- Tudom, hogy már volt róla szó, de… miért nem szereted Forksot?
- Nem is tudom – vontam meg a vállam, miközben a narancssárga-vörös színbe burkolózott horizont felé tekintettem. A nap halványan csillogott a sűrű gomolyfelhő mögül, apró, táncikáló gyöngyöket vetve a még mindig hullámzó tengerre. A fejemben megjelent egy kép, amiben parányi tündérek táncolnak repkedve a vízfelszín fölött és világítanak, mint megannyi szentjánosbogár. Elmosolyodtam, és felsóhajtottam, mire Jacob ölelése automatikusan is szorosabb lett. Magamban az égnek emeltem a szememet, bár tehettem volna igazából is, mert nem látta az arcomat.
- Ez értelmes válasz – próbált gúnyolódni Jake, én pedig újra felsóhajtottam, és azt kívántam, bár csak csendben maradna egy percre. A fejem tele volt gondolatokkal, melyek úgy hullámoztak, mint előttem a tenger, és egyiknek sem sikerült a partra jutnia. Pontosan még azt sem tudtam, mire gondolok – Rachelre, anyura és Dave-re, Jacobra, a falkára, a tengerre, Forksra, a sulira… megannyi gondolat, mindegyik más. Ettől az elegytől enyhén megsajdult a fejem, így inkább meg sem próbáltam szelektálni a gondolataimat.
- Csss – csitítgattam suttogva. Úgy éreztem magam, mint aki félig kómában van, és azt se tudja, hol van. Csak tudnám, miért… De tény, hogy vagy nagyon fáradt voltam, vagy csak elájultam a naplemente szépségétől. Az előbbi a valószínűbb. – Gyönyörű a naplemente, még Miamiénál is. – Ez hazugság volt, de nem akartam még magamnak se beismerni. – Egy kicsit…
- Oké, befogtam – mondta Jake, és valóban elhallgatott. Egy pillanatra azt hittem, hogy a lélegzetét is visszatartotta, de aztán meghallottam halk, egyenletes szuszogását, így megnyugodtam. A fejem a mellkasán pihent, ő maga pedig a nedves homokban feküdt. Az én lábam is leért odáig, de nem érdekelt, meg nem a kedvenc ruhám volt rajtam. De ha az lett volna, se érdekelt volna – Jacobért és a vele töltött pillanatokért bármit.
Ekkor hirtelen az elmémben megjelent egy kissé lassú, lágy dallam, ami olyan ismerősnek tűnt, mégsem tudtam, melyik dal lehet. A dallam átjárta az egész testemet, repült körülöttem, mint csodás, színpompás pillangó, és csillámport szórt körém, álomvilágba repítve engem. Az elmém homályosan érzékelte csak a külvilágot, egyedül a dallamot hallottam oly tisztán, hogy el tudtam képzelni magam, amint ezt dúdolgatom. Pedig csöndben voltam – csakúgy, mint Jake, így fogalmam sem volt, honnan jön a dallam. Egy pár pillanat múlva azonban, mikor az lassabb, ringatóbb lett, már nem érdekelt, honnan jön, csak mosolyogtam, és hallgattam. Egyszer-egyszer keveredett a hullámzó tenger dühös hangjaival, de a dallam rövid idő alatt elnyomta azt.
Aztán hirtelen csönd lett, és meghallottam Jacob halk suttogását. Nem közelről jött, hanem nagyon is távolról, legalábbis nekem annak tűnt. Tudtam, hogy nem fekszik alattam, se mellettem, és ez rossz érzéssel töltött el. Kerestem a szememmel, de észrevettem, hogy csukva van, így hát kinyitottam, és megláttam Jake-et pár méterrel arrébb. Akkor még sincs olyan nagyon messze…
Magasba nyújtottam a karjaimat, mint aki kinyújtózik, és az égre pillantva vettem észre, milyen sötét is az. Pár halvány csillag virított a felhős, sötétkék égen, én pedig ijedten ültem fel. Párat pislognom kellett, mert homályosan láttam, főleg, hogy jónéhány hajtincs is a szemembe lógott. Most már biztosan tudtam, hogy elaludtam. De kivel beszélget Jacob?
