22. fejezet - Miami

Háromnegyed ötkor Miley Cyrus „Party In The USA” című számára ébredtem.

Mielőtt még akár kinyitottam volna a szememet, akár felkeltem volna, nagyot sóhajtottam. Miért kell nekem hajnalban felkelnem? Miért vagyok ilyen lassú, hogy egy óra kell nekem az elkészüléshez?

Aztán erőt vettem magamon, és felültem. Mikor kinyitottam a szememet, csak sötétséget láttam, no meg a telefonom kivilágított képernyőjét. Dühösen odanyúltam és kinyomtam az ébresztőt. Megdörzsölgettem a szemeimet, hátha jobban látok majd, de nem. Beletúrtam a hajamba, hátrasimítva a loboncomat. Ekkor eszembe jutott, hogy Jake-nek is itt kell lennie, úgyhogy hátranéztem, és valóban, Jacob édesdeden aludt, egyik karja lelógott, a másik pedig ott volt, ahol az előbb még a fejem. Elmosolyodtam, aztán megint erőt vettem magamon, és kiszálltam az ágyból. Majdnem elestem az egyik bőröndömben, de még idejében visszabillentettem az egyensúlyomat. Csendesen kinyitottam a ruhás bőröndömet, és kivettem a legfelül lévő ruhákat, egy narancssárga ujjatlan toppot és egy világoskék farmer rövidnadrágot, és az alsóneműimet. Aztán felálltam, és halkan kimentem a szobából.

Miután lezuhanyoztam, gyorsan felöltöztem, és igyekeztem, hogy minél hamarabb készen legyek. Bár, fogalmam sem volt, miért, hiszen nem azért keltem fel ilyen korán, hogy bőven legyen időm elkészülni?

Csakhogy mire ez eszembe jutott, én már felöltözve szambáztam le a konyhába, és még csak fél hat volt. Mikor felkapcsoltam a villanyt, majdnem szívinfarktust kaptam.

Rachel állt a konyhában, nekem háttal és csak akkor fordult meg, mikor apró sikkantást hallattam. Rach halkan elnevette magát, majd végigmért.

- Nem úgy volt, hogy neked egy óra, mire elkészülsz? – kérdezte leheletnyi gúnnyal a hangjában, mire én kiöltöttem rá a nyelvemet, és egy „nagyon vicces” kíséretében kinyitottam a hűtőt. Elkezdtem keresni a tejet, és mikor megtaláltam, nagy vidáman vettem elő a bögrémet, és öntöttem magamnak egy kicsit. Aztán a dobozt visszaraktam a helyére, majd kezembe vettem a kakaóport, és raktam belőle a tejembe. Pillanatok alatt készen volt a hideg kakaó, és én boldogan szürcsölgetni kezdtem.

Eközben Rachel a szobájába ment, és valamit pakolgatott, majd pár perc múlva megjelent, maga után húzva az egyik bőröndjét. Én kapcsoltam, letettem a bögrémet a pultra, és mentem segíteni neki, kihozni a másik bőröndjét. Miután odacuccoltuk azokat az ajtó elé, megeresztett felém egy hálás mosolyt, aztán pedig bement a mosdóba.

Miután megittam a kakaómat és elmostam a bögrémet, felmentem az emeletre, hogy megnézzem Jake-et, és felkeltsem, ha még mindig aludna.

Aludt. Olyan édesen, hogy nem volt szívem felkelteni, de mégis meg kellett tennem. Odamentem hozzá, és rázogatni kezdtem finoman, szólongattam őt, de meg se moccant. Kicsit erősebben ráztam, de még ez sem segített.

- Jake! Álomszuszék, ébredj fel! Jacob Black! – Mivel még mindig nem moccant, fogtam magam, és megcsókoltam. Jake szeme hirtelen felpattant, majd a csók miatt újra lehunyta, és megfogta egyik kezével az arcomat. Én gyorsan elhajoltam, és elégedetten néztem le a durcás Jake-re.

- Ennyi? – kérdezte sértődötten, mire megvontam a vállam.

- Csak azért kaptad, mert nem akartál felkelni.

- Ja, értem – mormogott ő, mire nagy nehezen kikászálódott az ágyból.

- Elmész zuhanyozni? Mert akkor előtte légyszi segítesz levinni a bőröndjeimet? – rebesgettem a szempilláimat, mire Jake álmosan felkacagott.

