hozhatsz valami édességet.

- Nekem meg valami gyorskaját! – szólt közbe Jacob, mire belebokszoltam a vállába, de csak finoman, mert nem akartam magamnak fölösleges fájdalmat okozni.

- Jól van, akkor fél óra körülbelül, és itthon vagyok! – tudatta velünk Rachel, aztán már ment is ki az ajtón, amikor utána szóltam.

- Nem kell segíteni?

- Nem, köszi – vigyorgott kedvesen, mire megvontam a vállam.

- Akkor szia!

- Sziasztok! – köszönt el, majd hamarosan már nem is láttuk őt sehol. Felsóhajtottam, és leültem Jacob mellé. Ő azonnal átkarolt, magához húzott, és a fejemre helyezte az övét. Szabad kezébe fogta az enyémet, és simogatni kezdte azt.

Nagyon melegem volt, Jacob forrósága és a miami éghajlat egyaránt rásegített erre. De nem zavart, hisz’ az egyetlen, ami számított, az itt volt velem. Pár percig csak ültünk így, összebújva, aztán Jake törte meg a csendet.

- Szóval gyönyörű hálószoba, he? – vigyorodott el, a hangjából legalábbis ezt vettem ki, mert az arcát nem láthattam. De épp azért, hogy ez ellen tegyek valamit, feljebb csúsztam, kibontakoztam Jacob öleléséből, és felkönyököltem a kanapé tetejére. Az arcom immár szemben volt Jake-ével, így már jobban tetszett.

- Máris elkezdted, pedig még csak alig érkeztünk meg?! – vigyorodtam el, mire ő kuncogott.

- Én ugyan nem kezdtem el semmit. Miért gondolsz rögtön a legrosszabbra? Nem azt mondtad, hogy én vagyok a perverz?

Sértődötten karba tettem a kezeimet. – Ez nem fair. Tudom, hogy mire gondoltál.

- Ó, csak nem gondolatolvasó vagy, drágám? – hajolt közel, és nyomott puszit az orromra. Egy pillanatra lehunytam a szemeimet, aztán megráztam a fejem.

- Nem, csak ismerlek.

- Hmm. – Még közelebb hajolt, két hatalmas tenyerével kézbe vette az arcomat, fogva tartott, a rabja voltam. Mélyen a szemembe nézett, aztán forró ajkait az enyéimhez érintette, én pedig lelkesen visszacsókoltam. Hátradöntöttem Jake-et, aki félig elterült a kanapén, én pedig fölé ereszkedtem, és úgy csókoltam tovább. Időnként elhúzódtam, hogy Jake végigcsókolhassa a nyakamat, én pedig lehunyt szemmel élveztem minden egyes percét az ölelkezésünknek. Aztán egy utolsó csókot leheltem Jacob ajkaira, és ráfeküdtem a mellkasára. Alig fértünk el, de Jake-nek sikerült úgy elhelyezkednie, hogy nem eshetett le, én pedig rajta voltam, úgyhogy nekem aligha sikerülhetett volna.

- Ez nagyon jó volt – suttogta a fülembe, aztán belepuszilt a hajamba.

- Hmm – feleltem neki, egyetértve vele.

- Ez nem volt túl meggyőző.

- Még mindig a hatásod alatt vagyok.

- Az jó, látod – vigyorodott el, majd simogatni kezdte a hajamat. Lassan haladott ujjaival, végighúzta a fejtetőmön, a tarkómon, aztán a nyakamon, míg elért a lapockámhoz, ahol megállt a keze.

- Szeretlek, Jake.

- Én is szeretlek, Lily.

- Mi lenne velem nélküled? – sóhajtottam, mire ő kuncogott.

- Talán két év múlva apácának vonulnál.

- Ez nem vicces – róttam meg, mire ő csak nevetett.

- Miért, lehet igaz.

- De itt vagy, úgyhogy ez nem történhet meg. – Felemeltem a fejem, és csókot nyomtam Jacob ajkaira. Éreztem, hogy ott akarja tartani a számat az övénél, de csók közben csak elmosolyodtam, és visszahúzódtam. Hallottam Jacob csalódott sóhaját, amin jól mulattam. Ő azonban cseppet sem.

- Még mindig úgy gondolom, hogy nagyon gonosz vagy.

- És én még mindig úgy, hogy nem igaz.

- De igen – emelte égnek a tekintetét, Jake. – Játszadozol velem, mint egy babával, és ez aaaannyira nem fair! – Az „annyira” szó elejét direkt elnyújtotta, hogy azt higgyem, meg van sértve, de én tudtam, hogy csak viccből duzzog.