Végül felismertem az embert, aki Jake mellett állt. Bella volt az. Csodálkozva tápászkodtam fel, hogy aztán fel bírjak állni, és odamenni hozzájuk, hogy miről is beszélnek. Jacob arcát figyeltem, amin valami különös boldogság tükröződött vissza, és nem tudtam mire vélni. Megdörzsöltem a szemeimet, hogy látásom kitisztuljon, majd egy ásítás kíséretében odatántorogtam Jacob mögé, és hátulról átkaroltam. Jake ugrott egyet, gondolom, megijedt, mert nem számított rám. Gyorsan megpördült, aztán az ijedtség az arcán gyorsan örömmé változott.
- Ne ijesztgess, légy szíves – nevetett Jake, majd belepuszilt a hajamba és átölelt. Belenevettem a mellkasába, majd Bellára néztem.
- Szia, Bells – köszöntem boldogan legjobb barátnőmnek.
- Szervusz, Lily – mosolygott vissza ő, majd Jacobra nézett kérdőn. Felnéztem farkaskám arcára, de ő csak megvonta a vállát. Bella aztán visszanézett rám, és beszélni kezdett.
- Tudod, Lily, Edwardék úgy döntöttek, hogy el kéne menned innen. – Mikor összeráncoltam a homlokomat, és szóra nyitottam a szám, Bella gyorsan folytatta. – Nem egyedül, ne aggódj. Vettek neked és Jacobnak egy jegyet Miamiba. – Leesett az állam, de Bella még nem végzett. – Edward is valószínűleg elvisz engem, mert valószínűleg mindkettőnkre fáj most Victoria foga, de ha nem is, jobb félni, mint megijedni. Valószínűleg a vörös vagy elindul megkeresni engem, vagy pedig feladja. Ha az előbbit teszi, akkor a többiek gondoskodni fognak arról, hogy Victoria ne élje túl a keresést. A döntés rajtatok áll, srácok. Jacob szerint… - Itt Bella tekintete barátjára siklott, aki szélesen elvigyorodott, és rám nézett.
- Szerintem menjünk, Lily. Bármennyire is utálom ezt mondani, de hálás vagyok azokért a jegyekért a Culleneknek.
Hirtelen azt sem tudtam, hol vagyok, mi vagyok, mit csinálok éppen, annyira össze voltam zavarodva a sok érzéstől, amik most mind keringtek bennem. Örültem is, ugyanakkor féltem is, nem, ez rossz szó, idegeskedtem is, hogy mi lesz anyuval, mi lesz Rachellel… nem tudtam, mit tegyek. Nagyon szerettem volna elmenni Jacobbal, kettesben, főleg Miamiba… de kinél laknánk?
- És Cullenék arról is gondoskodtak, hogy hol fogunk lakni Miamiban? – kérdeztem kissé élesebben, mint szerettem volna.
- Ó, jó, hogy említed, ez ki is ment a fejemből. - Bella elmosolyodott. – Egy kulcsot is adtak. Meg egy papírra írtak fel egy címet…
Kezdtem nem érteni a dolgot. Repülőjegy? Ház? Mi a franc? Miért teszik ezt meg a Cullenék értünk? Jacobért? Akit papíron utálnak, mert vérfarkas? Nem értettem. Nagyon nem értettem, de nem kaptam elég időt arra, hogy átgondoljam a dolgot.
- Hát, nem tudom… Edwardék nem mondtak valamit arról, hogy miért teszik ezt?
- Mert a legjobb barátnőm vagy, és ugyanakkora veszélyben vagy, mint én. És szeretnének segíteni neked – mondta komolyan Bella, mire rábólintottam.
- És mégis, mikor kell döntenem?
- Rajtatok áll. De azért itt vannak a cuccok, mert nekem hamarosan mennem kell. – Azzal Bella odanyújtotta nekem kezében lévő kis szatyrot. – Nos, sziasztok! – Azzal elindult Jacobék háza felé, gondolom ott vár a kocsija.
