24. fejezet - Rachel udvarlója

Arra ébredtem hajnalban, hogy egy jól irányzott pörgés után a földre kerültem. A szemem azonnal felpattant, én magam is, és akkor vettem észre, hogy Jake szeme ide-oda jojózik, valószínűleg sikerült felkeltenem a zajongásommal. Ő amikor észrevett, rögtön megnyugodott, és már hunyta is le újra a szemeit. Pár pillanat múlva már mélyen, egyenletesen hortyogott.

Aztán rájöttem, nem is az én hibám, hogy én a földre estem. Hanem Jacobé – az ágy felém eső szélénél aludt, és arra gondoltam, hogy ahogy ő forgott, vitt magával engem is, míg a végén… nos, míg a végén padlóra nem kerültem. Szó szerint.

Felsóhajtottam, aztán eldöntöttem, hogy nem alszom vissza, mert úgyse bírtam volna elaludni. Vissza akartam tolni Jacobot az ágy közepére, ez azonban borzalmasan nehéz feladat volt, és csak még jobban melegem lett, mint azelőtt. Így aztán feladtam, úgy gondoltam, úgyse lesz baja, elvégre nem valami puhány ember – vérfarkas –, úgyhogy egy kis esést csak kibír.

Beletúrtam a hajamba, hogy hátrasimítsam a szemembe lógó tincseket, és fújtam egyet, mert annyira melegem volt. Éreztem, ahogy az egyik lábamon folyik végig az izzadtság, én pedig felsóhajtottam. Gyorsan előkerítettem egy hajgumit, összefogtam a hajamat, és már indultam is zuhanyozni a cuccaimmal.

Ám még mielőtt kimentem volna a gardróbból, suttogást hallottam Rach szobája felől. Először úgy gondoltam, biztos telefonál, vagy valami, de aztán kivettem egy teljesen más hangot is, ami nem Rachelé volt. Halkan odasettenkedtem az ajtójához, és fülelni kezdtem.

- Reggelre el kell tűnnöd… de nem akarom… - mondta Rachel szenvedélyes hangon, és felismertem azt a hangsúlyt, amit én is szoktam használni, mikor Jacobbal beszélek. Kissé összezavarodtam, csak ráncoltam a homlokomat, és hallgattam tovább, miről beszélgetnek odabent.

- Tudom, drágám. – Az illető felsóhajtott. – De miért nem mondod el nekik? Vagy legalább a kis vörösnek. A barátnőd, nem?

- De igen – felelte Rachel vonakodva. A kis vörös én lennék? És ha igen, akkor miért vonakodik attól ennyire, hogy a barátnőjének nevezzen? Talán félreértelmeztem a tegnapi beszélgetéseinket? Ám Rachel folytatta, ami véget vetett a gyanakvásomnak. – Csak félek, hogy elítélne, vagy nem tudom. Lily… nagyon szereti az átlagos, megszokott, hagyományos dolgokat. És ha elmondanám, kivel járok… Igazából nem is azzal lenne a baj, hogy kivel, hanem hogy milyennel. Tudod, mostanság nem minden tizennyolc éves jár egy huszonhat éves férfival. – Leesett az állam. Rachelnek pasija van? Ráadásul egy huszonhat éves? Kezdtem megérteni, miért nem akarja elmondani nekem…

- Egyszer úgy is kénytelen leszel neki elmondani. Gyakran leszek errefelé, és fel fog tűnni, hogy időnként eltűnsz egy-két, akár több órára. Ők biztos jobban megértenek, mint a nevelőszüleid, ebben biztos vagyok.

- Igen, ebben én is biztos vagyok. – Rach hangja olyan lett, amihez csak azt tudtam elképzelni, hogy fintorog. – De akkor is félek. Végre úgy látom, hogy Lily kezd elfogadni, van egy barátnőm, nem akarom, hogy megint távolságot kezdjen tartani tőlem. Ráadásul most, hogy együtt lakunk.

- Tényleg, a barátnőd nem lesz ideges amiatt, hogy felhoztál engem a szobádba?

- Nem kell megtudnia, de szerintem nem zavarná túlságosan. Amíg be nem rontunk a hálószobájukba. – Rachel trillázva felnevetett, és én is halványan elmosolyodtam. Ebben igaza volt, tényleg nem nagyon izgat, kit hoz fel Rach – na jó, azért egy drogost nem látnék szívesen –, amíg nem zavarnak minket Jake-kel.

- Egyébként azon gondolkoztam… - szólt az ismeretlen férfi.

- Min? – kérdezte Rachel, hangjából érdeklődés csendült ki.

