24. fejezet - Rachel udvarlója

Arra ébredtem hajnalban, hogy egy jól irányzott pörgés után a földre kerültem. A szemem azonnal felpattant, én magam is, és akkor vettem észre, hogy Jake szeme ide-oda jojózik, valószínűleg sikerült felkeltenem a zajongásommal. Ő amikor észrevett, rögtön megnyugodott, és már hunyta is le újra a szemeit. Pár pillanat múlva már mélyen, egyenletesen hortyogott.

Aztán rájöttem, nem is az én hibám, hogy én a földre estem. Hanem Jacobé – az ágy felém eső szélénél aludt, és arra gondoltam, hogy ahogy ő forgott, vitt magával engem is, míg a végén… nos, míg a végén padlóra nem kerültem. Szó szerint.

Felsóhajtottam, aztán eldöntöttem, hogy nem alszom vissza, mert úgyse bírtam volna elaludni. Vissza akartam tolni Jacobot az ágy közepére, ez azonban borzalmasan nehéz feladat volt, és csak még jobban melegem lett, mint azelőtt. Így aztán feladtam, úgy gondoltam, úgyse lesz baja, elvégre nem valami puhány ember – vérfarkas –, úgyhogy egy kis esést csak kibír.

Beletúrtam a hajamba, hogy hátrasimítsam a szemembe lógó tincseket, és fújtam egyet, mert annyira melegem volt. Éreztem, ahogy az egyik lábamon folyik végig az izzadtság, én pedig felsóhajtottam. Gyorsan előkerítettem egy hajgumit, összefogtam a hajamat, és már indultam is zuhanyozni a cuccaimmal.

Ám még mielőtt kimentem volna a gardróbból, suttogást hallottam Rach szobája felől. Először úgy gondoltam, biztos telefonál, vagy valami, de aztán kivettem egy teljesen más hangot is, ami nem Rachelé volt. Halkan odasettenkedtem az ajtójához, és fülelni kezdtem.

- Reggelre el kell tűnnöd… de nem akarom… - mondta Rachel szenvedélyes hangon, és felismertem azt a hangsúlyt, amit én is szoktam használni, mikor Jacobbal beszélek. Kissé összezavarodtam, csak ráncoltam a homlokomat, és hallgattam tovább, miről beszélgetnek odabent.

- Tudom, drágám. – Az illető felsóhajtott. – De miért nem mondod el nekik? Vagy legalább a kis vörösnek. A barátnőd, nem?

- De igen – felelte Rachel vonakodva. A kis vörös én lennék? És ha igen, akkor miért vonakodik attól ennyire, hogy a barátnőjének nevezzen? Talán félreértelmeztem a tegnapi beszélgetéseinket? Ám Rachel folytatta, ami véget vetett a gyanakvásomnak. – Csak félek, hogy elítélne, vagy nem tudom. Lily… nagyon szereti az átlagos, megszokott, hagyományos dolgokat. És ha elmondanám, kivel járok… Igazából nem is azzal lenne a baj, hogy kivel, hanem hogy milyennel. Tudod, mostanság nem minden tizennyolc éves jár egy huszonhat éves férfival. – Leesett az állam. Rachelnek pasija van? Ráadásul egy huszonhat éves? Kezdtem megérteni, miért nem akarja elmondani nekem…

- Egyszer úgy is kénytelen leszel neki elmondani. Gyakran leszek errefelé, és fel fog tűnni, hogy időnként eltűnsz egy-két, akár több órára. Ők biztos jobban megértenek, mint a nevelőszüleid, ebben biztos vagyok.

- Igen, ebben én is biztos vagyok. – Rach hangja olyan lett, amihez csak azt tudtam elképzelni, hogy fintorog. – De akkor is félek. Végre úgy látom, hogy Lily kezd elfogadni, van egy barátnőm, nem akarom, hogy megint távolságot kezdjen tartani tőlem. Ráadásul most, hogy együtt lakunk.

- Tényleg, a barátnőd nem lesz ideges amiatt, hogy felhoztál engem a szobádba?

- Nem kell megtudnia, de szerintem nem zavarná túlságosan. Amíg be nem rontunk a hálószobájukba. – Rachel trillázva felnevetett, és én is halványan elmosolyodtam. Ebben igaza volt, tényleg nem nagyon izgat, kit hoz fel Rach – na jó, azért egy drogost nem látnék szívesen –, amíg nem zavarnak minket Jake-kel.

- Egyébként azon gondolkoztam… - szólt az ismeretlen férfi.

- Min? – kérdezte Rachel, hangjából érdeklődés csendült ki.

- Hogy a vöröske sráca nem múlt még el húsz? Mert én simán kinézem huszonnégynek.

- Nem, biztos vagyok benne, hogy nem múlt még el. Valóban annyinak néz ki, de egyszerűen nem tudom Jake-et elképzelni húszon felülinek. Olyan… nem az, hogy gyerekes, hanem… jaj, nem tudok rá megfelelő szót találni – sóhajtott fel Rachel. – Szerintem körülbelül egyidős Lilyvel.

- Az durva – szólt a férfi.

- Hát az.

Nekem pedig elegem lett a hallgatózásból, így halkan kiosontam a folyosóra, majd le a fürdőbe. Az agyam vadul pörgött, próbálta elemezni a hallottakat. Annyira figyeltem az előbb, hogy a mondatok szóról szóra megvoltak a fejemben, így könnyebb volt az elemzés. Ugyanakkor, ez nem jelentette azt, hogy jutottam is valamire. Miután letusoltam, még azután sem jutott semmi értelmes az eszembe, úgyhogy egy időre feladtam.

Egy kissé jobban összeállt a kép Rachellel kapcsolatban. Tisztán emlékszem, amikor azt mondta tegnap, hogy „túlságosan rossz ember vagyok”. Azt hiszem, a… tiltott kapcsolatára is célzott ezzel. Amit igazából nem értek, mert elmúlt tizennyolc, ergo nem kéne amiatt aggódnia, hogy tilosban jár, ha kilenc évvel idősebb sráccal jár. Oké, nem egy leányálom a szemembe, de na… a helyében valószínűleg én is félnék kicsit, hogy mit szólnak majd hozzá a többiek. Elvégre Rachel még csak nemrég lépett a felnőttkorba, és akármennyire is komoly belülről ő, egy huszonhét éves ember teljesen máshogy látja már a világot. Racionálisabban gondolkodik, hogy úgy mondjam.

Felsóhajtottam, aztán rájöttem, hogy néha nekem is félnem kéne egy kicsit. Hiszen ugyan ki gondolná tényleg azt Jake-ről, hogy tizenhat éves? Az égvilágon semmi. Így a külvilág számára úgy néz ki a szerelmünk, mint egy kiskorú és nagykorú kapcsolata. Pedig nevetnének, ha megtudnák, hogy tulajdonképpen én vagyok az idősebb, nem pedig Jake…

Mikor a gardróbba értem, nagy volt a kísértés, hogy megint leálljak hallgatózni, de a józan eszemre hallgattam, így inkább besurrantam a szobánkba. Jacob még nagyban durmolt, úgyhogy fogalmam sem volt, mit csináljak. Majdnem felkeltettem, de aztán parancsoltam magamnak, hogy ne legyek ilyen önző, és hagyjam csak aludni. Közel húsz percig csak feküdtem az ágy másik felében, néztem Jake-et, a plafont, vagy Miamit az ablakon keresztül, amikor meguntam, és elővettem a régi naplómat, hogy tovább olvassam.

Fogalmam sem volt, mennyi ideig olvastam, de majdnem végeztem, a napló megint elég vaskos volt, és sokat is írtam bele anno. Arra eszméltem fel, hogy valaki hatalmasat ásít, mire rögtön leraktam a könyvet, és Jake-re sandítottam. A szeme már nyitva volt, de még kómásan pislogott a plafonra. Azt vártam, hogy visszaalszik-e, de mivel nem úgy tűnt, mint aki aludni akar még, ezért fölé hajoltam, és megcsókoltam. Jacob rögtön felélénkült, lelkesen viszonozta a csókomat, majd mikor végeztünk, felültünk mind a ketten, ő pedig magához húzott.

- Jó reggelt – mondtam én, mire Jake elvigyorodott.

- Jó is. – Nevettem. – Neked is jó reggelt, szépségem.

- Nekem is jó ám – nevettem tovább, mire Jake is kuncogott. – Álomszuszék.

- Inkább te vagy az, aki túl korán kel – vigyorgott ő, aztán hirtelen összeráncolta a homlokát. – Tényleg, emlékszem valami olyanra, hogy kinyitottam a szememet, és előttem álltál… úgy néztél ki, mint egy angyal… szárnyaid is voltak, azt hiszem… szép álom volt, csak sajnos nem bírtam hozzád érni, ami nagy hátrány. – Jacob felsóhajtott, mire én elnevettem magam.

- Az csak félig volt álom, Jake. Reggel leestem az ágyról, mire te felkeltél, de amikor megláttál engem, nyugodtan aludtam tovább. Mondjuk, abban biztos vagyok, hogy szárnyaim nem voltak. – Jacob még mindig a homlokát ráncolta.

- Leestél az ágyról?

- Aha.

Jacob arca hirtelen bűnbánó lett. – Miattam, igaz?

- Nem – hazudtam, és Jake mintha elhitte volna, ám a kétkedés ott maradt a szemében. – Valószínűleg túl sokat forgolódtam álmomban, és egyszer csak BUMM… leestem.

- Ennyire rossz álmod volt? – kérdezte vigyorogva, majd megpuszilt az arcomon.

- Nem emlékszem arra, hogy mit álmodtam – vontam vállat, majd a hallgatózásom jutott eszembe, és azon agyaltam, elmondjam-e Jake-nek, amiket hallottam. De aztán arra jutottam, hogy megtudja, ha már beszéltem Rachellel. Merthogy erről mindenképpen beszélnünk kell.

Aztán az is eszembe jutott, hogy Rach udvarlója elhagyta-e már a házat. Mivel mindenképpen azt szerettem volna, ha nem akadok össze velük, és Jacob sem, ezért azt mondtam szerelmemnek, hogy kimegyek a mosdóba, de ehelyett, megálltam Rach ajtója előtt hallgatózni. Vagy öt percig ott maradtam, de totál csend volt odabent. Úgyhogy megnyugodtam, és visszamentem Jake-hez.

- Gyors voltál – szólt, de nem nézett rám. Maga elé bámult, és valamit tartott a kezében.

Mikor megláttam, hogy a naplóm az, mint egy dühös anyatigris, odarohantam hozzá, és kitéptem a kezéből a könyvecskét, hogy aztán a sarokba hajíthassam. Jacob széles vigyora zavarba hozott, éreztem, hogy a vér elönti az arcomat, de nem törődtem vele, csak leültem az ágyra.

- Ez a naplód volt?

- Igen, a két évvel ezelőtti, ha nem derült volna ki a leírtakból – vágtam vissza csípősen, mire Jacob kuncogott. Idegesített, és nem értettem, mi olyan mulatságos. Ha a naplómon röhög, azt valahol meg tudom érteni, de az volt a sanda benyomásom, hogy ő rajtam mulat. Így felmordultam, aztán hanyatt vágtam magam az ágyon.

- Bocsi – szólt Jake vigyorogva, de őszintén, miközben felém hajolt. – Nem tudtam, mi áll benne.

Felsóhajtottam. – Semmi gond. Csak tudod… magánszféra.

Jacob grimaszt vágott. – Nem sokat bírtam megtudni abból az egy bejegyzésből, amit olvastam. – Ezen már nevetnem kellett, mire felültem, és sóhajtozni kezdtem.

Hirtelen felpörögtem, és mindenképpen csinálni akartam valamit. Felkeltem az ágyról, és elkezdtem fel-alá járkálni, hátha eszembe jut valami érdekes és unaloműző dolog, és lehetőleg valami olyasmi, ami totál leköti az embert. Szívesen bájcsevegtem volna Jake-kel, vagy csak ölelkeztem volna vele, de akkor a gondolataim nem hagytak volna nyugodni. Úgyhogy ezeket kizártam, akármennyire is csábító gondolat volt.

- Ideges vagy, drágám? – kérdezte Jake kissé gúnyosan, mire felnéztem, ráöltöttem a nyelvemet, aztán járkáltam tovább. Jacob türelmesen nézett engem, ami kissé idegesített, de nem szóltam rá, mert valahol azért hízelgett is, hogy bámult. Akadt volna jobb dolga is annál, hogy engem lessen.

Végül tehetetlenül visszazuttyantam az ágyra, és felsóhajtottam. Jacob most már komolyan aggódó arcot vágott.

- Baj van, Lily?

- Nem, nem, csak próbálom kitalálni, mit tudok csinálni. Kissé felpörögtem.

