20. fejezet - Anyai döntés

Mikor reggel felébredtem, meglepődve tapasztaltam, hogy Jake nem fekszik mellettem, és a szobában sincs. Kíváncsi voltam, hogy vajon hazament-e – megjegyzem, ez az alternatíva nem túlságosan tetszett –, vagy pedig csak lent van. És ha jól belegondoltam, akkor a második alternatíva még annyira sem tetszett, mint az első. Nem akartam, hogy lent legyen, és olyan emberekkel beszélgessen, akiknek nem örülök. Igen, például Rachellel.

Villámgyorsan feltápászkodtam, és nem törődve azzal, ahogy kinézek, letrappoltam a lépcsőn, és miután leértem, meg is láttam Jacobot a kanapén fekve, nagyban bámulva a tévét. Felsóhajtottam, majd elmosolyodtam, mikor szerelmem észrevett, és vigyorogva rám nézett. Odamentem hozzá, mire ő felült, helyet nyújtva nekem, amit én készségesen el is foglaltam.

- Jó reggelt – mondta, majd adott egy „jó reggelt”-puszit.

- Neked is – mosolyogtam, majd mikor ajkaimat szorosan az övéire tapasztottam, anyám hangját hallottam meg, és mi szétrebbentünk.

- Jane, nagyon el vagy kényeztetve, hogy a barátod ilyen korán eljön hozzád – mondta nekem anyu ravasz arckifejezéssel, amit nem tudtam mire vélni. Hirtelen eszembe jutott, miért is olyan fontos a mai nap, és szívemben izgatottság gyűlt össze. Kibontakoztam Jake öleléséből, és anyához fordultam.

- Hogy döntöttél, anyu?

- Lányom, még csak fél tíz van – sóhajtotta, majd rám mutatott. – Először öltözz át, tedd rendbe magad, aztán beszélgetünk majd.

Gyanakodva néztem anyát, aztán megvontam a vállamat. Visszanéztem Jake-re, és ekkor vettem észre, hogy más nadrág van rajta, mint tegnap volt. Odahajoltam hozzá, és nem feltűnően a felébe súgtam:

- Voltál otthon ruháért?

- Igen – felelte szintén suttogva. – Nem baj, ugye? – kérdezte gyorsan, mire én megráztam a fejem.

- Nem, persze – mosolyogtam. – Csak megkérdeztem. – Azzal felálltam, és elindultam felfelé.

- Akkor lezuhanyzom, és aztán jövök! Anya, nem meglógni előlem – vetettem még oda anyunak szigorúan, aztán már el is tűntem a fürdőszobában. Gyorsan lezuhanyoztam, aztán az újonnan elővett törülközőbe csavart testemmel bementem a szobámba, és ruha után néztem. Egy fekete farmer mellett és egy bő, combig érő fehér Micky Egeres póló mellett döntöttem. Az ilyen bő felsők nagyon divatosak voltak mostanában, de nem hittem, hogy Jacobot érdekelné ez, sokkal inkább az átlátszó póló alatt lévő melltartó fogja lekötni a figyelmét. Legalábbis ez volt az elméletem, és miután ezt végiggondoltam, leszidtam magam, amiért ennyire perverznek gondolom Jake-et.

Miután felöltöztem, odaálltam a tükör elé, és megragadtam egy tincset a hajamból, amit aztán befontam, majd elvettem egy hajcsatot a polcról, és oldalra csatoltam. Pár másodpercig méregettem a végeredményt, majd mikor nagyjából elégedett voltam – nagyjából –, akkor kimentem a szobámból, és már lent is voltam. Visszaültem a kanapéra, és elégedetten nyugtáztam, hogy anyu még itt van, a konyhában tevékenykedik. Megköszörültem hát a torkomat.

- Szóval, anyu?

- Várjuk meg Rachelt, szívem. Biztos vagyok benne, hogy ő is hallani akarja a döntést.