- Hogy a vöröske sráca nem múlt még el húsz? Mert én simán kinézem huszonnégynek.

- Nem, biztos vagyok benne, hogy nem múlt még el. Valóban annyinak néz ki, de egyszerűen nem tudom Jake-et elképzelni húszon felülinek. Olyan… nem az, hogy gyerekes, hanem… jaj, nem tudok rá megfelelő szót találni – sóhajtott fel Rachel. – Szerintem körülbelül egyidős Lilyvel.

- Az durva – szólt a férfi.

- Hát az.

Nekem pedig elegem lett a hallgatózásból, így halkan kiosontam a folyosóra, majd le a fürdőbe. Az agyam vadul pörgött, próbálta elemezni a hallottakat. Annyira figyeltem az előbb, hogy a mondatok szóról szóra megvoltak a fejemben, így könnyebb volt az elemzés. Ugyanakkor, ez nem jelentette azt, hogy jutottam is valamire. Miután letusoltam, még azután sem jutott semmi értelmes az eszembe, úgyhogy egy időre feladtam.

Egy kissé jobban összeállt a kép Rachellel kapcsolatban. Tisztán emlékszem, amikor azt mondta tegnap, hogy „túlságosan rossz ember vagyok”. Azt hiszem, a… tiltott kapcsolatára is célzott ezzel. Amit igazából nem értek, mert elmúlt tizennyolc, ergo nem kéne amiatt aggódnia, hogy tilosban jár, ha kilenc évvel idősebb sráccal jár. Oké, nem egy leányálom a szemembe, de na… a helyében valószínűleg én is félnék kicsit, hogy mit szólnak majd hozzá a többiek. Elvégre Rachel még csak nemrég lépett a felnőttkorba, és akármennyire is komoly belülről ő, egy huszonhét éves ember teljesen máshogy látja már a világot. Racionálisabban gondolkodik, hogy úgy mondjam.

Felsóhajtottam, aztán rájöttem, hogy néha nekem is félnem kéne egy kicsit. Hiszen ugyan ki gondolná tényleg azt Jake-ről, hogy tizenhat éves? Az égvilágon semmi. Így a külvilág számára úgy néz ki a szerelmünk, mint egy kiskorú és nagykorú kapcsolata. Pedig nevetnének, ha megtudnák, hogy tulajdonképpen én vagyok az idősebb, nem pedig Jake…

Mikor a gardróbba értem, nagy volt a kísértés, hogy megint leálljak hallgatózni, de a józan eszemre hallgattam, így inkább besurrantam a szobánkba. Jacob még nagyban durmolt, úgyhogy fogalmam sem volt, mit csináljak. Majdnem felkeltettem, de aztán parancsoltam magamnak, hogy ne legyek ilyen önző, és hagyjam csak aludni. Közel húsz percig csak feküdtem az ágy másik felében, néztem Jake-et, a plafont, vagy Miamit az ablakon keresztül, amikor meguntam, és elővettem a régi naplómat, hogy tovább olvassam.

Fogalmam sem volt, mennyi ideig olvastam, de majdnem végeztem, a napló megint elég vaskos volt, és sokat is írtam bele anno. Arra eszméltem fel, hogy valaki hatalmasat ásít, mire rögtön leraktam a könyvet, és Jake-re sandítottam. A szeme már nyitva volt, de még kómásan pislogott a plafonra. Azt vártam, hogy visszaalszik-e, de mivel nem úgy tűnt, mint aki aludni akar még, ezért fölé hajoltam, és megcsókoltam. Jacob rögtön felélénkült, lelkesen viszonozta a csókomat, majd mikor végeztünk, felültünk mind a ketten, ő pedig magához húzott.

- Jó reggelt – mondtam én, mire Jake elvigyorodott.

- Jó is. – Nevettem. – Neked is jó reggelt, szépségem.

- Nekem is jó ám – nevettem tovább, mire Jake is kuncogott. – Álomszuszék.

- Inkább te vagy az, aki túl korán kel – vigyorgott ő, aztán hirtelen összeráncolta a homlokát. – Tényleg, emlékszem valami olyanra, hogy kinyitottam a szememet, és előttem álltál… úgy néztél ki, mint egy angyal… szárnyaid is voltak, azt hiszem… szép álom volt, csak sajnos nem bírtam hozzád érni, ami nagy hátrány. – Jacob felsóhajtott, mire én elnevettem magam.

- Az csak félig volt álom, Jake. Reggel leestem az ágyról, mire te felkeltél, de amikor megláttál engem, nyugodtan aludtam tovább. Mondjuk, abban biztos vagyok, hogy szárnyaim nem voltak. – Jacob még mindig a homlokát ráncolta.