- Persze, segítek. De akkor utána megyek fürdeni. – Azzal lehajolt, és a hóna alá vette az egyik bőröndömet. Eldőlt oldalra a fejem, miközben azon csodálkoztam, hogy Jake hogy az istenbe bírja el azt a nagy bőröndöt. Aztán eszembe jutott, hogy ja igen, vérfarkas.

- Jöhetsz velem, ha akarsz – kacsintott Jake, mire a vállára vágtam, ő pedig vigyorogva elindult le a bőröndömmel. Én megragadtam a másikat, amiről kiderült, hogy az a könnyebbik, és Jacob után vittem.

- Lehoztam volna azt is.

- Nem vagyok béna – tudattam Jacobbal, mire elvigyorodott, aztán már szaladt is fel az emeletre, és hallottam, ahogy csukódik a fürdő ajtaja. A nappali felé fordultam, és megláttam, amint Rachel és anya a kanapén ül, utóbbi köntösben, és még félig álomban. Odamentem én is, helyet foglaltam anya mellett, és kissé odabújtam hozzá. Anya rögtön felriadt, de amikor észrevette, hogy csak én vagyok az, akkor átkarolt, és a fejemre döntötte az övét.

Egészen addig így maradtunk, ameddig Jacob is meg nem jelent, frissen, és – hozzá kell tennem – fantasztikus illattal. Kísértést éreztem, hogy odamenjek hozzá, és szorosan átöleljem, hogy jobban érezzem az illatát, de erőt vettem magamon, és ott maradtam anyuval. Jacob a fotelba ült le, és még hosszú percekig csöndben bambultunk magunk elé. Jacobon kívül még egyikünk se ébredt fel teljesen.

Aztán Rachel felsóhajtott és felkelt, hogy elém álljon.

- Lassan itt lesz Gustave, Lily. Ideje, hogy elkészüljünk teljes mértékben. – Felsóhajtottam én is, majd utoljára átöleltem anyát.

- Szeretlek, anya.

- Én is szeretlek, Lily.

Könnyes szemekkel elmosolyodtam azon, hogy anyu az általam kedvelt néven hívott, majd megszorongattam még egy kicsit, aztán pedig felálltam. Jake mellettem állt, én pedig ránéztem, aztán gyorsan felszaladtam az emeletre a hátizsákomért. Még egy utolsó pillantást vetettem szeretett szobámra, aztán visszamentem.

Hallani lehetett, ahogy egy autó leparkol a házunk előtt, majd ajtócsapkodás történt, aztán pedig elhajtott az a kocsi. Valószínűleg Gustave taxival érkezett.

Csöngettek, én pedig mentem ajtót nyitni. Egy magas, kopasz férfi gyönyörű azúrkék szemekkel vidáman mosolygott rám, majd így szólt:

- Rachel, odabent? – Bólintottam, majd arrébb álltam, hogy be tudjon jönni. Mikor Rach meglátta Gustave-ot, vidáman köszöntötte, és megölelték egymást. Mikor Rachel elhúzódott, Gustave szemébe nézett, és valami furcsa csillogást véltem felfedezni a szemében, amit nem tudtam mire vélni, és fogalmam sem volt, mit jelent. Aztán csak vállat vontam, és miután Gustave kiment, Jake meg követte, két kezében egy-egy bőrönddel, Rach meg én is kivittük a maradék kettőt. Aztán Jacob a kocsijában lévő bőröndjét is bepakolta Rachel Mercedes-ébe, és mikor a ház felé néztem, észrevettem, hogy anyu az ajtóban áll. Mikor tekintetünk találkozott, integetett nekem, és pedig visszaintettem halványan mosolyogva.

Aztán Gustave megszólalt azzal a furcsa francia akcentusával, hogy ideje indulnunk, én pedig egy utolsó pillantás kíséretében elköszöntem anyától, és az otthonomtól. Beszálltunk mind a négyen, Jacob előre, az anyósülésre ült, Rachel meg én pedig hátra. Habár jobban örültem volna annak, ha Jake mellett ülhetek, egy szót sem szóltam.

- Akkor indulás! – sóhajtott izgatottan Rachel, majd nekivágtunk az útnak Seattle-ig.

*

- Szóval, akkor én jövök! – szólt vidáman Rachel, miközben Jacob felé fordult, aki kezében két kártyát tartott. Rach behunyta a szemét, és húzott egyet, aztán gyorsan magához kapta, és elolvasta, mi állt rajta. Ravaszul elvigyorodott, és rám nézett, én pedig tudtam, hogy Rachel engem húzott, szóval én leszek a következő alany a Kérdezz-Felelekünkben.