Idegesen felhördültem, és az égnek emeltem a tekintetemet. Megőrülök, anyu direkt húzta az időt, csak azért, hogy ne tudhassuk meg, mi is a döntése. Először azt vontam le ebből, hogy elenged minket, és azért vár, mert még gondolkodik, nem döntött-e rosszul, de aztán rájöttem, hogy másik esetben is meglenne az oka a várásra. Akkor meg azért, mert mondjuk, fél az én kitörő haragomtól, amit meg is kap az esetben, ha nem enged el minket Miamiba.

- Felkeltem – mondtam szárazon, azzal felálltam, de mielőtt elindultam volna, Rachel megjelent a nappaliban.

- Nem szükséges – mosolygott kissé kómásan, azzal ásított egyet, és helyet foglalt a fotelben. Most már mind a hárman – én, Jake, és Rachel – egy irányba néztünk: anyára. Ő valószínűleg kissé zavarba jött a nagy figyelemtől, de aztán felsóhajtott.

- Elmehettek Miamiba.

A számhoz kaptam mindkét kezemet örömömben, és nem sok választott el attól, hogy felkiáltsak. Jacob vigyorogva átölelt hátulról, míg Rachel elnevette magát, és barátságosan nézett ránk.

- De van néhány feltételem – folytatta szigorúan anya, de engem már nem érdekeltek a feltételek, bármi is volt az, biztos voltam benne, hogy meg fogom tenni.

- Mik azok? - kérdeztem boldogan, mire anya szigorúan karbe tette a kezét.

- Hát, először is, felhívsz, amikor odaértetek. Aztán megígéred, hogy minden nap felhívsz, vagy pedig írsz egy emailt. - Készségesen bólintottam, majd Jake-re néztem. - És, mikor odaértetek, akkor beiratkoztok a suliba, mind a ketten.

Elhúztam a számat, majd végül felsóhajtottam. - Jól van, de eddig Jake a rezervátumba járt suliba, ahol nincsenek osztályok… hogy megy a beiratkozás, anyu?

- Biztos vagyok benne, hogy Rach tudja. - Azzal az említett személyre nézett, aki hevesen bólogatni kezdett.

- Persze, a gimi első évében sokat költözködtünk, és párszor át kellett iratkozni más suliba. Nem lesz gond vele - nevetett fel. Aztán elgondolkodtam, és kérdőn Rachre néztem.

- Be lehet egyáltalán iratkozni szülő beleegyezése nélkül? - kérdeztem összezavarodva, és hirtelen megijedtem, hogy mi van akkor, ha nem. Akkor viszont muszáj lesz egy felnőtt segítségét kérni…

- Nem. - Anya olyan nyugodtan mondta ezt, mintha azt várná el, hogy ettől elmegy a kedvünk a Miamiba utazástól. Na, abból aztán nem eszik!

- Anya! Ez így nem jó… nem lakik egy rokonod Miamiban?

Anya arca elsötétült. - Nem lakik.

Felhördültem, és ki akartam tépni a hajamat. Jacob megfogta a karomat, és lehúzta a testem mellé, hogy ne tudjak kárt tenni magamban. Ideges voltam, és őrjöngtem belül, de elhatároztam, hogy nem engedem itthon tartatni magamat és Jacobot.

Aztán hirtelen eszembe jutott valami.

- Anya, van egy ötletem. - Anyumon láttam, hogy nincs túl elragadtatva ettől, így most már nyilvánvalóvá vált, hogy ezzel akar minket itthon tartani. Kárörvendően elvigyorodtam, majd beszámoltam a többieknek az ötletemről.

- Ugye, ha Miamiba megyünk, akkor valószínűleg a Beach Senior-ba fogunk járni… az jó, Rach? - kérdeztem nyomatékosan, Rachelre pillantva. Megrántotta a vállát, közömbös maradt az arca.

- Én a South Seniorba jártam, de a BS mindig jobban tetszett – mosolygott rám, aztán a füle mögé rakott egy arcába lógó tincset.