- Leestél az ágyról?

- Aha.

Jacob arca hirtelen bűnbánó lett. – Miattam, igaz?

- Nem – hazudtam, és Jake mintha elhitte volna, ám a kétkedés ott maradt a szemében. – Valószínűleg túl sokat forgolódtam álmomban, és egyszer csak BUMM… leestem.

- Ennyire rossz álmod volt? – kérdezte vigyorogva, majd megpuszilt az arcomon.

- Nem emlékszem arra, hogy mit álmodtam – vontam vállat, majd a hallgatózásom jutott eszembe, és azon agyaltam, elmondjam-e Jake-nek, amiket hallottam. De aztán arra jutottam, hogy megtudja, ha már beszéltem Rachellel. Merthogy erről mindenképpen beszélnünk kell.

Aztán az is eszembe jutott, hogy Rach udvarlója elhagyta-e már a házat. Mivel mindenképpen azt szerettem volna, ha nem akadok össze velük, és Jacob sem, ezért azt mondtam szerelmemnek, hogy kimegyek a mosdóba, de ehelyett, megálltam Rach ajtója előtt hallgatózni. Vagy öt percig ott maradtam, de totál csend volt odabent. Úgyhogy megnyugodtam, és visszamentem Jake-hez.

- Gyors voltál – szólt, de nem nézett rám. Maga elé bámult, és valamit tartott a kezében.

Mikor megláttam, hogy a naplóm az, mint egy dühös anyatigris, odarohantam hozzá, és kitéptem a kezéből a könyvecskét, hogy aztán a sarokba hajíthassam. Jacob széles vigyora zavarba hozott, éreztem, hogy a vér elönti az arcomat, de nem törődtem vele, csak leültem az ágyra.

- Ez a naplód volt?

- Igen, a két évvel ezelőtti, ha nem derült volna ki a leírtakból – vágtam vissza csípősen, mire Jacob kuncogott. Idegesített, és nem értettem, mi olyan mulatságos. Ha a naplómon röhög, azt valahol meg tudom érteni, de az volt a sanda benyomásom, hogy ő rajtam mulat. Így felmordultam, aztán hanyatt vágtam magam az ágyon.

- Bocsi – szólt Jake vigyorogva, de őszintén, miközben felém hajolt. – Nem tudtam, mi áll benne.

Felsóhajtottam. – Semmi gond. Csak tudod… magánszféra.

Jacob grimaszt vágott. – Nem sokat bírtam megtudni abból az egy bejegyzésből, amit olvastam. – Ezen már nevetnem kellett, mire felültem, és sóhajtozni kezdtem.

Hirtelen felpörögtem, és mindenképpen csinálni akartam valamit. Felkeltem az ágyról, és elkezdtem fel-alá járkálni, hátha eszembe jut valami érdekes és unaloműző dolog, és lehetőleg valami olyasmi, ami totál leköti az embert. Szívesen bájcsevegtem volna Jake-kel, vagy csak ölelkeztem volna vele, de akkor a gondolataim nem hagytak volna nyugodni. Úgyhogy ezeket kizártam, akármennyire is csábító gondolat volt.

- Ideges vagy, drágám? – kérdezte Jake kissé gúnyosan, mire felnéztem, ráöltöttem a nyelvemet, aztán járkáltam tovább. Jacob türelmesen nézett engem, ami kissé idegesített, de nem szóltam rá, mert valahol azért hízelgett is, hogy bámult. Akadt volna jobb dolga is annál, hogy engem lessen.

Végül tehetetlenül visszazuttyantam az ágyra, és felsóhajtottam. Jacob most már komolyan aggódó arcot vágott.

- Baj van, Lily?

- Nem, nem, csak próbálom kitalálni, mit tudok csinálni. Kissé felpörögtem.

- Igen, azt vettem észre – vigyorgott Jacob pimaszul. Én rögtön sejtettem, hogy mondani fog valamit, és arra is tippeltem, hogy mit, mire magamban már előre felsóhajtottam. – Nekem lenne pár ötletem, mivel vezessük le a fölösleges energiádat – kezdett játszadozni a hajammal, miközben tettetett ártatlansággal pislogott rám. Visszanéztem rá ugyanolyan ártatlansággal, ami valószínűleg kissé megzavarta. Arra számított, hogy lehordom, nem arra, hogy értetlenkedem, esetleg nem is érdekel majd, amit mond.