- Sajnálom. Majd jóváteszem egy hónap múlva.

- Egy hónap – sóhajtott Jake. – Van az több is.

- Sajnálom – ismételtem, miközben mutatóujjamat végighúztam a mellkasán, a pólóján keresztül.

A maradék időben, amíg Rachel meg nem érkezett, így feküdtünk a kanapén, gyakran sóhajtozva az elfojtott vágyainktól. Amikor meghallottuk, hogy Rach hazajött, gyorsan felkeltem, és egymás mellé ültünk Jake-kel. Rachel nagyon sok mindent vett, és tényleg szó szerint feltöltötte a hűtőt.

Utána a nap másik felében kipakoltunk, elrendeztük a cuccainkat, megmutattuk Jake-nek a szobákat, és csináltunk egy rendszert, hogy melyik fürdő kié, hogyan használjuk, mikor, hogy ne legyen veszekedés. Jacob maga elé engedett mindkettőnket, Rachel pedig engem, úgyhogy úgy jött ki a lépés, hogy én mentem mindig előbb zuhanyozni, aztán Rachel, majd Jake, vagy a fenti fürdőbe, vagy a lentibe.

Aztán estefelé Rachellel összedobtunk valami vacsorát, szerencsére tudtunk mind a ketten főzni valamennyire, úgyhogy egy viszonylag ízletes pörköltet sikerült összeütnünk. Jacobnak legalábbis nagyon ízlett, bár lehet, hogy csak azért ette meg, mert nem akart megbántani minket. Meg mondjuk azért is, mert éhes volt, és tulajdonképpen, Jake szerintem bármit megeszik, amit leraknak elé.

Vacsora után Rachel elpakolt, elmosogatott, amíg én lezuhanyoztam, Jacob pedig leült nézni valami akciófilmet, aminek nem tudtam a nevét, de nem is nagyon érdekelt. Mikor végeztem, Rachel átvette a helyemet, én pedig elhelyezkedtem Jake mellett, de nem igazán néztem a tévét, mind inkább a gondolataimba merültem.

Kivételesen nagyon egyszerű dolgokon járt az agyam; milyen lesz itt újra iskolába járni, mit fognak szólni az osztálytársaim, amikor visszatérek, és milyen véleménnyel lesznek majd Jake-ről, hogy fogjuk majd tudni őt beíratni, satöbbi, satöbbi.

Bár valószínű volt, hogy a héten még nem megyünk suliba, Jacob beíratását még el kell rendeznünk, ami szerintem elég macerás lesz, hiszen a rezervátum sulija teljesen máshogy működik, mint az átlagos iskolák. Mindenesetre reméltem, hogy Jacobot ki tudjuk adni tizenhét évesnek, mert azt szerettem volna, ha egy osztályba járunk, vagy legalább egy évfolyamra; nem akartam nélkülözni őt egy órán sem tulajdonképpen, habár biztos voltam benne, hogy nem lesz minden óránk közös.

Mikor Rachel végzett, azt hittem, Jacob már indul is, abbahagyja a tévénézést, és miután ő végez, mehetünk lefeküdni. Ám Jacobnak nem állt szándékában felállni a kanapéról, nagyban nézte tovább a filmet, amit én hamar meguntam, és feladtam. Felsóhajtottam, felkeltem a kanapéról, és elindultam újdonsült hálószobámba, hogy lepihenjek. Jacobot mindenképpen meg akartam várni, mielőtt elalszom, úgyhogy úgy döntöttem, olvasok egy kicsit. Először valamilyen klasszikust kerestem, de aztán átkutattam a „ritkán használt könyvek” csoportját, és megtaláltam az elsős évemből való naplómat. A szemöldököm magasra szökkent, majd, kezemben a naplóval, az ágyra feküdtem.

Akkor vettem csak észre, milyen kényelmes is. Nem volt se túl puha, se túl kemény, hanem pont jó, és ilyen ágyat igen ritkán lehetett kifogni. A rúgókat se éreztem, ami plusz pontnak bizonyult nálam. Aztán csak megráztam a fejemet, és kinyitottam a kis könyvecskét.

Nem tudom, mennyi ideig olvastam, de sokszor nevettem fel. El sem tudtam hinni, mennyi baromságokat irkáltam össze két évvel ezelőtt. Valahol végül is volt rá magyarázat, elvégre rengeteg tininek zavarosan kezdődik a gimi. De nekem nem volt az, hiszen mindennapos dolgok történtek velem, mégis, az a sötét humor, amit belecsempésztem egy-egy bejegyzésbe, nevetésre kényszerített. No igen, tizenöt évesként én voltam a „vigyázni kell a világgal”-csajszi, épp ezért elég bizalmatlannak mutattam magam a külvilág felé. Ez aztán megváltozott, de a gimi első éve elég furán telt el számomra. Unalmasan, és borzalmasan magányosan.