- Hm… legyen az a kérdés, hogy… mikor volt az első csókod?

Elgondolkodtam egy kicsit, aztán megkérdeztem: - Olyan igazi csók?

- Aha, miért, milyen van még? – forgatta a szemeit Rachel, mire én határozottan így válaszoltam:

- Hát, ha nem az igazi csókot kérdezzük, akkor oviban, ahol volt egy srác, akibe bele voltam esve, és minden nap adtam neki egy szájrapuszit, cserébe azért, hogy nekem adom az ebédeknél a süti adagomat. – Rachel és Jake felnevetett, mire előbbi felemelte két kezét.

- Oké, megadom magam! Akkor az igazi első csókod mikor volt?

Kérdőn Jacobra néztem, aki zavartan pillantott vissza rám. Jelentőségteljesen megnagyobbítottam a szemeimet, de nem vette a lapot. Aztán felsóhajtottam.

- Néhány héttel ezelőtt, Jake-kel. – Rachelnek és Jacobnak leesett az álla. Zavartan néztem rájuk. – Mi van?

- Semmi – szólt gyorsan Rachel. – Most te húzol!

Felsóhajtottam. Már úton voltunk Miamiba, körülbelül két órája utazhattunk. Az első órát leginkább nézelődéssel töltöttük el, legalábbis én, mert én ültem az ablaknál. Jacob aludt, Rachel pedig valami magazint olvasgatott. Aztán valószínűleg megunta, mert előjött azzal az ötlettel, hogy játsszunk Kérdezz-Feleleket. Elővett egy papírt a táskájából, széttépte három darabra, és egy tollal mind a háromra külön-külön ráírta a nevünket. Úgy játszottuk, hogy valamelyikünk elkezdte – jelen esetben én –, és akit kihúztam, attól kérdeztem valamit, amire csak az igazat mondhatta. Először megijedtem attól, hogy Rachel milyen kérdéseket akar majd feltenni, de mikor viszonylag egész normálisakat kérdezett eddig, mostanra már nem izgultam. A sors iróniája volt, hogy Jacobot ez idő alatt még csak egyszer húztuk ki, méghozzá akkor is én. Ezen kívül vagy én húztam Rachelt, vagy ő húzott engem.

Miután húztam egy kártyát, és elolvastam mi áll rajta, felsóhajtottam. Megint Rachelt húztam.

- Te vagy az, Rach – mondtam már egyáltalán nem meglepődve, és ő is mintha egy kissé lelombozódott volna. Gondolom megunta, hogy tök idióta kérdéseket teszek fel neki, de mit csináljak, ha egyszerűen nem tudok mást kitalálni?! Most az általánosnál hosszabb ideig gondolkodtam, mire eszembe jutott valami.

- Szűz vagy? – Rachel szemöldöke a magasba szaladt, mire Jacob kuncogni kezdett.

- Dehogy vagyok szűz – mondta ezt Rachel úgy, mint aki tökéletesen felháborodott azon, hogy azt hittük, nem feküdt még le senkivel.

- Dehogy? – kérdeztem megszeppenve, mire Rachel megrázta a fejét.

- A mai világban a lányok már hamar túlesnek ezen. – Ennél a pontnál Rachel szája sarka megrándult az elfojtott vigyortól, és miközben rám nézett, szemében furcsát láttam. Minden bizonnyal mulatott rajtam, és volt egy tippem, hogy miért.

- Hát persze – jegyeztem meg szárazon, majd odaböktem Rachelnek, hogy ő jön. Jacob kivette Rachel kártyáját a három közül, majd az összekevert lapokat odanyújtotta Rachelnek. Mikor ő húzott egy lapot, Jacob szemében izgatottság villant, és ebből úgy gondoltam, hogy Rach őt húzta. És igazam is lett.

- Végre, Jake! – Azzal máris az említett személyhez fordult. – Na. Mit kérdezzek tőled…

Csak ne velem kapcsolatosat, fohászkodtam.

- Mit tennél, ha kiderülne, hogy Lily az unokatestvéred, azaz rokonod, ergo nem lehetnél vele együtt, mert az vérfertőzésnek számít? – Na puff. Ez nem jött össze.