- Tudod, mire gondoltam – nézett rám jelentőségteljesen, de én továbbra is játszottam az értetlent. Jacob most már tényleg zavarban volt, a szemeit lesütötte, és mintha a fülei egy kissé kipirosodtak volna. Elszégyelltem magam. Gyorsan finoman fejbevertem Jake-et, mire rögtön felkapta a fejét és elvigyorodott. Összeszűkült a szemem. De egy pimasz…!

Forgattam a szemeimet, majd újra felpattantam. Megfordult a fejemben az is, hogy lemegyek tévét nézni, esetleg reggelit készítek, de még korán volt, körülbelül fél hét felé járhatott az idő, úgyhogy a tévében aligha mehetett bármi jó film is, éhes meg… nos, egyáltalán nem vagyok éhes. Eszembe jutott Jake, és az, hogy ő valószínűleg nem bánná, ha tudna elő-reggelizni, de a pimaszsága miatt úgy döntöttem, hogy ma nem élvezheti ki ezt a lehetőséget. Ha nem tud arról, hogy megfordult ez a fejemben, akkor nem is fog fájni neki.

Kezdtem megőrülni, hogy semmi nem jutott az eszembe. Mi a jó isten lehet az, aminek teljesen átadhatom magamat, és eltereli a gondolataimat?

Aztán hirtelen eszembe jutott valami. Zene. Az kell most nekem. Tökéletesen nem tudja lekötni a gondolataimat, de ha valami olyat választok, ami mellett könnyű álmodozni, akkor könnyen el tudom terelni a gondolataimat valami más irányba. De aztán hirtelen eszembe jutott Jake, és elhúztam a számat.

Aztán elkezdtem összeszedegetni azokat a cuccaimat, amiket fürdéshez szoktam vinni. És miközben pakoltam, simlisen magamhoz vettem közben az mp3-asomat meg a hozzátartozó fülest, és a törülközőmbe bugyoláltam. Tulajdonképpen nem tudtam, miért akarom titkolni, mit fogok igazából csinálni, de valamiért úgy éreztem, így a jobb.

- Elugrom fürdeni. Lehet későn jövök vissza, mert áztatom magam. – Azt hittem, hogy Jake majd csak vállat von, vagy nem is fogja érdekelni, de amikor láttam, hogy összevonja a szemöldökeit, megtorpantam.

- Minek mész megint fürödni? – kérdezte ő, mire én lefagytam. Honnan tudja, hogy már voltam egyszer?

- Miből gondolod, hogy már voltam fürödni? – játszottam az ártatlant, mire Jacob felhúzta az orrát.

- Nagyon finom eperillatod van. Pont, mint amilyen illatú a tusfürdőt is. – Ó, hogyne. Farkasorr. Megvontam a vállamat.

- Még hajnalban voltam.

- Aha, értem – hagyta rám Jake, de nem nagyon hitte el. Magamban felsóhajtottam, és már indultam is le a nagy fürdőszobába.

Az ötletem végül bevált. Teljesen átadtam magam a muzsikának, és a végén még énekelni is majdnem elkezdtem, de aztán rájöttem, hogy én elméletileg fürödni vagyok, úgyhogy megpróbáltam visszafogni magamat. Fogalmam sem volt azonban, hogy több, mint háromnegyed órát a fürdőben töltöttem – a nagy zenehallgatás mellett azt is alig vettem észre, hogy vadul dörömbölnek az ajtón.

Gyorsan eldugtam az mp3-asomat a fülessel a hálóruhám közé, a törülközőt pedig száraz testemre csavartam. A csapot megnyitottam, és alá tartottam a fejemet, majd aztán nyitottam csak ajtót. De nem teljesen, csak épphogy, és kinéztem. Jake két mélyen ülő, gyönyörűséges sötétbarna szemeivel találkoztam, amik most aggódva csillogtak.

- Jól vagy, Lily? Már azt hittem, belefulladtál a sok vízbe!

- Bocsi, nincs semmi bajom. Csak… elaludtam a vízben – hazudtam gyorsan, mire Jacob elsápadt. Oké, ezt lehet talán nem kellett volna.

- Normális vagy? És ha belecsúszol a vízbe? Meg is fulladhattál volna! – Ezt olyan szemrehányóan mondta, hogy kissé felháborodtam. Csakugyan azt hiszi, hogy képes lennék ennyire elaludni? Ha!

- De amint látod, semmi bajom nincs! – vágtam vissza dühösen. Jacob megijedt a hangnememtől, mire kissé hátrább húzta a fejét. A homlokát ráncolta, én pedig rácsuktam az ajtót.