- Na szóval, hallottam arról, hogy valami kérvény segítségével is be lehet iratkozni egy iskolába, amit a szülőnek alá kell írnia, meg ki kell tölteni néhány adatot. Csak fent van már a suli honlapján ez a kérvény! Jake-kel elmegyünk a papír-írószerboltba, és kinyomtatjuk. – Reménykedve, már-már esdeklően néztem anyura. Ő végül felsóhajtott, majd megvonta a vállát.

- Felőlem…

Vidáman felpattantam, és beszaladtam anya szobájába, magam után húzva Jacobot. Leültem a gép elé – ami szokás szerint be volt kapcsolva – és már nyitottam is meg az internetet. A jól ismert és kedvelt Google-ba bepötyögtem azt, hogy „Beach Senior High School”, és rögtön az első találat volt az, amit kerestem. Rákattintottam a linkre, és valami furcsa melegség járta át a szívemet, miközben végignéztem régi sulim honlapját. Miután végigböngésztem a „Diákfelvétel” menüpontot, megtaláltam, amit olyan nagyon kerestem. „Beiratkozási kérvény”, ez volt a neve a dokumentumnak, én pedig gyorsan letöltöttem, és miután lejött, felmásoltam anyu pendrive-jára, ami most is be volt dugva a gépbe. Miért ne lett volna?

- Anya, kölcsönveszem a pendrive-odat, oké? – szóltam ki a szobából, mire egy erőtlen „oké” jött válaszul. Arra gondoltam, hogy anyu most bánkódik, amiért tényleg el fogunk menni, és nem maradunk itt vele. Vajon tényleg ezt gondolja, vagy csak én akarom? Mintha tényleg kissé szomorú lett volna. Na meg dühös, de azt valahol meg is értem.

Felpattantam, és Jake készségesen követett, szótlanul, bár szinte biztos voltam benne, hogy kérdések ezrei kergetik egymást a fejében. Ő azonban csöndbe maradt, viszont gyanítottam, hogy amint kettesben leszünk, ezeket a kérdőjelekkel megtoldott mondatok a nyakamba fogja zúdítani. Na, nem mintha zavart volna.

Szó nélkül a farmerzsebembe csúsztattam a pendrive-ot, és már öltöztem is, vettem a pulóveremet, meg a kulcsomat. Jacob hirtelen megtorpant, majd kérdőn nézett rám.

- Hova megyünk? – Férfiak…

- A papír-írószerboltba – néztem rá jelentőségteljesen, aztán Jacob arcán felismerés villant át.

- Ja, persze. – Azzal már nyitotta is ki nekem az ajtót – vagyis próbálta, mert az be volt zárva. Vigyorogva meglengettem előtte a kulcsot, amit el akart venni, de nem adtam oda neki, hanem kinyitottam vele az ajtót. Aztán elraktam a kulcsokat a zsebembe, és mielőtt még kimentünk volna, odavetettem a többieknek egy „majd jövünk!”-et.

Kézen fogva sétáltunk Jake-kel el a boltig, ahol aztán egy kedves nővel kinyomtattam a kétlapos kérvényt, és a hazafelé vezető úton azt nézegettem. Alapadatokat kértek, nevet, lakcímet, szülők nevét, előző iskolát, évi átlagokat, és egyéb finomságokat. Mikor hazaértünk, csak anyával találkoztunk, Rachelnek nyoma sem volt.

- Hol van Rach, anyu? – kérdeztem hát rá, mire ő így válaszolt:

- Elment nézelődni a városba. – Azzal ennyivel le is zárta a beszélgetést, valószínűleg nem akarta, hogy máris rásózzam a papírjaimat, amiket hoztam. Én azonban minél hamarabb túl akartam lenni rajta.

- Anya, most felmegyek a szobámba, és kitöltöm ezeket a lapokat, de szerintem lesz olyan, amit nem fogok tudni. Azokat kitöltöd majd nekem?

- Van más választásod?

- Van. Nem töltöd ki, és akkor nem fogok suliba járni Miamiban. Te döntesz – vontam meg a vállamat, mire anya felsóhajtott.

- Kitöltöm majd igen.

Elmosolyodtam, majd mentem volna fel a szobámba, de Jake megfogta a karomat, így megálltam. Megfordultam, és ránéztem.