- Igen, azt vettem észre – vigyorgott Jacob pimaszul. Én rögtön sejtettem, hogy mondani fog valamit, és arra is tippeltem, hogy mit, mire magamban már előre felsóhajtottam. – Nekem lenne pár ötletem, mivel vezessük le a fölösleges energiádat – kezdett játszadozni a hajammal, miközben tettetett ártatlansággal pislogott rám. Visszanéztem rá ugyanolyan ártatlansággal, ami valószínűleg kissé megzavarta. Arra számított, hogy lehordom, nem arra, hogy értetlenkedem, esetleg nem is érdekel majd, amit mond.

- Tudod, mire gondoltam – nézett rám jelentőségteljesen, de én továbbra is játszottam az értetlent. Jacob most már tényleg zavarban volt, a szemeit lesütötte, és mintha a fülei egy kissé kipirosodtak volna. Elszégyelltem magam. Gyorsan finoman fejbevertem Jake-et, mire rögtön felkapta a fejét és elvigyorodott. Összeszűkült a szemem. De egy pimasz…!

Forgattam a szemeimet, majd újra felpattantam. Megfordult a fejemben az is, hogy lemegyek tévét nézni, esetleg reggelit készítek, de még korán volt, körülbelül fél hét felé járhatott az idő, úgyhogy a tévében aligha mehetett bármi jó film is, éhes meg… nos, egyáltalán nem vagyok éhes. Eszembe jutott Jake, és az, hogy ő valószínűleg nem bánná, ha tudna elő-reggelizni, de a pimaszsága miatt úgy döntöttem, hogy ma nem élvezheti ki ezt a lehetőséget. Ha nem tud arról, hogy megfordult ez a fejemben, akkor nem is fog fájni neki.

Kezdtem megőrülni, hogy semmi nem jutott az eszembe. Mi a jó isten lehet az, aminek teljesen átadhatom magamat, és eltereli a gondolataimat?

Aztán hirtelen eszembe jutott valami. Zene. Az kell most nekem. Tökéletesen nem tudja lekötni a gondolataimat, de ha valami olyat választok, ami mellett könnyű álmodozni, akkor könnyen el tudom terelni a gondolataimat valami más irányba. De aztán hirtelen eszembe jutott Jake, és elhúztam a számat.

Aztán elkezdtem összeszedegetni azokat a cuccaimat, amiket fürdéshez szoktam vinni. És miközben pakoltam, simlisen magamhoz vettem közben az mp3-asomat meg a hozzátartozó fülest, és a törülközőmbe bugyoláltam. Tulajdonképpen nem tudtam, miért akarom titkolni, mit fogok igazából csinálni, de valamiért úgy éreztem, így a jobb.

- Elugrom fürdeni. Lehet későn jövök vissza, mert áztatom magam. – Azt hittem, hogy Jake majd csak vállat von, vagy nem is fogja érdekelni, de amikor láttam, hogy összevonja a szemöldökeit, megtorpantam.

- Minek mész megint fürödni? – kérdezte ő, mire én lefagytam. Honnan tudja, hogy már voltam egyszer?

- Miből gondolod, hogy már voltam fürödni? – játszottam az ártatlant, mire Jacob felhúzta az orrát.

- Nagyon finom eperillatod van. Pont, mint amilyen illatú a tusfürdőt is. – Ó, hogyne. Farkasorr. Megvontam a vállamat.

- Még hajnalban voltam.

- Aha, értem – hagyta rám Jake, de nem nagyon hitte el. Magamban felsóhajtottam, és már indultam is le a nagy fürdőszobába.

Az ötletem végül bevált. Teljesen átadtam magam a muzsikának, és a végén még énekelni is majdnem elkezdtem, de aztán rájöttem, hogy én elméletileg fürödni vagyok, úgyhogy megpróbáltam visszafogni magamat. Fogalmam sem volt azonban, hogy több, mint háromnegyed órát a fürdőben töltöttem – a nagy zenehallgatás mellett azt is alig vettem észre, hogy vadul dörömbölnek az ajtón.

Gyorsan eldugtam az mp3-asomat a fülessel a hálóruhám közé, a törülközőt pedig száraz testemre csavartam. A csapot megnyitottam, és alá tartottam a fejemet, majd aztán nyitottam csak ajtót. De nem teljesen, csak épphogy, és kinéztem. Jake két mélyen ülő, gyönyörűséges sötétbarna szemeivel találkoztam, amik most aggódva csillogtak.

- Jól vagy, Lily? Már azt hittem, belefulladtál a sok vízbe!

- Bocsi, nincs semmi bajom. Csak… elaludtam a vízben – hazudtam gyorsan, mire Jacob elsápadt. Oké, ezt lehet talán nem kellett volna.

- Normális vagy? És ha belecsúszol a vízbe? Meg is fulladhattál volna! – Ezt olyan szemrehányóan mondta, hogy kissé felháborodtam. Csakugyan azt hiszi, hogy képes lennék ennyire elaludni? Ha!

- De amint látod, semmi bajom nincs! – vágtam vissza dühösen. Jacob megijedt a hangnememtől, mire kissé hátrább húzta a fejét. A homlokát ráncolta, én pedig rácsuktam az ajtót.

- De azért siethetnél, hiányollak! – kérlelt Jake, mire én felsóhajtottam. De rögtön utána el is mosolyodtam, mert amit mondott, az jól esett. Végül arra jutottam, hogy úgyis sokat roncsoltam a hallójárataimat, így hát visszavettem a hálóruhámat, megfésültem a hajamat, hogy úgy száradjon majd meg, ahogy én akarom, aztán – az mp3-as lejátszómat továbbra is álcázva – kimentem a fürdőből. Jacob rögtön felpattant a kanapéról, és odajött hozzám, hogy átöleljen. Engedtem, hogy a karjaiba zárjon, én pedig belélegeztem Jake pézsmaillatát. Furcsálltam, hogy még mindig lehet érezni rajta az erdőt, pedig már huszonnégy órája nem járt fák között. Vajon ez egy tipikus vérfarkas-szag, amit mindig árasztani fog magából? No, nem mintha zavarna, mert nagyon is kellemes, csak fura.

- Jake, elengedsz egy kicsit, légy szíves? Fel szeretnék öltözni. – Jacob rögtön eleresztett, ami kicsit rosszul esett, nem tudom, miért. Talán, mert olyan könnyedén tárta szét a karjait? De hiszen én kértem rá, nem?

- Persze, bocsi. – Aztán elvigyorodott. – Valami szexit vegyél fel.

Az égnek emeltem a tekintetemet. – Minek?

Jake a szemeit forgatta. – Csak úgy. Hogy örömet okozz nekem.

- Mi van akkor, ha nem fogok? – vágtam vissza magasba szökött szemöldökkel. Jacob lebiggyesztette az alsó ajkát, én pedig nevettem. Nem sokkal később már a szobámban öltöztem. Úgy döntöttem, egy kicsit imponálok Jake-nek, így egy egyberuhát vettem fel, olyat, amiről úgy gondoltam, tűrhetően áll. Aztán amikor tükör elé álltam, oldalra bukott a fejem, és ferde szemmel kezdtem bámulni a tükörképemet.

A ruha, ami rajtam volt, elég kihívónak tűnt, főleg a pink körömlakkommal, amit még tegnap fürdés után kentem fel a körmeimre. Csodálkoztam is, hogy Jacob nem tett rá megjegyzést, de most, ezzel a fekete-pink és isten tudja, hányféle színű ruhával együtt úgy néztem ki, mint aki partiba indul, és nem csak itthon akar lógni. Végül felsóhajtottam, és úgy döntöttem, most már nem veszem le, maximum majd ha már kényelmetlenül kezdtem érezni magam benne.

Lerobogtam a lépcsőn, és a konyha felé vettem az irányt, hogy valami reggeli után nézzek. Meglepettségemre ott találtam Rachelt, aki nem volt a legjobb kedvében, nem mintha dühös vagy ideges lett volna, csak… olyan lehangolt, vagy nem is tudom. Nem ilyennek ismertem meg, de mivel gondoltam, mi lehet az oka az ilyen hangulatállapotának, nem kérdeztem rá. Amikor meglátott, szemöldöke a magasba csúszott, én pedig elvörösödtem.

- Csinos vagy, Lily! – vetett felém egy félmosolyt, mire én zavartan és kissé erőltetetten felnevettem.

- Köszi, Rach. Nem tudom, mi vett rá arra, hogy felvegyem ezt – böktem undorral a hangomban a ruhámra, mire ő elnevette magát. A nevetése azonban nem volt annyira felszabadult és vidám, mint például tegnap. Ez idegesített. Sokáig töprengtem azon, miközben müzlit csináltam magamnak meg Jake-nek, hogy most beszéljek-e vele, vagy később. Végül úgy döntöttem, hogy addig van lehetőségem, amíg Jacob leragadt a tévé előtt, szóval hirtelen megragadtam Rach karját, és feltűnést nem keltve kivonszoltam a hátsó kertbe. Az ő arca totális meglepettséget és zavarodottságot tükrözött, mire én kifújtam magamból a levegőt.

- Oké, Rach. Hallottalak titeket hajnalban beszélgetni – kezdtem, mire barátnőm arca rögtön óvatos lett.

- Mármint kivel? – kérdezte, próbált úgy tenni, mint akit nem érdekel a válaszom, de a szeme ijedten, ugyanakkor kíváncsian csillogott. Nem tudott átverni.

- Nem tudom, valami pasival. – Rachel arcából kifutott a vér, én pedig gyorsan megnyugtattam. – Nyugi, nyugi, nem lehordani akarlak, vagy ilyesmi. Csak meg szeretném tudni, mi ez az egész.

- Nem lehet, hogy csak álmodtad, Lily? – Rachel próbált elbizonytalanítani, de olyan képet vágtam, amitől valószínűleg elment a kedve a hazudozástól. Így hát mást kérdezett: - Mit hallottál?

- Azt, hogy azt tárgyaljátok ki, miért nem tudhatok én a ti kapcsolatotokról – mutattam rá, aztán gyorsan hozzátettem. – Mi.

Rachel mély levegőt vett. – Csak ennyit?

- Meg még annyit, hogy a pasid huszonhét éves.

Rachel gyászosan felsóhajtott. – Most elítélsz, mi? – kérdezte fanyar vigyorral, mire én felhúztam a szemöldököm.

- Én? Ugyan miért?

- Jaj, Lily, ne tettesd a hülyét, tudom, hogy azt gondolod most rólam, mennyire rossz ember vagyok is én – fakadt ki, és leült a fűbe, törökülésben, két kezébe temetve az arcát. Letérdeltem elé, és elhúztam a kezeit.

- Nem gondolom azt, egyáltalán. Ugyan már Rachel, miért aggódsz annyira emiatt? Felnőtt vagy, nem igaz? Azzal jársz akivel akarsz, és olyannal akivel akarsz. Hülyeségeket beszélsz.

Rachel csak a fejét rázta, aztán rám emelte tekintetét, a szemei könnytől csillogtak. – Te ezt nem értheted, Lily. Gustave teljesen máshogy gondolkodik, mint egy velem egykorú…

- Gustave?! – A hangom egy oktávval magasabbra csusszant. – Te és a sofőr…? Oh. Akkor már értem, miért néztetek annyira furán egymásra.

Rachel megengedett magának egy halk kuncogást.

- Mióta? – kérdeztem hirtelen, mire ő gondolkodni kezdett.

- Ezen gondolkodni kell? – nevettem, mire ő csúnyán nézett rám.

- Ez a kapcsolat… bonyolult. – Rachel grimaszolt egyet, én pedig feszülten figyeltem.

- Hallgatlak.

- Igazából két éve együtt vagyunk… de mégse együtt.

- Ezt nem értem – mondtam őszintén, mire Rach nevetett.

- Nem csodálom. Mondtam, hogy zavaros.

- Akkor tisztítsd meg a képet.

- Ő volt az, aki elvette a szüzességemet – mondta hirtelen, mire én cuppantottam egyet. – Akkor döntöttünk úgy, hogy nem lehetünk együtt, mert akkor azért még durvább volt a korkülönbség – én tizenhat voltam, ő huszonöt. Kilenc év, azért nem kevés, ilyen fiatal korban. – Rachel felsóhajtott. – Így hát próbáltunk nem is foglalkozni egymással, én randiztam más srácokkal, ő is flörtölgetett, de aztán egy-két hónappal később megint egymás mellett kötöttünk ki. Gustave bevallotta nekem, hogy nem tud senki másra se gondolni, hiába járt különféle lányokkal, és nekem is be kellett látnom, hogy szeretem őt. Akkor gondoltunk arra, hogy járjunk titokban, de akkor még nem gondoltuk, mennyire nehéz lesz. – Rachel megint felsóhajtott, és játszadozni kezdett egy hajtincsével. – Borzalmas érzés volt, hogy bárhova is mentünk Jessie-vel, Gustave mindig velünk volt, és én még csak a kezét sem foghattam meg, nem is nagyon beszélgethettem vele, hiszen mi olyasmiről tudnánk beszélgetni, ami nem lenne feltűnő Jessnek? Ő amúgy is hamar kiszúrja, ha valami bajom van. Észre is vette, hogy lehangolt vagyok, meg minden, de arra fogtam, hogy a suliban van egy srác, akinek nem tetszek. Ha tudta volna, hogy nem a suliból való az a srác, de csak még nem is az én korosztályomból… - Rachel megborzongott.