- De azért siethetnél, hiányollak! – kérlelt Jake, mire én felsóhajtottam. De rögtön utána el is mosolyodtam, mert amit mondott, az jól esett. Végül arra jutottam, hogy úgyis sokat roncsoltam a hallójárataimat, így hát visszavettem a hálóruhámat, megfésültem a hajamat, hogy úgy száradjon majd meg, ahogy én akarom, aztán – az mp3-as lejátszómat továbbra is álcázva – kimentem a fürdőből. Jacob rögtön felpattant a kanapéról, és odajött hozzám, hogy átöleljen. Engedtem, hogy a karjaiba zárjon, én pedig belélegeztem Jake pézsmaillatát. Furcsálltam, hogy még mindig lehet érezni rajta az erdőt, pedig már huszonnégy órája nem járt fák között. Vajon ez egy tipikus vérfarkas-szag, amit mindig árasztani fog magából? No, nem mintha zavarna, mert nagyon is kellemes, csak fura.

- Jake, elengedsz egy kicsit, légy szíves? Fel szeretnék öltözni. – Jacob rögtön eleresztett, ami kicsit rosszul esett, nem tudom, miért. Talán, mert olyan könnyedén tárta szét a karjait? De hiszen én kértem rá, nem?

- Persze, bocsi. – Aztán elvigyorodott. – Valami szexit vegyél fel.

Az égnek emeltem a tekintetemet. – Minek?

Jake a szemeit forgatta. – Csak úgy. Hogy örömet okozz nekem.

- Mi van akkor, ha nem fogok? – vágtam vissza magasba szökött szemöldökkel. Jacob lebiggyesztette az alsó ajkát, én pedig nevettem. Nem sokkal később már a szobámban öltöztem. Úgy döntöttem, egy kicsit imponálok Jake-nek, így egy egyberuhát vettem fel, olyat, amiről úgy gondoltam, tűrhetően áll. Aztán amikor tükör elé álltam, oldalra bukott a fejem, és ferde szemmel kezdtem bámulni a tükörképemet.

A ruha, ami rajtam volt, elég kihívónak tűnt, főleg a pink körömlakkommal, amit még tegnap fürdés után kentem fel a körmeimre. Csodálkoztam is, hogy Jacob nem tett rá megjegyzést, de most, ezzel a fekete-pink és isten tudja, hányféle színű ruhával együtt úgy néztem ki, mint aki partiba indul, és nem csak itthon akar lógni. Végül felsóhajtottam, és úgy döntöttem, most már nem veszem le, maximum majd ha már kényelmetlenül kezdtem érezni magam benne.

Lerobogtam a lépcsőn, és a konyha felé vettem az irányt, hogy valami reggeli után nézzek. Meglepettségemre ott találtam Rachelt, aki nem volt a legjobb kedvében, nem mintha dühös vagy ideges lett volna, csak… olyan lehangolt, vagy nem is tudom. Nem ilyennek ismertem meg, de mivel gondoltam, mi lehet az oka az ilyen hangulatállapotának, nem kérdeztem rá. Amikor meglátott, szemöldöke a magasba csúszott, én pedig elvörösödtem.

- Csinos vagy, Lily! – vetett felém egy félmosolyt, mire én zavartan és kissé erőltetetten felnevettem.

- Köszi, Rach. Nem tudom, mi vett rá arra, hogy felvegyem ezt – böktem undorral a hangomban a ruhámra, mire ő elnevette magát. A nevetése azonban nem volt annyira felszabadult és vidám, mint például tegnap. Ez idegesített. Sokáig töprengtem azon, miközben müzlit csináltam magamnak meg Jake-nek, hogy most beszéljek-e vele, vagy később. Végül úgy döntöttem, hogy addig van lehetőségem, amíg Jacob leragadt a tévé előtt, szóval hirtelen megragadtam Rach karját, és feltűnést nem keltve kivonszoltam a hátsó kertbe. Az ő arca totális meglepettséget és zavarodottságot tükrözött, mire én kifújtam magamból a levegőt.

- Oké, Rach. Hallottalak titeket hajnalban beszélgetni – kezdtem, mire barátnőm arca rögtön óvatos lett.

- Mármint kivel? – kérdezte, próbált úgy tenni, mint akit nem érdekel a válaszom, de a szeme ijedten, ugyanakkor kíváncsian csillogott. Nem tudott átverni.

- Nem tudom, valami pasival. – Rachel arcából kifutott a vér, én pedig gyorsan megnyugtattam. – Nyugi, nyugi, nem lehordani akarlak, vagy ilyesmi. Csak meg szeretném tudni, mi ez az egész.