- Lily, nem baj, ha elugrom La Push-ba? Elköszönnék a többiektől, mielőtt elmegyünk.

- Dehogy baj, miért lenne? És miért kéred az engedélyem? – érdeklődtem kissé zavartan, ugyanakkor hízelgett, hogy megkérdez az ilyenekről. Olyan, mintha az anyja lennék, de valahol mégis jól esik, hogy ha esetleg azt mondanám neki, hogy ne menjen, akkor készségesen velem maradna. Jacob megvonta a vállát.

- Csak azt szeretném, hogy jó legyen neked, és ha szükséged van rám, nem megyek.

- Lehet, hogy jobb is lenne neked, ha most a többiekkel lennél, elvégre most szerintem egy óráig unalmas papírtöltögetést fogok végezni – mosolyodtam el kelletlenül. Nem lesz valami kéjutazás, mire kitöltöm a papírokat, de ha ez kell, hogy anyám nyugodt szívvel tudhasson Miamiban, akkor ez kell.

Adtam egy búcsúcsókot Jake ajkaira, majd megvártam, míg elmegy, aztán pedig már mentem is fel a szobámba. Elpakoltam a fölösleges cuccokat az íróasztalomról, aztán leültem elé, és nekikezdtem a papírok kitöltésének.

Körülbelül háromnegyed órába telt, mire végeztem, és néhány kérdés kimaradt, amikre nem tudtam magamtól válaszolni. A kezdeti rend az asztalomon most hatalmas kupivá vált, mert elő kellett kotornom a gimis bizonyítványaimat, és még néhány dolgot. Úgy gondoltam, hogy majd este összepakolok, így levittem a papírt anyunak, és aztán megbeszéltem vele a forks-i iskolából való kiiratkozást, és azt mondta, hogy ő azt majd megoldja. Aztán beszélgettünk arról, hogy meddig szeretnénk maradni, de mivel nem tudtam neki válaszolni, elmondta, hogy örülne, ha a születésnapjára visszajönnénk. Mivel tájékoztattam, hogy az valószínűleg nem fog menni, megegyeztünk abban, hogy majd november tizenkilencedikén eljön hozzánk Miamiba, hogy megtarthassuk a születésnapomat. Aztán abban egyeztünk meg, hogy Szentestére hazajövünk, bár fogalmam sem volt, hogy lesz-e egyáltalán annyi pénzünk, hogy legyen majd repülőjegyre. Oké, ott van Rachel, meg az én zsebpénzem, amiből azért simán kifér két repülőjegy – elég gyűjtögetős típus vagyok –, na de kérem, valamiből élni is kell majd Miamiban. Igazából ha belegondoltam ebbe az egészbe, féltem, hogy mi lesz velünk ott, messze a szülőktől, kiskorúként. Rachelnek nyilván nem lesz valami új, hisz ahogy aput ismerem, szeret utazgatni, és pénze is van rá, szóval valószínűleg sokszor maradt már otthon egyedül. De én… és Jake… nem hiszem, hogy bármelyikünk is gyakran tartotta volna el magát több mint néhány napig. Itt minimum két hónapról lesz szó, az pedig, ha belegondolunk, baromi sok. Sokszor gondoltam arra, hogy anyunak is velünk kéne jönnie, de nem hiszem, hogy itt tudná hagyni a munkáját, csak azért, hogy nekünk jó legyen. De muszáj, hogy elhagyjuk a várost, és elmenjünk jó messzire, hisz itt nem biztonságos már.

Aztán félórával később anya készen lett a papírokkal, így már be volt biztosítva a két hónapi tanulásom Miamiban. Igazából hülyeségnek tartom, hogy ennyi időre új suli, átiratkozás, aztán megint visszajövök Forksba, megint beiratkozás… bonyolult ez a dolog, és ilyen kevés időre tök feleslegesnek tűnik. De anyunak valahol igaza van, a tanulás fontos, és nem hagyhatom abba, csak azért, hogy megmenekülhessek Victoriától.

