23. fejezet - Beköltözés

Izgatottság gyűlt bennem, de nem tudtam miért, hisz elvégre mégis csak „egy szoba”. Igen, egy szoba, ahol valószínűleg majd a szüzességemet fogom elveszteni. Hm… nos, igen, erre is gondolni kell, és ha jól értelmeztem a vágyaimat, akkor arra jutottam, hogy én nem egy rózsaszín csili-vili, lovas képekkel telerakott helyiségben akarok lefeküdni Jake-kel, ó, de nagyon nem. Úgyhogy örültem Rachel lelkesedésének az említett szoba iránt, és reméltem, hogy nem fogja meggondolni magát.

Amikor benyitottunk a szobába, rögtön észrevettem a két domináló színt: a feketét és a fehéret. Nagyon jól nézett ki az egész helyiség, eleve tetszettek a színek, no meg a bútorok és az elrendezés… tőlem balra a falnál volt egy óriási franciaágy, nagyon modern fekete-fehér színű, felette pedig egy absztrakt képet láttam. A szobát telepakolták növényekkel, ami nem zavart, mert szerettem ám azokat, habár talán kissé túlzásba vitték az őserdősítést. Majd maximum leviszek pár növényt a nappaliba, vagy akárhova máshova.

Két ablak volt, az egyik az ágy mellett, hátul a sarokban. Velem szemben pedig elég furcsán nézett ki a fal – volt rajta egy „bemélyedés”, ahol egy íróasztal állt, előtte pedig egy fehér kerekesszék. És ott is volt ablak, úgyhogy a szoba tökéletesen be volt fényesítve.

Csodálatosan jól nézett ki az egész, és azért fohászkodtam magamban, hogy Rachel ne gondolja meg magát. Bár arra gondoltam, hogy Rachelnek eszébe jut valami olyasmi, hogy „minket illet a választás, mert megengedtük, hogy velünk lakjon”, satöbbi, satöbbi. Lopva rápillantottam barátnőmre, akinek tátva maradt a szája, de aztán észrevette, hogy nézem, és gyorsan becsukta.

- Hát, ez igazán… szép – próbálta úgy mondani, mint aki nincs is annyira elragadtatva a szobától, de tudtam, hogy csak színészkedik. Felhúztam a szemöldököm, mire ő felsóhajtott.

- Oké, gyönyörű. De én már választottam. Ez lehet a tiétek. – Pár pislogás után elmosolyodtam, majd átkaroltam Rachelt.

- Köszönöm.

- Ó, nincs mit. Elvégre nektek nagyobb szükségetek van egy ilyen franciaágyra, mint nekem – kacsintott rám, bennem meg megállt az ütő, és lemerevedtem. Ó. Szóval tudja.

- Ezt hogy érted? – tettettem az ártatlant, de nem sikerült túl meggyőzőre. Rachel a szemeit forgatta.

- Ugyan, Lily, mindent hallottam a kis veszekedésetekből.

- Mindent? – A hangom egy oktávval magasabbra emelkedett. – Mit értesz „minden” alatt?

- Hát azon, hogy le akartok feküdni a születésnapodon. Mikor is van? – csiripelte Rachel, látszólag cseppet sem volt olyan zavarban, mint én. Az én arcom már rég paprikapiros színbe váltott, ám az övé még ugyanolyan rózsaszínű maradt.

- November tizenkilencedikén.

- Na, igen, szóval akkor.

- És, öö, mit gondolsz te erről az egészről? – faggattam tovább, mire Rach értetlenül nézett rám.

- Hogy-hogy mit gondolok?

- Hát… - Az arcom felvette a piros legpirosabb árnyalatát, és éreztem, hogy már a fülem is tiszta vörös. – Nem ciki?

- Már miért lenne az? – emelte égnek a tekintetét Rach.

- Nem tudom… te mondtad, hogy a mai világban már a legtöbb lány sokkal hamarabb elveszti a szüzességét.

- Az nem jelenti azt, hogy az is a helyes. Csak megemlítettem, hogy valóban így van, de mostanság sokat gondolkodtam azon, helyes volt-e lefeküdnöm valakivel tizenhat évesen – elfintorodott, majd furcsa arckifejezéssel nézett tovább, amit nem tudtam megfejteni. Mintha vágyakozna valami után, leginkább arra hasonlított a tekintete.

Aztán felsóhajtott. – Végül is most már oly’ mindegy, hiszen megtörtént. Lehet, hogy ha akkor nem teszem meg, akkor még mindig szűz lennék, mert nem indította volna el azt a lavinát, ami még mindig visz magával. – Újra fintorgott, én meg csak értetlenül pislogtam. Semmit nem értettem az egészből.

- Miről beszélsz, Rach?

Ismét felsóhajtott. – Amikor először lefeküdtem egy sráccal, akkor tulajdonképpen előhoztam magamból ezt a buja természetemet, és onnantól kezdve nem nagyon érdekelt, kivel fekszem össze. – Grimaszt vágott, és láttam, hogy emlékek borítják el az elméjét. – Szerencsére már vagy fél éve óvatosabb vagyok, amióta egyszer majdnem HIV pozitív lettem.

Leesett az állam, kitágultak a pupilláim. – Majdnem?!

- A srác az volt, HIV pozitív, akivel jártam. Nem akartunk védekezni, és mielőtt még… szóval, megtörtént volna, tudatta velem, hogy ő bizony beteg, és hogy nem zavar-e ez engem. Én természetesen fel voltam háborodva, hogy tud az ember ekkora patális baromságot kérdezni?! – Rachel idegesen a magasba emelte két kezét. – Úgyhogy ott hagytam, és azóta is áldom Istent, hogy a srác még idejében szólt. Valahol mélyen tényleg szerethetett, ha legalább elmondta… igaz, jókor. – Rachel újabb grimaszt vágott, aztán felsóhajtott. – Nem érdekes. Már a múlté.

- Mindenesetre én örülök, hogy nem vagy beteg – mutattam rá, mire Rach felnevetett.

- Olyan rendes vagy velem, Lily, pedig nem biztos, hogy kéne. Túlságosan is rossz ember vagyok én ahhoz. – Rachel szomorkásan elmosolyodott, én pedig megráztam a fejem.

- Ugyan, ez hülyeség. – Amint kimondtam ezeket a szavakat, rájöttem, hogy Rach nem csak a „szexeljünk mindenkivel” életére célzott azzal, hogy ő „rossz ember”. De nem tudtam összerakni a dolgokat, Racht meg már nem akartam erről megkérdezni, úgyhogy inkább hagytam a fenébe az egészet. Egyszer úgyis meg fogom tudni, milyen volt pontosan az élete, nem igaz?

- Szerintem menjünk vissza Jake-hez, mert már azt se tudja, mit csinálunk idefent. – Elnevettem magam, Rachel úgy szintén, és egyetértően bólintott. Elindultunk hát lefelé, vissza a nappaliba, Jacobot pedig a kanapén találtuk, pont, ahogy ott hagytuk. De már nem a távirányítót bütykölte, hanem csak ült, és bambult maga elé. Aztán észrevett minket, és felpattant.

- Na? Milyen odafent? – érdeklődött, mire elmosolyodtam.

- Gyönyörű szobánk lesz, Jake. És Rachel is egy nagyon szépet kap, úgyhogy azt hiszem, mind a hárman meg leszünk elégedve.

- Nagyszerű! – felelte Jake széles vigyorral, majd széttárta a karjait. – És most? Hogyan tovább?

- Azt hiszem, én elugrom vásárolni. Fel kell tölteni a hűtőt – vigyorgott Rachel, mire Jacob hevesen bólogatni kezdett.

- Az nem egy rossz ötlet, nem-nem.

Forgattam a szemeimet. – Hogy neked csak a kaján tud járni az eszed, Jake!

- Nem csak azon – kacsintott rám, mire Rachel felnevetett, és már el is ment, hogy összekészüljön a vásárláshoz.

- Mit hozzak? Mármint milyen különlegességet? Valami óhaj-sóhaj valamelyikőtöknek? – kérdezte barátnőm, mire én megvontam a vállamat.

- Hozhatsz valami édességet.

- Nekem meg valami gyorskaját! – szólt közbe Jacob, mire belebokszoltam a vállába, de csak finoman, mert nem akartam magamnak fölösleges fájdalmat okozni.

- Jól van, akkor fél óra körülbelül, és itthon vagyok! – tudatta velünk Rachel, aztán már ment is ki az ajtón, amikor utána szóltam.

- Nem kell segíteni?

- Nem, köszi – vigyorgott kedvesen, mire megvontam a vállam.

- Akkor szia!

- Sziasztok! – köszönt el, majd hamarosan már nem is láttuk őt sehol. Felsóhajtottam, és leültem Jacob mellé. Ő azonnal átkarolt, magához húzott, és a fejemre helyezte az övét. Szabad kezébe fogta az enyémet, és simogatni kezdte azt.

Nagyon melegem volt, Jacob forrósága és a miami éghajlat egyaránt rásegített erre. De nem zavart, hisz’ az egyetlen, ami számított, az itt volt velem. Pár percig csak ültünk így, összebújva, aztán Jake törte meg a csendet.

- Szóval gyönyörű hálószoba, he? – vigyorodott el, a hangjából legalábbis ezt vettem ki, mert az arcát nem láthattam. De épp azért, hogy ez ellen tegyek valamit, feljebb csúsztam, kibontakoztam Jacob öleléséből, és felkönyököltem a kanapé tetejére. Az arcom immár szemben volt Jake-ével, így már jobban tetszett.

- Máris elkezdted, pedig még csak alig érkeztünk meg?! – vigyorodtam el, mire ő kuncogott.

- Én ugyan nem kezdtem el semmit. Miért gondolsz rögtön a legrosszabbra? Nem azt mondtad, hogy én vagyok a perverz?

Sértődötten karba tettem a kezeimet. – Ez nem fair. Tudom, hogy mire gondoltál.

- Ó, csak nem gondolatolvasó vagy, drágám? – hajolt közel, és nyomott puszit az orromra. Egy pillanatra lehunytam a szemeimet, aztán megráztam a fejem.

- Nem, csak ismerlek.

- Hmm. – Még közelebb hajolt, két hatalmas tenyerével kézbe vette az arcomat, fogva tartott, a rabja voltam. Mélyen a szemembe nézett, aztán forró ajkait az enyéimhez érintette, én pedig lelkesen visszacsókoltam. Hátradöntöttem Jake-et, aki félig elterült a kanapén, én pedig fölé ereszkedtem, és úgy csókoltam tovább. Időnként elhúzódtam, hogy Jake végigcsókolhassa a nyakamat, én pedig lehunyt szemmel élveztem minden egyes percét az ölelkezésünknek. Aztán egy utolsó csókot leheltem Jacob ajkaira, és ráfeküdtem a mellkasára. Alig fértünk el, de Jake-nek sikerült úgy elhelyezkednie, hogy nem eshetett le, én pedig rajta voltam, úgyhogy nekem aligha sikerülhetett volna.

- Ez nagyon jó volt – suttogta a fülembe, aztán belepuszilt a hajamba.

- Hmm – feleltem neki, egyetértve vele.

- Ez nem volt túl meggyőző.

- Még mindig a hatásod alatt vagyok.

- Az jó, látod – vigyorodott el, majd simogatni kezdte a hajamat. Lassan haladott ujjaival, végighúzta a fejtetőmön, a tarkómon, aztán a nyakamon, míg elért a lapockámhoz, ahol megállt a keze.

- Szeretlek, Jake.

- Én is szeretlek, Lily.

- Mi lenne velem nélküled? – sóhajtottam, mire ő kuncogott.

- Talán két év múlva apácának vonulnál.

- Ez nem vicces – róttam meg, mire ő csak nevetett.

- Miért, lehet igaz.

- De itt vagy, úgyhogy ez nem történhet meg. – Felemeltem a fejem, és csókot nyomtam Jacob ajkaira. Éreztem, hogy ott akarja tartani a számat az övénél, de csók közben csak elmosolyodtam, és visszahúzódtam. Hallottam Jacob csalódott sóhaját, amin jól mulattam. Ő azonban cseppet sem.

- Még mindig úgy gondolom, hogy nagyon gonosz vagy.

- És én még mindig úgy, hogy nem igaz.

- De igen – emelte égnek a tekintetét, Jake. – Játszadozol velem, mint egy babával, és ez aaaannyira nem fair! – Az „annyira” szó elejét direkt elnyújtotta, hogy azt higgyem, meg van sértve, de én tudtam, hogy csak viccből duzzog.

- Sajnálom. Majd jóváteszem egy hónap múlva.

- Egy hónap – sóhajtott Jake. – Van az több is.

- Sajnálom – ismételtem, miközben mutatóujjamat végighúztam a mellkasán, a pólóján keresztül.

A maradék időben, amíg Rachel meg nem érkezett, így feküdtünk a kanapén, gyakran sóhajtozva az elfojtott vágyainktól. Amikor meghallottuk, hogy Rach hazajött, gyorsan felkeltem, és egymás mellé ültünk Jake-kel. Rachel nagyon sok mindent vett, és tényleg szó szerint feltöltötte a hűtőt.

Utána a nap másik felében kipakoltunk, elrendeztük a cuccainkat, megmutattuk Jake-nek a szobákat, és csináltunk egy rendszert, hogy melyik fürdő kié, hogyan használjuk, mikor, hogy ne legyen veszekedés. Jacob maga elé engedett mindkettőnket, Rachel pedig engem, úgyhogy úgy jött ki a lépés, hogy én mentem mindig előbb zuhanyozni, aztán Rachel, majd Jake, vagy a fenti fürdőbe, vagy a lentibe.

Aztán estefelé Rachellel összedobtunk valami vacsorát, szerencsére tudtunk mind a ketten főzni valamennyire, úgyhogy egy viszonylag ízletes pörköltet sikerült összeütnünk. Jacobnak legalábbis nagyon ízlett, bár lehet, hogy csak azért ette meg, mert nem akart megbántani minket. Meg mondjuk azért is, mert éhes volt, és tulajdonképpen, Jake szerintem bármit megeszik, amit leraknak elé.

Vacsora után Rachel elpakolt, elmosogatott, amíg én lezuhanyoztam, Jacob pedig leült nézni valami akciófilmet, aminek nem tudtam a nevét, de nem is nagyon érdekelt. Mikor végeztem, Rachel átvette a helyemet, én pedig elhelyezkedtem Jake mellett, de nem igazán néztem a tévét, mind inkább a gondolataimba merültem.