Jacob megrázta a fejét. – Az lehetetlen.

- De mi lenne, ha – forgatta a szemeit Rachel. – Feltételes mód.

Jacob összeráncolta a homlokát, és látszólag nagyon gondolkodott. Próbáltam úgy tenni, mint akit nem érdekel a válasza, pedig a bensőmben nagyon is tudni akartam, mit fog mondani Jake, és mit tenne, ha ez tényleg megtörténne. De nem fog, mert egyik unokatestvérem sem Jake, és ez száz százalék.

- Talán először is mindenképpen utánajárnék, hogy tényleg igaz-e, és nem történt a családban valami félrelépés, amiből kiderülne, hogy nem is vagyok rokon. De ha tudatosulna, hogy tényleg Lily unokatestvére vagyok, azt hiszem, elmennék Forksból valahova jó messzire. Vagy pedig öngyilkos lennék.

Bármennyire is visszataszítónak találtam, amit Jacob mondott, annyira jól esett. Öngyilkos lenni? Miattam? Badarság. De mégis… hízelgett nekem azzal, hogy ennyi mindent megtenne értem. De én abban is biztos voltam, hogy nem engedném, hogy megölje magát. Nincs az az isten.

- Oké, akkor te jössz, Jake! – Azzal Jacob átadta a kártyákat Rachelnek, és miután eltávolította szerelmem lapját, Jake húzott egyet.

- Te vagy az, Lily! – Felsóhajtottam. Nem sok kedvem volt már játszani, de megvártam, míg Jake kérdez valamit, és úgy döntöttem, hogy csak utána osztom meg álláspontomat a többiekkel. Remélni tudtam csak, hogy nem valami intim kérdést tesz fel. Nos, leginkább egyet sem akart, mert nagyon gondolkodott, én pedig türelmesen vártam.

Aztán Jacob megvonta a vállát. – Nem tudok semmi értelmeset. Mikor volt az első pasid?

- Oviban.

- Akkor az igazi pasid? – forgatta a szemeit Jake.

- Hát, az első igazi te vagy, mert mással maximum egy hétig jártam – nevettem el magam, mire Jacob büszkén kihúzta magát. Aztán elgondolkodó fejet vágott.

- De, tulajdonképpen… mi is maximum három hete járunk. – Egy pillanatra úgy gondoltam, hogy ez tényleg igaz, de aztán megvontam a vállamat.

- Jó, de mi nem fogunk egy héten belül szakítani.

- Hát nem – vigyorgott rám Jake, mire Rachel közbeszólt:

- Sose lehet tudni. – De én tudtam, hogy nem fogunk. Először is azért, mert totálisan Jake-be vagyok zúgva, ami szerintem soha nem fog elmúlni, úgyhogy az én részemről ki van zárva a szakítás. Jacob részéről meg, nos… csak reménykedni tudok abban, hogy az a bevésődéses dolog tényleg örökké tart. A lehető legjobb értelemben.

Nem akartam vitába szállni Rachellel, így csak megvontam a vállam. Mikor Jacob már nyújtotta felém a kártyákat, én felemeltem mindkét kezemet, mint aki megadja magát.

- Elfáradtam. Nincs már kedvem játszani. De ti játszhattok tovább.

Rachel felsóhajtott, és már rakta is el a lapokat, tudván, hogy ha én nem játszom, Jacob se fog. Azután pedig elővett valami magazint, és olvasgatni kezdte.

Sokáig gondolkodtam, hogy mi a jó istent csináljak még öt óráig. Aztán eszembe jutott Fifi, én pedig már csatoltam is ki az övemet, hogy felálljak, és leszedjem a fenti tartóról a laptopomat. Miután sikeresen visszaültem és biztonságba helyeztem magam, ölembe vettem a laptopot a táskájával együtt, és kibontottam az én drága Fifimet.

Úgy emlékeztem, hogy jó néhány film fent van a gépemen, legfőképpen mesék – khm, elég nagy Disney-fan vagyok –, így beletelt egy időbe, mire kiválasztottam a „Mackótestvér” címűt. Egyik kedvencem volt a sok mese közül, annyira bírtam a két idióta szarvast, hogy akár háromszor is képes lettem volna megnézni egymás után. Miután elindítottam a filmet, kényelembe helyeztem magam, és hátradőltem.