Nem tudtam, mikor indulunk, holnap, esetleg holnapután, de mindenesetre nem akartam sokáig halogatni a dolgot, és az is biztos volt, hogy holnap már nem megyek itt suliba, úgyhogy lett volna időm hétfőn összepakolni, én mégis elkezdtem, amint felmentem a szobámba. Kihalásztam az ágyam alól az egyik bőröndömet, és elkezdtem kiüríteni a gardróbomat. Leginkább az olyan ruhákat pakoltam egyelőre csak be, amiket nem gyakran hordok, meg a bikiniket, és az egyéb külön eseményeken viselhető darabokat. Aztán még jónéhány dolgot elpakoltam, amikor kopogást hallottam.

- Gyere be! – Azt reméltem, hogy Jacob az, de tévedtem, mert egy vörös hajzuhataggal találtam szembe magam, mikor az ajtó felé fordultam.

- Á, szia, Rachel! Mi járatban? – csevegtem, miközben tovább pakolásztam. Rach helyet foglalt az ágyamon, és cseppet sem zavarta, hogy én közben teszek-veszek.

- Csak gondoltam beszélgethetnénk egy kicsit a miami-i utazásunkról, hogy mi hogy lesz.

- Igen, az jó lenne – sóhajtottam fel, azzal abbahagytam a pakolást, és leültem mellé az ágyra. – Tudod, annyi dolog aggaszt… mégis csak kiskorúak vagyunk Jake-kel, és nincs túl sok gyakorlatunk abban, hogyan tartsuk el magunkat. Nem is konkrétan a pénzről van szó, csak…

- Igen, tudom, hogy érted – mosolyodott el fanyarul Rach. – Régebben, amikor Jessie nem ismerte… - Rám nézett, és amikor látta, hogy nem zavart, amit mondott, folytatta. – Szóval, nem ismerte apud, nagyon sokat utazott, úgyhogy többször volt, hogy egy hónapra, vagy pár hétre magam maradtam, és magam tartottam el magam. Nem volt gyakori eset, de megtörtént párszor, és soha nem volt könnyű. Persze Jess mindig hagyott nekem annyi pénzt, hogy el tudjam tartani magam, de akkor sem volt egyszerű. Szerintem, ha nekem sikerült, akkor hármunknak is fog – elnevette magát, aztán megvonta a vállát. – Továbbá, ha esetleg problémátok lenne, tőlem bármikor kérhettek kölcsön, vagy valami. Nem akarok hencegni, vagy valami, csak hogy tudjátok; van elég pénzem, szóval nem sajnálom a barátaimtól. – Mikor hálásan rámosolyogtam, ő vállon bökött a saját vállával. – Egyébként is, Miamiban elég egyszerű részmunkaidős állást találni, ha esetleg több zsé kéne. Én szerintem teljes időben fogok dolgozni, mielőtt otthagytam Miamit, volt is munkám.

- Igen? Micsoda? – kíváncsiskodtam.

- Állatorvos-segéd voltam – mosolyodott el, és úgy vetem észre, hogy visszaemlékezik a munkájára, az emlékekre, amit a rendelőben szerezhetett. Szélesen elvigyorodtam, majd arra gondoltam, hogy milyen jó is lehetett állatokkal együtt dolgozni, ugyanakkor néha mennyire fájdalmas is, ha olyan beteget hoztak be, aki gyógyíthatatlan volt.

- Szeretted azt a munkát? Bár biztos vagyok benne, hogy igen – mosolyogtam én is.

- Igen, nagyon – bólintott. – Jó érzés volt segíteni egy állaton, még ha tudtam is, hogy nem pont az én munkám eredménye. De ott volt az érzés, hogy te segítettél a doktornak, és sokkal nehezebb lett volna, hogy ha nem vagy ott.

- Na igen. Köszönöm, Rachel. Mindent, hogy eljössz velünk, hogy segítesz, és a többi. – És ezt igazából, szívből mondtam. Rachel kedvesen elmosolyodott, aztán felállt, és elindult kifelé. Még mielőtt kiment volna, gyorsan megkérdeztem:

- Hogy tetszik Forks?