Kivételesen nagyon egyszerű dolgokon járt az agyam; milyen lesz itt újra iskolába járni, mit fognak szólni az osztálytársaim, amikor visszatérek, és milyen véleménnyel lesznek majd Jake-ről, hogy fogjuk majd tudni őt beíratni, satöbbi, satöbbi.

Bár valószínű volt, hogy a héten még nem megyünk suliba, Jacob beíratását még el kell rendeznünk, ami szerintem elég macerás lesz, hiszen a rezervátum sulija teljesen máshogy működik, mint az átlagos iskolák. Mindenesetre reméltem, hogy Jacobot ki tudjuk adni tizenhét évesnek, mert azt szerettem volna, ha egy osztályba járunk, vagy legalább egy évfolyamra; nem akartam nélkülözni őt egy órán sem tulajdonképpen, habár biztos voltam benne, hogy nem lesz minden óránk közös.

Mikor Rachel végzett, azt hittem, Jacob már indul is, abbahagyja a tévénézést, és miután ő végez, mehetünk lefeküdni. Ám Jacobnak nem állt szándékában felállni a kanapéról, nagyban nézte tovább a filmet, amit én hamar meguntam, és feladtam. Felsóhajtottam, felkeltem a kanapéról, és elindultam újdonsült hálószobámba, hogy lepihenjek. Jacobot mindenképpen meg akartam várni, mielőtt elalszom, úgyhogy úgy döntöttem, olvasok egy kicsit. Először valamilyen klasszikust kerestem, de aztán átkutattam a „ritkán használt könyvek” csoportját, és megtaláltam az elsős évemből való naplómat. A szemöldököm magasra szökkent, majd, kezemben a naplóval, az ágyra feküdtem.

Akkor vettem csak észre, milyen kényelmes is. Nem volt se túl puha, se túl kemény, hanem pont jó, és ilyen ágyat igen ritkán lehetett kifogni. A rúgókat se éreztem, ami plusz pontnak bizonyult nálam. Aztán csak megráztam a fejemet, és kinyitottam a kis könyvecskét.

Nem tudom, mennyi ideig olvastam, de sokszor nevettem fel. El sem tudtam hinni, mennyi baromságokat irkáltam össze két évvel ezelőtt. Valahol végül is volt rá magyarázat, elvégre rengeteg tininek zavarosan kezdődik a gimi. De nekem nem volt az, hiszen mindennapos dolgok történtek velem, mégis, az a sötét humor, amit belecsempésztem egy-egy bejegyzésbe, nevetésre kényszerített. No igen, tizenöt évesként én voltam a „vigyázni kell a világgal”-csajszi, épp ezért elég bizalmatlannak mutattam magam a külvilág felé. Ez aztán megváltozott, de a gimi első éve elég furán telt el számomra. Unalmasan, és borzalmasan magányosan.

Aztán kopogtak az ajtón, én pedig gyorsan eldugtam a naplót az ágy mellett lévő éjjeliszekrény legfelső fiókjába.

- Gyere! – Azt hittem, Rachel lesz az, de nem, mert Jake jött be az ajtón, kissé bűnbánó arccal.

- Hát te minek kopogtál? – pislogtam, mire ő zavartan nézett vissza rám. – Ez a mi hálószobánk. Nem az enyém – mutattam rá, mire Jacob arcán vigyor jelent meg a zavartság helyett. Aztán megint bűnbánó lett a tekintete, amit nem tudtam mire vélni.

- Mi a gond? – kérdeztem, miközben felkeltem az ágyról, odamentem hozzá, és ujjaimat az övéi közé kulcsoltam.

- Ne haragudj, hogy annyira leragadtam a tévénél. – Jacob ártatlanul pislogott, én pedig elnevettem magam.

- De bolond vagy! Már miért haragudnék rád?

- Annyira feldúlt voltál, amikor felrobogtál az emeletre.

- Mert halálra untam magam! – sóhajtottam fel, aztán átkaroltam Jacob nyakát, megvártam, míg lehajol, én pedig a homlokának támasztottam az enyémet. – De nem haragszom rád, egy cseppet se, úgyhogy nehogy görcsölj ezen.

- Oké. Nem fogok. – Azzal megcsókoltam, majd megragadtam a kezét, és elkezdtem húzni magammal az ágyra. Lefeküdtünk mind a ketten, a szokásos pózunkban, ő háton feküdt, én pedig a mellkasára fektettem a fejem. A hajamat simogatta, mint mindig.

- Milyen volt a fürdőszoba? – kérdeztem, mire Jacob felnevetett.

- Állati! Nagyon szép, és végre lehet normálisan szabályozni a víz hőmérsékletét. – Elnevettem magam.

- Azt meghiszem. Mármint, hogy állati volt, nekem is nagyon tetszett. Lehet, hogy mostantól naponta négyszer lefürdöm – nevettem tovább, Jacob pedig homlokon csókolt.

- Nagyon kényelmes ez az ágy, főleg, hogy elférünk rajta rendesen.

- Ugye nem arra akarsz ezzel célozni, hogy az én ágyam borzalmas volt? – húztam fel a szemöldököm viccelődve, mire Jacob ártatlan képet vágott.

- Én? Ugyan, dehogy. Már miért lett volna borzalmas, ha ott voltál velem te? Akkor semmi sem lehet borzalmas, hidd el.

- Nem hiszem el, de oké. – Adtam a mellkasára egy puszit, aztán tovább húzogattam a mutatóujjamat a hasán. Olyan jó érzés volt, a melegség, a bemélyedések a hasán, ahogy éreztem, ahogy mozgott fel-le a légzéstől. Ő a hajamat találta „vonzónak”, én pedig a hasát. No meg persze minden mást, ami ahhoz kapcsolódott.

- Amúgy, hogyan tovább? Mármint, mit fogunk mi még itt csinálni? – kérdezte Jake, mire én vállat vontam.

- Hát, én szerintem munkát keresek, elvégre valamiből csak meg kell majd élnünk. – Jacob motyogott valamit, de olyan halkan, hogy nem értettem, így aztán nem is törődtem vele. – Lehet, hogy részmunkaidős állást vállalok a könyvtárban, vagy mondjuk a zöldséges boltban Sarah néninél. – Újra vállat vontam. – Majd találok valamit.

- Akkor viszont én is keresek valamit. Sőt, jobb ötletem támadt: mi lenne, ha te nem is vállalnál állást, hanem csak én, de valami jót? Nem akarom, hogy dolgozz.

- Azt már nem. És majd te tartasz el mindkettőnket? Szó sem lehet róla. – Jacob arckifejezése hirtelen megváltozott, mintha megbántottam volna a szavaimmal.

- Úgy mondtad, mintha valami lepusztult csöves lennék, aki nem fog soha tudni eltartani egy lányt. – Szavai áramütésként értek, én pedig megborzongtam. Jake hangjában volt valami megbántottság, és gúny, ami nagyon nem volt jellemző rá.

- Nem erről van szó…

- Naná, hogy nem! – csattant fel Jake, és ökölbe szorult a keze. – Akkor miről?

- Én… én… - Kerestem valami megfelelő választ a kérdésére, de nehezen ment. – Én csak egyszerűen nem akarom magam egy eltartásra kényszerült lánynak tartani! Önző vagyok tudom, de ez nem ellened szól, Jake. És egyszerűen csak nem tudnám kibírni, hogy te dolgozol, miközben én itthon poshadok, nélküled! – Most már én is ingerült voltam, jószerivel kiabáltam Jacobbal, akinek most hirtelen nyugodtabb lett az arca, és ökölbe szorult keze felengedett.

- Én sem akarom, hogy külön legyünk egymástól, Lily, de azt sem akarom, hogy megszakadj a munkában, elvégre, mégis csak nőből vagy! – Jake megengedett egy halk kuncogást, de aztán megint komoly lett. – Az lenne a legjobb, ha egyikünknek se kéne dolgoznia, de azt sem hagyhatjuk, hogy Rachel tartson el minket, mert ha belegondolunk ugye, képes lenne rá, de az ő pénze is elfogy egyszer… és ő lány! – Jacob megborzongott, én pedig kezdtem megint ideges lenni, de korántsem amiatt, ami miatt az előbb. Idegesített, hogy Jacob annyira lebecsüli a női nemet, hogy nem bírja elképzelni, hogy egy nő is lehet családfő.

- Komolyan azt hiszed, hogy a nők nem tudnak eltartani másokat? – Habár valamennyire megnyugodtam, megint kissé ingerült lettem, hiába próbáltam uralkodni magamon. Úgy látszik, valami nagyon gyűlt már bennem, és azt most fogom kiadni magamból, szépen lassan. De én nem akartam!

- Nem… - Jacob most hirtelen esdeklően, már-már könyörögve nézett rám. – Ne haragudj, Lily, nem úgy gondoltam.

- Mint ahogy én sem. De tudom, hogy mire céloztál, és lehet, hogy valahol igazad van, de tudod Jake, mindig vannak kivételek! – Idegesen felsóhajtottam, majd felültem, hogy lássam Jacobot. Ő a kezemért nyúlt, de elhúztam onnan a sajátomat.

Pár percig csak csendben ültünk, és nekem az volt a benyomásom, hogy Jacob várja, hogy lecsillapodjak. És valahol a terve bevált, mert valóban nyugodtabb lettem, idővel. Ugyanakkor még mindig bennem volt a feminizmus védése iránti kényszer, így inkább nem szólaltam meg, nem akartam, hogy újra vitázzunk. Tulajdonképpen, miért is kezdtünk el veszekedni? Ez nem vallott ránk. Persze, minden kapcsolatban vannak viták, összezörrenések, de én mindig is úgy gondoltam, hogy a mi kapcsolatunk Jake-kel különleges. Talán tévedtem?

- Lily… - Jacob törte meg a csendet. Ajkairól úgy hangzott számomra a nevem, mint a madárcsiripelés. Felnéztem.

- Nem akartalak megbántani, csak… - Ajkaira helyeztem a mutatóujjamat, így nem tudta befejezni a mondatot.

- Tudom. Én sem. Nem akarok veled veszekedni, semmiképpen sem. Szent a béke?

- Szent a béke – mosolyodott el, majd felült, és átölelt. Beletemettem az arcom a vállába, majd sóhajtottam egyet. Aztán felemeltem a fejem, két tenyeremet Jacob forró arcára tettem, és megint összeérintettem a homlokunkat. Jake halványan mosolygott, gyakran pislogott, ahogy én is, csak nekem a szem-lehunyásaim tovább tartottak. Egy ideig csak élveztem Jacob közelségét és melegségét, aztán nem bírtam tovább, és hozzáérintettem a felső ajkamat az övéhez. Egyszer, kétszer, háromszor, aztán még többször, míg végül már mindkettőt. Ajkaink összeforrtak, Jacob varázslatosan szenvedélyesen csókolt, úgy, mint aki kihasznál valamilyen alkalmat, én azonban tudtam, hogy most szó sincs ilyenről. Tudtam, hogy nem akar kihasználni, és megint levetkőztetni, vagy bármi ilyesmit csinálni, mert akármennyire is szenvedélyes volt a csókja, mégis gyöngéd. Tele volt érzelmekkel, ami teljesen elbódított. Ajkaimat leválasztottam az övéiről, és a szája szegletét csókoltam, az állát, aztán a nyakát, majd újra visszatértem a kiindulóponthoz. De eztán ő szakította meg a csókot, hogy forró ajkaival végigcsókolja a nyakamat, éreztem, ahogy az ütőeremnél halad végig, én pedig lehunyt szemmel hátrahajtottam a fejem, hogy teret adhassak neki.

Aztán hirtelen vége lett az egésznek, én pedig levegő után kapkodtam. Jacobra néztem, akinek a tekintete zavaros volt, én pedig arra gondoltam, hogy a csókoktól. Ezt az elméletet nagyon hízelgőnek találtam, és arra következtettem, hogy akkor annyira nem csókolhatok rosszul. A szám sarka megrándult az elfojtott mosolytól, és Jake észrevette ezt.

- Min mulatsz annyira? – lehelte, még mindig kába volt egy kissé. Elvigyorodtam, majd arcomat a nyakához fúrtam.

- Semmin.

- Na, mondd már el – noszogatott, mire kuncogtam.

- Hogy csókolok?

- Nagyszerűen – sóhajtott fel Jake, majd adott egy csókot a fülem felé. – Túlságosan is jól néha.

- Csak néha? – kérdeztem tettetett sértődöttséggel, mire Jacob felnevetett.

- Mindig. De néha… nos, néha már nem tudok ellenállni neked.

- Mégis türtőzteted magad – mutattam rá, mire ő vállat vont.

- Nagyjából. De nehogy azt hidd, hogy olyan könnyű.

- Nem hiszem. Nekem is nehéz, bár… gondolom azért valamivel nagyobb önuralmam van, mint neked – ugrattam, de Jake felsóhajtott.

- Igen, nagyon úgy tűnik – mondta szomorkásan mosolyogva, mire én megböktem az állát.

- Na, fel a fejjel! Ne légy ilyen lehangolt, könyörgöm – forgattam a szemeimet, mire ő felnevetett.

- Nem leszek. Csak pillanatnyi kedélyváltozás, tudod.

- Azt hittem, olyan csak a tinilányoknál van. – Jacob ismét felnevetett.

- Szóval akkor most már hermafroditának számítok?

- Isten ments! – kiáltottam fel. Még csak az hiányzik… - Férfi vagy, totálisan hímnemű, és hamarosan már vizuálisan is meggyőződhetek majd róla. – Úristen, miket beszélek?! De még mielőtt vissza akartam volna szívni a mondatomat, Jacobnak rögtön fülig ért a szája.

- Nem muszáj addig várnod. Neked – vigyorgott pimaszul, mire én felkaptam a párnát, és fejbe vertem vele. Természetesen mintha meg se érezte volna, lehet így is volt, de azért a mosolya kissé alábbhagyott.

- Viselkedj, farkas! Még a végén kénytelen leszek kirakni téged a folyosóra – fenyegettem őt, de ő csak kuncogott, és szorosan magához ölelt.

- Csak azért vagyok ilyen, mert… nos, először is, mert mint már párszor mondtam, pasi vagyok, másodszor meg, mivel ilyen jókat derülsz rajtam. – Forgattam a szemeimet, de nem láthatta, mert a feje az enyémen pihent.