Pár pillanatig csak álltam ott, kezemben a szatyorral, és próbáltam átgondolni a dolgot. Igazából, tudtam, mit akarok, a baj éppen az volt, hogy aggódtam pár dolog miatt. Amiket már említettem is… anya, Rachel. Anya hogy bírna el Rachellel egyedül? Szerintem sehogy… sőt, lehet, hogy miután elmennénk, kirakná őt az utcára. Azt pedig nem engedhetem, elvégre én voltam, aki „küzdött”, hogy itt maradhasson, nem igaz?
- Jacob, én… - kezdtem, de Jake belém fojtotta a szót.
- Nem muszáj, ha nem akarod, Lily. Megértem, ha nem, de tudd, hogy így biztonságban lennél – simogatta a hajamat.
- Nem az a baj, hogy nem akarom – világosítottam fel. – Én egyszerűen csak nem tudom, mi lenne anyával, mi lenne Rachellel…
- Ha ennyire aggódsz Rachelért, mondd meg neki, hogy jöjjön vissza velünk Miamiba. Ha van kocsija, akkor valószínűleg pénze is van, amiből pedig repülőjegyet tud venni magának. Lakhat nálunk pár napig, amíg…
- Nem – csúszott ki a számon hirtelen, Jacob pedig megdermedt egy pillanatra. Aztán elnevette magát.
- Ne most légy féltékeny, Lily. Úgyis tudod, hogy semmi közöm ahhoz a csajhoz.
- De együtt lakni vele? Te, meg ő? Jake, totálisan beléd van esve! – nyögtem, mire Jacob a számra tette a mutatóujját.
- Csssss. Ne félj ilyenektől, Lily. Tudod nagyon jól, hogy beléd vésődtem, ami pontosan azt jelenti, hogy te vagy az egyetlen számomra. Fölösleges ilyenek miatt aggódnod, nem éri meg – vigyorgott rám azzal a fogpaszta fogsorával, és én akaratlanul is elmosolyodtam. Hisz hogyan is tudtam volna neki ellenállni?!
- Szerintem menjünk haza, és beszéljük meg a dolgot anyuval és Rachellel – ajánlottam, mire Jacob bólintott.
- Szerintem is – mondta, majd puszit nyomott a számra.
*
- Miami? Ti ketten? Na nee! – akadt ki anya, majd a szárítóra helyezte az utolsó tányért, amit elmosott. Aztán megtörölte a kezét, és letette a rongyot, úgy fonta össze maga előtt a karjait.
- Mi a bajod vele, anya? Már majdnem felnőttek vagyunk, tudunk magunkra vigyázni, és tudom, mitől félsz, de biztosíthatlak róla, hogy az nem fog megtörténni! – Kezdtem dühbe gurulni, pedig még alig kezdtük el anya meggyőzését. Rachel is jelen volt, ő amikor meghallotta, mit tervezünk, mintha tényleg, igazán megrémült volna. Kissé megsajnáltam, de előbb az volt a fontosabb, hogy anyát győzzük meg.
- Nem érdekel, Jane, és nem csak arról van szó. Kiskorúak vagytok, az isten szerelmére! – emelte az egekbe a karjait anya. – Nem, és kész!
- Tudom, mi még itt a gond. – Hirtelen jött a felismerés, ahogy Rachelre gondoltam. – Nem akarsz együtt élni egyedül Rachellel.
Anya tekintete egy pillanatra megszilárdult. De aztán ugyanolyan szigorúan nézett rám, mint azelőtt.
- Nem is erről van szó!
- Pedig igen! – csattantam fel, és felpattantam a kanapéról. – Anya, ha ez a bajod, akkor eljön velünk, nem érdekel!
Anya vonásai mintha egy kicsit lágyultak volna, miután ezt kimondtam. Pedig nem gondoltam halálosan komolyan. A tudat, hogy egy fedél alatt lakjunk Rachellel mi, én és Jacob, felettébb visszataszító volt.
- És hol a fenében aludnátok egyáltalán? Nem hiszem, hogy szállodára van pénzed, kislányom – anya még mindig szigorúan nézett, de a hangja már kevésbé volt annyira éles. Hogy tudtam, hogy itt Rachelről van szó… szánalmas.
- Cullenék arról is gondoskodtak – jelentettem ki szárazan, majd előhúztam a zsebemből a kulcsot, amit immár oda rejtettem a szatyor helyett. Anyának leesett az álla.