- Nem lehet, hogy csak álmodtad, Lily? – Rachel próbált elbizonytalanítani, de olyan képet vágtam, amitől valószínűleg elment a kedve a hazudozástól. Így hát mást kérdezett: - Mit hallottál?

- Azt, hogy azt tárgyaljátok ki, miért nem tudhatok én a ti kapcsolatotokról – mutattam rá, aztán gyorsan hozzátettem. – Mi.

Rachel mély levegőt vett. – Csak ennyit?

- Meg még annyit, hogy a pasid huszonhét éves.

Rachel gyászosan felsóhajtott. – Most elítélsz, mi? – kérdezte fanyar vigyorral, mire én felhúztam a szemöldököm.

- Én? Ugyan miért?

- Jaj, Lily, ne tettesd a hülyét, tudom, hogy azt gondolod most rólam, mennyire rossz ember vagyok is én – fakadt ki, és leült a fűbe, törökülésben, két kezébe temetve az arcát. Letérdeltem elé, és elhúztam a kezeit.

- Nem gondolom azt, egyáltalán. Ugyan már Rachel, miért aggódsz annyira emiatt? Felnőtt vagy, nem igaz? Azzal jársz akivel akarsz, és olyannal akivel akarsz. Hülyeségeket beszélsz.

Rachel csak a fejét rázta, aztán rám emelte tekintetét, a szemei könnytől csillogtak. – Te ezt nem értheted, Lily. Gustave teljesen máshogy gondolkodik, mint egy velem egykorú…

- Gustave?! – A hangom egy oktávval magasabbra csusszant. – Te és a sofőr…? Oh. Akkor már értem, miért néztetek annyira furán egymásra.

Rachel megengedett magának egy halk kuncogást.

- Mióta? – kérdeztem hirtelen, mire ő gondolkodni kezdett.

- Ezen gondolkodni kell? – nevettem, mire ő csúnyán nézett rám.

- Ez a kapcsolat… bonyolult. – Rachel grimaszolt egyet, én pedig feszülten figyeltem.

- Hallgatlak.

- Igazából két éve együtt vagyunk… de mégse együtt.

- Ezt nem értem – mondtam őszintén, mire Rach nevetett.

- Nem csodálom. Mondtam, hogy zavaros.

- Akkor tisztítsd meg a képet.

- Ő volt az, aki elvette a szüzességemet – mondta hirtelen, mire én cuppantottam egyet. – Akkor döntöttünk úgy, hogy nem lehetünk együtt, mert akkor azért még durvább volt a korkülönbség – én tizenhat voltam, ő huszonöt. Kilenc év, azért nem kevés, ilyen fiatal korban. – Rachel felsóhajtott. – Így hát próbáltunk nem is foglalkozni egymással, én randiztam más srácokkal, ő is flörtölgetett, de aztán egy-két hónappal később megint egymás mellett kötöttünk ki. Gustave bevallotta nekem, hogy nem tud senki másra se gondolni, hiába járt különféle lányokkal, és nekem is be kellett látnom, hogy szeretem őt. Akkor gondoltunk arra, hogy járjunk titokban, de akkor még nem gondoltuk, mennyire nehéz lesz. – Rachel megint felsóhajtott, és játszadozni kezdett egy hajtincsével. – Borzalmas érzés volt, hogy bárhova is mentünk Jessie-vel, Gustave mindig velünk volt, és én még csak a kezét sem foghattam meg, nem is nagyon beszélgethettem vele, hiszen mi olyasmiről tudnánk beszélgetni, ami nem lenne feltűnő Jessnek? Ő amúgy is hamar kiszúrja, ha valami bajom van. Észre is vette, hogy lehangolt vagyok, meg minden, de arra fogtam, hogy a suliban van egy srác, akinek nem tetszek. Ha tudta volna, hogy nem a suliból való az a srác, de csak még nem is az én korosztályomból… - Rachel megborzongott.

- De hát nem az igazi anyukád, nem? Szóval, nincs joga parancsolgatni! – mondtam határozottan, mire Rachel megrázta a fejét.

- Ő a gyámom.

- Ja igen, tényleg… bocsi.