- Csak azért, mert tudom, hogy tréfálsz.

- Mi lenne, ha nem?

- Akkor kitennélek a folyosóra – feleltem nemes egyszerűséggel.

- Úgysem tudnál ott hagyni – kuncogott Jake.

- Fogadunk?

- Nem, mert úgyis győznék.

- Ki akarod próbálni? – kérdeztem kihívóan, de Jake megrázta a fejét.

- Nem szeretnék értékes pillanatokat elvesztegetni.

- Mmm – motyogtam, aztán felsóhajtottam. Hirtelen pokolian fáradtnak éreztem magam. Jacob valószínűleg rájött erre, mert megragadott az államnál fogva, és felemelte a fejemet.

- Álmos vagy?

- Egy kicsit. – Az ásításom azonban megcáfolta mondatomat. Jacob kuncogott, majd csókot lehelt ajkaimra.

- Aludjunk.

- Nem akarok aludni.

- Előttünk holnap az egész nap, utána még egy, még egy…

- Oké, oké. Felfogtam. – Megint ásítottam. Elhelyezkedtem az ágyon, megvártam, míg Jacob is lefekszik rendesen, és szokásomhoz híven mellkasára fektettem a fejem. Most sem takaróztunk, hiszen nem volt rá szükség, és alighanem holnapra hőgutát fogok kapni. Na, nem mintha érdekelt volna.

Mielőtt elaludtam volna, éreztem, hogy ezer gondolat áraszt el. De erősebb voltam azoknál, így eldugtam őket az agyam egyik legsötétebb bugyrába, és mély álomba zuhantam.

JACOB & LILY VIDEÓ!

Sziasztok! Megint csak egy kis extrát hoztam, habár nem lett valami nagy szám. Elkészítettem életem legelső videóját, minek alapjául a történetemet használtam, jobban mondva a párosomat, Lilyt és Jake-et. Tekintsétek ezt a videót a sztori trailer-jének, habár nem sok története van magának a videónak :$. Mégis, remélem, lesz olyan, akinek majd tetszik. :) Jake-et természetesen Taylor Lautner alakítja, Lilyt pedig Lily Collins, ő nagyon hasonlít arra a lányra, akit én elképzeltem, és akivel illusztráltam is a fejlécen, meg oldalt. Úgyhogy úgy gondoltam, ő lenne a tökéletes :). Igazi videót akkor fogok majd tudni készíteni, mikor kijön az Abduction, Taylor új filmje, mert ott ugye Lily Collins lesz a partnere, és hát abból lehet majd igazi szerelmesvideót kovácsolni :). De az még messze van...
Addig is itt van ez a gyengus kis videó, a kedvenc számommal, a Love The Way You Lie-jal Rihannától és Eminemtől :):

22. fejezet - Miami

Háromnegyed ötkor Miley Cyrus „Party In The USA” című számára ébredtem.

Mielőtt még akár kinyitottam volna a szememet, akár felkeltem volna, nagyot sóhajtottam. Miért kell nekem hajnalban felkelnem? Miért vagyok ilyen lassú, hogy egy óra kell nekem az elkészüléshez?

Aztán erőt vettem magamon, és felültem. Mikor kinyitottam a szememet, csak sötétséget láttam, no meg a telefonom kivilágított képernyőjét. Dühösen odanyúltam és kinyomtam az ébresztőt. Megdörzsölgettem a szemeimet, hátha jobban látok majd, de nem. Beletúrtam a hajamba, hátrasimítva a loboncomat. Ekkor eszembe jutott, hogy Jake-nek is itt kell lennie, úgyhogy hátranéztem, és valóban, Jacob édesdeden aludt, egyik karja lelógott, a másik pedig ott volt, ahol az előbb még a fejem. Elmosolyodtam, aztán megint erőt vettem magamon, és kiszálltam az ágyból. Majdnem elestem az egyik bőröndömben, de még idejében visszabillentettem az egyensúlyomat. Csendesen kinyitottam a ruhás bőröndömet, és kivettem a legfelül lévő ruhákat, egy narancssárga ujjatlan toppot és egy világoskék farmer rövidnadrágot, és az alsóneműimet. Aztán felálltam, és halkan kimentem a szobából.

Miután lezuhanyoztam, gyorsan felöltöztem, és igyekeztem, hogy minél hamarabb készen legyek. Bár, fogalmam sem volt, miért, hiszen nem azért keltem fel ilyen korán, hogy bőven legyen időm elkészülni?

Csakhogy mire ez eszembe jutott, én már felöltözve szambáztam le a konyhába, és még csak fél hat volt. Mikor felkapcsoltam a villanyt, majdnem szívinfarktust kaptam.

Rachel állt a konyhában, nekem háttal és csak akkor fordult meg, mikor apró sikkantást hallattam. Rach halkan elnevette magát, majd végigmért.

- Nem úgy volt, hogy neked egy óra, mire elkészülsz? – kérdezte leheletnyi gúnnyal a hangjában, mire én kiöltöttem rá a nyelvemet, és egy „nagyon vicces” kíséretében kinyitottam a hűtőt. Elkezdtem keresni a tejet, és mikor megtaláltam, nagy vidáman vettem elő a bögrémet, és öntöttem magamnak egy kicsit. Aztán a dobozt visszaraktam a helyére, majd kezembe vettem a kakaóport, és raktam belőle a tejembe. Pillanatok alatt készen volt a hideg kakaó, és én boldogan szürcsölgetni kezdtem.

Eközben Rachel a szobájába ment, és valamit pakolgatott, majd pár perc múlva megjelent, maga után húzva az egyik bőröndjét. Én kapcsoltam, letettem a bögrémet a pultra, és mentem segíteni neki, kihozni a másik bőröndjét. Miután odacuccoltuk azokat az ajtó elé, megeresztett felém egy hálás mosolyt, aztán pedig bement a mosdóba.

Miután megittam a kakaómat és elmostam a bögrémet, felmentem az emeletre, hogy megnézzem Jake-et, és felkeltsem, ha még mindig aludna.

Aludt. Olyan édesen, hogy nem volt szívem felkelteni, de mégis meg kellett tennem. Odamentem hozzá, és rázogatni kezdtem finoman, szólongattam őt, de meg se moccant. Kicsit erősebben ráztam, de még ez sem segített.

- Jake! Álomszuszék, ébredj fel! Jacob Black! – Mivel még mindig nem moccant, fogtam magam, és megcsókoltam. Jake szeme hirtelen felpattant, majd a csók miatt újra lehunyta, és megfogta egyik kezével az arcomat. Én gyorsan elhajoltam, és elégedetten néztem le a durcás Jake-re.

- Ennyi? – kérdezte sértődötten, mire megvontam a vállam.

- Csak azért kaptad, mert nem akartál felkelni.

- Ja, értem – mormogott ő, mire nagy nehezen kikászálódott az ágyból.

- Elmész zuhanyozni? Mert akkor előtte légyszi segítesz levinni a bőröndjeimet? – rebesgettem a szempilláimat, mire Jake álmosan felkacagott.

- Persze, segítek. De akkor utána megyek fürdeni. – Azzal lehajolt, és a hóna alá vette az egyik bőröndömet. Eldőlt oldalra a fejem, miközben azon csodálkoztam, hogy Jake hogy az istenbe bírja el azt a nagy bőröndöt. Aztán eszembe jutott, hogy ja igen, vérfarkas.

- Jöhetsz velem, ha akarsz – kacsintott Jake, mire a vállára vágtam, ő pedig vigyorogva elindult le a bőröndömmel. Én megragadtam a másikat, amiről kiderült, hogy az a könnyebbik, és Jacob után vittem.

- Lehoztam volna azt is.

- Nem vagyok béna – tudattam Jacobbal, mire elvigyorodott, aztán már szaladt is fel az emeletre, és hallottam, ahogy csukódik a fürdő ajtaja. A nappali felé fordultam, és megláttam, amint Rachel és anya a kanapén ül, utóbbi köntösben, és még félig álomban. Odamentem én is, helyet foglaltam anya mellett, és kissé odabújtam hozzá. Anya rögtön felriadt, de amikor észrevette, hogy csak én vagyok az, akkor átkarolt, és a fejemre döntötte az övét.

Egészen addig így maradtunk, ameddig Jacob is meg nem jelent, frissen, és – hozzá kell tennem – fantasztikus illattal. Kísértést éreztem, hogy odamenjek hozzá, és szorosan átöleljem, hogy jobban érezzem az illatát, de erőt vettem magamon, és ott maradtam anyuval. Jacob a fotelba ült le, és még hosszú percekig csöndben bambultunk magunk elé. Jacobon kívül még egyikünk se ébredt fel teljesen.

Aztán Rachel felsóhajtott és felkelt, hogy elém álljon.

- Lassan itt lesz Gustave, Lily. Ideje, hogy elkészüljünk teljes mértékben. – Felsóhajtottam én is, majd utoljára átöleltem anyát.

- Szeretlek, anya.

- Én is szeretlek, Lily.

Könnyes szemekkel elmosolyodtam azon, hogy anyu az általam kedvelt néven hívott, majd megszorongattam még egy kicsit, aztán pedig felálltam. Jake mellettem állt, én pedig ránéztem, aztán gyorsan felszaladtam az emeletre a hátizsákomért. Még egy utolsó pillantást vetettem szeretett szobámra, aztán visszamentem.

Hallani lehetett, ahogy egy autó leparkol a házunk előtt, majd ajtócsapkodás történt, aztán pedig elhajtott az a kocsi. Valószínűleg Gustave taxival érkezett.

Csöngettek, én pedig mentem ajtót nyitni. Egy magas, kopasz férfi gyönyörű azúrkék szemekkel vidáman mosolygott rám, majd így szólt:

- Rachel, odabent? – Bólintottam, majd arrébb álltam, hogy be tudjon jönni. Mikor Rach meglátta Gustave-ot, vidáman köszöntötte, és megölelték egymást. Mikor Rachel elhúzódott, Gustave szemébe nézett, és valami furcsa csillogást véltem felfedezni a szemében, amit nem tudtam mire vélni, és fogalmam sem volt, mit jelent. Aztán csak vállat vontam, és miután Gustave kiment, Jake meg követte, két kezében egy-egy bőrönddel, Rach meg én is kivittük a maradék kettőt. Aztán Jacob a kocsijában lévő bőröndjét is bepakolta Rachel Mercedes-ébe, és mikor a ház felé néztem, észrevettem, hogy anyu az ajtóban áll. Mikor tekintetünk találkozott, integetett nekem, és pedig visszaintettem halványan mosolyogva.

Aztán Gustave megszólalt azzal a furcsa francia akcentusával, hogy ideje indulnunk, én pedig egy utolsó pillantás kíséretében elköszöntem anyától, és az otthonomtól. Beszálltunk mind a négyen, Jacob előre, az anyósülésre ült, Rachel meg én pedig hátra. Habár jobban örültem volna annak, ha Jake mellett ülhetek, egy szót sem szóltam.

- Akkor indulás! – sóhajtott izgatottan Rachel, majd nekivágtunk az útnak Seattle-ig.

*

- Szóval, akkor én jövök! – szólt vidáman Rachel, miközben Jacob felé fordult, aki kezében két kártyát tartott. Rach behunyta a szemét, és húzott egyet, aztán gyorsan magához kapta, és elolvasta, mi állt rajta. Ravaszul elvigyorodott, és rám nézett, én pedig tudtam, hogy Rachel engem húzott, szóval én leszek a következő alany a Kérdezz-Felelekünkben.

- Hm… legyen az a kérdés, hogy… mikor volt az első csókod?

Elgondolkodtam egy kicsit, aztán megkérdeztem: - Olyan igazi csók?

- Aha, miért, milyen van még? – forgatta a szemeit Rachel, mire én határozottan így válaszoltam:

- Hát, ha nem az igazi csókot kérdezzük, akkor oviban, ahol volt egy srác, akibe bele voltam esve, és minden nap adtam neki egy szájrapuszit, cserébe azért, hogy nekem adom az ebédeknél a süti adagomat. – Rachel és Jake felnevetett, mire előbbi felemelte két kezét.

- Oké, megadom magam! Akkor az igazi első csókod mikor volt?

Kérdőn Jacobra néztem, aki zavartan pillantott vissza rám. Jelentőségteljesen megnagyobbítottam a szemeimet, de nem vette a lapot. Aztán felsóhajtottam.

- Néhány héttel ezelőtt, Jake-kel. – Rachelnek és Jacobnak leesett az álla. Zavartan néztem rájuk. – Mi van?

- Semmi – szólt gyorsan Rachel. – Most te húzol!

Felsóhajtottam. Már úton voltunk Miamiba, körülbelül két órája utazhattunk. Az első órát leginkább nézelődéssel töltöttük el, legalábbis én, mert én ültem az ablaknál. Jacob aludt, Rachel pedig valami magazint olvasgatott. Aztán valószínűleg megunta, mert előjött azzal az ötlettel, hogy játsszunk Kérdezz-Feleleket. Elővett egy papírt a táskájából, széttépte három darabra, és egy tollal mind a háromra külön-külön ráírta a nevünket. Úgy játszottuk, hogy valamelyikünk elkezdte – jelen esetben én –, és akit kihúztam, attól kérdeztem valamit, amire csak az igazat mondhatta. Először megijedtem attól, hogy Rachel milyen kérdéseket akar majd feltenni, de mikor viszonylag egész normálisakat kérdezett eddig, mostanra már nem izgultam. A sors iróniája volt, hogy Jacobot ez idő alatt még csak egyszer húztuk ki, méghozzá akkor is én. Ezen kívül vagy én húztam Rachelt, vagy ő húzott engem.

Miután húztam egy kártyát, és elolvastam mi áll rajta, felsóhajtottam. Megint Rachelt húztam.

- Te vagy az, Rach – mondtam már egyáltalán nem meglepődve, és ő is mintha egy kissé lelombozódott volna. Gondolom megunta, hogy tök idióta kérdéseket teszek fel neki, de mit csináljak, ha egyszerűen nem tudok mást kitalálni?! Most az általánosnál hosszabb ideig gondolkodtam, mire eszembe jutott valami.

- Szűz vagy? – Rachel szemöldöke a magasba szaladt, mire Jacob kuncogni kezdett.

- Dehogy vagyok szűz – mondta ezt Rachel úgy, mint aki tökéletesen felháborodott azon, hogy azt hittük, nem feküdt még le senkivel.