- Kik ezek a Cullenek egyáltalán? Mármint, neked, kislányom, mi közöd van hozzájuk, hogy ennyire… rendesek veled? – Láttam anyán, hogy nem találta a szavakat. Megvontam a vállam.
- Bella a legjobb barátnőm.
- Tudtommal Bella nem Cullen, hanem… Swan. – Anya hangja gyanakvó volt. Hihetetlen, hányszor tud változni az ember hangsúlya néhány másodperc alatt.
- Jajj, anya… - Most már türelmetlen is voltam. – De a Cullenék fia Bella Swannel jár, és már régóta családtagnak tekintik! Ráadásul mit vagy úgy oda, van egy csomó pénzük, örülnöd kéne, hogy ilyen nagylelkűek, nem pedig gyanakodni! Ugyan mitől félsz? Hogy amint megérkezünk a Miami-i házba, felrobban ott egy bomba, amit ők csempésztek be, vagy mi a franc?!
Anya felsóhajtott. – Természetesen nem gondolok ilyenre Jane, de anya vagyok. Ha te is az leszel, majd megérted, hogy mikkel jár ez. – Jaj, nem most van itt az idő a kioktatásra, anya. Én is sóhajtottam, majd szóra nyitottam a számat.
- Kérlek, anya. Tudunk magunkra vigyázni, nem lesz bajunk. És…
Anya felemelte a mutatóujját, és hirtelen megcsillant a szeme. Reménykedni kezdtem, hogy talán kitalált valamit, és igazam lett.
- Van egy feltételem, ha el akartok menni Miamiba. – Magamban azt mondogattam, hogy teljesíthető legyen, teljesíthető legyen. – Megkérem Sylvie-t, hogy menjen veletek. Most ha jól tudom, Denverben lakik, és tartozik nekem egy szívességgel. – Anya arca elkomorodott. – És szerintem nagyon szívesen elmenne veletek Miamiba, és lakna is ott, ahol ti. Van pénze, szóval egy repülőjegy nem sokat számítana neki, szerintem.
Fanyar arcot vágtam, de nem szóltam semmit. Jacob azonban megköszörülte a torkát a kanapén.
- Ööö, megtudhatom, hogy ki ez a Sylvie?
- Anya nővére – előztem meg őt a válasszal. – Szingli, és parktervező, nagyon érti a munkáját.
- Ooké, én benne vagyok – szállt fel a kanapéról Jake, én pedig kérdőn néztem rá. Tényleg bele akar abba egyezni, hogy együtt lakjunk anyám nővérével? Most komolyan? Akkor már inkább Rachel…
És ekkor hirtelen eszembe jutott valami.
- Anya, mi lenne, ha Rachel jönne velünk? Ő már tizennyolc, szóval utazhatnánk vele… és élhetnénk is együtt vele. – Próbáltam olyan szépen, és olyan kérlelőn nézni anyura, ahogy csak tudtam. Ő csak felhúzta a szemöldökét.
- Nem tudom, Jane…
- Ne akard már ránk sózni Sylvie-t, könyörgöm! Ezt te sem gondolhattad komolyan. Tudod, milyen… - húztam el a számat, és a lelki szemeim előtt megjelent egy kép, amin egy hosszú, szőke hajú, középkorú, csinos testalkatú nő, szalmakalapban és csilli-villi bikiniben flangál a tengerparton. Beleborzongtam a jelenetbe.
- Figyelj, Jane drágám, muszáj ezt most rögtön, ma, itt eldöntenem? – kérdezte anya, mire felsóhajtottam, és megráztam a fejemet.
- Nem, de örülnék, ha holnapra meglenne a válasz. – Azzal hátat fordítottam anyának, megragadtam Jake kezét, és már húztam is fel a szobámba, mit sem törődve anyámmal és a valószínűleg megszeppent Rachellel.
Miután felértünk a szobámba, becsaptam magam után az ajtót, és tehetetlenül vágtam hanyatt magam az ágyamon. Megfogtam a párnámat, és az arcomba nyomtam, nem akartam, hogy Jake bármit is megtudhasson az arckifejezésemből.