- De hát nem az igazi anyukád, nem? Szóval, nincs joga parancsolgatni! – mondtam határozottan, mire Rachel megrázta a fejét.

- Ő a gyámom.

- Ja igen, tényleg… bocsi.

- Szóval – folytatta Rachel. – Arra gondoltam, hogy elkezdek több helyre járni, bulikba, partikra, rendezvényekre, szórakozóhelyekre, hátha látok egy másik pasit, akibe bele tudok esni, sokszor volt hogy úgy gondoltam, na, akkor belé szerelmes vagyok; de csak a szakításunk után jöttem rá, hogy egyikbe se voltam igazán beleesve. Főleg, hogy akkoriban volt a születésnapom, és Gustave egy gyönyörű fülbevalót ajándékozott nekem. – Rachel a fülére mutatott, mire nekem elakadt a lélegzetem. Szóval az Gustave-tól van? Valóban nagyon szép darab volt. – Néha azt kívánom, hogy bárcsak ne adott volna semmit, akkor talán lett volna még időm kiábrándulni belőle. Csakhogy visszahozta ugyanazt a szenvedélyt, amit megismerkedésünkkor is tapasztaltam, szóval plusz hónapok kellettek volna ahhoz, hogy valamennyire elfelejtsem. De én nem bírtam ki.

- Aztán Jessie hirtelen rengeteget kezdett el utazni, és sokszor volt ugye, hogy otthon hagyott. Na már most, ilyenkor Gustave totálisan szabad volt, és mi elkezdtünk titokban találkozgatni. Majdnem minden éjjel ott aludt nálam, az én szobámban, és boldog voltam. Mindig egészen addig, amíg Jessie haza nem jött…

- És most, hogy kikerült a képből… - Talán durva kifejezést használtam, de ez volt az igazság, nem?

Rachel vágott egy grimaszt. – Igen. Egy rövid ideig. Amíg vissza nem jönnek.

- Ezt hogy érted? – szeppentem meg. – Hisz’ nem velünk maradsz?

- Megengednétek? – Most Rachelen volt a csodálkozás sora. Felnevettem, vidáman és csilingelve.

- Naná. A barátunk vagy, Rachel! És nem zavar minket Gustave se – mosolyogtam. – Legalább nem érzed majd magad olyan egyedül.

Rachel annyira boldog lett, hogy hátradöntött, mikor villámsebességgel átölelt. Mind a ketten nevettünk, Rachnek a rosszkedvét mintha csak elfújták volna, és én is vidámabb lettem. Ennyire jót tesz az embernek, hogy ha jószívű? Gyakrabban leszek az.

- Hát ti mit csináltok? – Jacob hangja szakította meg felhőtlen nevetésünket, és csak akkor vettem észre, hogy Rachellel nagyon is furcsa pózban vagyunk – én a földön feküdtem, ő pedig félig felém hajolt, megfagyott, miközben pont le akart volna mellém feküdni a földre. De most ahelyett, hogy zavarba jöttem volna – elvégre Rachel mégis csak lány! –, csak nevetni  kezdtem, és felültem.

- Gyere, Jake, ülj le mellénk, mert van valami, amiről beszélnünk kéne. – Jacob arca először ijedtté vált, de amikor meglátta, hogy nagyban vigyorgok, ő is elmosolyodott, és helyet foglalt törökülésben mellettünk. Nem kicsit tornyosult felénk, amit én már megszoktam, Rachel azonban elég sanda tekintetet vágott. De azért a vigyor ott maradt az arcán.

- Szóval… mondjam én, vagy inkább te akarod? – néztem Rachelre, mire ő felém bökött.

- Mondd csak te.

- Oké. Szóval, Rachelnek van egy barátja. – Hatásszünetet tartottam, Jake pedig várta, hogy folytassam. – Gustave, emlékszel rá? – Mikor Jake óvatosan bólintott, folytattam. – Na, ő az.

Jacob először felvonta a szemöldökét, aztán lassan bólintott.

- Ahaaaaaa – mondta, az utolsó hangot hosszan megnyújtva. – Most már minden világos.

Elvigyorodtam. – Én is ugyanezt mondtam. És nem bánjuk, ha néha megfordul a házban, nem igaz? – Jake megrázta a fejét.

- Nem. Vagy igen? – Forgattam a szemeimet, mire Rach és Jacob is kuncogtak.

- Nagyszerű. Akkor ez megbeszélve – fordultam Rachel felé vigyorogva, aztán felpattantam, megragadtam a kezét, és felhúztam őt is. – Most meg azt hiszem, itt az idő, hogy használatba vegyük azt a magnót a sufniban.

- Az is van? – kérdezte hirtelen Jacob, mire elnevettem magam.

- Aha, tegnap fedeztem fel, habár nem dugták el túlságosan. – Grimaszt vágtam. – A gardróbban van egy szekrény, amögött van egy nagyobb tér, oda vannak berakva különféle cuccok, annyira jó! – Felsóhajtottam. – Mindenünk megvan, ami kell. Cullenék nagyon elkényeztettek minket. – Jacob alig hallhatóan felmordult, valószínűleg, előjött belőle a vámpírok utáni utálata. De én direkt figyelmen kívül hagytam, csak húztam magammal Rachelt fel az emeletre. Az általam elnevezett sufniból elővettük a magnót, Rachel levitte, és működőképessé tette, amíg én kerestem valami cédét, amin olyan számok vannak, amiket Rach is szerethet. Azt sajnos nem tudtam, hogy Jacobnak milyen ízlése van zene téren, és erről hirtelen eszembe jutott, hogy nagyon sok mindent nem tudok róla. A fontosabb dolgokat persze igen, de nem csak azt kéne. Így hát elhatároztam, hogy este majd kérdezz-feleleket fogunk játszani.

Végül vagy öt cédét összeszedtem, és levittem őket a nappaliba. Rachel a magnó mellett állt, Jacob pedig az említett személy mellett, és valamit bütykölt a magnón. Kíváncsian oldalra fordítottam a fejemet, miközben azon gondolkodtam, vajon van-e baj a magnóval. Aztán rájöttem, hogy könnyebben megtudhatom, ha megkérdezem.

- Valami gond van?

- Nem, nem… csak nem találtam, hova kell dugni a hangszórókat. – Felhúztam a szemöldökömet, mire Rachel felemelte a két kisebb hangszórót.

- Ezeket te hoztad?

- Aha, a partikhoz elengedhetetlenek – forgatta a szemeit Rachel, én pedig elhúztam a számat. Reméltem, hogy ma azért nem tervez semmilyen bulit, mert ma estére más programom van. Ekkor jutott eszembe, hogy tegnap nem írtam anyának, pedig megígértem, hogy minden egyes nap írok majd. Magamban sóhajtottam egyet, és elhatároztam, hogy ma este akkor mindenképpen küldök egy emailt neki.

- Na, meg is van – egyenesedett fel Jake vigyorogva, én pedig odaszaladtam a cédéimmel a kezemben.

- Na, van itt minden, vegyesbolt. Vannak ilyen tipikus világzenék, Miley Cyrus, Lady GaGa, Rihanna…

- Rihannat majd hallgassunk mindenképpen – szólt gyorsan közbe Rach, mire bólintottam.

- Szerintem is. Imádom RiRit.

- Én nem nagyon ismerem, de azt hiszem, egy számot hallottam már tőle… - Jacob összevonta a szemöldökét. – Valami „Music” volt a címben.

- Biztos a „Please Don’t Stop The Music”-ot – mondtam.

- Aha, az volt az – bólogatott Jake. – Na, az jó szám.

- Oké, mindegy. Aztán van egy… öhm… - Elhúztam a számat. – Klasszikus zene cédém.

- Ne! – szólt kórusban Rach és Jake, mire egymásra vigyorogtak, én meg kuncogtam.

- Oké, azt szerintem sem. Szóval… van még itt ilyen rockosabb cédé, Paramore, Linkin Park, Muse…

- Az jöhet! – mondta Rachel, mire Jacob vállat vont.

- A Paramore-t szeretem, a Muse közömbös, a Linkin Parkot nem ismerem annyira.

- Úristen, az egyik kedvenc bandám. Mondjuk a Paramore is – nevettem, és már raktam is a cédét bele a magnóba. Aztán megnéztem a hátsó borítón, hogy milyen számok vannak, és hogy melyik hanyadik, aztán beállítottam a nyolcasra.

- Hmm, „Misery Business” – mosolyodott el Rachel, én pedig bólintottam. Az egyik kedvenc dalom volt tőlük, na de melyik nem az?

- I'm in the business of misery, let's take it from the top, She's got a body like an hourglass it's ticking like a clock… - énekelt Rachel, és táncolni kezdett. Én is majdnem roptam, de szégyenlős létemre, Jacob előtt nem mertem. Főleg, hogy nem nagyon tudtam táncolni. És Ő, mintha megérezte volna idegeskedésemet és zavartságomat, karjaiba zárt, és a fülembe suttogott.

- Ne aggódj miattam, oda se fogok figyelni.

- Aha, azt azért megnézném – jegyeztem meg csípősen, mire ő felnevetett.

Néhány perc múlva azonban már nem bírtam magammal, és együtt táncoltunk és énekeltünk Rachellel. A végén még Jacob is elkezdett idétlenkedni, ő nem igazán tudott táncolni a számokra, vagy csak nem akart, viszont az tetszett neki, ha röhögtünk rajta. Férfiak!

Úgyhogy, innentől kezdve már nem tudtunk panaszkodni arra, hogy halálra unjuk magunkat. Teljesen átadtuk magunkat a zenének, a tombolásnak, és a jókedvnek.

lily ruhája : katt

23. fejezet - Beköltözés

Izgatottság gyűlt bennem, de nem tudtam miért, hisz elvégre mégis csak „egy szoba”. Igen, egy szoba, ahol valószínűleg majd a szüzességemet fogom elveszteni. Hm… nos, igen, erre is gondolni kell, és ha jól értelmeztem a vágyaimat, akkor arra jutottam, hogy én nem egy rózsaszín csili-vili, lovas képekkel telerakott helyiségben akarok lefeküdni Jake-kel, ó, de nagyon nem. Úgyhogy örültem Rachel lelkesedésének az említett szoba iránt, és reméltem, hogy nem fogja meggondolni magát.

Amikor benyitottunk a szobába, rögtön észrevettem a két domináló színt: a feketét és a fehéret. Nagyon jól nézett ki az egész helyiség, eleve tetszettek a színek, no meg a bútorok és az elrendezés… tőlem balra a falnál volt egy óriási franciaágy, nagyon modern fekete-fehér színű, felette pedig egy absztrakt képet láttam. A szobát telepakolták növényekkel, ami nem zavart, mert szerettem ám azokat, habár talán kissé túlzásba vitték az őserdősítést. Majd maximum leviszek pár növényt a nappaliba, vagy akárhova máshova.

Két ablak volt, az egyik az ágy mellett, hátul a sarokban. Velem szemben pedig elég furcsán nézett ki a fal – volt rajta egy „bemélyedés”, ahol egy íróasztal állt, előtte pedig egy fehér kerekesszék. És ott is volt ablak, úgyhogy a szoba tökéletesen be volt fényesítve.

Csodálatosan jól nézett ki az egész, és azért fohászkodtam magamban, hogy Rachel ne gondolja meg magát. Bár arra gondoltam, hogy Rachelnek eszébe jut valami olyasmi, hogy „minket illet a választás, mert megengedtük, hogy velünk lakjon”, satöbbi, satöbbi. Lopva rápillantottam barátnőmre, akinek tátva maradt a szája, de aztán észrevette, hogy nézem, és gyorsan becsukta.

- Hát, ez igazán… szép – próbálta úgy mondani, mint aki nincs is annyira elragadtatva a szobától, de tudtam, hogy csak színészkedik. Felhúztam a szemöldököm, mire ő felsóhajtott.

- Oké, gyönyörű. De én már választottam. Ez lehet a tiétek. – Pár pislogás után elmosolyodtam, majd átkaroltam Rachelt.