- Dehogy? – kérdeztem megszeppenve, mire Rachel megrázta a fejét.

- A mai világban a lányok már hamar túlesnek ezen. – Ennél a pontnál Rachel szája sarka megrándult az elfojtott vigyortól, és miközben rám nézett, szemében furcsát láttam. Minden bizonnyal mulatott rajtam, és volt egy tippem, hogy miért.

- Hát persze – jegyeztem meg szárazon, majd odaböktem Rachelnek, hogy ő jön. Jacob kivette Rachel kártyáját a három közül, majd az összekevert lapokat odanyújtotta Rachelnek. Mikor ő húzott egy lapot, Jacob szemében izgatottság villant, és ebből úgy gondoltam, hogy Rach őt húzta. És igazam is lett.

- Végre, Jake! – Azzal máris az említett személyhez fordult. – Na. Mit kérdezzek tőled…

Csak ne velem kapcsolatosat, fohászkodtam.

- Mit tennél, ha kiderülne, hogy Lily az unokatestvéred, azaz rokonod, ergo nem lehetnél vele együtt, mert az vérfertőzésnek számít? – Na puff. Ez nem jött össze.

Jacob megrázta a fejét. – Az lehetetlen.

- De mi lenne, ha – forgatta a szemeit Rachel. – Feltételes mód.

Jacob összeráncolta a homlokát, és látszólag nagyon gondolkodott. Próbáltam úgy tenni, mint akit nem érdekel a válasza, pedig a bensőmben nagyon is tudni akartam, mit fog mondani Jake, és mit tenne, ha ez tényleg megtörténne. De nem fog, mert egyik unokatestvérem sem Jake, és ez száz százalék.

- Talán először is mindenképpen utánajárnék, hogy tényleg igaz-e, és nem történt a családban valami félrelépés, amiből kiderülne, hogy nem is vagyok rokon. De ha tudatosulna, hogy tényleg Lily unokatestvére vagyok, azt hiszem, elmennék Forksból valahova jó messzire. Vagy pedig öngyilkos lennék.

Bármennyire is visszataszítónak találtam, amit Jacob mondott, annyira jól esett. Öngyilkos lenni? Miattam? Badarság. De mégis… hízelgett nekem azzal, hogy ennyi mindent megtenne értem. De én abban is biztos voltam, hogy nem engedném, hogy megölje magát. Nincs az az isten.

- Oké, akkor te jössz, Jake! – Azzal Jacob átadta a kártyákat Rachelnek, és miután eltávolította szerelmem lapját, Jake húzott egyet.

- Te vagy az, Lily! – Felsóhajtottam. Nem sok kedvem volt már játszani, de megvártam, míg Jake kérdez valamit, és úgy döntöttem, hogy csak utána osztom meg álláspontomat a többiekkel. Remélni tudtam csak, hogy nem valami intim kérdést tesz fel. Nos, leginkább egyet sem akart, mert nagyon gondolkodott, én pedig türelmesen vártam.

Aztán Jacob megvonta a vállát. – Nem tudok semmi értelmeset. Mikor volt az első pasid?

- Oviban.

- Akkor az igazi pasid? – forgatta a szemeit Jake.

- Hát, az első igazi te vagy, mert mással maximum egy hétig jártam – nevettem el magam, mire Jacob büszkén kihúzta magát. Aztán elgondolkodó fejet vágott.

- De, tulajdonképpen… mi is maximum három hete járunk. – Egy pillanatra úgy gondoltam, hogy ez tényleg igaz, de aztán megvontam a vállamat.

- Jó, de mi nem fogunk egy héten belül szakítani.

- Hát nem – vigyorgott rám Jake, mire Rachel közbeszólt:

- Sose lehet tudni. – De én tudtam, hogy nem fogunk. Először is azért, mert totálisan Jake-be vagyok zúgva, ami szerintem soha nem fog elmúlni, úgyhogy az én részemről ki van zárva a szakítás. Jacob részéről meg, nos… csak reménykedni tudok abban, hogy az a bevésődéses dolog tényleg örökké tart. A lehető legjobb értelemben.

Nem akartam vitába szállni Rachellel, így csak megvontam a vállam. Mikor Jacob már nyújtotta felém a kártyákat, én felemeltem mindkét kezemet, mint aki megadja magát.

- Elfáradtam. Nincs már kedvem játszani. De ti játszhattok tovább.

Rachel felsóhajtott, és már rakta is el a lapokat, tudván, hogy ha én nem játszom, Jacob se fog. Azután pedig elővett valami magazint, és olvasgatni kezdte.

Sokáig gondolkodtam, hogy mi a jó istent csináljak még öt óráig. Aztán eszembe jutott Fifi, én pedig már csatoltam is ki az övemet, hogy felálljak, és leszedjem a fenti tartóról a laptopomat. Miután sikeresen visszaültem és biztonságba helyeztem magam, ölembe vettem a laptopot a táskájával együtt, és kibontottam az én drága Fifimet.

Úgy emlékeztem, hogy jó néhány film fent van a gépemen, legfőképpen mesék – khm, elég nagy Disney-fan vagyok –, így beletelt egy időbe, mire kiválasztottam a „Mackótestvér” címűt. Egyik kedvencem volt a sok mese közül, annyira bírtam a két idióta szarvast, hogy akár háromszor is képes lettem volna megnézni egymás után. Miután elindítottam a filmet, kényelembe helyeztem magam, és hátradőltem.

Jacob lopva rám pillantott, vagy a laptopom képernyőjét bámulta, olyan nagy érdeklődéssel, mint aki soha életében nem látott még virtuálisan ugrabugráló torz állatkákat, jelen esetben medvéket, szarvasok, na és persze embereket. Meg úgy általánosságban bármit.

Egy idő után már kissé idegesítő volt, hogy Jake-et ennyire lekötötte a mese, mert két percenként kérdezett valamit a karakterekről, meg hogy mi hogyan fog történni, így hát a film közepén kissé leordítottam a fejét, hogy maradjon már csendben. Jacob kissé sértődötten, ugyanakkor bűntudatos képpel meghúzta magát, és immár csöndben néztük tovább a filmet. Rachel néha felsóhajtott, olyankor mindig ránéztem, és unott arckifejezése elárulta, hogy gyerekesnek tart minket. Na, nem mintha különösebben érdekelt volna.

Miután durván másfél óra alatt vége lett a Mackótestvérnek, megint gondolkodnom kellett, hogy mit csináljak. Mikor már tényleg semmi nem jutott eszembe, felsóhajtottam, mire Jacob átnyúlt felettem, és átkarolt. Én, amennyire az övem engedte, oldalra döntöttem a fejemet, és épp hogy sikerült elérnem Jacob karját. Hirtelen nagyon melegem lett, de nem érdekelt különösebben.

A következő, amire emlékeztem, az az volt, hogy Jacob ébresztgetett, mert megérkeztünk. Miután feleszméltem, és átgondoltam a helyzetet, elképedtem, hogy konkrétan átaludtam az út háromnegyedét. Elsőnek miért nem sikerült ennyit aludnom? Ez rejtély…

Jacob segített mindkettőnk cuccát összeszedni, mi Rachellel nem is nagyon vittünk semmit, én csak a laptopos táskámat fogtam, Rach hátán meg ott volt a hátizsákja. Az enyém kinél másnál lett volna… hát persze, hogy a szerelmemnél.

Elég sokáig tartott – legalábbis számomra, mert ez egy elég zsúfolt repülő volt, nem olyan, mint amivel mi mentünk anyuval Seattle-be –, mire végre sikerült kiszállnunk a gépből. Mivel egyikünk sem akart sokáig lacafacázni, ezért Jacob segítségével hamar megszereztük a csomagunkat odabent a reptéren. Rachel is aktivizálta magát, ő taxit hívott, én voltam az egyetlen, akinek a bőröndök húzogatásán kívül semmi dolga nem akadt. Sőt, mikor már kifelé tartottunk, hogy várjuk a taxit, Jacob a maradék cuccaimat is kikapta a kezemből, úgyhogy tökéletesen fel voltam háborodva, hogy mindenki megszakad a munkától – oké, ez talán kicsit túlzás –, én meg semmit nem csinálok. Rachel ekkor vigyorogva átadta nekem a hátizsákját, én meg végre fellélegeztem, hogy cipelhetek valamit. Na, nem mintha Rach hátitáskája olyan baromi nehéz lett volna…

Amikor kiértünk, és megpillantottam magam előtt Miamit, földbe gyökerezett a lábam. Egy pillanat alatt emlékek ezrei árasztották el az agyamat, és minden fontosabb dolog eszembe jutott, sőt, a tinédzser korom elejéről még az idióta baromságokra is emlékeztem – a gyerekkorom már kissé necces téma volt.

Aztán feleszméltem – Jake és Rachel már kíváncsian fürkésztek, hogy mi bajom van. Mikor Jacob kérdőn felém biccentett, én csak megráztam a fejem. Mentünk tovább.

Furcsa volt újra látni Miamit, pedig nem jöttem el innen olyan rég. Egy-két hónapja, mégis úgy éreztem, hogy ez a hely egy nagyon régi és apró helyszín az életemben, ami fontos, gondolom azért, mert eddig minden, ami fontos volt, Forkshoz kötött; Jacob. De most, hogy itt vagyunk egykori otthonom városában, életem értelmével, Forks máris olyan távolinak tűnik.

Miután kiértünk a reptérről a főúthoz, kiszaggattam Jake kezéből a bőröndömet, lefektettem a földre, és ráültem. Annyira nem voltam nehéz, hogy bármit is össze bírjak nyomni a bőrönd kemény felületén keresztül, úgyhogy totál nyugodtan ücsörögtem, miközben Jake mögöttem a hajammal játszadozott. Komolyan mondom, lefogok neki vágni néhány tincset, és odaadom ajándékba.

Rachel elég türelmetlen volt, percenként sóhajtott egyet, és fel-alá járkált. Én eközben előhalásztam egy borítékot a hátizsákomból, amiben benne volt leendő otthonunk címe és a házunk kulcsa. Megnéztem újra, hova is kell mennünk; Wall Street 145. Jól tudtam, melyik utca az, mivel régi barátnőm, Camilla ott lakott, úgyhogy gyakran jártam arrafele. De, ha az emlékeim nem csalnak, akkor ott nem sok átlagos ház van… az az utca tele van villával, és el sem tudtam képzelni, hogy milyen házat szereztek nekünk a Cullenék. De nem is akartam belegondolni, mert csak rosszul éreztem magam amiatt, hogy így elárasztottak minket minden jóval.

Aztán megérkezett a taxi, mi pedig felcuccoltunk a kocsi tetejére, csak a hátizsákok maradtak nálunk. Miután Rachel elmondta a sofőrnek, hogy hova vigyen minket, gőzerővel elindultunk Miami forgalmas útjain. Útközben Jacobnak mutattam be a helyeket, amiket szerettem, ő pedig mindig élesen figyelt, meg bólogatott, ha valami neki is nagyon tetszett. Rachel is néha közbeszólt, mondta, ha valamelyik az egyik kedvenc helye, és valahányszor egyet értettem vele, úgy éreztem, mintha benne és bennem rengeteg közös lenne. Pedig ez nagyon nem igaz… Nagyon sokban különbözök Racheltől. Ő teljesen más, mint én. Hál’ istennek.

Mikor behajtottunk a Wall Streetre, kissé gyorsabban kezdett verni a szívem, annyira izgatott lettem. Igazából nem tudtam, mi olyan nagy szám azon, hogy kíváncsi vagyok az új otthonomra, de mégis, annyira vártam már, hogy lássam a házat, amit Cullenék „vettek” nekünk. Aztán eszembe jutott, hogy lehet egy apró, koszos és bomladozó hajléktalantanyát kaptunk.

Ám amikor a taxi leparkolt, nem láttam magam körül egyetlen ronda vagy régi házat sem. Csakis villákat, és rá kellett jönnöm, hogy valamelyik ezek közül a miénk. Mivel nem tudtam, pontosan hogy vannak számozva a házak, csak tippelni tudtam, melyik is a 145. Miután azonban kiszálltunk, és a cuccainkat magunkhoz véve egyedül maradtunk az utcában, gyorsan végigpásztáztam a szemeimmel a számozásokat – és a tekintetem megakadt egy kétemeletes, modern, szürke színű házon, erkéllyel és egy hatalmas medencével. És leesett az állam.

Rachel szintén eltátotta a száját, de Jacob nem mondott semmit sem. Valószínűleg még nem mérte fel teljesen a helyzetet, nem is tudta, hogy melyik ház a miénk. Ha tudta volna, biztos, hogy nem maradt volna annyira közömbös, annyira szórakozott. Csakhogy miután már vagy öt perce egy helyben álltunk, és Ő még mindig nem mutatott semmilyen érdeklődést, megköszörültem a torkom. Jake rögtön rám figyelt, de Rach csak bambulta tovább a kisebb villát.

- Mi az, Lily?

- Hogy mi az?! – kérdeztem hitetlenkedve Jacobtól. – Látod te ezt a házat?!

- Persze, hogy látom. Nem vagyok vak. – Utolsó mondatakor jelentőségteljesen rám nézett, de nem érdekelt annyira, hogy elgondolkozzak azon, mit is akart ezzel mondani.

- És?

- Mi és? – kérdezte Jake zavartan.

- Nem csodálkozol?

- Hát, de. De elvégre Cullenékről van szó, nem? Csak nem vehettek volna már egy kunyhót.

- Úristen – ráztam meg a fejem. – De akkor is, ez azért durva. – Még egy ideig Jacobot néztem hitetlenkedve, de aztán felsóhajtottam, és megfordultam. Belenyúltam a zsebembe, és kivettem egy kulcscsomót. Aztán mély levegőt vettem, és odavonszoltam magam a kapuhoz. Jacob, látva, hogy bénázom, visszavette magához a bőröndjeimet, én pedig gond nélkül utat tudtam nyitni magunknak. Udvarias voltam, Rachelt előre engedtem, de Jacob már nem hagyta, hogy én menjek be utoljára. Bosszankodva mentem hát be másodjára, majd mikor záródott Jake mögött a kapu, visszaszereztem a bőröndjeimet.