- Soha nem gondoltam volna, hogy beleegyezel ebbe. – Bár nem láttam az arcát, a hangjáról lerítt, hogy vigyorgott. Felemeltem a párnát, és erősen hozzávágtam, mire Jacob felnevetett.
- Tulajdonképpen mibe is?
- Abba, hogy Rachel velünk együtt lakjon – válaszolta Jake, még mindig széles vigyorral.
- Ne igyál előre a medve bőrére. Elég lesz az, hogy egy suliba kell majd járnom vele, nem tudom még, hogy lesz, de ha anya így elenged, hát majd kitalálunk valamit. És lehet, hogy nem is lenne olyan rossz… - Megráztam a fejem. Ezt még magamnak sem tudom bemesélni. Soha nem tudhatja az ember, mire képes egy olyan lány, mint Rachel. Inkább meg sem akarom tudni. – Oké, mindenképpen rossz lenne, mert megölne a féltékenység. – Jacob vigyora még szélesebb lett, amiért csúnyán néztem rá, de aztán folytattam. – De legalább elengedne anya. Legalábbis… nagyon remélem.
- Oké, akkor ezt kitárgyaltuk. És most mit csinálunk? – kérdezte Jacob csillogó szemekkel, majd félredobva a párnámat, levetette magát az ágyamra, mellém, minek következtében szegény bútor recsegni kezdett.
- Mi… micsoda? – Megszeppenve néztem rá. Furcsálltam, hogy Jacobot ennyire nem érdekli a Rachel téma, de valahogy örültem is neki, hisz akkor valószínűleg maga Rachel sem érdekli túlzottan. Megvontam a vállam.
- Fel kéne hívnom Bellát, hogy megkérjem, köszönje meg a Cullenéknek a nevünkben is. Igen, ezt fogom tenni. – Azzal feltápászkodtam az ágyról, és az asztalon heverő mobilomért nyúltam. Nem gyakran szoktam ezt használni telefonálásra, mert szinte sosincs pénz rajta, de egy: most van, kettő: semmi kedvem lemenni a vonalas telefonhoz, ahol összeütközhetnék Rachellel vagy anyával.
Miután benyomtam az 555-öt, gondolkodni kezdtem, hogy mi is Bella száma. Amikor eszembe jutott, vidáman pötyögtem be a telefonba, majd vártam, hogy barátnőm felvegye a telefont.
- Halló – szólt az ismerős hang a vonal túlsó végéről.
- Szia, Bella – mondtam vidáman.
- Ó, szia, Lily. Miért hívsz? Csak nem valami gond van a repülőjegyekkel?
- Nem, nem, épp ezért hívlak. Meg szeretnénk köszönni, nagyon hálásak vagyunk. – Próbáltam az összes hálámat belecsurgatni a hangomba, és azt hiszem, sikerült. – Nagyon nagylelkűek vagytok.
- Hát, nem az én érdemem.
- Az lehet, de át tudod ezt adni Cullenéknek, ugye? Nem hiszem, hogy még találkozok Carlisle-nal meg Esmével, és a többiekkel, mielőtt elmennénk.
- Persze, hogy átadom – mosolygott Bella, legalábbis mintha úgy hallottam volna.
- Nagyon köszönöm. Hát akkor, ennyi lett volna – mosolyodtam el, és nem érdekelt, hogy nem látja. – Köszi még egyszer, és szia. Jó éjszakát!
- Nagyon nincs mit. Neked is jóéjt, szia! – Azzal kinyomtam a hívást. A mobilt visszaraktam az asztalra, aztán felsóhajtottam, és hasra feküdtem az ágyon. Jake felült, megragadott a hónom alatt, húzni kezdett.
- Hé, mit csinálsz, nee! Héé! – nevettem, majd elhelyezkedtem Jacob ölében. Olyan jó meleg volt…
Meleg.
- Erről jut eszembe – kezdtem, majd összevontam a szemöldökömet. – Téged nem fog zavarni Miamiban a nagy meleg?
- Ó, nem – nyugtatott meg Jake. – Melegem lesz, de Miamiban ott a tengerpart, maximum majd egész nap a tengerben lebzselünk – nevetett, és én vele nevettem.