- Köszönöm.

- Ó, nincs mit. Elvégre nektek nagyobb szükségetek van egy ilyen franciaágyra, mint nekem – kacsintott rám, bennem meg megállt az ütő, és lemerevedtem. Ó. Szóval tudja.

- Ezt hogy érted? – tettettem az ártatlant, de nem sikerült túl meggyőzőre. Rachel a szemeit forgatta.

- Ugyan, Lily, mindent hallottam a kis veszekedésetekből.

- Mindent? – A hangom egy oktávval magasabbra emelkedett. – Mit értesz „minden” alatt?

- Hát azon, hogy le akartok feküdni a születésnapodon. Mikor is van? – csiripelte Rachel, látszólag cseppet sem volt olyan zavarban, mint én. Az én arcom már rég paprikapiros színbe váltott, ám az övé még ugyanolyan rózsaszínű maradt.

- November tizenkilencedikén.

- Na, igen, szóval akkor.

- És, öö, mit gondolsz te erről az egészről? – faggattam tovább, mire Rach értetlenül nézett rám.

- Hogy-hogy mit gondolok?

- Hát… - Az arcom felvette a piros legpirosabb árnyalatát, és éreztem, hogy már a fülem is tiszta vörös. – Nem ciki?

- Már miért lenne az? – emelte égnek a tekintetét Rach.

- Nem tudom… te mondtad, hogy a mai világban már a legtöbb lány sokkal hamarabb elveszti a szüzességét.

- Az nem jelenti azt, hogy az is a helyes. Csak megemlítettem, hogy valóban így van, de mostanság sokat gondolkodtam azon, helyes volt-e lefeküdnöm valakivel tizenhat évesen – elfintorodott, majd furcsa arckifejezéssel nézett tovább, amit nem tudtam megfejteni. Mintha vágyakozna valami után, leginkább arra hasonlított a tekintete.

Aztán felsóhajtott. – Végül is most már oly’ mindegy, hiszen megtörtént. Lehet, hogy ha akkor nem teszem meg, akkor még mindig szűz lennék, mert nem indította volna el azt a lavinát, ami még mindig visz magával. – Újra fintorgott, én meg csak értetlenül pislogtam. Semmit nem értettem az egészből.

- Miről beszélsz, Rach?

Ismét felsóhajtott. – Amikor először lefeküdtem egy sráccal, akkor tulajdonképpen előhoztam magamból ezt a buja természetemet, és onnantól kezdve nem nagyon érdekelt, kivel fekszem össze. – Grimaszt vágott, és láttam, hogy emlékek borítják el az elméjét. – Szerencsére már vagy fél éve óvatosabb vagyok, amióta egyszer majdnem HIV pozitív lettem.

Leesett az állam, kitágultak a pupilláim. – Majdnem?!

- A srác az volt, HIV pozitív, akivel jártam. Nem akartunk védekezni, és mielőtt még… szóval, megtörtént volna, tudatta velem, hogy ő bizony beteg, és hogy nem zavar-e ez engem. Én természetesen fel voltam háborodva, hogy tud az ember ekkora patális baromságot kérdezni?! – Rachel idegesen a magasba emelte két kezét. – Úgyhogy ott hagytam, és azóta is áldom Istent, hogy a srác még idejében szólt. Valahol mélyen tényleg szerethetett, ha legalább elmondta… igaz, jókor. – Rachel újabb grimaszt vágott, aztán felsóhajtott. – Nem érdekes. Már a múlté.

- Mindenesetre én örülök, hogy nem vagy beteg – mutattam rá, mire Rach felnevetett.

- Olyan rendes vagy velem, Lily, pedig nem biztos, hogy kéne. Túlságosan is rossz ember vagyok én ahhoz. – Rachel szomorkásan elmosolyodott, én pedig megráztam a fejem.

- Ugyan, ez hülyeség. – Amint kimondtam ezeket a szavakat, rájöttem, hogy Rach nem csak a „szexeljünk mindenkivel” életére célzott azzal, hogy ő „rossz ember”. De nem tudtam összerakni a dolgokat, Racht meg már nem akartam erről megkérdezni, úgyhogy inkább hagytam a fenébe az egészet. Egyszer úgyis meg fogom tudni, milyen volt pontosan az élete, nem igaz?

- Szerintem menjünk vissza Jake-hez, mert már azt se tudja, mit csinálunk idefent. – Elnevettem magam, Rachel úgy szintén, és egyetértően bólintott. Elindultunk hát lefelé, vissza a nappaliba, Jacobot pedig a kanapén találtuk, pont, ahogy ott hagytuk. De már nem a távirányítót bütykölte, hanem csak ült, és bambult maga elé. Aztán észrevett minket, és felpattant.

- Na? Milyen odafent? – érdeklődött, mire elmosolyodtam.

- Gyönyörű szobánk lesz, Jake. És Rachel is egy nagyon szépet kap, úgyhogy azt hiszem, mind a hárman meg leszünk elégedve.

- Nagyszerű! – felelte Jake széles vigyorral, majd széttárta a karjait. – És most? Hogyan tovább?

- Azt hiszem, én elugrom vásárolni. Fel kell tölteni a hűtőt – vigyorgott Rachel, mire Jacob hevesen bólogatni kezdett.

- Az nem egy rossz ötlet, nem-nem.

Forgattam a szemeimet. – Hogy neked csak a kaján tud járni az eszed, Jake!

- Nem csak azon – kacsintott rám, mire Rachel felnevetett, és már el is ment, hogy összekészüljön a vásárláshoz.

- Mit hozzak? Mármint milyen különlegességet? Valami óhaj-sóhaj valamelyikőtöknek? – kérdezte barátnőm, mire én megvontam a vállamat.

- Hozhatsz valami édességet.

- Nekem meg valami gyorskaját! – szólt közbe Jacob, mire belebokszoltam a vállába, de csak finoman, mert nem akartam magamnak fölösleges fájdalmat okozni.

- Jól van, akkor fél óra körülbelül, és itthon vagyok! – tudatta velünk Rachel, aztán már ment is ki az ajtón, amikor utána szóltam.

- Nem kell segíteni?

- Nem, köszi – vigyorgott kedvesen, mire megvontam a vállam.

- Akkor szia!

- Sziasztok! – köszönt el, majd hamarosan már nem is láttuk őt sehol. Felsóhajtottam, és leültem Jacob mellé. Ő azonnal átkarolt, magához húzott, és a fejemre helyezte az övét. Szabad kezébe fogta az enyémet, és simogatni kezdte azt.

Nagyon melegem volt, Jacob forrósága és a miami éghajlat egyaránt rásegített erre. De nem zavart, hisz’ az egyetlen, ami számított, az itt volt velem. Pár percig csak ültünk így, összebújva, aztán Jake törte meg a csendet.

- Szóval gyönyörű hálószoba, he? – vigyorodott el, a hangjából legalábbis ezt vettem ki, mert az arcát nem láthattam. De épp azért, hogy ez ellen tegyek valamit, feljebb csúsztam, kibontakoztam Jacob öleléséből, és felkönyököltem a kanapé tetejére. Az arcom immár szemben volt Jake-ével, így már jobban tetszett.

- Máris elkezdted, pedig még csak alig érkeztünk meg?! – vigyorodtam el, mire ő kuncogott.

- Én ugyan nem kezdtem el semmit. Miért gondolsz rögtön a legrosszabbra? Nem azt mondtad, hogy én vagyok a perverz?

Sértődötten karba tettem a kezeimet. – Ez nem fair. Tudom, hogy mire gondoltál.

- Ó, csak nem gondolatolvasó vagy, drágám? – hajolt közel, és nyomott puszit az orromra. Egy pillanatra lehunytam a szemeimet, aztán megráztam a fejem.

- Nem, csak ismerlek.

- Hmm. – Még közelebb hajolt, két hatalmas tenyerével kézbe vette az arcomat, fogva tartott, a rabja voltam. Mélyen a szemembe nézett, aztán forró ajkait az enyéimhez érintette, én pedig lelkesen visszacsókoltam. Hátradöntöttem Jake-et, aki félig elterült a kanapén, én pedig fölé ereszkedtem, és úgy csókoltam tovább. Időnként elhúzódtam, hogy Jake végigcsókolhassa a nyakamat, én pedig lehunyt szemmel élveztem minden egyes percét az ölelkezésünknek. Aztán egy utolsó csókot leheltem Jacob ajkaira, és ráfeküdtem a mellkasára. Alig fértünk el, de Jake-nek sikerült úgy elhelyezkednie, hogy nem eshetett le, én pedig rajta voltam, úgyhogy nekem aligha sikerülhetett volna.

- Ez nagyon jó volt – suttogta a fülembe, aztán belepuszilt a hajamba.

- Hmm – feleltem neki, egyetértve vele.

- Ez nem volt túl meggyőző.

- Még mindig a hatásod alatt vagyok.

- Az jó, látod – vigyorodott el, majd simogatni kezdte a hajamat. Lassan haladott ujjaival, végighúzta a fejtetőmön, a tarkómon, aztán a nyakamon, míg elért a lapockámhoz, ahol megállt a keze.

- Szeretlek, Jake.

- Én is szeretlek, Lily.

- Mi lenne velem nélküled? – sóhajtottam, mire ő kuncogott.

- Talán két év múlva apácának vonulnál.

- Ez nem vicces – róttam meg, mire ő csak nevetett.

- Miért, lehet igaz.

- De itt vagy, úgyhogy ez nem történhet meg. – Felemeltem a fejem, és csókot nyomtam Jacob ajkaira. Éreztem, hogy ott akarja tartani a számat az övénél, de csók közben csak elmosolyodtam, és visszahúzódtam. Hallottam Jacob csalódott sóhaját, amin jól mulattam. Ő azonban cseppet sem.

- Még mindig úgy gondolom, hogy nagyon gonosz vagy.

- És én még mindig úgy, hogy nem igaz.

- De igen – emelte égnek a tekintetét, Jake. – Játszadozol velem, mint egy babával, és ez aaaannyira nem fair! – Az „annyira” szó elejét direkt elnyújtotta, hogy azt higgyem, meg van sértve, de én tudtam, hogy csak viccből duzzog.

- Sajnálom. Majd jóváteszem egy hónap múlva.

- Egy hónap – sóhajtott Jake. – Van az több is.

- Sajnálom – ismételtem, miközben mutatóujjamat végighúztam a mellkasán, a pólóján keresztül.

A maradék időben, amíg Rachel meg nem érkezett, így feküdtünk a kanapén, gyakran sóhajtozva az elfojtott vágyainktól. Amikor meghallottuk, hogy Rach hazajött, gyorsan felkeltem, és egymás mellé ültünk Jake-kel. Rachel nagyon sok mindent vett, és tényleg szó szerint feltöltötte a hűtőt.

Utána a nap másik felében kipakoltunk, elrendeztük a cuccainkat, megmutattuk Jake-nek a szobákat, és csináltunk egy rendszert, hogy melyik fürdő kié, hogyan használjuk, mikor, hogy ne legyen veszekedés. Jacob maga elé engedett mindkettőnket, Rachel pedig engem, úgyhogy úgy jött ki a lépés, hogy én mentem mindig előbb zuhanyozni, aztán Rachel, majd Jake, vagy a fenti fürdőbe, vagy a lentibe.

Aztán estefelé Rachellel összedobtunk valami vacsorát, szerencsére tudtunk mind a ketten főzni valamennyire, úgyhogy egy viszonylag ízletes pörköltet sikerült összeütnünk. Jacobnak legalábbis nagyon ízlett, bár lehet, hogy csak azért ette meg, mert nem akart megbántani minket. Meg mondjuk azért is, mert éhes volt, és tulajdonképpen, Jake szerintem bármit megeszik, amit leraknak elé.

Vacsora után Rachel elpakolt, elmosogatott, amíg én lezuhanyoztam, Jacob pedig leült nézni valami akciófilmet, aminek nem tudtam a nevét, de nem is nagyon érdekelt. Mikor végeztem, Rachel átvette a helyemet, én pedig elhelyezkedtem Jake mellett, de nem igazán néztem a tévét, mind inkább a gondolataimba merültem.

Kivételesen nagyon egyszerű dolgokon járt az agyam; milyen lesz itt újra iskolába járni, mit fognak szólni az osztálytársaim, amikor visszatérek, és milyen véleménnyel lesznek majd Jake-ről, hogy fogjuk majd tudni őt beíratni, satöbbi, satöbbi.