Majdnem megint leálltam bambulni, de aztán megráztam a fejem, és gyors lépésekkel – már amennyire ez lehetséges volt két bőrönddel – megindultam a házhoz, minél előbb le akartam rakni a cuccaimat, hogy utána kijöhessek, és körbenézhessek. Rachel nem követett, csak Jake, de észrevettem, hogy barátnőmnél nincs semmilyen pakk, és csak aztán jöttem rá, hogy valószínűleg Jacobnál vannak.

Gyorsan kinyitottam az ajtót, és a cipőmet bámulva bementem, nem néztem fel, nem akartam látni a ház belsejét egyelőre. Leraktam a bőröndöket a padlóra, és már rohantam is vissza ki, az udvarra. Odamentem Rachelhez, és immár együtt pásztáztuk végig a környéket.

- Ez… Gyönyörű – csúszott ki Rach száján, mire felsóhajtottam.

- Nagyon sokat köszönhetünk Cullenéknek. Ez valóban gyönyörű. – És milyen lehet belülről… Rögtön fantáziálgatni kezdtem, és először arra gondoltam, hogy örülnék, ha nem lenne túl modern. Akkor nem érezném annyira rosszul magamat. De aztán, eszembe jutottak azok az extra modern nappalik, hálószobák, jó nagy franciaággyal… és megváltozott a véleményem. A gondolataim leragadtak a hálószobánál, és amikor rájöttem, min is elmélkedek pontosan, megráztam a fejem, és elméletben szidni kezdtem magamat.

Aztán elkezdtem sétálni, megkerültem a medencét, és megvizsgáltam a napágyakat, amik akörül voltak; hármat találtam belőlük, mintha direkt lett volna annyi, ahányan vagyunk. Nem tartott sokáig, míg az udvart körbesétáltam, a ház mögött egy kisebb kertet találtam gyönyörű fűvel, és már előre attól féltem, hogy Jacob majd itt fog focizni, vagy valami. Ha fog egyáltalán.

Aztán mikor végeztem, és már Rachel is bent volt, én is elindultam be a házba. Elképzeltem, milyen lehet belülről, a nappali, a konyha, a fürdő, az előszoba, fent a hálószobák…

Miután beléptem a házba, egy hatalmas nappali tárult a szemem elé, abból nyílt a konyha, ahol egy ajtó volt. Azon keresztül ki lehetett jutni a hátsó kertbe. Na de ne rohanjunk ennyire előre.

A nappaliban a fekete, fehér és narancs színek domináltak. A parketta a barna egy sötétebb árnyalatában pompázott, a velem szemben lévő falméretű ablakból csak úgy áradt be a napfény a szoba közepére. Tőlem jobbra, a falnál volt egy nagy, hófehér kanapé, mellette egy ugyanolyan színű puff. A kanapé előtt egy kerek narancssárga, bolyhos szőnyegen egy kis asztal állt, az ülőalkalmatosság másik oldalán pedig egy szintén hófehér fotelt láttam – ebben ült Jake. A kanapé mögött két oldalt magas és vékony fekete hangszórók álltak tétován, arra várva, hogy végre kiadhassanak magukból valami hangot. Tőlem balra, szintén a falnál egy komplett házimozi volt fekete szekrényen, a falra pedig egy nagy plazma TV-t akasztottak. Ezeken kívül még volt néhány növény a szobában, no meg két ajtó.

Gyönyörű volt, és még nem láttam teljesen a konyhát, a fürdőt, és a hálószobákat. A konyha felé vettem az irányt, ami tipikus amerikai módra úgy volt elhelyezve, hogy egy étkezőasztal választotta el a helyiséget a nappalitól. A konyha már nem volt annyira modern, viszont nagyon tetszett, habár elég furcsa volt, hogy itt már a narancssárga színt szinte fel sem lehetett fedezni, sokkal inkább a pirosat, a bordót. Volt minden, pultok, tűzhely, konyhaszekrény, hűtő, mosogatógép, mosogató, szárító, és minden egyéb. Mégis, a legjobban az a kis ajtó tetszett, ami kivezetett a hátsó kert teraszára.

Ezek után megnéztem, mit takar maga mögött az egyik ajtó, ami a nappaliból nyílt. Mint kiderült, a jobbra lévő egy nagy fürdőszobába vezet, ahol ismét megjelent a fekete és a fehér, mint domináló szín. Ugyanekkor a barna is képbe került, mert a szekrények ilyen színűek voltak, de a két oldalt lévő zuhanyzó és kád már fekete-fehér színben ácsorogtak. A vécén kívül még piszoár is volt, ami, úgy gondoltam, jól jöhet majd Jacobnak. (Hm, újabb perverz gondolatok?!) Két csap is volt, fölöttük egy-egy széles tükörrel, amibe ha belenézett az ember, nem is magát látta, hanem a csodálatos fürdő tükörképét. Ott és akkor eldöntöttem, hogy ebbe a szobába ritkán engedek majd be mást.

Aztán kimentem, és nem törődve a többiek eszmecseréjével a varázslatos házról, benéztem a másik nappaliból nyíló ajtó mögé, ami egy vendégszobát takart. Elég kicsi volt, de nagyon hangulatos, főleg, hogy a falon ott láttam az ablakot, ami sok ilyen szobából hiányzik, pedig szerintem a fény nagyon fontos. A természetes fény.

Felsóhajtottam, majd visszamentem a nappaliba, és leültem a kanapéra Rachel mellé. Bámulni kezdtem a plazma TV-t, aztán felocsúdtam, és becsatlakoztam a többiek beszélgetésébe.

- Ez hihetetlen – mondtam én, mire Rachel és Jacob bólogatni kezdett – bár nem úgy tűnt, mintha utóbbit túlságosan érdekelte volna. El sem tudtam képzelni, miért nem. Rach azonban hasonlóan le volt nyűgözve, mint én.

- Tényleg az. És én még nem is voltam odafent, te igen? Már az a csigalépcső is nagyon vonzó, de egyszerűen nem bírtam rávenni magam, hogy felmenjek, mert még a végén én is rosszul kezdem érezni magam. Mondjuk, végül is, lenne miért…

- Várj – szóltam közbe. – Miből gondolod te, hogy én rosszul érzem magam emiatt az egész miatt?

- Jaj, az arcodra van írva, Lily – forgatta a szemeit Rach, majd felsóhajtottam.

- Jól van. Akkor felmegyünk együtt? Érezzük magunkat rosszul – együtt.

- Benne vagyok. Jake, jössz? – kérdezte Rachel, miközben felpattant, de a szólított csak a fejét rázta. Valami volt a kezében, és mint sikerült rájönnöm, az a távirányító volt. Megvontam a vállam, aztán Rachellel elindultunk felfelé a lépcsőn.

Először semmi különöset nem láttunk, hiszen egy ajtókkal teli folyosóra érkeztünk, ahol megint megjelent a narancssárga, hiszen ezen nyílászárók mind ilyen színűek voltak. Rögtön benyitottunk az első szobába, ami kiderült, hogy egy kisebb fürdő, zuhanyzóval, mosdóval, vécével. Ugyanazok a színek domináltak itt is, mint a nagy fürdőben, úgyhogy ebbe is hamar beleszerettem.

A második szoba, ami a fürdővel szemben helyezkedett el, a gardrób volt. Mikor benyitottam, megláttuk a sok akasztót, a leendő ruháink helyét. Észrevettem, hogy a helyiség végében egy-egy ajtó volt a bal és a jobb oldalon, valószínűleg a két hálószobába vezethetett. Először a jobb oldaliba mentünk be, ami egy hatalmas terem volt, rózsaszínű falakkal, lovas képekkel, egy babarózsaszín, szürke és fehér színű franciaággyal, és még jó néhány dologgal. Polcokkal, sarokban egy tükörrel. A szoba közepén, az ágy előtt egy napágy alakú ülőalkalmatosság helyezkedett el, ami azonnal megtetszett Rachelnek. Rögtön úgy gondoltam, hogy ezt a szobát valószínűleg ő kapja majd meg, és nekem semmi ellenvetésem nem lesz. Én nem vagyok ez a babarózsaszín-féle csajszi, aki odavan a lovakért.

- Lehet ez az én szobám? Persze, először jó lenne látnom a másikat is, de ez annyira tetszik… - Rachel elmosolyodva körbetekintett, én pedig rögtön bólintottam.

- Persze, hogy lehet. Nekem, meg Jake-nek ez a szoba úgyse nagyon illik.

Már csak egy szoba maradt hátra.

extra: lily ruhája

EXTRA - SONGFIC - JACOB/LILY

Nos, hallottam én is erről a Songfices dologról, megtetszett, és úgy döntöttem, kipróbálom :). Elég bénák lettek a minisztorik, de azért remélem, lesz olyan, akinek tetszik majd :). Én úgy érzem, elég sablonosra sikeredtek a történetek, de azért van olyan, ami tetszik. (A 6., LOL.) Örülnék, hogy ha miután elolvastátok, írnátok véleményt :).
[Ui.: ezek természetesen nem lesznek benne a sztoriban, ez AU és történeten kívüli totálisan ;)]

1) Válassz egy fandomot/párosítást/szereplőt.
2) Indítsd el a zenelejátszódat véletlenszerű lejátszás módban.
3) Minden dalra írj egy rövid ficet. Ne csalj! Ne lépj át számokat, és csak addig írd, amíg a dal tart.
4) Készíts 10 ilyen drabble-t, és postold!

01. November Rain by J’Lostein

November. A kedvenc hónapom, nem csak azért, mert ekkor van a születésnapom, hanem azért is, mert gyönyörű egy hónap. És azért is, mert ebben a hónapban történt meg velem az egyik legeslegjobb dolog, amire vágytam. Jacob és én végre egyek lettünk; mind lelkileg, mind fizikailag.

- Min gondolkodsz, drágám? – puszilt meg az arcomon Jake, miközben a kertünkben lévő fa alatt ültünk, én az ő ölében, és ráfeküdve a mellkasára. Ő a hajamat simogatta, és úgy néztük a naplementét.

- Azon, hogy milyen szép hónap a november.

- Tényleg az – mondta, majd lehajolt, hogy megcsókoljon, amikor eleredt az eső.

Elhúzódtam, és figyeltem, ahogy egyre jobban esik, de nem volt vihar, csak egy kis eső. Hirtelen felpattantam, megragadtam Jacob kezét, és magammal húztam ki, a szabad ég alá, ahol nem védett minket semmi sem az esőtől. Aztán elengedtem Őt, pörögni kezdtem, ahogy a boldogság elárasztott.

Aztán odamentem Jacobhoz, megragadtam a felsőjét, és megcsókoltam.

Boldog voltam.

02. Love The Way You Lie by Eminem ft. Rihanna

A sarokban ültem, és zokogtam.

Újra átvert, és megint kiszolgáltatottnak, csalódottnak éreztem magam, nem tudtam, hogy miért történik pont velem mindez, és miért nem vagyok elég jó Neki. Miért nincs úgy, ahogy ő valamikor mondta? Hogy ez a dolog örökké tart? Hiszen megígérte! Hát hol marad az az ígéret?

De ezekre a kérdésekre nem tudtam választ adni.

Három hónapja már, hogy elhagyott, elment, és megmondta, hogy soha nem jön vissza többé. Nem értettem, nem akartam elhinni, amiket mondott, egyszerűen nem akartam, hogy igaz legyen, amit kiejtett a száján. Nem hagyhat el, nem mehet el… nem örökké…

De elment. Azt mondta, hogy nem bírja tovább, hogy túlságosan is megváltoztam, hogy nem az vagyok, aki régen, és hogy túlságosan elrontom magam. De nem akartam elhinni, hogy tényleg emiatt ment el. Tudtam, én tudtam, hogy másba szeretett bele. De akkor hova tűnt a bevésődés? Nem értem…

Aztán csengettek, én pedig mint a labda, úgy pattantam fel, és rohantam az ajtóhoz. Még mindig bennem volt a remény, hogy visszajön.

És mikor kinyitottam az ajtót, ott állt előttem Ő, teljes valójában.

- Szia, Lily.

- Szia, Jacob. – Ismét eleredt a könnyem, mire ő belépett a lakásba, és átölelt. Én csak bőgtem, a mellkasába temettem az arcom, és nem érdekelt, mennyire megbántott, hogy magamra hagyott, hogy elhagyott. Csak az érdekelt, hogy újra itt van.

- Visszajöttem, Lily. Semmi nem volt igaz, amit mondtam. Nagyon, nagyon sajnálom… de ha adsz még egy esélyt, mindent elmagyarázok. Szeretlek, Lily, de muszáj volt ezt a lépést megtennem. De hát ugyan miért is hinnél nekem?!

- Mert szeretem, ahogy hazudsz.

03. Don’t Forget by Demi Lovato

Az ágyamon feküdve nézegettem a fotóalbumot. Tele volt emlékekkel, képekkel, amiktől megfájdult mindenem, ha rájuk néztem, mégis kénytelen voltam letenni azokat a kezeimből. Az egyetlen kézzel fogható dolog, ami megmaradt belőlünk, az volt ez a fotóalbum. Csak azok a képek voltak benne, amik Rólunk készültek. Rólam, és Jacobról.

Már két éve, hogy egy szó nélkül eltűnt, de egyszerűen képtelen vagyok elfelejteni. Nem tudom… és azt sem, hogy elhagyott, szóra sem méltatott, és kilépett az életemből. Sosem fogom elfelejteni azt a napot, amikor reggel felébredtem, és nem volt mellettem.

De vajon Te is emlékszel-e még rám? Vagy talán, amint elhagytál, rögtön kitöröltél minden gondolatot a fejedből, hogy ne is akarj emlékezni rám? Miért? Soha nem fogom megtudni, ugye?

Biztos, hogy elfelejtettél. Ha jelentenék még Neked valamit, már megkerestél volna. De nem hallottam felőled két éve…

Én mégis azt kérem: soha ne felejts el.

04. Now You’re Gone by Basshunter

„Kedves Naplóm!

Elmentél.

Semmi nem maradt belőled, egyedül a fényképek, amiket minden egyes nap nézegetek. Sőt, nem is csinálok semmi mást, csak, hogy Rád emlékezek.

Hiányzol, jobban, mint bárki vagy bármi, valaha az életemben.

A szívem darabokra van törve, félek, hogy az idő elteltével szét is esik, és megszűnik dobogni Nélküled.

Hogy tudtál eltávozni? Megígérted, hogy vigyázni fogsz magadra. Miért hagytad hát, hogy elvigyen a Halál?

Hiányzol.