Jacob lopva rám pillantott, vagy a laptopom képernyőjét bámulta, olyan nagy érdeklődéssel, mint aki soha életében nem látott még virtuálisan ugrabugráló torz állatkákat, jelen esetben medvéket, szarvasok, na és persze embereket. Meg úgy általánosságban bármit.

Egy idő után már kissé idegesítő volt, hogy Jake-et ennyire lekötötte a mese, mert két percenként kérdezett valamit a karakterekről, meg hogy mi hogyan fog történni, így hát a film közepén kissé leordítottam a fejét, hogy maradjon már csendben. Jacob kissé sértődötten, ugyanakkor bűntudatos képpel meghúzta magát, és immár csöndben néztük tovább a filmet. Rachel néha felsóhajtott, olyankor mindig ránéztem, és unott arckifejezése elárulta, hogy gyerekesnek tart minket. Na, nem mintha különösebben érdekelt volna.

Miután durván másfél óra alatt vége lett a Mackótestvérnek, megint gondolkodnom kellett, hogy mit csináljak. Mikor már tényleg semmi nem jutott eszembe, felsóhajtottam, mire Jacob átnyúlt felettem, és átkarolt. Én, amennyire az övem engedte, oldalra döntöttem a fejemet, és épp hogy sikerült elérnem Jacob karját. Hirtelen nagyon melegem lett, de nem érdekelt különösebben.

A következő, amire emlékeztem, az az volt, hogy Jacob ébresztgetett, mert megérkeztünk. Miután feleszméltem, és átgondoltam a helyzetet, elképedtem, hogy konkrétan átaludtam az út háromnegyedét. Elsőnek miért nem sikerült ennyit aludnom? Ez rejtély…

Jacob segített mindkettőnk cuccát összeszedni, mi Rachellel nem is nagyon vittünk semmit, én csak a laptopos táskámat fogtam, Rach hátán meg ott volt a hátizsákja. Az enyém kinél másnál lett volna… hát persze, hogy a szerelmemnél.

Elég sokáig tartott – legalábbis számomra, mert ez egy elég zsúfolt repülő volt, nem olyan, mint amivel mi mentünk anyuval Seattle-be –, mire végre sikerült kiszállnunk a gépből. Mivel egyikünk sem akart sokáig lacafacázni, ezért Jacob segítségével hamar megszereztük a csomagunkat odabent a reptéren. Rachel is aktivizálta magát, ő taxit hívott, én voltam az egyetlen, akinek a bőröndök húzogatásán kívül semmi dolga nem akadt. Sőt, mikor már kifelé tartottunk, hogy várjuk a taxit, Jacob a maradék cuccaimat is kikapta a kezemből, úgyhogy tökéletesen fel voltam háborodva, hogy mindenki megszakad a munkától – oké, ez talán kicsit túlzás –, én meg semmit nem csinálok. Rachel ekkor vigyorogva átadta nekem a hátizsákját, én meg végre fellélegeztem, hogy cipelhetek valamit. Na, nem mintha Rach hátitáskája olyan baromi nehéz lett volna…

Amikor kiértünk, és megpillantottam magam előtt Miamit, földbe gyökerezett a lábam. Egy pillanat alatt emlékek ezrei árasztották el az agyamat, és minden fontosabb dolog eszembe jutott, sőt, a tinédzser korom elejéről még az idióta baromságokra is emlékeztem – a gyerekkorom már kissé necces téma volt.

Aztán feleszméltem – Jake és Rachel már kíváncsian fürkésztek, hogy mi bajom van. Mikor Jacob kérdőn felém biccentett, én csak megráztam a fejem. Mentünk tovább.

Furcsa volt újra látni Miamit, pedig nem jöttem el innen olyan rég. Egy-két hónapja, mégis úgy éreztem, hogy ez a hely egy nagyon régi és apró helyszín az életemben, ami fontos, gondolom azért, mert eddig minden, ami fontos volt, Forkshoz kötött; Jacob. De most, hogy itt vagyunk egykori otthonom városában, életem értelmével, Forks máris olyan távolinak tűnik.

Miután kiértünk a reptérről a főúthoz, kiszaggattam Jake kezéből a bőröndömet, lefektettem a földre, és ráültem. Annyira nem voltam nehéz, hogy bármit is össze bírjak nyomni a bőrönd kemény felületén keresztül, úgyhogy totál nyugodtan ücsörögtem, miközben Jake mögöttem a hajammal játszadozott. Komolyan mondom, lefogok neki vágni néhány tincset, és odaadom ajándékba.