Bár valószínű volt, hogy a héten még nem megyünk suliba, Jacob beíratását még el kell rendeznünk, ami szerintem elég macerás lesz, hiszen a rezervátum sulija teljesen máshogy működik, mint az átlagos iskolák. Mindenesetre reméltem, hogy Jacobot ki tudjuk adni tizenhét évesnek, mert azt szerettem volna, ha egy osztályba járunk, vagy legalább egy évfolyamra; nem akartam nélkülözni őt egy órán sem tulajdonképpen, habár biztos voltam benne, hogy nem lesz minden óránk közös.

Mikor Rachel végzett, azt hittem, Jacob már indul is, abbahagyja a tévénézést, és miután ő végez, mehetünk lefeküdni. Ám Jacobnak nem állt szándékában felállni a kanapéról, nagyban nézte tovább a filmet, amit én hamar meguntam, és feladtam. Felsóhajtottam, felkeltem a kanapéról, és elindultam újdonsült hálószobámba, hogy lepihenjek. Jacobot mindenképpen meg akartam várni, mielőtt elalszom, úgyhogy úgy döntöttem, olvasok egy kicsit. Először valamilyen klasszikust kerestem, de aztán átkutattam a „ritkán használt könyvek” csoportját, és megtaláltam az elsős évemből való naplómat. A szemöldököm magasra szökkent, majd, kezemben a naplóval, az ágyra feküdtem.

Akkor vettem csak észre, milyen kényelmes is. Nem volt se túl puha, se túl kemény, hanem pont jó, és ilyen ágyat igen ritkán lehetett kifogni. A rúgókat se éreztem, ami plusz pontnak bizonyult nálam. Aztán csak megráztam a fejemet, és kinyitottam a kis könyvecskét.

Nem tudom, mennyi ideig olvastam, de sokszor nevettem fel. El sem tudtam hinni, mennyi baromságokat irkáltam össze két évvel ezelőtt. Valahol végül is volt rá magyarázat, elvégre rengeteg tininek zavarosan kezdődik a gimi. De nekem nem volt az, hiszen mindennapos dolgok történtek velem, mégis, az a sötét humor, amit belecsempésztem egy-egy bejegyzésbe, nevetésre kényszerített. No igen, tizenöt évesként én voltam a „vigyázni kell a világgal”-csajszi, épp ezért elég bizalmatlannak mutattam magam a külvilág felé. Ez aztán megváltozott, de a gimi első éve elég furán telt el számomra. Unalmasan, és borzalmasan magányosan.

Aztán kopogtak az ajtón, én pedig gyorsan eldugtam a naplót az ágy mellett lévő éjjeliszekrény legfelső fiókjába.

- Gyere! – Azt hittem, Rachel lesz az, de nem, mert Jake jött be az ajtón, kissé bűnbánó arccal.

- Hát te minek kopogtál? – pislogtam, mire ő zavartan nézett vissza rám. – Ez a mi hálószobánk. Nem az enyém – mutattam rá, mire Jacob arcán vigyor jelent meg a zavartság helyett. Aztán megint bűnbánó lett a tekintete, amit nem tudtam mire vélni.

- Mi a gond? – kérdeztem, miközben felkeltem az ágyról, odamentem hozzá, és ujjaimat az övéi közé kulcsoltam.

- Ne haragudj, hogy annyira leragadtam a tévénél. – Jacob ártatlanul pislogott, én pedig elnevettem magam.

- De bolond vagy! Már miért haragudnék rád?

- Annyira feldúlt voltál, amikor felrobogtál az emeletre.

- Mert halálra untam magam! – sóhajtottam fel, aztán átkaroltam Jacob nyakát, megvártam, míg lehajol, én pedig a homlokának támasztottam az enyémet. – De nem haragszom rád, egy cseppet se, úgyhogy nehogy görcsölj ezen.

- Oké. Nem fogok. – Azzal megcsókoltam, majd megragadtam a kezét, és elkezdtem húzni magammal az ágyra. Lefeküdtünk mind a ketten, a szokásos pózunkban, ő háton feküdt, én pedig a mellkasára fektettem a fejem. A hajamat simogatta, mint mindig.

- Milyen volt a fürdőszoba? – kérdeztem, mire Jacob felnevetett.

- Állati! Nagyon szép, és végre lehet normálisan szabályozni a víz hőmérsékletét. – Elnevettem magam.

- Azt meghiszem. Mármint, hogy állati volt, nekem is nagyon tetszett. Lehet, hogy mostantól naponta négyszer lefürdöm – nevettem tovább, Jacob pedig homlokon csókolt.

- Nagyon kényelmes ez az ágy, főleg, hogy elférünk rajta rendesen.

- Ugye nem arra akarsz ezzel célozni, hogy az én ágyam borzalmas volt? – húztam fel a szemöldököm viccelődve, mire Jacob ártatlan képet vágott.

- Én? Ugyan, dehogy. Már miért lett volna borzalmas, ha ott voltál velem te? Akkor semmi sem lehet borzalmas, hidd el.

- Nem hiszem el, de oké. – Adtam a mellkasára egy puszit, aztán tovább húzogattam a mutatóujjamat a hasán. Olyan jó érzés volt, a melegség, a bemélyedések a hasán, ahogy éreztem, ahogy mozgott fel-le a légzéstől. Ő a hajamat találta „vonzónak”, én pedig a hasát. No meg persze minden mást, ami ahhoz kapcsolódott.

- Amúgy, hogyan tovább? Mármint, mit fogunk mi még itt csinálni? – kérdezte Jake, mire én vállat vontam.

- Hát, én szerintem munkát keresek, elvégre valamiből csak meg kell majd élnünk. – Jacob motyogott valamit, de olyan halkan, hogy nem értettem, így aztán nem is törődtem vele. – Lehet, hogy részmunkaidős állást vállalok a könyvtárban, vagy mondjuk a zöldséges boltban Sarah néninél. – Újra vállat vontam. – Majd találok valamit.

- Akkor viszont én is keresek valamit. Sőt, jobb ötletem támadt: mi lenne, ha te nem is vállalnál állást, hanem csak én, de valami jót? Nem akarom, hogy dolgozz.

- Azt már nem. És majd te tartasz el mindkettőnket? Szó sem lehet róla. – Jacob arckifejezése hirtelen megváltozott, mintha megbántottam volna a szavaimmal.

- Úgy mondtad, mintha valami lepusztult csöves lennék, aki nem fog soha tudni eltartani egy lányt. – Szavai áramütésként értek, én pedig megborzongtam. Jake hangjában volt valami megbántottság, és gúny, ami nagyon nem volt jellemző rá.

- Nem erről van szó…

- Naná, hogy nem! – csattant fel Jake, és ökölbe szorult a keze. – Akkor miről?

- Én… én… - Kerestem valami megfelelő választ a kérdésére, de nehezen ment. – Én csak egyszerűen nem akarom magam egy eltartásra kényszerült lánynak tartani! Önző vagyok tudom, de ez nem ellened szól, Jake. És egyszerűen csak nem tudnám kibírni, hogy te dolgozol, miközben én itthon poshadok, nélküled! – Most már én is ingerült voltam, jószerivel kiabáltam Jacobbal, akinek most hirtelen nyugodtabb lett az arca, és ökölbe szorult keze felengedett.

- Én sem akarom, hogy külön legyünk egymástól, Lily, de azt sem akarom, hogy megszakadj a munkában, elvégre, mégis csak nőből vagy! – Jake megengedett egy halk kuncogást, de aztán megint komoly lett. – Az lenne a legjobb, ha egyikünknek se kéne dolgoznia, de azt sem hagyhatjuk, hogy Rachel tartson el minket, mert ha belegondolunk ugye, képes lenne rá, de az ő pénze is elfogy egyszer… és ő lány! – Jacob megborzongott, én pedig kezdtem megint ideges lenni, de korántsem amiatt, ami miatt az előbb. Idegesített, hogy Jacob annyira lebecsüli a női nemet, hogy nem bírja elképzelni, hogy egy nő is lehet családfő.

- Komolyan azt hiszed, hogy a nők nem tudnak eltartani másokat? – Habár valamennyire megnyugodtam, megint kissé ingerült lettem, hiába próbáltam uralkodni magamon. Úgy látszik, valami nagyon gyűlt már bennem, és azt most fogom kiadni magamból, szépen lassan. De én nem akartam!

- Nem… - Jacob most hirtelen esdeklően, már-már könyörögve nézett rám. – Ne haragudj, Lily, nem úgy gondoltam.

- Mint ahogy én sem. De tudom, hogy mire céloztál, és lehet, hogy valahol igazad van, de tudod Jake, mindig vannak kivételek! – Idegesen felsóhajtottam, majd felültem, hogy lássam Jacobot. Ő a kezemért nyúlt, de elhúztam onnan a sajátomat.

Pár percig csak csendben ültünk, és nekem az volt a benyomásom, hogy Jacob várja, hogy lecsillapodjak. És valahol a terve bevált, mert valóban nyugodtabb lettem, idővel. Ugyanakkor még mindig bennem volt a feminizmus védése iránti kényszer, így inkább nem szólaltam meg, nem akartam, hogy újra vitázzunk. Tulajdonképpen, miért is kezdtünk el veszekedni? Ez nem vallott ránk. Persze, minden kapcsolatban vannak viták, összezörrenések, de én mindig is úgy gondoltam, hogy a mi kapcsolatunk Jake-kel különleges. Talán tévedtem?

- Lily… - Jacob törte meg a csendet. Ajkairól úgy hangzott számomra a nevem, mint a madárcsiripelés. Felnéztem.

- Nem akartalak megbántani, csak… - Ajkaira helyeztem a mutatóujjamat, így nem tudta befejezni a mondatot.

- Tudom. Én sem. Nem akarok veled veszekedni, semmiképpen sem. Szent a béke?

- Szent a béke – mosolyodott el, majd felült, és átölelt. Beletemettem az arcom a vállába, majd sóhajtottam egyet. Aztán felemeltem a fejem, két tenyeremet Jacob forró arcára tettem, és megint összeérintettem a homlokunkat. Jake halványan mosolygott, gyakran pislogott, ahogy én is, csak nekem a szem-lehunyásaim tovább tartottak. Egy ideig csak élveztem Jacob közelségét és melegségét, aztán nem bírtam tovább, és hozzáérintettem a felső ajkamat az övéhez. Egyszer, kétszer, háromszor, aztán még többször, míg végül már mindkettőt. Ajkaink összeforrtak, Jacob varázslatosan szenvedélyesen csókolt, úgy, mint aki kihasznál valamilyen alkalmat, én azonban tudtam, hogy most szó sincs ilyenről. Tudtam, hogy nem akar kihasználni, és megint levetkőztetni, vagy bármi ilyesmit csinálni, mert akármennyire is szenvedélyes volt a csókja, mégis gyöngéd. Tele volt érzelmekkel, ami teljesen elbódított. Ajkaimat leválasztottam az övéiről, és a szája szegletét csókoltam, az állát, aztán a nyakát, majd újra visszatértem a kiindulóponthoz. De eztán ő szakította meg a csókot, hogy forró ajkaival végigcsókolja a nyakamat, éreztem, ahogy az ütőeremnél halad végig, én pedig lehunyt szemmel hátrahajtottam a fejem, hogy teret adhassak neki.

Aztán hirtelen vége lett az egésznek, én pedig levegő után kapkodtam. Jacobra néztem, akinek a tekintete zavaros volt, én pedig arra gondoltam, hogy a csókoktól. Ezt az elméletet nagyon hízelgőnek találtam, és arra következtettem, hogy akkor annyira nem csókolhatok rosszul. A szám sarka megrándult az elfojtott mosolytól, és Jake észrevette ezt.

- Min mulatsz annyira? – lehelte, még mindig kába volt egy kissé. Elvigyorodtam, majd arcomat a nyakához fúrtam.

- Semmin.

- Na, mondd már el – noszogatott, mire kuncogtam.

- Hogy csókolok?

- Nagyszerűen – sóhajtott fel Jake, majd adott egy csókot a fülem felé. – Túlságosan is jól néha.

- Csak néha? – kérdeztem tettetett sértődöttséggel, mire Jacob felnevetett.

- Mindig. De néha… nos, néha már nem tudok ellenállni neked.

- Mégis türtőzteted magad – mutattam rá, mire ő vállat vont.

- Nagyjából. De nehogy azt hidd, hogy olyan könnyű.

- Nem hiszem. Nekem is nehéz, bár… gondolom azért valamivel nagyobb önuralmam van, mint neked – ugrattam, de Jake felsóhajtott.

- Igen, nagyon úgy tűnik – mondta szomorkásan mosolyogva, mire én megböktem az állát.

- Na, fel a fejjel! Ne légy ilyen lehangolt, könyörgöm – forgattam a szemeimet, mire ő felnevetett.

- Nem leszek. Csak pillanatnyi kedélyváltozás, tudod.

- Azt hittem, olyan csak a tinilányoknál van. – Jacob ismét felnevetett.