- Szóval – folytatta Rachel. – Arra gondoltam, hogy elkezdek több helyre járni, bulikba, partikra, rendezvényekre, szórakozóhelyekre, hátha látok egy másik pasit, akibe bele tudok esni, sokszor volt hogy úgy gondoltam, na, akkor belé szerelmes vagyok; de csak a szakításunk után jöttem rá, hogy egyikbe se voltam igazán beleesve. Főleg, hogy akkoriban volt a születésnapom, és Gustave egy gyönyörű fülbevalót ajándékozott nekem. – Rachel a fülére mutatott, mire nekem elakadt a lélegzetem. Szóval az Gustave-tól van? Valóban nagyon szép darab volt. – Néha azt kívánom, hogy bárcsak ne adott volna semmit, akkor talán lett volna még időm kiábrándulni belőle. Csakhogy visszahozta ugyanazt a szenvedélyt, amit megismerkedésünkkor is tapasztaltam, szóval plusz hónapok kellettek volna ahhoz, hogy valamennyire elfelejtsem. De én nem bírtam ki.

- Aztán Jessie hirtelen rengeteget kezdett el utazni, és sokszor volt ugye, hogy otthon hagyott. Na már most, ilyenkor Gustave totálisan szabad volt, és mi elkezdtünk titokban találkozgatni. Majdnem minden éjjel ott aludt nálam, az én szobámban, és boldog voltam. Mindig egészen addig, amíg Jessie haza nem jött…

- És most, hogy kikerült a képből… - Talán durva kifejezést használtam, de ez volt az igazság, nem?

Rachel vágott egy grimaszt. – Igen. Egy rövid ideig. Amíg vissza nem jönnek.

- Ezt hogy érted? – szeppentem meg. – Hisz’ nem velünk maradsz?

- Megengednétek? – Most Rachelen volt a csodálkozás sora. Felnevettem, vidáman és csilingelve.

- Naná. A barátunk vagy, Rachel! És nem zavar minket Gustave se – mosolyogtam. – Legalább nem érzed majd magad olyan egyedül.

Rachel annyira boldog lett, hogy hátradöntött, mikor villámsebességgel átölelt. Mind a ketten nevettünk, Rachnek a rosszkedvét mintha csak elfújták volna, és én is vidámabb lettem. Ennyire jót tesz az embernek, hogy ha jószívű? Gyakrabban leszek az.

- Hát ti mit csináltok? – Jacob hangja szakította meg felhőtlen nevetésünket, és csak akkor vettem észre, hogy Rachellel nagyon is furcsa pózban vagyunk – én a földön feküdtem, ő pedig félig felém hajolt, megfagyott, miközben pont le akart volna mellém feküdni a földre. De most ahelyett, hogy zavarba jöttem volna – elvégre Rachel mégis csak lány! –, csak nevetni  kezdtem, és felültem.

- Gyere, Jake, ülj le mellénk, mert van valami, amiről beszélnünk kéne. – Jacob arca először ijedtté vált, de amikor meglátta, hogy nagyban vigyorgok, ő is elmosolyodott, és helyet foglalt törökülésben mellettünk. Nem kicsit tornyosult felénk, amit én már megszoktam, Rachel azonban elég sanda tekintetet vágott. De azért a vigyor ott maradt az arcán.

- Szóval… mondjam én, vagy inkább te akarod? – néztem Rachelre, mire ő felém bökött.

- Mondd csak te.

- Oké. Szóval, Rachelnek van egy barátja. – Hatásszünetet tartottam, Jake pedig várta, hogy folytassam. – Gustave, emlékszel rá? – Mikor Jake óvatosan bólintott, folytattam. – Na, ő az.

Jacob először felvonta a szemöldökét, aztán lassan bólintott.

- Ahaaaaaa – mondta, az utolsó hangot hosszan megnyújtva. – Most már minden világos.

Elvigyorodtam. – Én is ugyanezt mondtam. És nem bánjuk, ha néha megfordul a házban, nem igaz? – Jake megrázta a fejét.

- Nem. Vagy igen? – Forgattam a szemeimet, mire Rach és Jacob is kuncogtak.

- Nagyszerű. Akkor ez megbeszélve – fordultam Rachel felé vigyorogva, aztán felpattantam, megragadtam a kezét, és felhúztam őt is. – Most meg azt hiszem, itt az idő, hogy használatba vegyük azt a magnót a sufniban.

- Az is van? – kérdezte hirtelen Jacob, mire elnevettem magam.