- Szép. Bár kicsit idegesítő, hogy állandóan esik az eső, meg hogy nincs errefelé egyetlen jó butik sem, de nemsokára visszamegyünk úgyis Miamiba, és végre kiélhetem shoppingolós vágyaimat. – Felnevetett, aztán jelentőségteljesen elvigyorodott. – És te is jössz majd velem.

- Na neeeeeem! – jelentettem ki határozottan. – Kizárt. Hideg kiráz a plázáktól.

- Ha velem leszel, biztos nem. Sok divatos rucit veszünk majd neked, amikben garantáltan leveszed Jake-et a lábadról. Na, nem mintha már nem tetted volna meg – nevetett fel kissé… szomorkásan?

- Tetszik neked? – kérdeztem, de a hangomban nem volt semmi rosszindulat, csupán kíváncsiság.

Rachel megvonta a vállát. – Igazából, helyes, meg minden, de nem vagyok belé szerelmes, hála az istennek, szóval nem izgat annyira.

- Oké – mosolyodtam el, azzal felkeltem az ágyról, ezzel egy időben pedig Rach is kisétált a szobámból. Folytatni kezdtem a pakolászást, és végül ott tartottam, hogy a második bőröndömet pakoltam tele, és nagyon üres lett a szobám. Igazából azért pakoltam, mert el akartam ütni a Jacob-nélküli időmet, és két óra tesz-vesz után már igazán hiányzott. Eddig is, de aztán még jobban, és ráébredtem, hogy nagyon hozzá vagyok kötve Jake-hez. Mi lesz velem, ha esetleg munkát vállalunk mind a ketten, és több órát kell külön töltenünk? Szerintem nem bírom majd ki.

És, mint emlegetett szamár, ajtócsengetést hallottam, és én, eldobva mindent, ami a kezemben volt, rohantam is lefele az előszobába, és megelőzve anyát kitártam az ajtót.

Jacob elvigyorodott, ahogy meglátott, és amint belépett a házba, megcsókolt. Én azonban hamar elhúztam a fejem, mert megéreztem magamon anyu kémlelő tekintetét, és nem akartam előtte romantikázni Jake-kel. Inkább becsuktam az ajtót, és már húzni is kezdtem fel a szobámba.

De még mielőtt elindultunk volna a lépcsőn, valamin megakadt a szemem; és nem akartam elhinni, amit látok. A kanapén Rachel és anyu ült és… beszélgettek. Sőt, most ahogy jobban figyeltem, anyu még mosolygott is! Pár pillanatig csak pislogtam, aztán megvontam a vállam, és felmentünk a szobámba Jake-kel.

Mikor meglátta a két nagy bőröndöt, és a majdnem üres szobát, megtorpant. Kicsit félrebillentette a fejét, aztán megrándult a szája sarka.

- Mi az? – kérdeztem kíváncsian, majd Jake megvonta a vállát.

- Semmi. Csak furcsa így látni a szobád, és arra gondolni, hogy talán holnap már nem itt fogsz aludni – nem itt fogunk.

- Erről jut eszembe – mondtam, miközben lefeküdtem az ágyra, és felhúztam a térdeimet. – Mikor szeretnél indulni?

- Amikor te – válaszolta vigyorogva, azzal mellém feküdt, és megpuszilta az arcom. – Ne haragudj, hogy ilyen sokáig tartott.

- Ó, semmi baj – vontam meg a vállam. – Elvoltam Rachellel meg a pakolászással.

- Rachellel? – lepődött meg Jake, mire felnevettem.

- Igen, vele. Egész rendes lány.

- Végre, hogy így gondolod – sóhajtott fel Jake. – Már azt hittem, hogy Miamiban háború lesz kettőtök között.

- Szeretnéd, mi? – forgattam a szemeimet. – Egy férfinek nagyot lendít a büszkeségén, ha két nő harcol érte.