- Szóval akkor most már hermafroditának számítok?

- Isten ments! – kiáltottam fel. Még csak az hiányzik… - Férfi vagy, totálisan hímnemű, és hamarosan már vizuálisan is meggyőződhetek majd róla. – Úristen, miket beszélek?! De még mielőtt vissza akartam volna szívni a mondatomat, Jacobnak rögtön fülig ért a szája.

- Nem muszáj addig várnod. Neked – vigyorgott pimaszul, mire én felkaptam a párnát, és fejbe vertem vele. Természetesen mintha meg se érezte volna, lehet így is volt, de azért a mosolya kissé alábbhagyott.

- Viselkedj, farkas! Még a végén kénytelen leszek kirakni téged a folyosóra – fenyegettem őt, de ő csak kuncogott, és szorosan magához ölelt.

- Csak azért vagyok ilyen, mert… nos, először is, mert mint már párszor mondtam, pasi vagyok, másodszor meg, mivel ilyen jókat derülsz rajtam. – Forgattam a szemeimet, de nem láthatta, mert a feje az enyémen pihent.

- Csak azért, mert tudom, hogy tréfálsz.

- Mi lenne, ha nem?

- Akkor kitennélek a folyosóra – feleltem nemes egyszerűséggel.

- Úgysem tudnál ott hagyni – kuncogott Jake.

- Fogadunk?

- Nem, mert úgyis győznék.

- Ki akarod próbálni? – kérdeztem kihívóan, de Jake megrázta a fejét.

- Nem szeretnék értékes pillanatokat elvesztegetni.

- Mmm – motyogtam, aztán felsóhajtottam. Hirtelen pokolian fáradtnak éreztem magam. Jacob valószínűleg rájött erre, mert megragadott az államnál fogva, és felemelte a fejemet.

- Álmos vagy?

- Egy kicsit. – Az ásításom azonban megcáfolta mondatomat. Jacob kuncogott, majd csókot lehelt ajkaimra.

- Aludjunk.

- Nem akarok aludni.

- Előttünk holnap az egész nap, utána még egy, még egy…

- Oké, oké. Felfogtam. – Megint ásítottam. Elhelyezkedtem az ágyon, megvártam, míg Jacob is lefekszik rendesen, és szokásomhoz híven mellkasára fektettem a fejem. Most sem takaróztunk, hiszen nem volt rá szükség, és alighanem holnapra hőgutát fogok kapni. Na, nem mintha érdekelt volna.

Mielőtt elaludtam volna, éreztem, hogy ezer gondolat áraszt el. De erősebb voltam azoknál, így eldugtam őket az agyam egyik legsötétebb bugyrába, és mély álomba zuhantam.

JACOB & LILY VIDEÓ!

Sziasztok! Megint csak egy kis extrát hoztam, habár nem lett valami nagy szám. Elkészítettem életem legelső videóját, minek alapjául a történetemet használtam, jobban mondva a párosomat, Lilyt és Jake-et. Tekintsétek ezt a videót a sztori trailer-jének, habár nem sok története van magának a videónak :$. Mégis, remélem, lesz olyan, akinek majd tetszik. :) Jake-et természetesen Taylor Lautner alakítja, Lilyt pedig Lily Collins, ő nagyon hasonlít arra a lányra, akit én elképzeltem, és akivel illusztráltam is a fejlécen, meg oldalt. Úgyhogy úgy gondoltam, ő lenne a tökéletes :). Igazi videót akkor fogok majd tudni készíteni, mikor kijön az Abduction, Taylor új filmje, mert ott ugye Lily Collins lesz a partnere, és hát abból lehet majd igazi szerelmesvideót kovácsolni :). De az még messze van...
Addig is itt van ez a gyengus kis videó, a kedvenc számommal, a Love The Way You Lie-jal Rihannától és Eminemtől :):

22. fejezet - Miami

Háromnegyed ötkor Miley Cyrus „Party In The USA” című számára ébredtem.

Mielőtt még akár kinyitottam volna a szememet, akár felkeltem volna, nagyot sóhajtottam. Miért kell nekem hajnalban felkelnem? Miért vagyok ilyen lassú, hogy egy óra kell nekem az elkészüléshez?

Aztán erőt vettem magamon, és felültem. Mikor kinyitottam a szememet, csak sötétséget láttam, no meg a telefonom kivilágított képernyőjét. Dühösen odanyúltam és kinyomtam az ébresztőt. Megdörzsölgettem a szemeimet, hátha jobban látok majd, de nem. Beletúrtam a hajamba, hátrasimítva a loboncomat. Ekkor eszembe jutott, hogy Jake-nek is itt kell lennie, úgyhogy hátranéztem, és valóban, Jacob édesdeden aludt, egyik karja lelógott, a másik pedig ott volt, ahol az előbb még a fejem. Elmosolyodtam, aztán megint erőt vettem magamon, és kiszálltam az ágyból. Majdnem elestem az egyik bőröndömben, de még idejében visszabillentettem az egyensúlyomat. Csendesen kinyitottam a ruhás bőröndömet, és kivettem a legfelül lévő ruhákat, egy narancssárga ujjatlan toppot és egy világoskék farmer rövidnadrágot, és az alsóneműimet. Aztán felálltam, és halkan kimentem a szobából.

Miután lezuhanyoztam, gyorsan felöltöztem, és igyekeztem, hogy minél hamarabb készen legyek. Bár, fogalmam sem volt, miért, hiszen nem azért keltem fel ilyen korán, hogy bőven legyen időm elkészülni?

Csakhogy mire ez eszembe jutott, én már felöltözve szambáztam le a konyhába, és még csak fél hat volt. Mikor felkapcsoltam a villanyt, majdnem szívinfarktust kaptam.

Rachel állt a konyhában, nekem háttal és csak akkor fordult meg, mikor apró sikkantást hallattam. Rach halkan elnevette magát, majd végigmért.

- Nem úgy volt, hogy neked egy óra, mire elkészülsz? – kérdezte leheletnyi gúnnyal a hangjában, mire én kiöltöttem rá a nyelvemet, és egy „nagyon vicces” kíséretében kinyitottam a hűtőt. Elkezdtem keresni a tejet, és mikor megtaláltam, nagy vidáman vettem elő a bögrémet, és öntöttem magamnak egy kicsit. Aztán a dobozt visszaraktam a helyére, majd kezembe vettem a kakaóport, és raktam belőle a tejembe. Pillanatok alatt készen volt a hideg kakaó, és én boldogan szürcsölgetni kezdtem.

Eközben Rachel a szobájába ment, és valamit pakolgatott, majd pár perc múlva megjelent, maga után húzva az egyik bőröndjét. Én kapcsoltam, letettem a bögrémet a pultra, és mentem segíteni neki, kihozni a másik bőröndjét. Miután odacuccoltuk azokat az ajtó elé, megeresztett felém egy hálás mosolyt, aztán pedig bement a mosdóba.

Miután megittam a kakaómat és elmostam a bögrémet, felmentem az emeletre, hogy megnézzem Jake-et, és felkeltsem, ha még mindig aludna.

Aludt. Olyan édesen, hogy nem volt szívem felkelteni, de mégis meg kellett tennem. Odamentem hozzá, és rázogatni kezdtem finoman, szólongattam őt, de meg se moccant. Kicsit erősebben ráztam, de még ez sem segített.

- Jake! Álomszuszék, ébredj fel! Jacob Black! – Mivel még mindig nem moccant, fogtam magam, és megcsókoltam. Jake szeme hirtelen felpattant, majd a csók miatt újra lehunyta, és megfogta egyik kezével az arcomat. Én gyorsan elhajoltam, és elégedetten néztem le a durcás Jake-re.

- Ennyi? – kérdezte sértődötten, mire megvontam a vállam.

- Csak azért kaptad, mert nem akartál felkelni.

- Ja, értem – mormogott ő, mire nagy nehezen kikászálódott az ágyból.

- Elmész zuhanyozni? Mert akkor előtte légyszi segítesz levinni a bőröndjeimet? – rebesgettem a szempilláimat, mire Jake álmosan felkacagott.

- Persze, segítek. De akkor utána megyek fürdeni. – Azzal lehajolt, és a hóna alá vette az egyik bőröndömet. Eldőlt oldalra a fejem, miközben azon csodálkoztam, hogy Jake hogy az istenbe bírja el azt a nagy bőröndöt. Aztán eszembe jutott, hogy ja igen, vérfarkas.

- Jöhetsz velem, ha akarsz – kacsintott Jake, mire a vállára vágtam, ő pedig vigyorogva elindult le a bőröndömmel. Én megragadtam a másikat, amiről kiderült, hogy az a könnyebbik, és Jacob után vittem.

- Lehoztam volna azt is.

- Nem vagyok béna – tudattam Jacobbal, mire elvigyorodott, aztán már szaladt is fel az emeletre, és hallottam, ahogy csukódik a fürdő ajtaja. A nappali felé fordultam, és megláttam, amint Rachel és anya a kanapén ül, utóbbi köntösben, és még félig álomban. Odamentem én is, helyet foglaltam anya mellett, és kissé odabújtam hozzá. Anya rögtön felriadt, de amikor észrevette, hogy csak én vagyok az, akkor átkarolt, és a fejemre döntötte az övét.

Egészen addig így maradtunk, ameddig Jacob is meg nem jelent, frissen, és – hozzá kell tennem – fantasztikus illattal. Kísértést éreztem, hogy odamenjek hozzá, és szorosan átöleljem, hogy jobban érezzem az illatát, de erőt vettem magamon, és ott maradtam anyuval. Jacob a fotelba ült le, és még hosszú percekig csöndben bambultunk magunk elé. Jacobon kívül még egyikünk se ébredt fel teljesen.

Aztán Rachel felsóhajtott és felkelt, hogy elém álljon.

- Lassan itt lesz Gustave, Lily. Ideje, hogy elkészüljünk teljes mértékben. – Felsóhajtottam én is, majd utoljára átöleltem anyát.

- Szeretlek, anya.

- Én is szeretlek, Lily.

Könnyes szemekkel elmosolyodtam azon, hogy anyu az általam kedvelt néven hívott, majd megszorongattam még egy kicsit, aztán pedig felálltam. Jake mellettem állt, én pedig ránéztem, aztán gyorsan felszaladtam az emeletre a hátizsákomért. Még egy utolsó pillantást vetettem szeretett szobámra, aztán visszamentem.

Hallani lehetett, ahogy egy autó leparkol a házunk előtt, majd ajtócsapkodás történt, aztán pedig elhajtott az a kocsi. Valószínűleg Gustave taxival érkezett.

Csöngettek, én pedig mentem ajtót nyitni. Egy magas, kopasz férfi gyönyörű azúrkék szemekkel vidáman mosolygott rám, majd így szólt:

- Rachel, odabent? – Bólintottam, majd arrébb álltam, hogy be tudjon jönni. Mikor Rach meglátta Gustave-ot, vidáman köszöntötte, és megölelték egymást. Mikor Rachel elhúzódott, Gustave szemébe nézett, és valami furcsa csillogást véltem felfedezni a szemében, amit nem tudtam mire vélni, és fogalmam sem volt, mit jelent. Aztán csak vállat vontam, és miután Gustave kiment, Jake meg követte, két kezében egy-egy bőrönddel, Rach meg én is kivittük a maradék kettőt. Aztán Jacob a kocsijában lévő bőröndjét is bepakolta Rachel Mercedes-ébe, és mikor a ház felé néztem, észrevettem, hogy anyu az ajtóban áll. Mikor tekintetünk találkozott, integetett nekem, és pedig visszaintettem halványan mosolyogva.

Aztán Gustave megszólalt azzal a furcsa francia akcentusával, hogy ideje indulnunk, én pedig egy utolsó pillantás kíséretében elköszöntem anyától, és az otthonomtól. Beszálltunk mind a négyen, Jacob előre, az anyósülésre ült, Rachel meg én pedig hátra. Habár jobban örültem volna annak, ha Jake mellett ülhetek, egy szót sem szóltam.

- Akkor indulás! – sóhajtott izgatottan Rachel, majd nekivágtunk az útnak Seattle-ig.

*

- Szóval, akkor én jövök! – szólt vidáman Rachel, miközben Jacob felé fordult, aki kezében két kártyát tartott. Rach behunyta a szemét, és húzott egyet, aztán gyorsan magához kapta, és elolvasta, mi állt rajta. Ravaszul elvigyorodott, és rám nézett, én pedig tudtam, hogy Rachel engem húzott, szóval én leszek a következő alany a Kérdezz-Felelekünkben.

- Hm… legyen az a kérdés, hogy… mikor volt az első csókod?

Elgondolkodtam egy kicsit, aztán megkérdeztem: - Olyan igazi csók?