Rachel elég türelmetlen volt, percenként sóhajtott egyet, és fel-alá járkált. Én eközben előhalásztam egy borítékot a hátizsákomból, amiben benne volt leendő otthonunk címe és a házunk kulcsa. Megnéztem újra, hova is kell mennünk; Wall Street 145. Jól tudtam, melyik utca az, mivel régi barátnőm, Camilla ott lakott, úgyhogy gyakran jártam arrafele. De, ha az emlékeim nem csalnak, akkor ott nem sok átlagos ház van… az az utca tele van villával, és el sem tudtam képzelni, hogy milyen házat szereztek nekünk a Cullenék. De nem is akartam belegondolni, mert csak rosszul éreztem magam amiatt, hogy így elárasztottak minket minden jóval.

Aztán megérkezett a taxi, mi pedig felcuccoltunk a kocsi tetejére, csak a hátizsákok maradtak nálunk. Miután Rachel elmondta a sofőrnek, hogy hova vigyen minket, gőzerővel elindultunk Miami forgalmas útjain. Útközben Jacobnak mutattam be a helyeket, amiket szerettem, ő pedig mindig élesen figyelt, meg bólogatott, ha valami neki is nagyon tetszett. Rachel is néha közbeszólt, mondta, ha valamelyik az egyik kedvenc helye, és valahányszor egyet értettem vele, úgy éreztem, mintha benne és bennem rengeteg közös lenne. Pedig ez nagyon nem igaz… Nagyon sokban különbözök Racheltől. Ő teljesen más, mint én. Hál’ istennek.

Mikor behajtottunk a Wall Streetre, kissé gyorsabban kezdett verni a szívem, annyira izgatott lettem. Igazából nem tudtam, mi olyan nagy szám azon, hogy kíváncsi vagyok az új otthonomra, de mégis, annyira vártam már, hogy lássam a házat, amit Cullenék „vettek” nekünk. Aztán eszembe jutott, hogy lehet egy apró, koszos és bomladozó hajléktalantanyát kaptunk.

Ám amikor a taxi leparkolt, nem láttam magam körül egyetlen ronda vagy régi házat sem. Csakis villákat, és rá kellett jönnöm, hogy valamelyik ezek közül a miénk. Mivel nem tudtam, pontosan hogy vannak számozva a házak, csak tippelni tudtam, melyik is a 145. Miután azonban kiszálltunk, és a cuccainkat magunkhoz véve egyedül maradtunk az utcában, gyorsan végigpásztáztam a szemeimmel a számozásokat – és a tekintetem megakadt egy kétemeletes, modern, szürke színű házon, erkéllyel és egy hatalmas medencével. És leesett az állam.

Rachel szintén eltátotta a száját, de Jacob nem mondott semmit sem. Valószínűleg még nem mérte fel teljesen a helyzetet, nem is tudta, hogy melyik ház a miénk. Ha tudta volna, biztos, hogy nem maradt volna annyira közömbös, annyira szórakozott. Csakhogy miután már vagy öt perce egy helyben álltunk, és Ő még mindig nem mutatott semmilyen érdeklődést, megköszörültem a torkom. Jake rögtön rám figyelt, de Rach csak bambulta tovább a kisebb villát.

- Mi az, Lily?

- Hogy mi az?! – kérdeztem hitetlenkedve Jacobtól. – Látod te ezt a házat?!

- Persze, hogy látom. Nem vagyok vak. – Utolsó mondatakor jelentőségteljesen rám nézett, de nem érdekelt annyira, hogy elgondolkozzak azon, mit is akart ezzel mondani.

- És?

- Mi és? – kérdezte Jake zavartan.

- Nem csodálkozol?

- Hát, de. De elvégre Cullenékről van szó, nem? Csak nem vehettek volna már egy kunyhót.

- Úristen – ráztam meg a fejem. – De akkor is, ez azért durva. – Még egy ideig Jacobot néztem hitetlenkedve, de aztán felsóhajtottam, és megfordultam. Belenyúltam a zsebembe, és kivettem egy kulcscsomót. Aztán mély levegőt vettem, és odavonszoltam magam a kapuhoz. Jacob, látva, hogy bénázom, visszavette magához a bőröndjeimet, én pedig gond nélkül utat tudtam nyitni magunknak. Udvarias voltam, Rachelt előre engedtem, de Jacob már nem hagyta, hogy én menjek be utoljára. Bosszankodva mentem hát be másodjára, majd mikor záródott Jake mögött a kapu, visszaszereztem a bőröndjeimet.