- Jaj, drágám, nem erre gondoltam – sóhajtozott Jake. De még mielőtt próbált volna mondani valamit, az ajkaira tettem a mutatóujjamat, aztán pár pillanat múlva már összeforrtak a szánk, és végigpördültünk az ágyon, hogy Jake alám kerüljön, én meg felé. Miközben csókolóztunk, ő a hajamba túrt, én pedig a fülem mögé tettem a tincseket, amik nem oda illők voltak. Mikor elváltunk egymástól, végigsimítottam Jake meztelen mellkasán, ő pedig felemelkedett, és végigcsókolta a nyakamat, egészen a fülemtől kezdve. Lehunytam a szemeimet, hogy teljesen átadjam magam az érzelmeimnek, Jake-nek, és élveztem minden pillanatot, ami ölelkezéssel telt el.

De aztán elhúzódtam, és visszafeküdtem az ágyra, Jake mellé. Ő csillogó szemmel méregetett, de én megráztam a fejem.

- Tudod, hogy nem, Jake. Megegyeztünk.

- De akkor mégis miért csinálod ezt, Lily? Megőrjítesz, ugye tudod? – Tűz áradt szét a testemben, mikor ezt mondta, és annyira sajnáltam, hogy nem lehetek igazán vele. De nem lehettem, mert nem voltam felkészülve rá, és a körülmények sem voltak jók. Kicsit sajnáltam is Jacobot, hogy így „cserbenhagyom”, és feleslegesen kényeztetem, meg hagyom magam kényeztetni, de igazán nehéz ellenállni, aztán meg leállni. Nekem mégis sikerül, és addig örülök, amíg ez így van.

- Nagyon… nehéz – nyögtem, mert nem találtam a megfelelő szavakat, amik kielégítőek lehetnek Jake számára. Igazából nem hittem, hogy van olyan szó, olyan magyarázat, ami elégedetté tenné Jake-et, és amivel igazán megértethetném vele a dolgokat. De Jacob nem kérdezett semmit, nem kérdezősködött, csak felsóhajtott, és végigsimított a hajamon, aztán végig a derekamon, haladt a csípőmig, és ott megállt a keze. Megfogott, és magához húzott, hogy meg tudjon csókolni, de én elhajoltam tőle. Kell egy kis szünet, különben lehet, hogy megint nem tudok leállni.

- Inkább áruld el nekem, kérlek, hogy mikor szeretnél menni Miamiba? De komolyan – kértem, mire Jacob csücsörített, látszólag gondolkozott.

- Nos, én azért búcsúztam el ma a barátaimtól, meg apámtól, mert úgy gondoltam, hogy holnap, vagy holnapután már indulunk.

- Remek, mert én is így gondoltam. Szerintem holnap már mehetnénk is. Persze, csak ha Rachelnek is jó, mert elvégre az ő véleménye is számít, ha jönni akar velünk. – Jacob egyetértően bólintott.

- Szóval akkor eldöntjük, amint megkérdeztük Rachelt? – Én bólintottam.

- Amúgy te összepakoltál már? Csak mert ha apudtól is elköszöntél, akkor…

- Összepakoltam. Kint van a kocsin a bőröndöm. – Elmosolyodtam, majd lehunytam a szemeimet.

- A kocsiddal mi lesz?

- Hát, arra gondoltam, hogy megkérhetnéd anyud, hadd aludjak itt, és… Rachel kocsijával megyünk majd ki a reptérre, ugye?

- Igen, úgy gondolom.

- Akkor jó, hogy megkértem Quilt, hogy majd vigye haza a kocsimat. – Jake elnevette magát, de nem tudtam miért. Úgy gondoltam azonban, hogy nem kérdezem meg, jobban érdekelt most a tervezgetésünk.

- Értem. Hát akkor, úgy hiszem, itt az ideje, hogy megkérdezzük Rachelt a dolgokról, és megbeszéljük a menetrendet anyuval meg vele – sóhajtottam, majd felkeltem az ágyról.

- Oké. – Azzal Jake is felpattant, és az ajtó előtt még egyszer átölelt, majd adott egy csókot az ajkaimra. Aztán megfogta a kezemet, és kézen fogva sétáltunk le a lépcsőn.