- Aha, miért, milyen van még? – forgatta a szemeit Rachel, mire én határozottan így válaszoltam:

- Hát, ha nem az igazi csókot kérdezzük, akkor oviban, ahol volt egy srác, akibe bele voltam esve, és minden nap adtam neki egy szájrapuszit, cserébe azért, hogy nekem adom az ebédeknél a süti adagomat. – Rachel és Jake felnevetett, mire előbbi felemelte két kezét.

- Oké, megadom magam! Akkor az igazi első csókod mikor volt?

Kérdőn Jacobra néztem, aki zavartan pillantott vissza rám. Jelentőségteljesen megnagyobbítottam a szemeimet, de nem vette a lapot. Aztán felsóhajtottam.

- Néhány héttel ezelőtt, Jake-kel. – Rachelnek és Jacobnak leesett az álla. Zavartan néztem rájuk. – Mi van?

- Semmi – szólt gyorsan Rachel. – Most te húzol!

Felsóhajtottam. Már úton voltunk Miamiba, körülbelül két órája utazhattunk. Az első órát leginkább nézelődéssel töltöttük el, legalábbis én, mert én ültem az ablaknál. Jacob aludt, Rachel pedig valami magazint olvasgatott. Aztán valószínűleg megunta, mert előjött azzal az ötlettel, hogy játsszunk Kérdezz-Feleleket. Elővett egy papírt a táskájából, széttépte három darabra, és egy tollal mind a háromra külön-külön ráírta a nevünket. Úgy játszottuk, hogy valamelyikünk elkezdte – jelen esetben én –, és akit kihúztam, attól kérdeztem valamit, amire csak az igazat mondhatta. Először megijedtem attól, hogy Rachel milyen kérdéseket akar majd feltenni, de mikor viszonylag egész normálisakat kérdezett eddig, mostanra már nem izgultam. A sors iróniája volt, hogy Jacobot ez idő alatt még csak egyszer húztuk ki, méghozzá akkor is én. Ezen kívül vagy én húztam Rachelt, vagy ő húzott engem.

Miután húztam egy kártyát, és elolvastam mi áll rajta, felsóhajtottam. Megint Rachelt húztam.

- Te vagy az, Rach – mondtam már egyáltalán nem meglepődve, és ő is mintha egy kissé lelombozódott volna. Gondolom megunta, hogy tök idióta kérdéseket teszek fel neki, de mit csináljak, ha egyszerűen nem tudok mást kitalálni?! Most az általánosnál hosszabb ideig gondolkodtam, mire eszembe jutott valami.

- Szűz vagy? – Rachel szemöldöke a magasba szaladt, mire Jacob kuncogni kezdett.

- Dehogy vagyok szűz – mondta ezt Rachel úgy, mint aki tökéletesen felháborodott azon, hogy azt hittük, nem feküdt még le senkivel.

- Dehogy? – kérdeztem megszeppenve, mire Rachel megrázta a fejét.

- A mai világban a lányok már hamar túlesnek ezen. – Ennél a pontnál Rachel szája sarka megrándult az elfojtott vigyortól, és miközben rám nézett, szemében furcsát láttam. Minden bizonnyal mulatott rajtam, és volt egy tippem, hogy miért.

- Hát persze – jegyeztem meg szárazon, majd odaböktem Rachelnek, hogy ő jön. Jacob kivette Rachel kártyáját a három közül, majd az összekevert lapokat odanyújtotta Rachelnek. Mikor ő húzott egy lapot, Jacob szemében izgatottság villant, és ebből úgy gondoltam, hogy Rach őt húzta. És igazam is lett.

- Végre, Jake! – Azzal máris az említett személyhez fordult. – Na. Mit kérdezzek tőled…

Csak ne velem kapcsolatosat, fohászkodtam.

- Mit tennél, ha kiderülne, hogy Lily az unokatestvéred, azaz rokonod, ergo nem lehetnél vele együtt, mert az vérfertőzésnek számít? – Na puff. Ez nem jött össze.

Jacob megrázta a fejét. – Az lehetetlen.

- De mi lenne, ha – forgatta a szemeit Rachel. – Feltételes mód.

Jacob összeráncolta a homlokát, és látszólag nagyon gondolkodott. Próbáltam úgy tenni, mint akit nem érdekel a válasza, pedig a bensőmben nagyon is tudni akartam, mit fog mondani Jake, és mit tenne, ha ez tényleg megtörténne. De nem fog, mert egyik unokatestvérem sem Jake, és ez száz százalék.

- Talán először is mindenképpen utánajárnék, hogy tényleg igaz-e, és nem történt a családban valami félrelépés, amiből kiderülne, hogy nem is vagyok rokon. De ha tudatosulna, hogy tényleg Lily unokatestvére vagyok, azt hiszem, elmennék Forksból valahova jó messzire. Vagy pedig öngyilkos lennék.

Bármennyire is visszataszítónak találtam, amit Jacob mondott, annyira jól esett. Öngyilkos lenni? Miattam? Badarság. De mégis… hízelgett nekem azzal, hogy ennyi mindent megtenne értem. De én abban is biztos voltam, hogy nem engedném, hogy megölje magát. Nincs az az isten.

- Oké, akkor te jössz, Jake! – Azzal Jacob átadta a kártyákat Rachelnek, és miután eltávolította szerelmem lapját, Jake húzott egyet.

- Te vagy az, Lily! – Felsóhajtottam. Nem sok kedvem volt már játszani, de megvártam, míg Jake kérdez valamit, és úgy döntöttem, hogy csak utána osztom meg álláspontomat a többiekkel. Remélni tudtam csak, hogy nem valami intim kérdést tesz fel. Nos, leginkább egyet sem akart, mert nagyon gondolkodott, én pedig türelmesen vártam.

Aztán Jacob megvonta a vállát. – Nem tudok semmi értelmeset. Mikor volt az első pasid?

- Oviban.

- Akkor az igazi pasid? – forgatta a szemeit Jake.

- Hát, az első igazi te vagy, mert mással maximum egy hétig jártam – nevettem el magam, mire Jacob büszkén kihúzta magát. Aztán elgondolkodó fejet vágott.

- De, tulajdonképpen… mi is maximum három hete járunk. – Egy pillanatra úgy gondoltam, hogy ez tényleg igaz, de aztán megvontam a vállamat.

- Jó, de mi nem fogunk egy héten belül szakítani.

- Hát nem – vigyorgott rám Jake, mire Rachel közbeszólt:

- Sose lehet tudni. – De én tudtam, hogy nem fogunk. Először is azért, mert totálisan Jake-be vagyok zúgva, ami szerintem soha nem fog elmúlni, úgyhogy az én részemről ki van zárva a szakítás. Jacob részéről meg, nos… csak reménykedni tudok abban, hogy az a bevésődéses dolog tényleg örökké tart. A lehető legjobb értelemben.

Nem akartam vitába szállni Rachellel, így csak megvontam a vállam. Mikor Jacob már nyújtotta felém a kártyákat, én felemeltem mindkét kezemet, mint aki megadja magát.

- Elfáradtam. Nincs már kedvem játszani. De ti játszhattok tovább.

Rachel felsóhajtott, és már rakta is el a lapokat, tudván, hogy ha én nem játszom, Jacob se fog. Azután pedig elővett valami magazint, és olvasgatni kezdte.

Sokáig gondolkodtam, hogy mi a jó istent csináljak még öt óráig. Aztán eszembe jutott Fifi, én pedig már csatoltam is ki az övemet, hogy felálljak, és leszedjem a fenti tartóról a laptopomat. Miután sikeresen visszaültem és biztonságba helyeztem magam, ölembe vettem a laptopot a táskájával együtt, és kibontottam az én drága Fifimet.

Úgy emlékeztem, hogy jó néhány film fent van a gépemen, legfőképpen mesék – khm, elég nagy Disney-fan vagyok –, így beletelt egy időbe, mire kiválasztottam a „Mackótestvér” címűt. Egyik kedvencem volt a sok mese közül, annyira bírtam a két idióta szarvast, hogy akár háromszor is képes lettem volna megnézni egymás után. Miután elindítottam a filmet, kényelembe helyeztem magam, és hátradőltem.

Jacob lopva rám pillantott, vagy a laptopom képernyőjét bámulta, olyan nagy érdeklődéssel, mint aki soha életében nem látott még virtuálisan ugrabugráló torz állatkákat, jelen esetben medvéket, szarvasok, na és persze embereket. Meg úgy általánosságban bármit.

Egy idő után már kissé idegesítő volt, hogy Jake-et ennyire lekötötte a mese, mert két percenként kérdezett valamit a karakterekről, meg hogy mi hogyan fog történni, így hát a film közepén kissé leordítottam a fejét, hogy maradjon már csendben. Jacob kissé sértődötten, ugyanakkor bűntudatos képpel meghúzta magát, és immár csöndben néztük tovább a filmet. Rachel néha felsóhajtott, olyankor mindig ránéztem, és unott arckifejezése elárulta, hogy gyerekesnek tart minket. Na, nem mintha különösebben érdekelt volna.

Miután durván másfél óra alatt vége lett a Mackótestvérnek, megint gondolkodnom kellett, hogy mit csináljak. Mikor már tényleg semmi nem jutott eszembe, felsóhajtottam, mire Jacob átnyúlt felettem, és átkarolt. Én, amennyire az övem engedte, oldalra döntöttem a fejemet, és épp hogy sikerült elérnem Jacob karját. Hirtelen nagyon melegem lett, de nem érdekelt különösebben.

A következő, amire emlékeztem, az az volt, hogy Jacob ébresztgetett, mert megérkeztünk. Miután feleszméltem, és átgondoltam a helyzetet, elképedtem, hogy konkrétan átaludtam az út háromnegyedét. Elsőnek miért nem sikerült ennyit aludnom? Ez rejtély…

Jacob segített mindkettőnk cuccát összeszedni, mi Rachellel nem is nagyon vittünk semmit, én csak a laptopos táskámat fogtam, Rach hátán meg ott volt a hátizsákja. Az enyém kinél másnál lett volna… hát persze, hogy a szerelmemnél.

Elég sokáig tartott – legalábbis számomra, mert ez egy elég zsúfolt repülő volt, nem olyan, mint amivel mi mentünk anyuval Seattle-be –, mire végre sikerült kiszállnunk a gépből. Mivel egyikünk sem akart sokáig lacafacázni, ezért Jacob segítségével hamar megszereztük a csomagunkat odabent a reptéren. Rachel is aktivizálta magát, ő taxit hívott, én voltam az egyetlen, akinek a bőröndök húzogatásán kívül semmi dolga nem akadt. Sőt, mikor már kifelé tartottunk, hogy várjuk a taxit, Jacob a maradék cuccaimat is kikapta a kezemből, úgyhogy tökéletesen fel voltam háborodva, hogy mindenki megszakad a munkától – oké, ez talán kicsit túlzás –, én meg semmit nem csinálok. Rachel ekkor vigyorogva átadta nekem a hátizsákját, én meg végre fellélegeztem, hogy cipelhetek valamit. Na, nem mintha Rach hátitáskája olyan baromi nehéz lett volna…

Amikor kiértünk, és megpillantottam magam előtt Miamit, földbe gyökerezett a lábam. Egy pillanat alatt emlékek ezrei árasztották el az agyamat, és minden fontosabb dolog eszembe jutott, sőt, a tinédzser korom elejéről még az idióta baromságokra is emlékeztem – a gyerekkorom már kissé necces téma volt.

Aztán feleszméltem – Jake és Rachel már kíváncsian fürkésztek, hogy mi bajom van. Mikor Jacob kérdőn felém biccentett, én csak megráztam a fejem. Mentünk tovább.

Furcsa volt újra látni Miamit, pedig nem jöttem el innen olyan rég. Egy-két hónapja, mégis úgy éreztem, hogy ez a hely egy nagyon régi és apró helyszín az életemben, ami fontos, gondolom azért, mert eddig minden, ami fontos volt, Forkshoz kötött; Jacob. De most, hogy itt vagyunk egykori otthonom városában, életem értelmével, Forks máris olyan távolinak tűnik.

Miután kiértünk a reptérről a főúthoz, kiszaggattam Jake kezéből a bőröndömet, lefektettem a földre, és ráültem. Annyira nem voltam nehéz, hogy bármit is össze bírjak nyomni a bőrönd kemény felületén keresztül, úgyhogy totál nyugodtan ücsörögtem, miközben Jake mögöttem a hajammal játszadozott. Komolyan mondom, lefogok neki vágni néhány tincset, és odaadom ajándékba.