- Ha elengednek egyáltalán – jegyeztem meg aztán szárazan, mire Jake belepuszilt a hajamba.
- El fognak. Van anyukád olyan rendes, szerintem. Még ha magunkkal kell vinnünk Rachelt is. Egyébként szerintem nem lesz gond vele. Elvégre nem egy szörnyeteg, vagy mi… és ha tényleg attól félsz, hogy megpróbál elcsábítani, akkor kérlek, vésd örökre a fejedbe: nem szeretek senki mást, csakis téged. Lily… - sóhajtotta, majd megfogta az államat, felemelte a fejemet, és ajkaimra tapasztotta az övéit. Forróság járta át a testem minden szegletét, kezemmel Jake hajába túrtam, amikor kopogás hallatszott, és mi szétrebbentünk.
- Tessék! – szóltam, mire nyílt az ajtó, és belépett Rachel. Arcán kissé zavart mosollyal jött oda az ágyhoz, és leült a szélére.
- Ne haragudjatok, hogy zavarok…
- Semmi baj – mondtam gépiesen, de komolyan. Rach elmosolyodott.
- Azért jöttem, hogy megkérdezzem, miért akartok elvinni magatokkal. – Basszus, tényleg! Mi van, ha ő nem is akar velünk jönni? Ezt az apróságot elfelejtettük tőle megkérdezni…
- Öhm, nos… nem muszáj, veled jönnünk, ha nem akarsz – mondtam sietősen, de Rach megrázta a fejét.
- Akarok. Csak nem értem, miért akartok ti engem vinni. Az oké, hogy csak így engednek el, de…
- A barátnőm vagy, Rach. – Próbáltam meggyőző lenni, hisz végül is tényleg az volt. – És mégis csak Miami az otthonod.
- Értem – húzta széles mosolyra a száját, aztán vállat vont. – Ennyit szerettem volna. Amúgy két jegyetek van? Vagy van pluszba nekem is?
Ajjaj, még egy kínos rész. Elhúztam a számat, amiből Rach levonta a következtetést. De ő csak mosolygott.
- Szóval nincs, oké. Akkor holnap megveszem a jegyet magamnak – mondta vidáman, majd felállt, és az ajtóhoz pördült. – Akkor sziasztok!
- Várj! – szóltam gyorsan utána. – Honnan tudod, hogy el is engednek?
- El fognak. Láttam anyudon – kacsintott rám. – Na, de tényleg sziasztok!
Azzal Rach már el is tűnt. Még mindig meg voltam lepődve, de aztán én is csak megvontam a vállamat.
- Nem értem ezt a csajt. – Ennyit mondtam, aztán nyomtam egy puszit Jake ajkaira. Rachel szavai és a remény, hogy anya elengedjen Miamiba, elálmosítottak, és minél hamarabb akartam már, hogy másnap legyen. Kibújtam hát Jake öleléséből, felpattantam, és kezdtem összeszedni a fürdéshez kellő cuccaimat.
- Most miért mentél el? – Jake hangja duzzogó volt, és olyan kisfiús. Nevetnem kellett rajta. Vidáman megfordultam, és kezemben a cuccokkal az ágyra támaszkodtam, odamásztam Jake-hez, és megcsókoltam. Aztán elhúzódtam, és folytattam tovább a keresgélést.
- Olyan gonosz vagy – sóhajtott Jacob, mire megvontam a vállamat. – Ha legalább együtt fürödnénk, akkor nem zavarna, de így…
Elhallgatott, mert valószínűleg eltalálta a neki célzott törülköző. Nem voltam dühös, sőt, nevettem, de megérdemelte.
- Te meg olyan perverz vagy, Jacob Black! – róttam meg a mondatáért, aztán kikaptam a kezéből a törülközőmet. Ő értetlenül nézett rám.
- Fiúból vagyok, emlékszel?
- Igen, sajnos. – Az égnek emeltem a tekintetemet.
- Sajnos? Ha most nem lennék az, ugyan ki lenne a te csodálatos, jóképű és izmos szeretőd?