Mit tehetnék nélküled? Nem kell nekem senki és semmi, csakis Te, de mivel Te már nem vagy…

Azt hiszem, itt a vég, számomra is. Találkozni akarok Veled, nem érdekel, hogy ha két külön helyre is megyünk. De azért reménykedem… hogy a Mennyben találkozunk. Szeretlek, és örökké veled akarok lenni.

Igen, ezt fogom tenni.

Isten veled, Napló. Isten veled anyu, apu, Rachel, Dave, Gustave. Hiányozni fogtok, de én így leszek boldog.

Kedves Naplóm, most leraklak téged anyám ágyára, hogy Ő meg tudja találni, és megtudhassa, mi történt.

És én most boldogan, mosollyal az arcommal fogok a Halálba sétálni.”

05. Crushcrushcrush by Paramore

Már megint engem bámul, és nem bírom elhinni, hogy nem lép semmit, vagy nem ad semmilyen más jelet. Két hónapja rendszeresen lejárok La Pushra, és valahányszor a partra megyek, leülök, és nézem a naplementét, meglátom Jacob Blacket néhány méterre tőlem, és mindig engem néz, megállás nélkül.

Valahányszor a tekintetünk találkozott, mindig elkapta a fejét, és én láttam rajta, hogy elpirult.

Tetszett nekem Ő, de túl félénk voltam ahhoz, hogy lépjek. És úgy tűnt, hogy Ő is, ugyanis két hónap alatt simán leszólíthatott volna, vagy legalább köszönhetett volna. De a legelső beszélgetésünk óta nem beszéltem hozzá soha, és az is a találkozásunkkor történt. Kezdtem beleőrülni, hogy nem tudtam pontosan, mi van köztünk, mert nem adott semmilyen konkrét jelet. És persze dühös voltam magamra is, hogy ennyire nyuszi vagyok.

Aztán hirtelen feleszméltem, mert valaki megjelent mellettem.

Jacob volt az.

- Szia. Jacob Black vagyok, talán emlékszel rám – mondta ő, halvány és kedves mosollyal, aztán leült mellém.

- Igen. Emlékszem.

06. I Kissed A Girl by Katy Perry

Egy szobában ültünk Rachellel, aki teljesen le volt törve amiatt, hogy a pasija elhagyta. Fél év után a srác egyszerűen dobta, ráadásul SMS-ben, és nagyon úgy tűnt nekem, hogy az az idióta egyáltalán nem szerette Racht. Egy órája próbáltam felvidítani, de nem igazán sikerült, pedig még Jake-et is megkértem, hogy segítsen. Úgy hittem, hogy a jelenléte jó hatással lesz barátnőmre, de nem nagyon vált be. Egy kissé vidámabb lett, de aztán Jacobnak el kellett mennie dolgozni, így Rach újra visszaesett kétségbeesett-módba.

Tehetetlen voltam, és a végén már úgy tettem, mint aki észre se veszi őt. De nem volt ez olyan könnyű, hiszen mégis csak a legjobb barátnőm volt, és azokat általában meg szokták vigasztalni, nem pedig csak nem törődni velük.

Tizenöt perc múlva meguntam azt, hogy nem teszek semmit.

- A fenébe is, Rachel! – Azzal odamentem hozzá, átöleltem, és először ellenkezni akart, de aztán tehetetlenül rám omolt, és csak sírt és sírt.

Aztán elhúzódott kissé, és a szemembe nézett. Kisírt, vérvörös szemei borzalmas látványok voltak, és nagyon megsajnáltam.

Valami megváltozott a tekintetében, és hirtelen olyan érzésem lett, hogy úgy nézett rám, mint Jacob. Összezavarodtam.

Aztán egy fura érzés árasztott el.

És aztán már az ajkaink egymásén pihentek. Megcsókoltuk egymást, én és Rachel, olyan hevesen és szenvedélyesen, ahogy én csak ritkán csókoltam Jake-et. Ebben a csókban éreztem barátnőm összes érzelmét, és én is beleadtam az enyéimet. Csakhogy… én nem éreztem úgy Rachel iránt. Mégis…

Mikor ajkaink szétváltak, Rachel megölelt, és úgy gondoltam, hogy ez a csók jó volt.

Nagyon jó volt.

Csakhogy aztán az ajtóban megjelent Jacob, holtsápadt arccal, és nem tudtam, mi fog történni.

07. Missing You by Black Eyed Peas

Egyedül feküdtem az ágyamon, és sóhajtoztam. Egy újabb éjszaka következett, Jacob nélkül, és már kezdtem beleőrülni a hiányába. Még csak két hete ment el, de úgy érzem, vissza se jön, és üres hazugság volt az ígérete.

Egy nagyobb ragadozó vámpír klán támadta meg Forksot, hogy megöljék a Cullenéket, és átvegyék a kisváros fölött az uralmat, és a vámpírok nem kímélik La Pusht sem, ahol Jacob családja él.

Muszáj volt elmennie Forksba, hogy segítsen a többieknek, engem meg itt hagyott, hogy ne essen semmi bajom, és megígérte, hogy visszajön, amint vége a „háborúnak”. Csakhogy nem hiszem, hogy ennyi időbe telne, mire megölnek egy vámpír klánt. Több nap, az oké, de két hét? Kötve hiszem.

Felsóhajtottam, és oldalra fordultam, lábaimat felhúztam, magzatpózban helyezkedtem el. Vártam, hogy álom jöjjön a szememre, de csak nem akartak elrepíteni az álmok világába.

Hirtelen ajtócsapódást hallottam, én pedig felriadtam a félálmomból. Gyorsan kipattantam az ágyból, lerohantam a lépcsőn, hogy megnézzem, ki a fene jött.

Amint megláttam, ki áll az ajtóban, elvesztettem az erőm egy pillanatra. De aztán két másodperc múlva boldogság járta át a testemet, és szaladni kezdtem Felé.

Csupa seb és kosz volt, a ruhái szakadtak, de nem érdekelt, mert élt, élt, és visszajött hozzám. Amint meglátott, gyönyörűségesen boldog mosoly terítette be az ő arcát is, és mikor elértem hozzá, felkapott, és megpörgetett a levegőben.

- Hiányoztál, Lily.

- Te is hiányoztál, Jacob.

- De most már itt vagyok.

- Igen. Itt vagy.

08. Ordinary Girl by Miley Cyrus

Sokat gondolkodtam azon, hogy mit szerethet bennem Jake, és miért pont belém vésődött be, és nem valami különleges lányba, esetleg egy boszorkányba, vagy egy topmodellbe, esetleg egy színésznőbe. Igazából ezek nagyon idióta gondolatok, de mégis, néha eszembe jutottak, és az ember órákig tudott agyalni ilyeneken. Legalábbis a nők.

Végighúztam Jake mellkasán az ujjamat, majd megpusziltam a hasát. Aztán felsóhajtottam.

- Mi az, Lily? Olyan furcsa vagy már egy órája körülbelül.

- Csak gondolkodok.

- Min, szépségem? – kérdezte, majd megpuszilta a homlokomat.

- Azon, hogy mit is szeretsz bennem.

Jacob felsóhajtott.

- Miért jössz mostanság ilyen gyakran ezzel?

- Mert én olyan átlagos vagyok… azon kívül, hogy van egy vérfarkas barátom.

- De ez így jó. Mármint, hogy átlagos vagy. Miért kéne nekem akárki más, egy különleges lány? Különben is, számomra az vagy. Egy kincs, amit ingyen kaptam. És remélhetőleg örökre.

- De akkor is… mi fogott meg bennem?

- Az, ami vagy, Lily. Önmagad.

- Önmagam… - visszhangoztam, majd felsóhajtottam. Szóval, Jake szereti a bensőmet, azt, aki vagyok. Egy átlagos lányt.

09. Airplanes by B.o.B ft. Hayley Williams

Ketten feküdtünk a fűben, a szabad, csillagos ég alatt. Én és Ryan, és bármennyire is romantikusnak tűnt a pillanat, én egyáltalán nem éreztem magam boldognak.

Kétségbeesett voltam, elveszett, hiába mutattam azt a külvilág felé, hogy jól vagyok, hogy tovább léptem, és hogy szeretem Ryant.

Nem szerettem, soha nem szerettem.

Az ember az élete során egyetlen embert szerethet igazán, és nekem megvan az az emberem.

Csakhogy Jacob már öt éve nem él, és egyszerűen nem tudok tenni semmit, hogy visszahozzam.

- Egy hullócsillag! – kiáltott fel Ryan, mire én gyorsan felkaptam a fejemet, és még épp láttam az említett dolognak a gyönyörű fénycsóváját. Ryan felemelte kissé a fejemet, és átkarolt, magához húzott, majd a fülembe suttogta:

- Kívánj valamit helyettem is.

És én kívántam.

10. Take It Off by Kesha

Együtt mentünk a sötét éjszakában Jane-nel végig a Volterra kastély alagútján végig. Elérkezett a vacsora, és már mardosta a torkomat a szomjúság. Már egy éve vámpír vagyok, de még nem sikerült teljesen kilépnem az újszülöttségből, úgyhogy nehezen tudom kontrollálni magamat. Vérre vágytam, friss vérre.

Még mindig eszembe jutott néha az az este, amikor a Volturiból három ember jött, hogy elraboljanak engem Forksból, és vámpírrá tegyenek. Rossz emlék volt, habár most már nem bánom annyira, hogy vámpír lettem. Jó dolog. Még ha a Volturival kell lennem, akkor is.

De valami hiányzik. Egy apró része az életemnek.

Jacob.

De tudtam, hogy vele soha többet nem találkozhatok.

21. fejezet - Az utazás előtti nap

A cél Rach szobája volt, én legalábbis reméltem, hogy nem ment el megint valahova a lány. Mikor azonban bekopogtunk a szobájába, és hallottunk Jake-kel egy „tessék”-et, meggyőződtem arról, hogy itthon van.

- Szia, Rach. Csak gondoltuk most, hogy már Jake is itt van, megbeszélhetnénk az utazást, és a többit.

Rachel bólintott. – Ez egy jó ötlet. Először szerintem a kocsi-problémát kéne megoldani, mert ugye valahogy el kell juttatni a kocsimat Miamiba, és én arra gondoltam, hogy azzal kimegyünk a reptérre, és még ma felhívom Steven sofőrjét, hogy vigye el a megadott címre a kocsit.

- Stevennek már sofőrje is van? – mormoltam, de nem kaptam választ. Nem is vártam igazán.

- Az én cuccaim is kint vannak a kocsimon, de én már elintéztem, hogy az enyém hogy kerül haza – szólt Jacob, mire Rach elmosolyodott, majd felsóhajtott.

- Akkor már csak az enyém bizonytalan. De szerintem az lesz, amit mondtam, különben fogalmam sincs, hogy kerül Miamiba. Már csak abban reménykedek, hogy Gustave rá fog érni. – Úristen, ráadásul francia is?!

- Reméljük. És te mikor szándékozol indulni? – kérdeztem, mire Rachel megrántotta a vállát.

- Hát, én holnapra gondoltam. Elindulhatnánk mondjuk reggel hétkor, és akkor körülbelül két-három óra fele már ott vagyunk. Akkor még van időnk bevásárolni, meg egyebek, mert gondolom, a bútorokon kívül nem sok minden van a házban, amit Cullenék adtak. Úgy értem, kaja. És akkor… - Rachel közelebb hajolt felénk, és úgy suttogta: - Ezt a hetet még kibírhatnánk suli nélkül. – Elvigyorodtam, és egyáltalán nem volt ellenemre ez az ötlet. A francnak se volt kedve rögtön a Miamiba költözés első hetén a sulival foglalkozni, főleg, amikor az ember a tengerparton is eltölthette az idejét.

Igazából meglepett, hogy Rachel nyolc órásnak tekinti az odautat Miami-ig, mert én úgy emlékszem, hogy nekünk anyuval hat óra bőven elég volt. Jó, mondjuk a repülőn is függ, és nem valószínű, hogy Cullenék a legdrágább jegyet vették meg nekünk.

- Szóval, akkor, nézzük át. Össze vagy már pakolva, Rachel? Mert Jacob készen van, és nekem is csak a legfontosabb cuccok maradtak a szobámban. – Rachel bólintott, majd elnevette magát.

- Nézz az íróasztal mellé! – mondta, majd úgy is tettem, ahol megláttam Rachel két bőröndjét, az egyik látszólag ki se volt pakolva, a másik pedig csak félig.

- Á, értem. Szóval, akkor pakolás kipipálva. Holnap reggel akkor körülbelül ötkor van kelés. Nekem legalábbis minimum egy óra kell, hogy elkészüljek, aztán meg még fél óra körülbelül az út Seattle-ig. És ha hétkor akarunk indulni, háromnegyedre jó lenne kint lenni a reptéren. – A többieknek leesett az álluk, így gyorsan hozzátettem: - De ti kelhettek később persze, ha kevesebb idő kell az elkészüléshez.

- Na az egy jó ötlet – mormolta Jacob, mire megrándult a szám sarka. Rachel azonban rázta a fejét.

- Nem, nekem semmi bajom nincs a reggel öttel. De te sokszor repültél már, ugye? Mert tökre úgy beszélsz, mint egy profi utazó – nevetett Rachel, mire nekem is kacagnom kellett.

- Pedig nem voltam olyan sokszor repülővel, körülbelül négyszer… na de, mindegy is. A reptérre meg úgy jutunk ki, hogy…

- Hatra iderendelem Gustave-ot, aki kivisz minket az én kocsimmal a reptérre, ahonnan ő majd továbbviszi azt Miamiba.

- Erről jut eszembe – szólaltam meg hirtelen, Rachel mondandója közepébe vágva. – Te hogy jöttél ide? Mármint a saját kocsiddal?

- Hát úgy, hogy mielőtt elváltam volna Jesséktől, Vancouverbe repültünk mind a hárman, ott laktunk körülbelül egy hétig, és ott kaptam meg a kocsimat. És onnan jöttem ide.

- Á, értem – bólogattam, majd felsóhajtottam. – Szóval, akkor megbeszéltük nagyjából? Mert ha igen, akkor el kéne mondani anyunak, hogy tisztában legyen a dolgokkal. – Rachel bólintott, úgyhogy felkeltem, és kimentem a szobából. A konyhában megtaláltam anyut, aki dúdolva tett-vett, vagy pontosabban, főzött. Éppen kevergetett valamit a tűzhelyen, mire én odamentem, és átvettem a fakanalat.