Aztán kopogtak az ajtón, én pedig gyorsan eldugtam a naplót az ágy mellett lévő éjjeliszekrény legfelső fiókjába.

- Gyere! – Azt hittem, Rachel lesz az, de nem, mert Jake jött be az ajtón, kissé bűnbánó arccal.

- Hát te minek kopogtál? – pislogtam, mire ő zavartan nézett vissza rám. – Ez a mi hálószobánk. Nem az enyém – mutattam rá, mire Jacob arcán vigyor jelent meg a zavartság helyett. Aztán megint bűnbánó lett a tekintete, amit nem tudtam mire vélni.

- Mi a gond? – kérdeztem, miközben felkeltem az ágyról, odamentem hozzá, és ujjaimat az övéi közé kulcsoltam.

- Ne haragudj, hogy annyira leragadtam a tévénél. – Jacob ártatlanul pislogott, én pedig elnevettem magam.

- De bolond vagy! Már miért haragudnék rád?

- Annyira feldúlt voltál, amikor felrobogtál az emeletre.

- Mert halálra untam magam! – sóhajtottam fel, aztán átkaroltam Jacob nyakát, megvártam, míg lehajol, én pedig a homlokának támasztottam az enyémet. – De nem haragszom rád, egy cseppet se, úgyhogy nehogy görcsölj ezen.

- Oké. Nem fogok. – Azzal megcsókoltam, majd megragadtam a kezét, és elkezdtem húzni magammal az ágyra. Lefeküdtünk mind a ketten, a szokásos pózunkban, ő háton feküdt, én pedig a mellkasára fektettem a fejem. A hajamat simogatta, mint mindig.

- Milyen volt a fürdőszoba? – kérdeztem, mire Jacob felnevetett.

- Állati! Nagyon szép, és végre lehet normálisan szabályozni a víz hőmérsékletét. – Elnevettem magam.

- Azt meghiszem. Mármint, hogy állati volt, nekem is nagyon tetszett. Lehet, hogy mostantól naponta négyszer lefürdöm – nevettem tovább, Jacob pedig homlokon csókolt.

- Nagyon kényelmes ez az ágy, főleg, hogy elférünk rajta rendesen.

- Ugye nem arra akarsz ezzel célozni, hogy az én ágyam borzalmas volt? – húztam fel a szemöldököm viccelődve, mire Jacob ártatlan képet vágott.

- Én? Ugyan, dehogy. Már miért lett volna borzalmas, ha ott voltál velem te? Akkor semmi sem lehet borzalmas, hidd el.

- Nem hiszem el, de oké. – Adtam a mellkasára egy puszit, aztán tovább húzogattam a mutatóujjamat a hasán. Olyan jó érzés volt, a melegség, a bemélyedések a hasán, ahogy éreztem, ahogy mozgott fel-le a légzéstől. Ő a hajamat találta „vonzónak”, én pedig a hasát. No meg persze minden mást, ami ahhoz kapcsolódott.

- Amúgy, hogyan tovább? Mármint, mit fogunk mi még itt csinálni? – kérdezte Jake, mire én vállat vontam.

- Hát, én szerintem munkát keresek, elvégre valamiből csak meg kell majd élnünk. – Jacob motyogott valamit, de olyan halkan, hogy nem értettem, így aztán nem is törődtem vele. – Lehet, hogy részmunkaidős állást vállalok a könyvtárban, vagy mondjuk a zöldséges boltban Sarah néninél. – Újra vállat vontam. – Majd találok valamit.

- Akkor viszont én is keresek valamit. Sőt, jobb ötletem támadt: mi lenne, ha te nem is vállalnál állást, hanem csak én, de valami jót? Nem akarom, hogy dolgozz.

- Azt már nem. És majd te tartasz el mindkettőnket? Szó sem lehet róla. – Jacob arckifejezése hirtelen megváltozott, mintha megbántottam volna a szavaimmal.

- Úgy mondtad, mintha valami lepusztult csöves lennék, aki nem fog soha tudni eltartani egy lányt. – Szavai áramütésként értek, én pedig megborzongtam. Jake hangjában volt valami megbántottság, és gúny, ami nagyon nem volt jellemző rá.

- Nem erről van szó…

- Naná, hogy nem! – csattant fel Jake, és ökölbe szorult a keze. – Akkor miről?