- Kis egoista – nevettem el magam, majd az ajtóhoz sétáltam. – Agyő, Rómeó, és be ne merj jönni a fürdőszobába, különben büntetésben lesz részed!
- Milyen büntetésben? – kérdezte Jake vidoran, mire felhördültem.
- Perverz! – Azzal becsuktam magam után a szoba ajtaját.
Gyorsan lezuhanyoztam, hogy minél hamarabb visszamehessek imádatom tárgyához. A szokásos hálóingem volt rajtam, pedig sokszor átgondoltam, hogy ne vegyek-e fel valami mást, valamit, ami jobban takar. Tekintve a délutánra, és most az estére, nem akartam megengedni Jacobnak, hogy elveszítse a fejét velem együtt. Bár tudtam, hogy Jacob magától nem tenné, sokszor a vágyaknak nem lehet parancsolni. De végül mégis maradtam a hálóingnél, bízva Jake-ben.
Miután beléptem a szoba ajtaján, fél szememmel Jacobot figyeltem, de ő nem nézett rám, hanem valami magazint lapozgatott. Mikor közelebb mentem, láttam, hogy a Glamour előző, szeptemberi számát tartja a kezében, és annyira belemerült a divatos farmerek és halásznadrágokba, hogy szinte észre se vett engem. Leraktam a cuccokat a kezemből, vissza a helyükre, aztán odaültem mellé az ágyra, és oldalba böktem. Jake felnézett rám, majd mintha kissé pirulva, letette a kezéből a női magazint.
- Nem láttál még női magazint ezelőtt? – kíváncsiskodtam, mire Jake megrázta a fejét.
- Nem, én csak kíváncsi voltam, és… - Az ajkába harapott, én pedig kérdőn néztem rá. – Jók voltak azok a farmerok, és elképzeltelek benne, és… mindegy.
Elnevettem magam, majd felmásztam az ágyra, és lefeküdtem. Takarót most sem húztam, hisz Jacob mellett fölösleges volt.
- Ugye itt maradsz estére? – néztem rá csábosan, mire Jake bólintott.
- Persze. Ha szeretnéd…
- Micsoda hülye kérdés ez? – háborodtam fel. – Naná, hogy akarom! – Aztán felsóhajtottam, majd végighúztam a mutatóujjamat Jacob izmos felkarján. – De akkor most virtuálisan el kell búcsúznunk, mert anyu tuti nem engedi meg magától, hogy itt aludj.
- Igen, tudom – sóhajtott fel Jake, azzal felállt, és az ajtóhoz sétált. Vigyorogva integetett, aztán eltűnt a szobából. Vágyakozva néztem utána, már csak a hecc kedvéért, hiszen tudtam, hogy vissza fog jönni az ablakomon. Igazából elég idegesítő megoldás, de ha egyszer ez az egyetlen esély, hogy magam mellett tudhassam még esténként is? Akkor lenne szívás, ha nem lenne ablakom. De van, hála anyunak, és az építészeknek, szóval emiatt nem kell aggódnom.
Hallottam, ahogy a bejárati ajtó becsukódott, én pedig elmosolyodtam. Pár perc, és Jacob beugrik az ablakomon, és akkor már végre elaludhatunk mind a ketten.
- Helló, szépségem! – hallottam az ismerős hangot, én pedig rögtön az ablak felé néztem, ahol megpillantottam a várva-várt Jacobomat. Vágyakozva felsóhajtottam, végigmásztam négykézláb az ágyon, megragadva szerelmem kezét, és magammal húztam az ágyra (ami azért elég nehéz lett volna, ha nem engedi). Mikor én visszafeküdtem, ő pedig felém hajolt, megcsókoltam, aztán pedig arrébb mentem, és szorítottam neki helyet az ágyamon (ami szintén nem volt valami egyszerű, de ha eddig sikerült megoldani, akkor most is sikerül).
- Aludni szeretnél? – kérdezte Jake, miközben én befészkeltem magam a karjai közé. Lehunytam a szemem, és bólintottam.
- Fáradt vagyok, és minél hamarabb meg akarom tudni, hogy döntött anyám.
- Akkor aludj, szépségem – azzal puszit nyomott az arcomra, és én elmosolyodtam.
Így aludtam el.