Rachel elég türelmetlen volt, percenként sóhajtott egyet, és fel-alá járkált. Én eközben előhalásztam egy borítékot a hátizsákomból, amiben benne volt leendő otthonunk címe és a házunk kulcsa. Megnéztem újra, hova is kell mennünk; Wall Street 145. Jól tudtam, melyik utca az, mivel régi barátnőm, Camilla ott lakott, úgyhogy gyakran jártam arrafele. De, ha az emlékeim nem csalnak, akkor ott nem sok átlagos ház van… az az utca tele van villával, és el sem tudtam képzelni, hogy milyen házat szereztek nekünk a Cullenék. De nem is akartam belegondolni, mert csak rosszul éreztem magam amiatt, hogy így elárasztottak minket minden jóval.

Aztán megérkezett a taxi, mi pedig felcuccoltunk a kocsi tetejére, csak a hátizsákok maradtak nálunk. Miután Rachel elmondta a sofőrnek, hogy hova vigyen minket, gőzerővel elindultunk Miami forgalmas útjain. Útközben Jacobnak mutattam be a helyeket, amiket szerettem, ő pedig mindig élesen figyelt, meg bólogatott, ha valami neki is nagyon tetszett. Rachel is néha közbeszólt, mondta, ha valamelyik az egyik kedvenc helye, és valahányszor egyet értettem vele, úgy éreztem, mintha benne és bennem rengeteg közös lenne. Pedig ez nagyon nem igaz… Nagyon sokban különbözök Racheltől. Ő teljesen más, mint én. Hál’ istennek.

Mikor behajtottunk a Wall Streetre, kissé gyorsabban kezdett verni a szívem, annyira izgatott lettem. Igazából nem tudtam, mi olyan nagy szám azon, hogy kíváncsi vagyok az új otthonomra, de mégis, annyira vártam már, hogy lássam a házat, amit Cullenék „vettek” nekünk. Aztán eszembe jutott, hogy lehet egy apró, koszos és bomladozó hajléktalantanyát kaptunk.

Ám amikor a taxi leparkolt, nem láttam magam körül egyetlen ronda vagy régi házat sem. Csakis villákat, és rá kellett jönnöm, hogy valamelyik ezek közül a miénk. Mivel nem tudtam, pontosan hogy vannak számozva a házak, csak tippelni tudtam, melyik is a 145. Miután azonban kiszálltunk, és a cuccainkat magunkhoz véve egyedül maradtunk az utcában, gyorsan végigpásztáztam a szemeimmel a számozásokat – és a tekintetem megakadt egy kétemeletes, modern, szürke színű házon, erkéllyel és egy hatalmas medencével. És leesett az állam.

Rachel szintén eltátotta a száját, de Jacob nem mondott semmit sem. Valószínűleg még nem mérte fel teljesen a helyzetet, nem is tudta, hogy melyik ház a miénk. Ha tudta volna, biztos, hogy nem maradt volna annyira közömbös, annyira szórakozott. Csakhogy miután már vagy öt perce egy helyben álltunk, és Ő még mindig nem mutatott semmilyen érdeklődést, megköszörültem a torkom. Jake rögtön rám figyelt, de Rach csak bambulta tovább a kisebb villát.

- Mi az, Lily?

- Hogy mi az?! – kérdeztem hitetlenkedve Jacobtól. – Látod te ezt a házat?!

- Persze, hogy látom. Nem vagyok vak. – Utolsó mondatakor jelentőségteljesen rám nézett, de nem érdekelt annyira, hogy elgondolkozzak azon, mit is akart ezzel mondani.

- És?

- Mi és? – kérdezte Jake zavartan.

- Nem csodálkozol?

- Hát, de. De elvégre Cullenékről van szó, nem? Csak nem vehettek volna már egy kunyhót.

- Úristen – ráztam meg a fejem. – De akkor is, ez azért durva. – Még egy ideig Jacobot néztem hitetlenkedve, de aztán felsóhajtottam, és megfordultam. Belenyúltam a zsebembe, és kivettem egy kulcscsomót. Aztán mély levegőt vettem, és odavonszoltam magam a kapuhoz. Jacob, látva, hogy bénázom, visszavette magához a bőröndjeimet, én pedig gond nélkül utat tudtam nyitni magunknak. Udvarias voltam, Rachelt előre engedtem, de Jacob már nem hagyta, hogy én menjek be utoljára. Bosszankodva mentem hát be másodjára, majd mikor záródott Jake mögött a kapu, visszaszereztem a bőröndjeimet.

Majdnem megint leálltam bambulni, de aztán megráztam a fejem, és gyors lépésekkel – már amennyire ez lehetséges volt két bőrönddel – megindultam a házhoz, minél előbb le akartam rakni a cuccaimat, hogy utána kijöhessek, és körbenézhessek. Rachel nem követett, csak Jake, de észrevettem, hogy barátnőmnél nincs semmilyen pakk, és csak aztán jöttem rá, hogy valószínűleg Jacobnál vannak.

Gyorsan kinyitottam az ajtót, és a cipőmet bámulva bementem, nem néztem fel, nem akartam látni a ház belsejét egyelőre. Leraktam a bőröndöket a padlóra, és már rohantam is vissza ki, az udvarra. Odamentem Rachelhez, és immár együtt pásztáztuk végig a környéket.

- Ez… Gyönyörű – csúszott ki Rach száján, mire felsóhajtottam.

- Nagyon sokat köszönhetünk Cullenéknek. Ez valóban gyönyörű. – És milyen lehet belülről… Rögtön fantáziálgatni kezdtem, és először arra gondoltam, hogy örülnék, ha nem lenne túl modern. Akkor nem érezném annyira rosszul magamat. De aztán, eszembe jutottak azok az extra modern nappalik, hálószobák, jó nagy franciaággyal… és megváltozott a véleményem. A gondolataim leragadtak a hálószobánál, és amikor rájöttem, min is elmélkedek pontosan, megráztam a fejem, és elméletben szidni kezdtem magamat.

Aztán elkezdtem sétálni, megkerültem a medencét, és megvizsgáltam a napágyakat, amik akörül voltak; hármat találtam belőlük, mintha direkt lett volna annyi, ahányan vagyunk. Nem tartott sokáig, míg az udvart körbesétáltam, a ház mögött egy kisebb kertet találtam gyönyörű fűvel, és már előre attól féltem, hogy Jacob majd itt fog focizni, vagy valami. Ha fog egyáltalán.

Aztán mikor végeztem, és már Rachel is bent volt, én is elindultam be a házba. Elképzeltem, milyen lehet belülről, a nappali, a konyha, a fürdő, az előszoba, fent a hálószobák…

Miután beléptem a házba, egy hatalmas nappali tárult a szemem elé, abból nyílt a konyha, ahol egy ajtó volt. Azon keresztül ki lehetett jutni a hátsó kertbe. Na de ne rohanjunk ennyire előre.

A nappaliban a fekete, fehér és narancs színek domináltak. A parketta a barna egy sötétebb árnyalatában pompázott, a velem szemben lévő falméretű ablakból csak úgy áradt be a napfény a szoba közepére. Tőlem jobbra, a falnál volt egy nagy, hófehér kanapé, mellette egy ugyanolyan színű puff. A kanapé előtt egy kerek narancssárga, bolyhos szőnyegen egy kis asztal állt, az ülőalkalmatosság másik oldalán pedig egy szintén hófehér fotelt láttam – ebben ült Jake. A kanapé mögött két oldalt magas és vékony fekete hangszórók álltak tétován, arra várva, hogy végre kiadhassanak magukból valami hangot. Tőlem balra, szintén a falnál egy komplett házimozi volt fekete szekrényen, a falra pedig egy nagy plazma TV-t akasztottak. Ezeken kívül még volt néhány növény a szobában, no meg két ajtó.

Gyönyörű volt, és még nem láttam teljesen a konyhát, a fürdőt, és a hálószobákat. A konyha felé vettem az irányt, ami tipikus amerikai módra úgy volt elhelyezve, hogy egy étkezőasztal választotta el a helyiséget a nappalitól. A konyha már nem volt annyira modern, viszont nagyon tetszett, habár elég furcsa volt, hogy itt már a narancssárga színt szinte fel sem lehetett fedezni, sokkal inkább a pirosat, a bordót. Volt minden, pultok, tűzhely, konyhaszekrény, hűtő, mosogatógép, mosogató, szárító, és minden egyéb. Mégis, a legjobban az a kis ajtó tetszett, ami kivezetett a hátsó kert teraszára.

Ezek után megnéztem, mit takar maga mögött az egyik ajtó, ami a nappaliból nyílt. Mint kiderült, a jobbra lévő egy nagy fürdőszobába vezet, ahol ismét megjelent a fekete és a fehér, mint domináló szín. Ugyanekkor a barna is képbe került, mert a szekrények ilyen színűek voltak, de a két oldalt lévő zuhanyzó és kád már fekete-fehér színben ácsorogtak. A vécén kívül még piszoár is volt, ami, úgy gondoltam, jól jöhet majd Jacobnak. (Hm, újabb perverz gondolatok?!) Két csap is volt, fölöttük egy-egy széles tükörrel, amibe ha belenézett az ember, nem is magát látta, hanem a csodálatos fürdő tükörképét. Ott és akkor eldöntöttem, hogy ebbe a szobába ritkán engedek majd be mást.

Aztán kimentem, és nem törődve a többiek eszmecseréjével a varázslatos házról, benéztem a másik nappaliból nyíló ajtó mögé, ami egy vendégszobát takart. Elég kicsi volt, de nagyon hangulatos, főleg, hogy a falon ott láttam az ablakot, ami sok ilyen szobából hiányzik, pedig szerintem a fény nagyon fontos. A természetes fény.

Felsóhajtottam, majd visszamentem a nappaliba, és leültem a kanapéra Rachel mellé. Bámulni kezdtem a plazma TV-t, aztán felocsúdtam, és becsatlakoztam a többiek beszélgetésébe.

- Ez hihetetlen – mondtam én, mire Rachel és Jacob bólogatni kezdett – bár nem úgy tűnt, mintha utóbbit túlságosan érdekelte volna. El sem tudtam képzelni, miért nem. Rach azonban hasonlóan le volt nyűgözve, mint én.

- Tényleg az. És én még nem is voltam odafent, te igen? Már az a csigalépcső is nagyon vonzó, de egyszerűen nem bírtam rávenni magam, hogy felmenjek, mert még a végén én is rosszul kezdem érezni magam. Mondjuk, végül is, lenne miért…

- Várj – szóltam közbe. – Miből gondolod te, hogy én rosszul érzem magam emiatt az egész miatt?

- Jaj, az arcodra van írva, Lily – forgatta a szemeit Rach, majd felsóhajtottam.

- Jól van. Akkor felmegyünk együtt? Érezzük magunkat rosszul – együtt.

- Benne vagyok. Jake, jössz? – kérdezte Rachel, miközben felpattant, de a szólított csak a fejét rázta. Valami volt a kezében, és mint sikerült rájönnöm, az a távirányító volt. Megvontam a vállam, aztán Rachellel elindultunk felfelé a lépcsőn.

Először semmi különöset nem láttunk, hiszen egy ajtókkal teli folyosóra érkeztünk, ahol megint megjelent a narancssárga, hiszen ezen nyílászárók mind ilyen színűek voltak. Rögtön benyitottunk az első szobába, ami kiderült, hogy egy kisebb fürdő, zuhanyzóval, mosdóval, vécével. Ugyanazok a színek domináltak itt is, mint a nagy fürdőben, úgyhogy ebbe is hamar beleszerettem.

A második szoba, ami a fürdővel szemben helyezkedett el, a gardrób volt. Mikor benyitottam, megláttuk a sok akasztót, a leendő ruháink helyét. Észrevettem, hogy a helyiség végében egy-egy ajtó volt a bal és a jobb oldalon, valószínűleg a két hálószobába vezethetett. Először a jobb oldaliba mentünk be, ami egy hatalmas terem volt, rózsaszínű falakkal, lovas képekkel, egy babarózsaszín, szürke és fehér színű franciaággyal, és még jó néhány dologgal. Polcokkal, sarokban egy tükörrel. A szoba közepén, az ágy előtt egy napágy alakú ülőalkalmatosság helyezkedett el, ami azonnal megtetszett Rachelnek. Rögtön úgy gondoltam, hogy ezt a szobát valószínűleg ő kapja majd meg, és nekem semmi ellenvetésem nem lesz. Én nem vagyok ez a babarózsaszín-féle csajszi, aki odavan a lovakért.

- Lehet ez az én szobám? Persze, először jó lenne látnom a másikat is, de ez annyira tetszik… - Rachel elmosolyodva körbetekintett, én pedig rögtön bólintottam.

- Persze, hogy lehet. Nekem, meg Jake-nek ez a szoba úgyse nagyon illik.

Már csak egy szoba maradt hátra.

extra: lily ruhája