- Mit szeretnél, kicsim? – érdeklődött anya, miközben én a húslevest kavargattam.

- Elmondani, hogy holnap megyünk. – Anyu hirtelen köhögésekbe kezdett, akkor vettem észre, hogy épp ivott, és félrenyelt.

- Mi az, anyu?

- Szóval tényleg ilyen hamar akartok indulni? Máris holnap? – Anya hangja egyszerre volt bosszús és bánatos.

- Igen. Minek várni? Semmi sem lesz másabb, és jó lenne minél hamarabb túlesni a dolgokon. – Persze azt nem mondhattam anyámnak, hogy „hé, anyuci, egy vérszomjas vámpír vadászik rám, ezért kell elmennünk Miamiba”, szóval, ezért próbáltam más okot keresni a sietésre.

- Értem. – Felsóhajtott.

- Hatkor indulunk innen, Rachel kocsijával megyünk ki, a sofőrje, Gustave visz ki minket, aztán ő majd elfuvarozza a Peugeot-t Miamiba.

- Jó, akkor… még hat előtt felkelek, hogy elköszönhessek tőled. – Lopva rápillantottam anyura, és mintha csillogást vettem volna észre a szemében. Sírt?

Abbahagytam a leves kavarását, és hátulról átöleltem anyut.

- Tudod, anya, hogy szeretlek, ugye? – kérdeztem suttogva, mire anyu hevesen bólogatni kezdett, és megfordult, hogy átöleljen.

- Persze, hogy tudom kicsim, de most, hogy elmész… kezdek rájönni, hogy lassan felnősz, és hogy többé már nem tudsz az én édes kislányom maradni. – Anyu megeresztett felém egy halvány félmosolyt, aztán arcon pusziltam. Egy-két percig még öleltük egymást, aztán anya elengedett, és megtörölte a szemeit.

- Erről jut eszembe, jön ma ide Dave?

- Igen, ha nem gond, édesem – mondta anya, azzal elkezdte ő kevergetni a levest.

- Ha már itt tartuuuunk… - kezdtem, lassan forgatva a szemeimet, és megnyújtva az „u” betűt. – Arra gondoltam anyu, hogy esetleg… ma is itt aludhatna Jake, hogy holnap reggel már ne kelljen idejönnie. Itt van a kocsijában a bőröndje, előbbit meg a barátja viszi haza holnap.

Anyu felsóhajtott, majd megvonta a vállát. – Amíg semmi rosszat nem csináltok, addig maradhat. De kérlek benneteket, hogy ne maradjatok fent sokáig, mert holnap reggel nem keltek fel senkit! – Az utóbbi mondatot már tréfálkozva mondta, és nevettem is.

- Igenis, anyuci! – Azzal vissza akartam menni Rachel szobájába, de aztán eszembe jutott még valami. – Mikor lesz kaja?

- Még negyed óra körülbelül – hangzott a válasz, én pedig új információval gazdagodva indultam vissza a többiekhez. Mielőtt azonban még beléptem volna az ajtón, megtorpantam, mert Rachel épp harsogva és vidáman felnevetett, mielőtt megjelentem volna.

Csak nyugi, Lily. Csak elvannak, semmi ok a féltékenykedésre. Ilyeneket mondogattam magamban, és próbáltam visszatolni az elmém mélyére a zöld szörnyet, és többé-kevésbé azt hiszem, sikerült is. Aztán mosolyt erőltettem az arcomra, és beléptem a többiekhez, és mind a ketten felkapták a fejüket.

- Na, hogy ment? – kérdezte Jake, mint aki tényleg nem hallotta volna, mi történt a konyhában. Kérdőn és bambán néztem rá, de aztán eszembe jutott, hogy Rachelnek valószínűleg nincs olyan kifinomult hallása, mint farkasomnak, így hát elmeséltem, miről beszélgettünk. Aztán, mondandóm végére azt is megosztottam a többiekkel, hogy hamarosan ebéd. Aminek ideje volt már, mert néhány perc múlva már két óra.

- Ez az! – kiáltott fel Jacob, nekem pedig muszáj volt kinevetnem. Jellemző, hogy a férfiak mindig a hasukra gondolnak. Oké, a gondolnak kicsit túlzás, de akkor is. Az a tény Jacob számára, hogy kaja lesz, felemelő lehetett. Végül is meg tudom érteni… nem, mégsem.

- Te falánk far… amuszi! – nevettem kissé erőltetetten, próbáltam leplezni azt, hogy majdnem olyasmit mondtam, amit nem kellene. Nem gondoltam, hogy Rachel máris különös lénynek gondolja Jake-et amiatt a megnevezés miatt, hogy „farkas”, sőt, biztos voltam ebben, de ösztönösen kijavítottam magam. Jacob észrevette a bakit, de direkt nem tért át rá, és próbált más témát felhozni.

- Mit fogunk csinálni, miután megérkeztünk Miamiba? – kérdezte hát, mire Rachel azonnal tervezgetni kezdett.

- Hát, először is jól bevásárlunk, hogy legyen kaja, meg minden, aztán megvizsgáljuk a házat, kiosztjuk a szobákat, és a többit, kipakolunk, beköltözünk, aztán lemegyünk a partra, és csapunk egy zártkörű Miami Soundot! – Rachel elnevette magát, majd hozzátette: - Kinek tetszik az ötlet?

Mivel se én, se Jake nem nyilatkozott, felsóhajtott.

- Akkor Miami Sound kizárva. De lemegyünk a partra, és kész! Punktum, ezen nem vitatkozunk. – Rachel hangja egyszerre volt határozott, viccelődő és komoly. Csodálkoztam, hogy lehetséges ez, de aztán csak vállat vontam.

- Ezen én sem – mosolyodtam el, majd vállon böktem Jake-et, aki megvonta azt.

- Felőlem. De csakis akkor, ha mindkettőtöket lenyomhatom a víz alá! – nevetett ő, nekem azonban lefagyott arcomról a mosoly. Két okból is, az egyiket gondolom meg sem kell említenem, a másikat pedig… a másik az volt, hogy ettől megijedtem. Nem tudtam, hogy juthatott olyan lehetetlenség eszembe, ami eszembe jutott. Hogy Jake megfullasztaná valamelyikünket…? Komolyan, normális vagyok én? Egyértelmű, hogy nem. De végül is ez nem újdonság.

Aztán újra elmosolyodtam, ám ez a mosoly nem volt valami szívből jövő, sokkal inkább mű, és erőltetett, de Jacob aligha vette észre, Rachel azonban gyanakvó pillantással kémlelt, szemében kíváncsiság csillogott. Elfordítottam a fejem, merően Jacobot néztem, bár ez valószínűleg még feltűnőbb volt.

- Srácok, ebéd! – Anya, a megmentő hangja hallatszódott a konyhából, mi pedig egy emberként pattantunk fel Rach ágyáról. Jacob, udvarias férfi létére előreengedett engem és Rachelt, mi pedig a szaglásunkat követve jutottunk el az ebédlőig.

A húslevesnek pazar illata volt, mind a hárman gyorsan helyet is foglaltunk az asztalnál, és vártuk, hogy anyu is így tegyen. De mivel egyelőre nem úgy látszott, hogy anya is velünk akar enni, ezért megragadtam a merőkanalat, és Jake-re, majd Rachelre néztem.

- Szedj csak nyugodtan, hölgyeké az elsőbbség – szólt Jacob, aztán Rachel felé pillantottam.

- Vendégek előbb – azzal felé fordítottam a merőkanalat, és Rach egy mosoly kíséretében szedett magának levest. Aztán én, majd Jacob, és végül körülbelül tíz perc múlva anyu is csatlakozott hozzánk.

Csendben ettünk, nem beszélgettünk, de nem is volt rá szükség. A leves után anya hozott nekünk egy kis elvis-csirkét barackos rizzsel, amit én már alig bírtam megenni. Nem azért, mert nem ízlett, hanem azért, mert a levesből két adagot is ettem, ez pedig már igen nehezen fért belém, de megoldottam. Rachel hasonlóképpen tele volt, Jacob azonban olyan vágyakozó pillantással kémlelte a megmaradt csirkét, hogy kuncognom kellett.

- Senki más nem kér már csirkét? – kérdezte hirtelen anya, és rögtön arra gondoltam, hogy észrevette, Jake mennyire vágyakozik a megmaradt étel után. Mivel Rachellel ráztuk a fejünket, anya Jacobra nézett, és a csirkére mutatott. – Akkor edd csak meg.

- Köszönöm. – Azzal Jacob már szedte is a tányérjára a kaját, mi pedig Rachellel összenéztünk aztán felnevettünk. Amíg szerelmem evett, addig Dave-ről kérdezgettem anyát, néha Rach is feltett egy-egy kérdést. Megtudtuk, hogy harminchat éves, ami kissé furcsa volt, hiszen anya meg harminchét. Az egy más kérdés, hogy nem néz ki annyinak, és nem a kor számít a szerelemben, de attól még furcsa volt. Azt is megtudtam, hogy Dave-nek még nem volt felesége, csak barátnője, ergo gyereke sincs, aminek kifejezetten örültem. Nem akartam egy mostohatesót, olyat, aki két vadidegen embernek a gyereke, mégis a rokonomnak vallja magát. Aztán kiderült, hogy Dave is ügyvéd – bár ezt eddig is sejtettem, hisz ugyanott dolgozik, mint anyu –, és hogy ezelőtt Londonban élt. Aha, akkor azért beszél kicsit olyan furcsán…

Mire végzett, apróbbnál apróbb dolgokat is megtudhattunk anya hódolójáról, és miután mindenki elvonult, én anyának segítettem elpakolni a cuccokat, meg elmosogatni. Aztán mikor végeztünk, én is a nappaliba mentem, ahol a többiek az American Idol ismétlését nézték. Épp a kedvenc versenyzőm énekelt egy dalt, a „One” a U2-tól.

- Imádom Adam Lambert-öt – sóhajtottam fel, hangot adva elégedettségemnek a srác énektudását illetően. Rachel helyeslően bólogatni kezdett.

- Én is. Olyan kár, hogy csak azért nem nyert, mert kiderült, hogy meleg – fintorodott el, és én is hasonlóan tettem.

- Tök igazságtalan. És még az ember azt hiszi, hogy a tehetségkutatókban tényleg igazságosan döntenek. Pff, itt a bizonyíték, hogy nem. – Az égnek emeltem a tekintetem, majd leültem a kanapéra, Jake mellé, és odabújtam hozzá. Ő átkarolt, és a fejemre hajtotta az övét, és így néztük a tévét.

Időközben megérkezett Dave is, és anyu azonnal eltűnt vele – elmentek valahova kettesben, lehet moziba, vagy bárhova máshova, anya nem mondta. Mindenesetre amint kiléptek az ajtón, nekem perverzebbnél perverzebb és abszurd gondolatok árasztották el az elmémet, de ezeket próbáltak elzárni valahova az agyam egyik zsákutcájába. Nos, nem igazán ment.

Felkeltem a kanapéról, és kisasszéztam a konyhába, ahol körbenéztem a hűtőben, csak azért, hogy lefoglaljam magam, és még véletlenül se mondjak olyat, amit később megbánhatok. Már csak azért sem, mert Rachel itt volt, és nem hiszem, hogy szívesen hallgatná a Jake-kel való terveimet és hülyeségeimet. Amikor megtaláltam a Rigó Jancsis fagylaltot, vidáman vettem ki a mélyhűtőből, leraktam a pultra, és kerestem egy nagyobb edényt, amibe aztán meleg vizet engedtem, és abba raktam bele a fagyisdobozt. Muszáj volt, elvégre október elején nem szoktak az emberek fagyit enni, méghozzá a rossz időjárás miatt – és a forksi körülményekről már ne is beszéljünk –, úgyhogy totál be volt fagyva a fagyi a dobozába. Szükségem volt hát valamire, ami kicsit megolvasztja.

Visszamentem hát a nappaliba, és megkérdeztem: - Kér majd valaki fagyit?

Jacob rögtön bólintott, Rachel azonban először elgondolkodott, és csak aztán biccentett. Bólintottam, aztán visszamentem a konyhába, kivettem a falon lógó tartóból a mai újságot. Azzal a kezemben leültem az étkezőasztalhoz, és olvasni kezdtem. Mivel semmi érdekeset nem találtam, ezért a keresztrejtvényes részhez lapoztam, és kerítettem magamnak egy tollat. Szerettem fejteni, így hát viszonylag hamar végeztem vele, nem volt valami nehéz példány. Felsóhajtottam, és pont ezzel egy időben, valaki hátulról átölelt, ami azt eredményezte, hogy ugrottam egy nagyot, és pár pillanat múlva az asztalon találtam magamat.

Jacob harsányan felnevetett, én azonban csúnyán néztem rá. – Ez nem vicces! Megijesztettél! – róttam meg, mire ő kisfiú módjára bűntudatos képet erőltetett magára, de a szája sarka minden pillanatban megrándult. Meglöktem a mellkasánál, de nem sikerült eltaszítanom magamtól, inkább azt értem el vele, hogy közelebb jött, és leemelt az asztalról.

- Bocsi – mosolygott rám édesen, én pedig olvadni kezdtem. De aztán magamhoz tértem, és felemeltem a mutatóujjamat.

- Nincs bocsi. – Azzal megfordultam, színpadiasan hátradobtam a hajamat, és elsétáltam Rachel mellett, aki kíváncsi tekintettel nézett utánam, de nem érdekelt. Felmentem az emeletre, onnan pedig a szobámba, ahol magamra zártam az ajtót. Kíváncsi voltam, hogy Jacob kéri-e majd, hogy nyissam ki az ajtót, de ekkor tekintetem az ablakra esett, így gyorsan odamentem, és becsuktam. Elégedett mosollyal vettem kézbe a laptopom, és vetettem le magam az ágyra hason, magam elé rakva a gépemet.

Miután bekapcsoltam, és Fifi – a laptopom – életet lehelt magába, gyorsan megnéztem az emailjeimet. Igazából nem reméltem, hogy lesz akár egy levelem is, de a „Beérkező levelek” felirat mellett mégis a hatos szám állt zárójelben. Kíváncsian futattam át a postaládámat, és miután négy reklámemailt a kukába helyeztem, megnéztem, mi a másik kettő. Csodálkozva meredtem a képernyőre, mikor a feladó helyén megláttam azt a nevet, hogy „Amanda Forbes”. El sem tudtam képzelni, hogy mit írhatott nekem a volt osztálytársam, épp ezért gyorsan meg is nyitottam az emailt, és olvasni kezdtem.