Majdnem megint leálltam bambulni, de aztán megráztam a fejem, és gyors lépésekkel – már amennyire ez lehetséges volt két bőrönddel – megindultam a házhoz, minél előbb le akartam rakni a cuccaimat, hogy utána kijöhessek, és körbenézhessek. Rachel nem követett, csak Jake, de észrevettem, hogy barátnőmnél nincs semmilyen pakk, és csak aztán jöttem rá, hogy valószínűleg Jacobnál vannak.

Gyorsan kinyitottam az ajtót, és a cipőmet bámulva bementem, nem néztem fel, nem akartam látni a ház belsejét egyelőre. Leraktam a bőröndöket a padlóra, és már rohantam is vissza ki, az udvarra. Odamentem Rachelhez, és immár együtt pásztáztuk végig a környéket.

- Ez… Gyönyörű – csúszott ki Rach száján, mire felsóhajtottam.

- Nagyon sokat köszönhetünk Cullenéknek. Ez valóban gyönyörű. – És milyen lehet belülről… Rögtön fantáziálgatni kezdtem, és először arra gondoltam, hogy örülnék, ha nem lenne túl modern. Akkor nem érezném annyira rosszul magamat. De aztán, eszembe jutottak azok az extra modern nappalik, hálószobák, jó nagy franciaággyal… és megváltozott a véleményem. A gondolataim leragadtak a hálószobánál, és amikor rájöttem, min is elmélkedek pontosan, megráztam a fejem, és elméletben szidni kezdtem magamat.

Aztán elkezdtem sétálni, megkerültem a medencét, és megvizsgáltam a napágyakat, amik akörül voltak; hármat találtam belőlük, mintha direkt lett volna annyi, ahányan vagyunk. Nem tartott sokáig, míg az udvart körbesétáltam, a ház mögött egy kisebb kertet találtam gyönyörű fűvel, és már előre attól féltem, hogy Jacob majd itt fog focizni, vagy valami. Ha fog egyáltalán.

Aztán mikor végeztem, és már Rachel is bent volt, én is elindultam be a házba. Elképzeltem, milyen lehet belülről, a nappali, a konyha, a fürdő, az előszoba, fent a hálószobák…

Miután beléptem a házba, egy hatalmas nappali tárult a szemem elé, abból nyílt a konyha, ahol egy ajtó volt. Azon keresztül ki lehetett jutni a hátsó kertbe. Na de ne rohanjunk ennyire előre.

A nappaliban a fekete, fehér és narancs színek domináltak. A parketta a barna egy sötétebb árnyalatában pompázott, a velem szemben lévő falméretű ablakból csak úgy áradt be a napfény a szoba közepére. Tőlem jobbra, a falnál volt egy nagy, hófehér kanapé, mellette egy ugyanolyan színű puff. A kanapé előtt egy kerek narancssárga, bolyhos szőnyegen egy kis asztal állt, az ülőalkalmatosság másik oldalán pedig egy szintén hófehér fotelt láttam – ebben ült Jake. A kanapé mögött két oldalt magas és vékony fekete hangszórók álltak tétován, arra várva, hogy végre kiadhassanak magukból valami hangot. Tőlem balra, szintén a falnál egy komplett házimozi volt fekete szekrényen, a falra pedig egy nagy plazma TV-t akasztottak. Ezeken kívül még volt néhány növény a szobában, no meg két ajtó.

Gyönyörű volt, és még nem láttam teljesen a konyhát, a fürdőt, és a hálószobákat. A konyha felé vettem az irányt, ami tipikus amerikai módra úgy volt elhelyezve, hogy egy étkezőasztal választotta el a helyiséget a nappalitól. A konyha már nem volt annyira modern, viszont nagyon tetszett, habár elég furcsa volt, hogy itt már a narancssárga színt szinte fel sem lehetett fedezni, sokkal inkább a pirosat, a bordót. Volt minden, pultok, tűzhely, konyhaszekrény, hűtő, mosogatógép, mosogató, szárító, és minden egyéb. Mégis, a legjobban az a kis ajtó tetszett, ami kivezetett a hátsó kert teraszára.