- Aha, tegnap fedeztem fel, habár nem dugták el túlságosan. – Grimaszt vágtam. – A gardróbban van egy szekrény, amögött van egy nagyobb tér, oda vannak berakva különféle cuccok, annyira jó! – Felsóhajtottam. – Mindenünk megvan, ami kell. Cullenék nagyon elkényeztettek minket. – Jacob alig hallhatóan felmordult, valószínűleg, előjött belőle a vámpírok utáni utálata. De én direkt figyelmen kívül hagytam, csak húztam magammal Rachelt fel az emeletre. Az általam elnevezett sufniból elővettük a magnót, Rachel levitte, és működőképessé tette, amíg én kerestem valami cédét, amin olyan számok vannak, amiket Rach is szerethet. Azt sajnos nem tudtam, hogy Jacobnak milyen ízlése van zene téren, és erről hirtelen eszembe jutott, hogy nagyon sok mindent nem tudok róla. A fontosabb dolgokat persze igen, de nem csak azt kéne. Így hát elhatároztam, hogy este majd kérdezz-feleleket fogunk játszani.

Végül vagy öt cédét összeszedtem, és levittem őket a nappaliba. Rachel a magnó mellett állt, Jacob pedig az említett személy mellett, és valamit bütykölt a magnón. Kíváncsian oldalra fordítottam a fejemet, miközben azon gondolkodtam, vajon van-e baj a magnóval. Aztán rájöttem, hogy könnyebben megtudhatom, ha megkérdezem.

- Valami gond van?

- Nem, nem… csak nem találtam, hova kell dugni a hangszórókat. – Felhúztam a szemöldökömet, mire Rachel felemelte a két kisebb hangszórót.

- Ezeket te hoztad?

- Aha, a partikhoz elengedhetetlenek – forgatta a szemeit Rachel, én pedig elhúztam a számat. Reméltem, hogy ma azért nem tervez semmilyen bulit, mert ma estére más programom van. Ekkor jutott eszembe, hogy tegnap nem írtam anyának, pedig megígértem, hogy minden egyes nap írok majd. Magamban sóhajtottam egyet, és elhatároztam, hogy ma este akkor mindenképpen küldök egy emailt neki.

- Na, meg is van – egyenesedett fel Jake vigyorogva, én pedig odaszaladtam a cédéimmel a kezemben.

- Na, van itt minden, vegyesbolt. Vannak ilyen tipikus világzenék, Miley Cyrus, Lady GaGa, Rihanna…

- Rihannat majd hallgassunk mindenképpen – szólt gyorsan közbe Rach, mire bólintottam.

- Szerintem is. Imádom RiRit.

- Én nem nagyon ismerem, de azt hiszem, egy számot hallottam már tőle… - Jacob összevonta a szemöldökét. – Valami „Music” volt a címben.

- Biztos a „Please Don’t Stop The Music”-ot – mondtam.

- Aha, az volt az – bólogatott Jake. – Na, az jó szám.

- Oké, mindegy. Aztán van egy… öhm… - Elhúztam a számat. – Klasszikus zene cédém.

- Ne! – szólt kórusban Rach és Jake, mire egymásra vigyorogtak, én meg kuncogtam.

- Oké, azt szerintem sem. Szóval… van még itt ilyen rockosabb cédé, Paramore, Linkin Park, Muse…

- Az jöhet! – mondta Rachel, mire Jacob vállat vont.

- A Paramore-t szeretem, a Muse közömbös, a Linkin Parkot nem ismerem annyira.

- Úristen, az egyik kedvenc bandám. Mondjuk a Paramore is – nevettem, és már raktam is a cédét bele a magnóba. Aztán megnéztem a hátsó borítón, hogy milyen számok vannak, és hogy melyik hanyadik, aztán beállítottam a nyolcasra.

- Hmm, „Misery Business” – mosolyodott el Rachel, én pedig bólintottam. Az egyik kedvenc dalom volt tőlük, na de melyik nem az?

- I'm in the business of misery, let's take it from the top, She's got a body like an hourglass it's ticking like a clock… - énekelt Rachel, és táncolni kezdett. Én is majdnem roptam, de szégyenlős létemre, Jacob előtt nem mertem. Főleg, hogy nem nagyon tudtam táncolni. És Ő, mintha megérezte volna idegeskedésemet és zavartságomat, karjaiba zárt, és a fülembe suttogott.

- Ne aggódj miattam, oda se fogok figyelni.

- Aha, azt azért megnézném – jegyeztem meg csípősen, mire ő felnevetett.

Néhány perc múlva azonban már nem bírtam magammal, és együtt táncoltunk és énekeltünk Rachellel. A végén még Jacob is elkezdett idétlenkedni, ő nem igazán tudott táncolni a számokra, vagy csak nem akart, viszont az tetszett neki, ha röhögtünk rajta. Férfiak!

Úgyhogy, innentől kezdve már nem tudtunk panaszkodni arra, hogy halálra unjuk magunkat. Teljesen átadtuk magunkat a zenének, a tombolásnak, és a jókedvnek.

lily ruhája : katt