„Szia Lily!

Hú csajszi, nagyon hiányzol mkinek! Olyan kár, h elmentetek, és h nyáron is alig találkoztunk :(. Remélem, jól érzed magad ott vhol Washington megyében. Bár abban biztos vagyok, h nem jobb mint Miami ;). Elvégre mintha aszontad volna, h csupa eső meg minden francom… na mind1 azért mesélhetnél pár dolgot!!! Kíváncsi vagyok, hogy mi van veled ott, mert nem nagyon hallunk felőled pedig aszittük írsz majd vmikor :/ :/. Na de mind1, bepasiztál?? Mondd, hogy igen! :P Biztos vagyok benne h találtál már vkit magadnak :D :D. Milyen az új suli? Fú, ne tudd meg, milyen borzalmas itt… :S. A tanároknak az agyát mintha átprogramozták vna és annyi házit adnak mindennap, hogy az nemigaz… tényleg borzasztó :S. Ráadásul jött vmi új gyerek a suliba (hála istennek nem az osztályba!!), aki drogozik, és próbál mkit bevonni! Na de mind1 légyszi írj, és mesélj vmit csaaj!!!
Pusziillaaak!
Amanda <3”

Miután elolvastam a szlengekkel és hangulatjelekkel teli levelet, bosszús lettem. Miket hord itt össze Amanda? Hiányzok nekik, na persze. Bezzeg amikor még Miamiban voltam, akkor sokszor történt meg az, hogy magasról tojtak rám, most meg itt nyalják a… oké, ebbe inkább nem megyek bele.

Kopogást hallottam, majd aztán Jacob kérlelő hangját az illetően, hogy engedjem be. Mivel azonban először akartam írni egy kedves, és barátságos levelet az én jófej barátnőmnek, és semmi kedvem nem volt kinyitni az ajtót, csak odakiáltottam neki:

- Gyere vissza tíz perc múlva! – Azzal már nyomtam is a „Válasz”-ra, és írni kezdtem a levelet.

„Szia Amanda! Jaj, nagyon drágák vagytok, ti is nagyon hiányoztok! Egyébként, remélem örülsz, de karácsonyig visszamegyek Miamiba. Nem egyedül, hanem a pasimmal, Jacobbal – jajj, marhára helyes, és imádom, szóval amikor találkozunk, nem rámászni!!! –, meg egy barátnőmmel, Rachellel, habár ő már nem fog a suliba járni. Bár, ha így mondod, hogy mennyire borzasztóak a tanárok, lehet, nem a BS-be kéne járnom… De majd eldől. Az itteni egyébként tök szuper, tele van különlegesebbnél különlegesebb emberekkel. És mindannyian nagyon rendesek, szóval nincs baj egyikkel sem. Hát, az új gyerekkel valószínűleg nem kéne találkoznom… de amíg egy suliba járok Jake-kel, nem hiszem, hogy történni tudna velem valami. Nagyon szupi, hogy írtál, köszi! Várom válaszod, puszillak: Lily”

Vigyorogva elküldtem a levelet, aztán pedig gyorsan kikapcsoltam a laptopot, és visszaraktam az asztalra. Majd kinyitottam az ajtót, és kitártam, akkor láttam meg, hogy Jake a falnak támaszkodva bambulja a padlót. Aztán meglátott engem és a kinyílt ajtót, úgyhogy gyorsan beiszkolt a szobámba, majd becsukta maga után.

- Mi volt ez az egész? – követelte Jake, mire én megvontam a vállamat.

- Lusta voltam felkelni az ágyról. – Jacob csak sóhajtott, aztán közelebb jött, lehajolt, és megcsókolt.

És megtörtént ugyanaz, ami a kocsiban tegnapelőtt. A vágyaim forró lávaként kezdtek keringeni bennem, én pedig ösztönösen átkaroltam Jacobot a nyakánál, nekidöntve a falnak, aminek persze hangja is volt, de nem érdekelt. Jake megérezte, hogy pillanatnyilag nem vagyok teljesen eszemnél, és éreztem, hogy csók közben elmosolyodik. Kihasználta az alkalmat, szorosan magához ölelt, és úgy falta az ajkaimat, mint még soha, vad oroszlán módjára, én pedig engedtem. Jake a derekamra helyezte a kezét, és az egyikkel feltűrte oldalt a felsőmet, amit szinte meg sem éreztem, annyira bele voltam feledkezve a csókolózásba. Teljesen elfelejtettem mindent, nem érdekelt semmi más, csakis az, hogy minél tovább csókolhassam Jake-et, és hogy minél tovább az enyém lehessen… csak az enyém.

Aztán Jake lekapta a felsőmet, és erre eszméltem fel. Kinyitottam eddig lehunyt szemeimet, és ellöktem magamtól őt. Felkaptam a földre ejtett felsőmet, és gyorsan felvettem. Elhátráltam Jake-től, és leültem az ágyamra. Ziháltam, villámgyorsan szedtem a levegőt. A mellkasomra helyeztem a kezemet, és figyelni kezdtem a légzésemre. Miután már lenyugodtam, felálltam, és dühös arckifejezéssel mentem Jacob felé.

Ő, aki eddig vigyorgott, most ijedt tekintetre váltott, és próbált elhátrálni előlem, de hiába, gyorsabb voltam, és jobban „ismertem” a szobámat. Mikor már elég közel voltam hozzá, megragadtam a karját, magam felé fordítottam, és akartam egyet lökni rajta, de Jacob gyorsan lefogott, én pedig dühösen felsóhajtottam.

- Miért csináltad? Megegyeztünk! Mégis hagytad, hogy elveszítsem a fejem, és még segítettél is! Hogy tehetted? És hogy képzelted, hogy most megtörténhet, ebben a pillanatban? – Úgy folyt belőlem a szó, hogy Jacobnak a számra kellett tennie a kezét, de én még akkor is hallattam a hangomat, hiába nem érthetett belőle egy szót se.

- Nyugi, Lily! Először is, nem akartam, hogy megtörténjen. Annyira hülye meg bunkó se vagyok, hidd el, hogy itt ilyen spontán csináljuk. Azért ennyire jobban ismerhetnél. – Jacob hangjába egy kis sértődöttség került, de aztán bűnbánóan rám mosolygott. – Ne haragudj, Lily, csak… - Itt hirtelen elpirult, én pedig kicsit felhagytam a szövegeléssel. Összeráncoltam a homlokom, és vártam, mit mond. Jacob azonban csak megrázta a fejét. – Bocsáss meg!

Megragadtam a kezét, és szabaddá tettem a számat, hogy sóhajthassak. – Nem értem még mindig, miért nem csináltad, és azt sem értem, miért nem akarod elmondani. – Itt próbáltam nagyon szépen nézni Jacobra, de mivel nem mondott semmit, ezért folytattam. – De semmi baj, csak… azt hittem, semmit nem is számít az ígéreted.

- Dehogynem, csak... – És Jake megint elhallgatott. Kérdőn néztem rá, de Jacob összeszorította a száját, én pedig feladtam.

- Akkor ne mondd el. – Azzal lefeküdtem az ágyra, és a fejemre tettem a párnát. Nem akartam hallani senkit és semmit, nem akartam látni se. És gondolkodni se, de az nem volt olyan egyszerű.

Miért csinálta Jake? És miért nem akarja elmondani nekem? Fél valamitől? Azt hiszi, ciki, vagy nem bízik meg bennem? Mi lehet az oka? És vajon tényleg nem akarta megtenni, vagy csak mentegetőzik? Ilyen és efféle kérdések százai repkedtek az elmémben, és hiába próbáltam elzárni őket, nem ment. A kíváncsiság és a bosszúság elöl tartotta ezeket, és le kellett volna nyugodnom ahhoz, hogy ki tudjam üríteni az elmémet. Csakhogy az meg még nehezebb volt.

Éreztem, hogy Jake leült az ágyra, mert kissé jobban belesüppedtem a matracba. De attól még ugyanúgy maradtam, mozogni se nagyon mozogtam, mert nem akartam beszélgetni vele. Aggasztott, hogy valamit titkol előlem, még ha úgy is gondoltam, hogy nem valami nagy dolog. De az mégis nagy, hogy épp az előbb vetkőztetett le. Nem teljesen szó szerint, az is igaz.

Végül egy sóhajtás kíséretében levettem a párnát a fejemről, és oldalra fordultam. Felkönyököltem, és Jacobra néztem.

- Miért csináltad? Miért nem mondod el?

- Mert… nem olyan könnyű, és kissé… szégyenlős vagyok, na! – csattant fel, én pedig nem bírtam ki, elnevettem magam. Végigsimítottam Jake karján, majd felsóhajtottam.

- Habár kicsit még mérges vagyok… szeretném tudni. És előttem ne legyél… szégyenlős. – Hitetlenkedve mondtam ki ezt a szót. Létezik, hogy Jacob komolyan szégyenlős?

- Gonosz lesz… - fintorgott Jacob, mire én teljesen összezavarodtam. Most akkor cinkes vagy gonosz, vagy mi van?

- Mondd már! – kértem erőteljes hangerővel, mire ő felsóhajtott.

- Kíváncsi voltam, hogy reagálsz, mert… valamiért az az érzésem, hogy te nem azért akarsz várni novemberig, hogy betöltsd a tizennyolcat, hanem mert… mert nem akarod.

Leesett az állam. Komolyan ezt mondta Jake? Hogy én nem akarom? És komolyan ő mondta? Akinek azért van önbizalma, nem úgy, mint nekem? Elfintorodtam, és nem akartam Jacobnak hinni, azt hittem, csak kitalált valamit, hogy az eredeti okot ne kelljen elmondania.

- Nem hiszem el.

- Mit? – pislogott rám Jacob értetlenül.

- Azt, hogy tényleg ezt gondolod.

- Pedig így van – tárta szét a karjait, de én megráztam a fejem.

- Akkor sem hiszem el.

- De miért nem? – sóhajtott fel Jacob, és felpattant az ágyról. Fel-alá kezdett járkálni, mint aki ideges, és ekkor rájöttem, hogy tényleg az. Ezek szerint mégis igazat mondott?

- Most komolyan? Miből gondolod ezt? Azt hittem, ennél azért több önbizalmad van! – Jacob megállt, és megvonta a vállát.

- Egy pasinak nagyon be tud tenni az, hogy ha a szerelme minél tovább akarja halogatni a szexet – bizonygatta feldúltan, mire már én is felálltam.

- De én nem akarom minél tovább húzni, megmondtam, hogy a születésnapomon le akarok feküdni veled! – Miután kimondtam a mondatot feleszméltem, hogy nem vagyunk egyedül a házban, és hogy talán kissé hangos voltam. Lehalkítottam hát a hangomat. – Nem fogom annál tovább húzni. Hidd már el, hogy semmit sem akarok jobban, csak egyszerűen még nem állok rá készen!

Jacob felsóhajtott, majd odajött hozzám, és magához ölelt. Könnyes szemmel visszaöleltem, majd ő elkezdte simogatni a hajamat.

- Ne haragudj, hogy kételkedtem benned, egyszerűen csak… nem olyan könnyű eltüntetni az érzéseket, ha egyszer már megjelentek. – Nekem mondja?

- Tudom – szipogtam, majd egyik kezemmel kitöröltem a könnyeket a szemeimből. Elhúzódtam Jake-től kicsit, majd karjaimat a nyaka köré fontam, és adtam ajkaira egy csókot. Aztán újra átöleltem, és felsóhajtottam. – Te se haragudj rám.

- Akkor, megbeszéltük a dolgot? – vigyorodott el Jacob, mire én is megeresztettem egy félmosolyt.

- Meg. És, akkor most mit csináljunk?

- Először is áruld el, mi történt idebent, amíg én az ajtó másik felén kuksoltam? – Próbálta durcásnak tettetni magát, de nem vágott át. Leültünk hát az ágyra mind a ketten, és meséltem neki az emailről, meg Amandáról is egy kicsit.

A nap további részében nem sok érdekes dolog történt, leginkább filmet néztünk hárman, és az ilyen hármasban eltöltött idők alatt mindig feltűnt, hogy Rachel valahányszor rám néz, nagyon vigyorog valamin, szóval majdnem biztos voltam benne, hogy mindent hallott a veszekedésünkből Jake-kel. Próbáltam közömbös lenni, de valamiért egyre gyakrabban mentem ki a mosdóba, különösebb ok miatt, csak hogy ne kelljen a többiekkel lennem. Fél öt körül anyu is megjött Dave-vel, aki mesélt nekünk az ügyéről. Cseppet sem volt valami kellemes az eset, miszerint egy harmincnyolc éves férfit azzal vádolnak, hogy kirabolta a felesége boltját, és Dave szerint ennek a férfinak az égvilágon semmi köze nincs a bűntényhez. Mindazonáltal nagyon nehéz dolga van, mert a felesége annyira utálja a férjét, hogy elszántan küzd ellene, és egyre súlyosabb vádakat hoz fel a férfi iránt. Ezután én anya kérésére visszaraktam a végül ki nem bontott fagyit a helyére.

Fél nyolc körül még megnéztük Rachellel a Gossip Girl új részét, amit ugyan leadtak már, de nem láttam, így az ismétlés most pont jól jött. Rach már túl volt rajta, épp ezért sokszor elfecsegte, mi fog történni, de miután hatodszorra is megkértem, hogy maradjon már csendben, végre elhallgatott. Ezenkívül nagyon jól elvoltunk így délután és estefelé, úgyhogy nem panaszkodhattam.

Miután Jake abbahagyta a neten szörfölést és a Gossip Girl-nek is vége lett, elmentem zuhanyozni, majd Rachel és végül Jake. Na és persze utánuk anyuék, de ők már annyira nem érdekesek.

Miután elkészültünk, és Jacobbal bezárkóztunk a szobámba, nem sokat beszélgettünk, már csak azért sem, mert nem volt miről. Másrészt pedig azért sem, mert bepakoltam a maradék cuccomat is a bőröndökbe, így már tényleg tök üres volt a szobám, a bútorokon kívül. Egy hátizsákba pakoltam azokat a cuccaimat, amik kellhetnek az úton, de a többi mind a nagy bőröndökbe mentek. Miután végeztem, lefeküdtünk mind a ketten, és hamar el is aludtunk.