- Én… én… - Kerestem valami megfelelő választ a kérdésére, de nehezen ment. – Én csak egyszerűen nem akarom magam egy eltartásra kényszerült lánynak tartani! Önző vagyok tudom, de ez nem ellened szól, Jake. És egyszerűen csak nem tudnám kibírni, hogy te dolgozol, miközben én itthon poshadok, nélküled! – Most már én is ingerült voltam, jószerivel kiabáltam Jacobbal, akinek most hirtelen nyugodtabb lett az arca, és ökölbe szorult keze felengedett.

- Én sem akarom, hogy külön legyünk egymástól, Lily, de azt sem akarom, hogy megszakadj a munkában, elvégre, mégis csak nőből vagy! – Jake megengedett egy halk kuncogást, de aztán megint komoly lett. – Az lenne a legjobb, ha egyikünknek se kéne dolgoznia, de azt sem hagyhatjuk, hogy Rachel tartson el minket, mert ha belegondolunk ugye, képes lenne rá, de az ő pénze is elfogy egyszer… és ő lány! – Jacob megborzongott, én pedig kezdtem megint ideges lenni, de korántsem amiatt, ami miatt az előbb. Idegesített, hogy Jacob annyira lebecsüli a női nemet, hogy nem bírja elképzelni, hogy egy nő is lehet családfő.

- Komolyan azt hiszed, hogy a nők nem tudnak eltartani másokat? – Habár valamennyire megnyugodtam, megint kissé ingerült lettem, hiába próbáltam uralkodni magamon. Úgy látszik, valami nagyon gyűlt már bennem, és azt most fogom kiadni magamból, szépen lassan. De én nem akartam!

- Nem… - Jacob most hirtelen esdeklően, már-már könyörögve nézett rám. – Ne haragudj, Lily, nem úgy gondoltam.

- Mint ahogy én sem. De tudom, hogy mire céloztál, és lehet, hogy valahol igazad van, de tudod Jake, mindig vannak kivételek! – Idegesen felsóhajtottam, majd felültem, hogy lássam Jacobot. Ő a kezemért nyúlt, de elhúztam onnan a sajátomat.

Pár percig csak csendben ültünk, és nekem az volt a benyomásom, hogy Jacob várja, hogy lecsillapodjak. És valahol a terve bevált, mert valóban nyugodtabb lettem, idővel. Ugyanakkor még mindig bennem volt a feminizmus védése iránti kényszer, így inkább nem szólaltam meg, nem akartam, hogy újra vitázzunk. Tulajdonképpen, miért is kezdtünk el veszekedni? Ez nem vallott ránk. Persze, minden kapcsolatban vannak viták, összezörrenések, de én mindig is úgy gondoltam, hogy a mi kapcsolatunk Jake-kel különleges. Talán tévedtem?

- Lily… - Jacob törte meg a csendet. Ajkairól úgy hangzott számomra a nevem, mint a madárcsiripelés. Felnéztem.

- Nem akartalak megbántani, csak… - Ajkaira helyeztem a mutatóujjamat, így nem tudta befejezni a mondatot.

- Tudom. Én sem. Nem akarok veled veszekedni, semmiképpen sem. Szent a béke?

- Szent a béke – mosolyodott el, majd felült, és átölelt. Beletemettem az arcom a vállába, majd sóhajtottam egyet. Aztán felemeltem a fejem, két tenyeremet Jacob forró arcára tettem, és megint összeérintettem a homlokunkat. Jake halványan mosolygott, gyakran pislogott, ahogy én is, csak nekem a szem-lehunyásaim tovább tartottak. Egy ideig csak élveztem Jacob közelségét és melegségét, aztán nem bírtam tovább, és hozzáérintettem a felső ajkamat az övéhez. Egyszer, kétszer, háromszor, aztán még többször, míg végül már mindkettőt. Ajkaink összeforrtak, Jacob varázslatosan szenvedélyesen csókolt, úgy, mint aki kihasznál valamilyen alkalmat, én azonban tudtam, hogy most szó sincs ilyenről. Tudtam, hogy nem akar kihasználni, és megint levetkőztetni, vagy bármi ilyesmit csinálni, mert akármennyire is szenvedélyes volt a csókja, mégis gyöngéd. Tele volt érzelmekkel, ami teljesen elbódított. Ajkaimat leválasztottam az övéiről, és a szája szegletét csókoltam, az állát, aztán a nyakát, majd újra visszatértem a kiindulóponthoz. De eztán ő szakította meg a csókot, hogy forró ajkaival végigcsókolja a nyakamat, éreztem, ahogy az ütőeremnél halad végig, én pedig lehunyt szemmel hátrahajtottam a fejem, hogy teret adhassak neki.