Ezek után megnéztem, mit takar maga mögött az egyik ajtó, ami a nappaliból nyílt. Mint kiderült, a jobbra lévő egy nagy fürdőszobába vezet, ahol ismét megjelent a fekete és a fehér, mint domináló szín. Ugyanekkor a barna is képbe került, mert a szekrények ilyen színűek voltak, de a két oldalt lévő zuhanyzó és kád már fekete-fehér színben ácsorogtak. A vécén kívül még piszoár is volt, ami, úgy gondoltam, jól jöhet majd Jacobnak. (Hm, újabb perverz gondolatok?!) Két csap is volt, fölöttük egy-egy széles tükörrel, amibe ha belenézett az ember, nem is magát látta, hanem a csodálatos fürdő tükörképét. Ott és akkor eldöntöttem, hogy ebbe a szobába ritkán engedek majd be mást.

Aztán kimentem, és nem törődve a többiek eszmecseréjével a varázslatos házról, benéztem a másik nappaliból nyíló ajtó mögé, ami egy vendégszobát takart. Elég kicsi volt, de nagyon hangulatos, főleg, hogy a falon ott láttam az ablakot, ami sok ilyen szobából hiányzik, pedig szerintem a fény nagyon fontos. A természetes fény.

Felsóhajtottam, majd visszamentem a nappaliba, és leültem a kanapéra Rachel mellé. Bámulni kezdtem a plazma TV-t, aztán felocsúdtam, és becsatlakoztam a többiek beszélgetésébe.

- Ez hihetetlen – mondtam én, mire Rachel és Jacob bólogatni kezdett – bár nem úgy tűnt, mintha utóbbit túlságosan érdekelte volna. El sem tudtam képzelni, miért nem. Rach azonban hasonlóan le volt nyűgözve, mint én.

- Tényleg az. És én még nem is voltam odafent, te igen? Már az a csigalépcső is nagyon vonzó, de egyszerűen nem bírtam rávenni magam, hogy felmenjek, mert még a végén én is rosszul kezdem érezni magam. Mondjuk, végül is, lenne miért…

- Várj – szóltam közbe. – Miből gondolod te, hogy én rosszul érzem magam emiatt az egész miatt?

- Jaj, az arcodra van írva, Lily – forgatta a szemeit Rach, majd felsóhajtottam.

- Jól van. Akkor felmegyünk együtt? Érezzük magunkat rosszul – együtt.

- Benne vagyok. Jake, jössz? – kérdezte Rachel, miközben felpattant, de a szólított csak a fejét rázta. Valami volt a kezében, és mint sikerült rájönnöm, az a távirányító volt. Megvontam a vállam, aztán Rachellel elindultunk felfelé a lépcsőn.

Először semmi különöset nem láttunk, hiszen egy ajtókkal teli folyosóra érkeztünk, ahol megint megjelent a narancssárga, hiszen ezen nyílászárók mind ilyen színűek voltak. Rögtön benyitottunk az első szobába, ami kiderült, hogy egy kisebb fürdő, zuhanyzóval, mosdóval, vécével. Ugyanazok a színek domináltak itt is, mint a nagy fürdőben, úgyhogy ebbe is hamar beleszerettem.

A második szoba, ami a fürdővel szemben helyezkedett el, a gardrób volt. Mikor benyitottam, megláttuk a sok akasztót, a leendő ruháink helyét. Észrevettem, hogy a helyiség végében egy-egy ajtó volt a bal és a jobb oldalon, valószínűleg a két hálószobába vezethetett. Először a jobb oldaliba mentünk be, ami egy hatalmas terem volt, rózsaszínű falakkal, lovas képekkel, egy babarózsaszín, szürke és fehér színű franciaággyal, és még jó néhány dologgal. Polcokkal, sarokban egy tükörrel. A szoba közepén, az ágy előtt egy napágy alakú ülőalkalmatosság helyezkedett el, ami azonnal megtetszett Rachelnek. Rögtön úgy gondoltam, hogy ezt a szobát valószínűleg ő kapja majd meg, és nekem semmi ellenvetésem nem lesz. Én nem vagyok ez a babarózsaszín-féle csajszi, aki odavan a lovakért.

- Lehet ez az én szobám? Persze, először jó lenne látnom a másikat is, de ez annyira tetszik… - Rachel elmosolyodva körbetekintett, én pedig rögtön bólintottam.

- Persze, hogy lehet. Nekem, meg Jake-nek ez a szoba úgyse nagyon illik.

Már csak egy szoba maradt hátra.

extra: lily ruhája