Aztán hirtelen vége lett az egésznek, én pedig levegő után kapkodtam. Jacobra néztem, akinek a tekintete zavaros volt, én pedig arra gondoltam, hogy a csókoktól. Ezt az elméletet nagyon hízelgőnek találtam, és arra következtettem, hogy akkor annyira nem csókolhatok rosszul. A szám sarka megrándult az elfojtott mosolytól, és Jake észrevette ezt.

- Min mulatsz annyira? – lehelte, még mindig kába volt egy kissé. Elvigyorodtam, majd arcomat a nyakához fúrtam.

- Semmin.

- Na, mondd már el – noszogatott, mire kuncogtam.

- Hogy csókolok?

- Nagyszerűen – sóhajtott fel Jake, majd adott egy csókot a fülem felé. – Túlságosan is jól néha.

- Csak néha? – kérdeztem tettetett sértődöttséggel, mire Jacob felnevetett.

- Mindig. De néha… nos, néha már nem tudok ellenállni neked.

- Mégis türtőzteted magad – mutattam rá, mire ő vállat vont.

- Nagyjából. De nehogy azt hidd, hogy olyan könnyű.

- Nem hiszem. Nekem is nehéz, bár… gondolom azért valamivel nagyobb önuralmam van, mint neked – ugrattam, de Jake felsóhajtott.

- Igen, nagyon úgy tűnik – mondta szomorkásan mosolyogva, mire én megböktem az állát.

- Na, fel a fejjel! Ne légy ilyen lehangolt, könyörgöm – forgattam a szemeimet, mire ő felnevetett.

- Nem leszek. Csak pillanatnyi kedélyváltozás, tudod.

- Azt hittem, olyan csak a tinilányoknál van. – Jacob ismét felnevetett.

- Szóval akkor most már hermafroditának számítok?

- Isten ments! – kiáltottam fel. Még csak az hiányzik… - Férfi vagy, totálisan hímnemű, és hamarosan már vizuálisan is meggyőződhetek majd róla. – Úristen, miket beszélek?! De még mielőtt vissza akartam volna szívni a mondatomat, Jacobnak rögtön fülig ért a szája.

- Nem muszáj addig várnod. Neked – vigyorgott pimaszul, mire én felkaptam a párnát, és fejbe vertem vele. Természetesen mintha meg se érezte volna, lehet így is volt, de azért a mosolya kissé alábbhagyott.

- Viselkedj, farkas! Még a végén kénytelen leszek kirakni téged a folyosóra – fenyegettem őt, de ő csak kuncogott, és szorosan magához ölelt.

- Csak azért vagyok ilyen, mert… nos, először is, mert mint már párszor mondtam, pasi vagyok, másodszor meg, mivel ilyen jókat derülsz rajtam. – Forgattam a szemeimet, de nem láthatta, mert a feje az enyémen pihent.

- Csak azért, mert tudom, hogy tréfálsz.

- Mi lenne, ha nem?

- Akkor kitennélek a folyosóra – feleltem nemes egyszerűséggel.

- Úgysem tudnál ott hagyni – kuncogott Jake.

- Fogadunk?

- Nem, mert úgyis győznék.

- Ki akarod próbálni? – kérdeztem kihívóan, de Jake megrázta a fejét.

- Nem szeretnék értékes pillanatokat elvesztegetni.

- Mmm – motyogtam, aztán felsóhajtottam. Hirtelen pokolian fáradtnak éreztem magam. Jacob valószínűleg rájött erre, mert megragadott az államnál fogva, és felemelte a fejemet.

- Álmos vagy?

- Egy kicsit. – Az ásításom azonban megcáfolta mondatomat. Jacob kuncogott, majd csókot lehelt ajkaimra.

- Aludjunk.

- Nem akarok aludni.

- Előttünk holnap az egész nap, utána még egy, még egy…

- Oké, oké. Felfogtam. – Megint ásítottam. Elhelyezkedtem az ágyon, megvártam, míg Jacob is lefekszik rendesen, és szokásomhoz híven mellkasára fektettem a fejem. Most sem takaróztunk, hiszen nem volt rá szükség, és alighanem holnapra hőgutát fogok kapni. Na, nem mintha érdekelt volna.

Mielőtt elaludtam volna, éreztem, hogy ezer gondolat áraszt el. De erősebb voltam azoknál, így eldugtam őket az agyam egyik legsötétebb bugyrába, és mély álomba zuhantam.